OSSERVATORIO LETTERARIO 

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese   

__________________________________________

Ferrara, 2005. Február 6., Vasárnap

 

© SZITÁNYI GYÖRGY

 

... avagy miért nincs humor Egyházunkban?

 

Az alábbiaknak mindenki a maga élményeitől függő címet adhat, a szerző mindössze azt kéri, hogy az Olvasó vegye figyelembe ez alcímet. Nem a klerikusokról szóló viccekről van szó, nem is a plébános-rabbi párbeszédekről, végképp nem az általában vett zsidóviccekről vagy a zsidó viccekről.

  Egyházunk humora hiánycikk, mintha a katolikusság kedélybeteg volna. Nem az egyházi smink alatt politizálók acsarkodásaira gondolok, még csak nem is a politikai máz alá bújt újmódi inkvizítorokról, hanem csak magunkról, és persze a hívek és papi személyek kommunikációjáról.

  Ebben is van valami álság, hiszen a híveknek is van véleményük, és a klérus tagjainak is van - humoruk. De a közös kedély, az egyháznak mint a klérus és a hívek közösségének a humora nem levő dolognak tűnik.1

  Amiként a politikai vicc akkor virágzott a legpompásabban, amikor azok egy hányadát provokátorok terjesztették villamosokon, és akit megnevettettek, a hirtelen ávóssá lett viccmesélő és segédei nyomban elvitték. Nem gondolom, hogy azért volt ez az igazi virágkor, mert teher alatt nő a pálma, hanem úgy vélem, a mindenkori hatalommal szemközti oldalon a cinkos össze- és kikacsintás mögött elsősorban a szemléleti, másodsorban a gondolati egység köztudásában egyértelműbb az öntelt király meztelensége-esendősége. Ugyanakkor az elnyomottaknak módjukban áll tudni azt is, vajon tolvajnyelven beszélnek-e egymás között, amikor a hatalom nem érti őket, vagy csak a hatalom nem veszi észre, hogy amit emberei nem értenek, valójában nem más, mint ok a rajtuk való közös nevetésre. Amiként módjában állt az angol humornak nevetni a militarizmuson: "Két ember találkozik: egy tiszt és egy úr…", vagy azon derülni több mint negyedszázada, hogy a hepeningek mögött politikai ideológiát kajtatott a belügyesek hada, hogy a koncept art frivol humoráról ne is szóljunk. (Nyugodtan leírhattam magam is, hogy a parancsuralomra a legjellemzőbb, hogy 1937-ben Picasso megfestette a Guernicát, és Hitler ugyanebben az évben tiltotta be a modern művészetek múzeumának működését. Akkoriban - a 70-es években - az aczélos hatalom legelítélőbb minősítése az volt, hogy valaki vagy valami avantgárd. Pedig a bajuk csupán az volt vele, hogy nem értették azt, amit olykor nem is kellett megérteni. Erre valódi - hitben gyökerező - magyarázat is volt, de ezzel végképp nem tudott a hatalom mit kezdeni: a koncept art konceptualizmusa szinte az őrületbe kergette a belső elhárítást.

 

Volt-e Jézusnak humora?

  Bizonyára, hiszen Péterrel szembeni iróniája iskolapéldánk lehet. Ha zanzásítva nézzük, ezt mondta: te Péter vagy, a kőszikla, aki engem hajnalig háromszor megtagadsz, mert gyáva vagy, én pedig erre a kősziklára építem egyházamat, s a poklok kapui sem vesznek erőt rajta.  

  Jó okunk van feltételezni, hogy az üldöztetés alatt a kereszténységnek remek viccei lehettek, már csak azért is, mert amit Molnár Ferenc a pesti viccről kecses pukedlival mondott, t. i., hogy a magyar talajból eredt, takaros megfogalmazása annak, hogy javarészt a magyar viszonyok között ilyenné lett jiddis folklór gyümölcshozó ágait oltották az abszurdra és a groteszkre fogékony magyar tőre.

