OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar nyelvű online melléklet -
Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. Február
6., Vasárnap
© SZITÁNYI GYÖRGY
... avagy miért nincs humor
Egyházunkban?
Az alábbiaknak mindenki a maga élményeitől függő címet
adhat, a szerző mindössze azt kéri, hogy az Olvasó vegye figyelembe ez alcímet.
Nem a klerikusokról szóló viccekről van szó, nem is a plébános-rabbi párbeszédekről,
végképp nem az általában vett zsidóviccekről vagy a zsidó viccekről.
Egyházunk
humora hiánycikk, mintha a katolikusság kedélybeteg volna. Nem az egyházi smink
alatt politizálók acsarkodásaira gondolok, még csak nem is a politikai máz alá
bújt újmódi inkvizítorokról, hanem csak magunkról, és persze a hívek és papi
személyek kommunikációjáról.
Ebben is van
valami álság, hiszen a híveknek is van véleményük, és a klérus tagjainak is van
- humoruk. De a közös kedély, az
egyháznak mint a klérus és a hívek
közösségének a humora nem levő dolognak tűnik.1
Amiként a
politikai vicc akkor virágzott a legpompásabban, amikor azok egy hányadát
provokátorok terjesztették villamosokon, és akit megnevettettek, a hirtelen
ávóssá lett viccmesélő és segédei nyomban elvitték. Nem gondolom, hogy azért
volt ez az igazi virágkor, mert teher alatt nő a pálma, hanem úgy vélem, a
mindenkori hatalommal szemközti oldalon a cinkos össze- és kikacsintás mögött
elsősorban a szemléleti, másodsorban a gondolati egység köztudásában
egyértelműbb az öntelt király meztelensége-esendősége. Ugyanakkor az
elnyomottaknak módjukban áll tudni azt is, vajon tolvajnyelven beszélnek-e
egymás között, amikor a hatalom nem érti őket, vagy csak a hatalom nem veszi
észre, hogy amit emberei nem értenek, valójában nem más, mint ok a rajtuk való
közös nevetésre. Amiként módjában állt az angol humornak nevetni a
militarizmuson: "Két ember találkozik: egy tiszt és egy úr…", vagy azon derülni több mint
negyedszázada, hogy a hepeningek mögött politikai ideológiát kajtatott a
belügyesek hada, hogy a koncept art frivol humoráról ne is szóljunk. (Nyugodtan
leírhattam magam is, hogy a parancsuralomra a legjellemzőbb, hogy 1937-ben
Picasso megfestette a Guernicát, és Hitler ugyanebben az évben tiltotta be a
modern művészetek múzeumának működését. Akkoriban - a ’70-es években - az aczélos
hatalom legelítélőbb minősítése az volt, hogy valaki vagy valami
avantgárd. Pedig a bajuk csupán az volt vele, hogy nem értették azt, amit
olykor nem is kellett megérteni. Erre valódi - hitben gyökerező - magyarázat is
volt, de ezzel végképp nem tudott a hatalom mit kezdeni: a koncept art konceptualizmusa szinte az őrületbe
kergette a belső elhárítást.
Volt-e
Jézusnak humora?
Bizonyára,
hiszen Péterrel szembeni iróniája iskolapéldánk lehet. Ha zanzásítva nézzük,
ezt mondta: te Péter vagy, a kőszikla, aki
engem hajnalig háromszor megtagadsz, mert gyáva vagy, én pedig erre a kősziklára építem egyházamat, s a poklok kapui sem
vesznek erőt rajta.
Jó okunk van
feltételezni, hogy az üldöztetés alatt a kereszténységnek remek viccei
lehettek, már csak azért is, mert amit Molnár Ferenc a pesti viccről kecses pukedlival mondott,
t. i., hogy a magyar talajból
eredt, takaros megfogalmazása annak, hogy javarészt a magyar viszonyok között ilyenné lett jiddis folklór gyümölcshozó
ágait oltották az abszurdra és a groteszkre fogékony magyar tőre.
Ezzel
kapcsolatban említem meg, hogy az egyik katolikus ifjúsági lapban, amit most
X-nek nevezek, megjelent egy hirdetés a ’90-es évek legelején: Olvassa
az X katolikus ifjúsági lapot! Mintha nem azt olvasná éppen. Megkérdeztem az ebben illetékest, mire
véljem e furcsaságot. A válasz az volt, hogy a lapnak nincs pénze idegen
lapokban hirdetni, és a cigarettás dobozokon is vannak ilyen hirdetések. A
magas beosztású férfiú igen meglepődött, amikor figyelmeztettem, hogy a
hirdetés olvasója éppen azt a lapot olvassa, amikor a hirdetéssel találkozik,
tehát a felhívásnak nincs sok értelme. Egyszer pedig azzal lepett meg, hogy -
idézem: - "Spóroltam tízezer forintot a Jóistennek". Mivel ennek
felfogásában gyengének bizonyultam, megmagyarázta, hogy egy külsős munkatárs
munkadíjának kiszámításakor tízezer forinttal becsapta a munkavégzőt, és így
egyházi munkahelyének megtakarította ezt a pénzt.
Látni való:
ez nem az egyház humora, ez a még létező szocializmus a katolikus egyház egyik
gazdasági emberének viselkedéseként a maga abszurditásában.
Az egyháznak
mint közösségnek humora tűnt el.
Tóth Dezső
elvtárs igazsága, de én is beleszólok
Arról a Tóth Dezsőről van szó, aki a ’60-as évek közepén az MSZMP KB mellett működő kulturális
bizottság főosztályvezetője volt.2 Viszonylag rövid élete vége felé eljutott annak
felismeréséhez, hogy minél komolyabban veszi
magát a hatalom, annál nevetségesebb. Ezzel indokolta a politikai
humor szelepként való engedélyezését, és bizonyítani vélte azt, hogy a
Kádár-rezsim erős, mert tűri a politikai vicceket, amiken "pártunk és
kormányunk" vezetői is nevetnek.
A hatalom
önmagát komolyan vevése valóban komikumforrás. Még demokrácia sem kell hozzá: a
plebs műveltségének fokától
függetlenül tudja, hogy vezetői is emberek, s minél inkább emberfelettinek
kívánnak látszani, annál mulatságosabbak.
A mesebeli
király meztelensége alapformája a groteszknek. Erre fogékonyak vagyunk, mivel a
őfelsége szentül meg van győződve arról, hogy csak
hódolat illeti meg.
A probléma -
pláne Isten Őszentfelsége esetén - korántsem így értendő. Mégis ilyképpen
értelmezte Hegel, amikor
rossznéven vette az iróniát, mivel az fölülről szemlélte a világ dolgait.
Nehezményezte hogy holmi művészek iróniával szemlélik a teremtett világot.3
Hegel álláspontja érthető, hiszen tekintélyes elődje,
Kant, aki behatóan elemezte a komikumot4, arra mutatott rá, hogy a nevetés, illetve a komikum
akkor következik be, amikor valamely tragikus helyzet hirtelen megszűnik. Ez -
ha nem is egyetlen okként - igaz: a dolog viszonylagos volta, illetve (a kanti
textusra vonatkoztatva) értékvesztése vagy értékváltozása által kiváltott
hatásában - katartikus műalkotásokban -, akár komédiáról, akár tragédiáról
beszélünk, értékképző momentum lehet, bár erre semmi garanciánk nincs. A
hetvenes évek első felének egyik casco-reklámjának szlogenje így szólt: Casco nélkül az autó fél autó. A reklám
televíziós változatában a közelképben mutatott Csala Zsuzsa Trabantjába
hátulról belehajtott valaki. Már akkor is tudott volt, hogy ez egy trabantosnak
nagy csapás. A távoli képen kiderült, hogy a színésznő tényleg fél autóban ül. A hatás Kantot
igazolta.
Visszatérvén
alapkérdésünkhöz, valószínűnek látszik, hogy az üldözött keresztények - már
csak genetikai hozadékuk révén is - nemcsak istenítéletként láthatták előre az
üldöző birodalom bukását, "isteni"
uralkodóik meztelenségét, hanem
az önmagán túlnőtt hatalom finalizációjának szaporodó jeleiben, amikből mindig
lehetett ok - titokban - gúnyt űzni. Nagy veszteségünk, hogy az üldözött
keresztény kisebbség viccei nem maradtak fenn.
Nézetem rokon
Szerb Antal véleményével5: a nyugati kultúrkör nem a görög kultúrából, hanem a
keresztény kultúrából ered. Az nyugati keresztény államok uralma a hitelveken
alapuló parancsuralom volt. Ebből a korból sem maradt fenn viccünk, Mátyás
király "trufái" feljegyzéséig nincs igazán humoros írásos emlékünk.
Hunyadi Mátyás humora azonban távolról sem egyházi humor volt, de ő legalább
viccelt, és a szellemes vicceket másoktól is eltűrte a hagyományok szerint.
Az Egyház
azonban már korábban, vazallusként
anyagi javakhoz jutott, aminek fejében katonaállítással és más, az
Aranybullában rögzített szolgálatokkal tartozott, amelyeket nem a törvényben
foglaltaknak megfelelően teljesített. Ha ezzel mintegy adott is alapot arra,
hogy Dr. Várady Zsigmond 1903-ban A
szekularizáció címmel terjedelmes lajstromot tegyen közzé azt
bizonyítandó, hogy az egyházi javak már csakis az államot illethetik, a helyzet
valójában nem felelt meg a tizenkilencedik század végi tudós kiindulásának. A
keresztény egyház legkésőbb akkor veszítette el humorát, amikor bekerült a világi hatalomba. Helyzete alapjaiban
megváltozott: már nem a királyt támogatta, hanem a király fölötti isteni
hatalmat képviselte a gépezetben. Amikor pedig a hercegprímás valóságos hercegi
rangot kapott, a róla szóló viccelődés felségsértés
lett. Ekkor már nem is lehetett visszaút: ez a hatalom kénytelen
volt önmagát komolyan venni, kivált amikor megjelent a protestantizmus.
Ezzel a
pompájával is hangsúlyozott méltóságot létében érte támadás, és amit a
történelem folyamán bárki felismerhet más összefüggésben is: hatalmi kérdéssé lett, ami korábban tekintély kérdése
volt. Ettől kezdve háború folyt a hatalomért, és ez a háború vallásháború volt, aminek kegyetlensége
kizárólag a vallásháborúkéhoz hasonlítható6. A mai kereszténységet az onnan eredő széthúzás
maradványai sem kezdik ki, de megalázhatják.
_________________________
1 A "nem levő" dolog létezhet a magam gondolati rendje szerint,
amelyben a létezést három szakaszra osztottam. Az első az a nem-lét, amelynek voltát a mérhető lét (keletkezéstől vagy születéstől a
megszűnésig, illetve a halálig) igazolja, s egy lét előtti, de elkövetkezendő
állapotot igazol. A nem-létbe való visszatérés, lezárja, egyszersmind
mérhetővé, végessé és igazolttá teszi a létet. A két nem-lét között minőségi
különbözés van: a lét előtti
állapot vége a lét kezdete, a lét vége pedig a lét utáninak kezdete. E három
adja a létezés transzcendenciából eredő és oda visszatérő létezés végtelenségének egészét, ami
szerintem egyszersmind Istennek mint teremtő Abszolútumnak létezését is
igazolja.
2 Eredetileg
Vörösmarty-kutató irodalomtörténész, aki a marxizmus hatására azt állította,
hogy Vörösmartynak Perczel Etelka iránt érzett viszonzatlan vágyódása a
költőnek társadalmi problémája
volt. Ennek révén éles polémiába keveredett Csetri Lajossal, aki az efféle
"problémákat" makacsul a privát szféra dolgának tartotta.
T. D. utoljára kulturális
miniszterhelyettesként működött.
3 Amit
egykor mint esztétikai "különöst" tanítottak, átmeneti kategória a filozófiai egyes és az általános között.
Ez relatív fogalom, amivel semmiképpen sem magyarázható, hogy miféle
nézőpontból szemléli önmagát és teremtményeit az alkotó művész. Ha valaki
egyszerre lát egyest és általánost, az a filozófiai különössel semmiképpen sem
magyarázható. A művész, illetve a befogadó nem az egyes és az általános között,
hanem a kettőn kívül, rálátásával
pedig értelemszerűen fölül áll.
4 In: A fenséges analízise
5 In: A világirodalom története
6 Találkozásaim közül számomra a legkomikusabb a vajai református tiszteletessel való, aki ismeretségünk első perceiben sietve előadást tartott arról, hogy a katolicizmust a protestantizmus mentette meg a végtől. Néhány hónappal később egy ökumenikus ünnepség előkészítő tárgyalásai során mal `a propos azzal lepte meg saját püspökét is, hogy a református egyház a világ teremtése óta fennáll, tehát elsőbbség illeti meg a katolikusokkal szemben. Megkérdeztem, hogy ez esetben mit reformált meg. Erre püspöke megtiltotta neki, hogy a tárgyalás folyamán később is megszólaljon.
OSSERVATORIO LETTERARIO
***Ferrara e l'Altrove ***
©
TESTVÉRMÚZSÁK/MAGYAR PORTÁL - IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ
MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA - UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL
-
ARCHÍVUM-DGL1