  Ezzel kapcsolatban említem meg, hogy az egyik katolikus ifjúsági lapban, amit most X-nek nevezek, megjelent egy hirdetés a 90-es évek legelején: Olvassa az X katolikus ifjúsági lapot! Mintha nem azt olvasná éppen. Megkérdeztem az ebben illetékest, mire véljem e furcsaságot. A válasz az volt, hogy a lapnak nincs pénze idegen lapokban hirdetni, és a cigarettás dobozokon is vannak ilyen hirdetések. A magas beosztású férfiú igen meglepődött, amikor figyelmeztettem, hogy a hirdetés olvasója éppen azt a lapot olvassa, amikor a hirdetéssel találkozik, tehát a felhívásnak nincs sok értelme. Egyszer pedig azzal lepett meg, hogy - idézem: - "Spóroltam tízezer forintot a Jóistennek". Mivel ennek felfogásában gyengének bizonyultam, megmagyarázta, hogy egy külsős munkatárs munkadíjának kiszámításakor tízezer forinttal becsapta a munkavégzőt, és így egyházi munkahelyének megtakarította ezt a pénzt.

  Látni való: ez nem az egyház humora, ez a még létező szocializmus a katolikus egyház egyik gazdasági emberének viselkedéseként a maga abszurditásában.

  Az egyháznak mint közösségnek humora tűnt el.

 

Tóth Dezső elvtárs igazsága, de én is beleszólok

Arról a Tóth Dezsőről van szó, aki a 60-as évek közepén az MSZMP KB mellett működő kulturális bizottság főosztályvezetője volt.2 Viszonylag rövid élete vége felé eljutott annak felismeréséhez, hogy minél komolyabban veszi magát a hatalom, annál nevetségesebb. Ezzel indokolta a politikai humor szelepként való engedélyezését, és bizonyítani vélte azt, hogy a Kádár-rezsim erős, mert tűri a politikai vicceket, amiken "pártunk és kormányunk" vezetői is nevetnek.

  A hatalom önmagát komolyan vevése valóban komikumforrás. Még demokrácia sem kell hozzá: a plebs műveltségének fokától függetlenül tudja, hogy vezetői is emberek, s minél inkább emberfelettinek kívánnak látszani, annál mulatságosabbak.    

  A mesebeli király meztelensége alapformája a groteszknek. Erre fogékonyak vagyunk, mivel a őfelsége szentül meg van győződve arról, hogy csak hódolat illeti meg.

  A probléma - pláne Isten Őszentfelsége esetén - korántsem így értendő. Mégis ilyképpen értelmezte Hegel, amikor rossznéven vette az iróniát, mivel az fölülről szemlélte a világ dolgait. Nehezményezte hogy holmi művészek iróniával szemlélik a teremtett világot.3

   Hegel álláspontja érthető, hiszen tekintélyes elődje, Kant, aki behatóan elemezte a komikumot4, arra mutatott rá, hogy a nevetés, illetve a komikum akkor következik be, amikor valamely tragikus helyzet hirtelen megszűnik. Ez - ha nem is egyetlen okként - igaz: a dolog viszonylagos volta, illetve (a kanti textusra vonatkoztatva) értékvesztése vagy értékváltozása által kiváltott hatásában - katartikus műalkotásokban -, akár komédiáról, akár tragédiáról beszélünk, értékképző momentum lehet, bár erre semmi garanciánk nincs. A hetvenes évek első felének egyik casco-reklámjának szlogenje így szólt: Casco nélkül az autó fél autó. A reklám televíziós változatában a közelképben mutatott Csala Zsuzsa Trabantjába hátulról belehajtott valaki. Már akkor is tudott volt, hogy ez egy trabantosnak nagy csapás. A távoli képen kiderült, hogy a színésznő tényleg fél autóban ül. A hatás Kantot igazolta.

  Visszatérvén alapkérdésünkhöz, valószínűnek látszik, hogy az üldözött keresztények - már csak genetikai hozadékuk révén is - nemcsak istenítéletként láthatták előre az üldöző birodalom bukását, "isteni" uralkodóik meztelenségét, hanem az önmagán túlnőtt hatalom finalizációjának szaporodó jeleiben, amikből mindig lehetett ok - titokban - gúnyt űzni. Nagy veszteségünk, hogy az üldözött keresztény kisebbség viccei nem maradtak fenn.

  Nézetem rokon Szerb Antal véleményével5: a nyugati kultúrkör nem a görög kultúrából, hanem a keresztény kultúrából ered. Az nyugati keresztény államok uralma a hitelveken alapuló parancsuralom volt. Ebből a korból sem maradt fenn viccünk, Mátyás király "trufái" feljegyzéséig nincs igazán humoros írásos emlékünk. Hunyadi Mátyás humora azonban távolról sem egyházi humor volt, de ő legalább viccelt, és a szellemes vicceket másoktól is eltűrte a hagyományok szerint.

  Az Egyház azonban már korábban, vazallusként anyagi javakhoz jutott, aminek fejében katonaállítással és más, az Aranybullában rögzített szolgálatokkal tartozott, amelyeket nem a törvényben foglaltaknak megfelelően teljesített. Ha ezzel mintegy adott is alapot arra, hogy Dr. Várady Zsigmond 1903-ban A szekularizáció címmel terjedelmes lajstromot tegyen közzé azt bizonyítandó, hogy az egyházi javak már csakis az államot illethetik, a helyzet valójában nem felelt meg a tizenkilencedik század végi tudós kiindulásának. A keresztény egyház legkésőbb akkor veszítette el humorát, amikor bekerült a világi hatalomba. Helyzete alapjaiban megváltozott: már nem a királyt támogatta, hanem a király fölötti isteni hatalmat képviselte a gépezetben. Amikor pedig a hercegprímás valóságos hercegi rangot kapott, a róla szóló viccelődés felségsértés lett. Ekkor már nem is lehetett visszaút: ez a hatalom kénytelen volt önmagát komolyan venni, kivált amikor megjelent a protestantizmus.

  Ezzel a pompájával is hangsúlyozott méltóságot létében érte támadás, és amit a történelem folyamán bárki felismerhet más összefüggésben is: hatalmi kérdéssé lett, ami korábban tekintély kérdése volt. Ettől kezdve háború folyt a hatalomért, és ez a háború vallásháború volt, aminek kegyetlensége kizárólag a vallásháborúkéhoz hasonlítható6. A mai kereszténységet az onnan eredő széthúzás maradványai sem kezdik ki, de megalázhatják.

_________________________

1 A "nem levő" dolog létezhet a magam gondolati rendje szerint, amelyben a létezést három szakaszra osztottam. Az első az a nem-lét, amelynek voltát a mérhető lét (keletkezéstől vagy születéstől a megszűnésig, illetve a halálig) igazolja, s egy lét előtti, de elkövetkezendő állapotot igazol. A nem-létbe való visszatérés, lezárja, egyszersmind mérhetővé, végessé és igazolttá teszi a létet. A két nem-lét között minőségi különbözés  van: a lét előtti állapot vége a lét kezdete, a lét vége pedig a lét utáninak kezdete. E három adja a létezés transzcendenciából eredő és oda visszatérő létezés végtelenségének egészét, ami szerintem egyszersmind Istennek mint teremtő Abszolútumnak létezését is igazolja.

2 Eredetileg Vörösmarty-kutató irodalomtörténész, aki a marxizmus hatására azt állította, hogy Vörösmartynak Perczel Etelka iránt érzett viszonzatlan vágyódása a költőnek társadalmi problémája volt. Ennek révén éles polémiába keveredett Csetri Lajossal, aki az efféle "problémákat" makacsul a privát szféra dolgának tartotta.

   T. D. utoljára kulturális miniszterhelyettesként működött.

3 Amit egykor mint esztétikai "különöst" tanítottak, átmeneti kategória a filozófiai egyes és az általános között. Ez relatív fogalom, amivel semmiképpen sem magyarázható, hogy miféle nézőpontból szemléli önmagát és teremtményeit az alkotó művész. Ha valaki egyszerre lát egyest és általánost, az a filozófiai különössel semmiképpen sem magyarázható. A művész, illetve a befogadó nem az egyes és az általános között, hanem a kettőn kívül, rálátásával pedig értelemszerűen fölül áll.

4 In: A fenséges analízise

5 In: A világirodalom története

6 Találkozásaim közül számomra a legkomikusabb a vajai református tiszteletessel való, aki ismeretségünk első perceiben sietve előadást tartott arról, hogy a katolicizmust a protestantizmus mentette meg a végtől. Néhány hónappal később egy ökumenikus ünnepség előkészítő tárgyalásai során mal `a propos azzal lepte meg saját püspökét is, hogy a református egyház a világ teremtése óta fennáll, tehát elsőbbség illeti meg a katolikusokkal szemben. Megkérdeztem, hogy ez esetben mit reformált meg. Erre püspöke megtiltotta neki, hogy a tárgyalás folyamán később is megszólaljon.

 

A SZERZŐ HONLAPJA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

 

  TESTVÉRMÚZSÁK/MAGYAR PORTÁL -  IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ 

 MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA - UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME