EZ IS, AZ IS…

ESZMECSERÉK A MAGYAR NÉP EREDETÉRŐL…

TÖRTÉNELMÉRŐL…

__________________________________________

3. oldal                                                                                                                     BEKÜLDTÉK - KÖZLÖM: A magyar  nép történelméről

    1. 2. 3. 4. 5. oldal

 

-----Messaggio Originale-----

Da: Zsolt Mesterházy

A: melinda.tamas-tarr@osservatorioletterario.net

Data invio: lunedě 15 novembre 2004 10.51

Oggetto: Vá: Irodalom/Kultúra

 

Kedves Melinda!
Engedje meg, hogy újabb Marácz-adalékkal szolgáljak.
Kézcsókkal
Zsolt

 

 

«A kétszer kaksi igazsága
Válasz Rédei Károlynak

Dr. Marácz László, Amszterdami egyetem

0. Bevezető

Rédei Károly Rövid válasz nyelveredeztetési kérdésekben Marácz Lászlónak és Bakay Kornélnek c. cikkében válaszol az ellen az érvek ellen, amelyek megjelentek A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból c. tanulmányomban. Mielőtt megvitatom Rédei kifogásait először néhány szót a gyökkutatásról.

Rédeinek nem tetszik, hogy én a magyar nyelv gyökállományát, gyökök közötti kapcsolatokat komolyan kutatom. Szerinte a gyökkutatás elavult nézetek képvisel: “Marácz Czuczor-Fogarasi maga korában is (XIX. Század második fele) elavult nézetét követve szógyökök rokonításával foglalkozik.”

A gyökökkel (vagy más szóval szógyökér, gyökérszó) azért kell foglalkozni, mert lényeges betekintést adnak a magyar nyelv szótári elemeinek szerkezetébe. A magyar gyökök egyszerű, egyszótagból álló elemek. A Czuczor-Fogarasi szótár, amely legteljesebb felsorolást ad a magyar gyökökről, kb. 2000 magyar gyököt különböztet meg. Azaz olyan szótári elemet, amely van saját hangtani, jelentéstani jellege, miután leválasztják az összes ragokat, képzőket, jeleket. A magyarban következőképpen oszlanak el az alapgyöktípusok:

V: 20
VC: 335
CV: 146
CVC: 1500

Az egyhangból, magánhangzóból álló gyökök száma, 20. A két hangból álló, mágánhangzó-mássalhangzó; vagy mássalhangzó-magánhangzóból álló gyökök száma 481 (25%). A három hangból álló mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó típusú gyökök száma 1500. Az utóbbi típus kiválik a magyarban.

A finnségi alapgyöktípus a CVCV. Ezt a gyöktípust fogadták el, tegyük hozzá önkényes a finnugrizmus művelői, mint a finnugor alapnyelvnek az alaptőtípusát: *CVCV. Igy a finn juoda “inni”, syödä “enni” szóknak alaptövét következőképpen rekonstruálják. A –da/dä főnévi igenévképző. A juo, syö kétszótagú alaptő: ju-o; sy-ö. A Rédei-Lakó-féle Magyar szókészlet finnugor elemei a következő finnugor alapalakokat adja meg ezeknek a finn szótöveknek: juo < *juke, *juγe; syö < *sewe, *seγe.

A magyar megfelelője ezeknek a finn juo, illetve syö szótöveknek az iszik, eszik szótári elemek. Ha lehámozzuk az igeképzőket, akkor maradnak az i-, illetve e-gyökök. Képzéssel, ragozással újabb szótári elemeket alkothatunk ezek elemek segítségével: ittam/ettem; ital/étel, ivászat/evészet, stb. Teljesen önkényesnek – emiatt tudománytalannak - tartjuk azt a finnugrizmusban erőltetett eljárást, hogy az alapszókincshez tartozó egymagánhángzós magyar alapgyököket i/e-, amelyeket bizonyára mindennapi szükségletek utalására használták az előmagyarok le kell vezetni, származtatni kell kétszótagú bonyolult gyökökből.

1. Amiről Rédei nem szívesen beszél

A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból c. tanulmányomban tíz pontban foglaltam össze a finnugrizmust sújtó bírálatomat. Csak az első négy bíráló pontra válaszol Rédei. Szerinte elegendő ezzel a négy ponttal foglalkozni. Nyilván Rédei azért nem bírálta a többi pontokat, mert kiderült volna a finnugrizmus alapvető hiányosságai. Nézzük még egyszer a következő pontokat, melyeket Rédei nem volt hajlandó megvitatni. Az eredeti 5-7. számozását e helyen meghagytam:

“5. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állítólagos 1000 finnugor szógyöke gátlástalan túlzás. Björn Collinder, svéd nyelvész, akire Rédei is hivatkozik mint szakértő csak kb. 400 alapszógyököt határoz meg”. (Marácz, 1998)

Ha igaz lenne Rédei álláspontja, hogy a XX. század első felében lezárult a “hangtörvények” feltárása, akkor hogyan lehetséges az, hogy olyan nagyszámú eltérések léteznek a különböző finnugor szótárak alapszókincsének elemei között? Mi ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy ennek az a magyarázata, hogy még mindig nincsen egyértelmű tudományos eljárás a finnugor alapszókészlet feltárására.

“6. A finnugor nyelvről egyáltalán nem léteznek írott források. Így a finnugor alapszókincset nem lehet dokumentálni, sem az ún. hangtörvényeket, sem az ún. későbbi feltételezett nyelvközösségeket, mint az ugor, volga-finn stb. Emiatt az egész finnugor alapnyelv merő feltételezés”. (Marácz, 1998)

Mivel a finnugor alapnyelvet nem igazolja írásos nyelvemlék bármit lehet állítani, ami az alapszókészlet hangtani, illetve jelentéstani jegyeit illeti. Íme két példa Rédei kelléktárából:

Rédei szerint a finnugor alapnyelvből hiányoznak a zöngés zárhangok b, d, g. Hogyan lehetett ezt kikövetkeztetni a feltételezett finnugor ősnyelvet dokumentáló írásos emlékek hiányában? Ha igaz volna, akkor a magyar alapszókészletéből hiányozna minden g-vel, b-vel és d-vel kezdődő gyök és szó. Olyan abszurdumokhoz vezet, hogy nem tartoznak a magyar nyelv eredeti szókincséhez az olyan egyszótagú gyökök, származékai, mint a gör-, görbe, görcs, gördül, görnyed, görhes; bel-, belül, belső, benn, benső; dar-, dara, darál, darab, stb.

Rédei szerint: “senki nyelvésznek nem jutna eszébe, hogy kétségbe vonja a magyar ház ~ mordvin kudo, kud ua…, finn kota sátor stb. összetartozását. Persze mindehhez illene tudni, hogy kb. 6000 évvel ezelőtt ez a szó (*kota) nem jelenthetett téglából vagy kőből való építményt, hanem korabeli adottságoknak megfelelően sokkal egyszerűbb lakásféleséget (sátor).“

Ahhoz, hogy a magyar ház-at és a finn kotá-t “sátor”-t lehessen rokonítani nemcsak igen nagy hangtani akrobatikára van szükség, hanem valahogyan a két szó jelentését is össze kell hozni. Emiatt Rédei egyszerűen feltételezi, hogy ez a szó 6000 ezelőtt “sátrat” jelentett. Írásos nyelvemlékek hiányában ezt azonban nem lehet igazolni. Tehát, bármilyen jelentést lehet a kotá-nak tulajdonítani.

“7. Közismert, hogy a MTA Történeti Etimológiai Szótárában (TESZ) nagyon sok az ismeretlen eredetű szó”. (Marácz, 1998)

Hary Györgyné statisztikát készített a TESZ első két kötetének 1600-ig dokumentált szavairól, hogy megállapítsa, hogyan oszlanak el eredet szempontjából a magyar nyelv ősi szavai. Azt a következtetést vonja le, hogy “…49,3%-ra tehető megfejtetlen szavaink száma. A szótárszerkesztők által “ősi örökség”-ként emlegetett szókincsünk csak 7,3%-ot tesz ki, a török eredetű szavak pedig 5,5%-ot. E két utóbbi csoportnál a szerkesztők bizonyíthatóan “szépítették” az arányt, ugyanis igen sok olyan szó került az “ősi örökség” csoportba, melyeknek mongol, illetve török párhuzamai nyilvánvalóak…”. Ha tényleg majdnem 50%-át teszi ki az ismeretlen eredetű szavak száma, akkor módszertanilag nem az lenne a helyes eljárás, hogy először fejtsük meg ennek az igen nagyszámú magyar szavaknak eredetét, mielőtt messzemenő véleményeket mondunk néhány százalék alapján a magyar nyelv eredetéről?

2. Amiről Rédei viszont beszél még az sem igaz

“1. A finnugor elmélet bebizonyítása csak szavak alapján történt”. (Marácz, 1998).

Rédei a következőket állítja erről: “Nem igaz! Az etimológiai szótárokon kívül számos összehasonlító nyelvtan (Collinder, Hajdú, E. Itkonen, Osnovy stb.) áll a kutatás rendelkezésére. A több ezer tételre rúgó hangtani, alaktani, mondattani cikkek, monográfiák könyvtárakat töltenek meg.”

Lehet, hogy könyvtárnyi anyag áll a kutatók rendelkezésre, ami az ún. hangtani, alaktani, mondattani “egyezéseket” illeti. Sajnos a mennyiség kritériuma soha nem érv egy tudományos elmélet bizonyítására vonatkozólag. Hajdú Péter-Domokos Péter szerzőpáros tankönyvükben húsz nyelvtani jelenséget, a lenti táblázatban függőlegesen felsorolva, vizsgáltak a különböző uráli/finnugor nyelvekben, a lenti táblázatban vízszintesen jelöve. A következő táblázatban a függőleges oszlopok és vízszintes sorok metszőpontjában levő +, illetve – jelzi hogy a szóban forgó jellemző az adott nyelvben megtalálható-e vagy sem:

Szamojéd Obi-Ugor Magyar Permi Mordvin C seremisz Finn Lapp
1. Palatalizáció + + +/- + + - - +
2. Zöngés explozivák - - + + + + - -
3. Affrikáták - +/- + + + + - +
4. Kvantitás - - + - - - + +
5. Diftongusok +/- +/- - - - - + +/-
6. Magánhangzó -harmónia - - + - +/- + + -
7. Umlaut, Ablaut + + - - - - - +
8. Fokváltakozás - - - - - - + +
9. Duális + + - - - - - +
10. Többfunkciójú alapalak +/- + +/- - - - - -
11. Genitivus + - - + + + + +
12. Belső/Külső helyviszonyragok - - + + + + + -
13. Px + Cx (+)
Cx + Px (-) - + + +/- - +/- - -
14. ś-preteritum (+); j-preteritum (-) + + - - +/- +/- - +/-
15. –ni infinitivus - - + + - - - -
16. Determinált igeragozás + + + - + - - -
17. Passzívum - + + - + - + +
18. Konverzió + +/- +/- - + - - -
19. Negatív segédige + - - + +/- + + +
20. SVO-tendencia - - +/- +/- + - + +/-
Szamojéd Obi-Ugor Magyar Permi Mordvin Cseremisz Finn Lapp

A táblázatból megállapíthatjuk, hogy az ún. rokonnyelvekben egyetlenegy hangtani jelenség (1, 2, 3, 4, 5, 6); egyetlenegy alaktani jelenség (7, 8, 9, 13, 14, 15, 16, 17); egyetlenegy mondattani jelenség (10, 11, 13, 18, 19, 20) nem fordul elő az összes ún. uráli/finnugor nyelvben. A vízszintes sorokban nincsen tehát csak +-szal jelölt metszőpont. Ahelyett sokkal bonyolultabb keresztcsoportosításról az uráli/finnugor nyelvek körében tanúskodik e táblázat. Persze ilyen jellegű táblázatoknak csekély bizonyító ereje van ami a nyelvrokonítást illeti. Nem igazolják a Rédei-féle állítást a hangtani, alaktani, mondattani “egyezések”-ről, sőt pont ellenkezőjét.

“2. A finnugor elmélet aluldeterminál. Nem lehet olyan lexikai párhuzamokat izolálni, amelyek csak a finnugor nyelvre érvényesek és más eurázsiai nyelvekre nem, mint például az altaji nyelvekre, törökre, mongolra stb.” (Marácz, 1998)

Rédei ezzel az állítással nem ért egyet: “Bizony vannak olyan lexikai egységek, amelyek csak az uráli-finnugor nyelvekre jellemzőek. Az ősi szókincs jórészt ilyenekből áll. Pl.: *anta – magyar ad stb.; *pänje – finn pää magyar fej, fő, vog. punk stb. Persze vannak olyan szócsaládok is, amelyek mint egyik vagy másik irányból való jövevény elemek (vándorszavak?). Számos nyelvcsaládban vagy nyelvben megvannak… A szócsaládok többsége egy-egy nyelvcsaládra (finnugor, török, indogermán) jellemző, ún. számos vagy minden nyelvre kiterjedő eurázsiai szavak – a modern nemzetközi szavakat figyelmen kívül hagyva – nem léteznek. A latin oculus szem, domus ház indoeurópai szavak megfelelőik nincsenek meg más (vagy valamennyi) eurázsiai nyelvben.”

A Rédei által megadott ad és a magyar fej nem az ő állítását igazolják, hanem pont az ellenkezőjét. Először nézzük meg az ad szót. A Lakó-Rédei szótár és a TESZ szerint ősi örökség a finnugor korból, melynek alapalakja: *amta.

magyar ad = geben, schenken
finn antaa = geben, schenken
észt andma = geben, hingeben
zürjén ud-ni = itat
votják ud- = itat

Először is a finn és az észt alapalakok nem tartoznak ide, mert alapszerkezetük eltér a magyar ad-tól. A finn antaa szóvégű –á-ja főnévi igenévképző: anta-a. A szótő tehát anta, amelynek *amta az alapnyelvi megfelelője, kétszótagú: an-ta. Az első személy jelen idejű igeragozása: annan ‘adok’ alátámasztja, hogy az an-ta alapszótövében előforduló –nt-je ténylegesen külön hangok és nem hangkapcsolat. A magyar –d hangot két okból nem lehet levezetni az anta/*amta alapszótőből. Először is nem létezik az –nt-/*-mt- hangkapcsolat; másodszor a finn an- szótagnak megfelelője a magyarban tiszta gyök.

A finn és az észt alaptövek inkább kapcsolatban állnak az altaji, mongol, török nyelvekkel:

szagáji indži = hozomány
kazak endži = átadott örökség
mongol indže = hozomány
jakut ännä = hozomány
lamut-tunguz ani- = schenken

A zürjén-votják szavak se hang-, se alak-, se jelentéstanilag nem tartoznak ide, ugyancsak a mordvin szó sem. Nagy az eltérés a magyar ad és a zürjén-votják ud között. A züjén-votják ud “itat” alaptövében a –d igeképző, tehát nem tartozik az alaptőhöz. A szótő tehát u- “iszik”, amely megfelel a “víz-“-et jelentő zürjén-votják vu/va szóval. Ezeknek a zürjén-votják szavaknak is inkább altaji megfelelői vannak:

irod. mongol u-su-la- = u-gyakorítóképzők –su + -la = itat
mandzsú uji- = etet, élelmez
omi- = iszik

Égyébként a magyar ad-nak nincsen megfelelője az úgynevezett obi-ugor nyelvekben. Tehát miért kellene ezt a gyököt finnugor eredetűnek nyilvánítani egyáltalán?

A magyar fej/fő-ről könnyen ki lehet mutatni, hogy nemcsak ún. finnugor megfelelői vannak, hanem vannak altaji, szumér megfelelői is:

magyar fej, fejet, fő; j-hézagtöltő = Kopf, Mensch
mongol beje = Körper, Das Ich
mandzsú beje = Mann, Mensch
jakut bäjä = Mann, Mensch
ozmán bäjin = Gehirn
türkmén bejni = Gehirn
ujgur miji = Gehirn
jakut mäji = Kopf
lebed pää = Gehirn
mongol ekin = Gehirn
középmongol hekin = ua.
mandzsu fehi = Gehirn
gold pejé = homlok
koreai pong = Kopf
vogul pangk, pungk = fej (valóban: csúcs, hegy)
finn pää = Kopf
szumér pa = (akkád appu) = Gipfel

A finnugornak mondott elemek 70% megtalálható az ótörök (8. századi) nyelvemlékekben. A Lakó-Rédei által bemutatott szókészlet 40%-a csak egyetlenegy úgynevezett finnugor nyelvben fordul elő, míg a szumér-altaji (mongol-török-tunguz) megfelelők nagy számban és több nyelvben fellelhetők.

Furcsa Rédei következő állítása is: ”A szócsaládok többsége egy-egy nyelvcsaládra (finnugor, török, indogermán) jellemző, ún. számos vagy minden nyelvre kiterjedő eurázsiai szavak – a modern nemzetközi szavakat figyelmen kívül hagyva – nem léteznek.” Azért furcsa, mert nehezen tudom elképzelni, hogy Rédeinek nem lenne tudomása az ún. nosztratikus, azaz ősnyelvkutatásról, amelynek célja, hogy keressen közös ősgyököket a különböző nyelvcsaládi határokat túllépve. Ez az állítás inkább arra vall, hogy Rédei elveti ezt a típusú kutatást, mert veszélyezteti a finnugor állóvizet. Ezek a közös ősgyökök nem egyfajta vándorszavak vagy nemzetközi szavak, ahogy Rédei szeretné, hanem egészen közeli szótári kapcsolatokat mutatnak fel. A nosztratikus kutatás területén az elmúlt évtizedekben nagy előrehaladás mutatkozott. Az orosz kutatók Illic-Svityc, illetve Dolgopolsky szerint 607, illetve 1900 a közös elemek száma. Az amerikai szerzőpáros Bomhard-Kerns 601 ősgyököt számolnak.

A Rédei által említett indoeurópai domus-nak és oculus-nak igenis vannak más nyelvekben, nyelvcsaládoban is megfelelői. Bomhard-Kerns megadják az indoeurópai domus szumér megfelelővel dím ‘to make, to fashion, to create, to build’ együtt a következő proto-nosztratikus ősgyökét: *t’im-/*t’em-. Götz László is terjedelmes táblázatokat, listákat sorol fel szumér, magyar, finnugor, indogermán, szemita egyezésekkel, azaz eurázsiai közös ősgyökökkel. Mivel nemcsak egyes szavakról van szó, hanem egyes szavak párhuzamos jelentésváltozásai, átvitt értelmű jelentéseik nyelvenkénti, nyelvcsaládokkénti szabályos egyezései is ezért nem lehet szó ezekben az esetben vándorszavakról vagy véletlen összecsengésekről. Lásd éppen a latin oculus eurázsiai megfelelői, amely rendelkezik párhuzamos jelentésátvitellel. A “szem” és a “tűz, fény, világosság” közötti szemantikai kapcsolat, ami a magyar “szeme világa” kifejezésben is megmutatkozik:

Német
AUGE (szem)
ACH-ten (figyel) Orosz
OKO (szem) Latin
OCU-lus (szem) Görög
AUGÉ (fény, ragyogás, pillantás, szem) Óind
AK-śi
(szem)
OGO-nj (tűz) IG-nis (tűz)
Héber
ÁJI-n (szem) Asszír
AK-lu (felügyelő) Óegyiptomi
ACH-et (a nap szeme”: királyi feldísz) Szumér
IGI (szem, lát)
UGU-la (felügyelő) Magyar
IGÉ-z (szemmel ver)
ÜGY-el (szemmel tart)
ACH (szénmedence, parázs) AKU-ku (tüzes csóva) IACH-u
(ragyogás, ragyogó) UG, GUG (ragyogó, fénylő, fény)
U2-GUG (ég, tűz) ÉG (brennen, Himmel)
KÉK (az ég színe)

“3. A finnugor hangtörvények levezetése nem áll szilárd alapokon. Az indogermanisztika ahonnan eredetileg a “hangtörvények” koncepció származik, már feladta a hangtörvényekkel való nyelvészkedést”. (Marácz, 1998)

Rédei szerint a finnugor hangtörvények igenis szilárd alapokon állnak:
“A nagy nyelvcsaládok (indogermán, uráli/finnugor, török) hangtani kutatása, a szabályos hangmegfelelések (“hangtörvények”) feltárása a XIX. század második felében, a XX. század első felében lezárult.”

Először is a finnugristák maguk is elismerik, hogy az ún. hangtörvényeknek nincsen természettudományos jellege. Akkor az a kérdés felmerül, hogy milyen jellegűek ezek a feltételezett hangtörvények? Az sem igaz, hogy a finnugor alapnyelv kutatása a XIX. század második felében, a XX. század első felében lezárult. Angela Marcantonio, olasz nyelvész szerint az ún. uráli/finnugor hagyományos modelje, az ún. összehasonlító módszer nem állja meg a helyét korszerű tudományos szempontból. Az Oxfordi Egyetem tanárjának az a véleménye, hogy Budenzék nem bizonyították be az ugor csomópontot a nyelvcsaládfán. Emiatt nem lehet szó uráli/finnugor alapnyelvről sem.

“4. Az ún. finnugor alapnyelv rekonstrukciója önkényes. A vogul szógyökökről feltételezik, hogy azok az eredeti uráli/finnugor alapszókincset tükrözik. Emellett azonban nem szólnak nyelvészeti érvek.”
(Marácz, 1998).

Rédei szerint ez sem igaz: “Egyetlen uráli/finnugor nyelv szótövei…sem tükrözhetik az alapszókincset. Magyarországon minden magyar-finnugor szakos hallgató tudja, hogy egy vogul, osztják, magyar stb. szó csak hangtanilag, alaktanilag, jelentéstanilag módszeresen igazolt/igazolható etimológiai összefüggésben tükrözheti az alapszókincset.”

Nyilván nem lehet tagadni, hogy a magyar gyökök szerkezete, ahogy a bevezetőben kimutattuk, alapvetően eltérnek a finnségi gyökök szerkezetétől, tehát az uráli/finnugor feltételezett alapgyököktől, hiszen a finnugrizmus művelői szerint egyszerűbb, egyszótagú magyar gyököket kell levezetni a bonyolultabb, kétszótagú finnugor alapgyökökből. Nincsen azonban semmilyen nyelvészeti magyarázat arra, hogy miért kellene ez, hogy így legyen. Még nem találkoztam magyar hallgatóval, aki ezt nekem megmagyarázta volna. Egyértelműbb lenne, ha ragozó nyelvben, mint az ún. magyar és finnugor nyelvekben, a bonyolultabb szerkezetet, tehát a finnségi gyök szerkezetét levezetnénk az egyszerűbb, tehát a magyar gyök szerkezetéből.

4. Zárszó

A fenti tények, érvek alapján nem érthetünk egyet Rédei következő állításaival sem: “A finnugor nyelvtudomány tudományos tényeken alapul. Nyelvünk finnugor eredete ma ugyanúgy a 2 x 2 = igazsága, mint az angolnak, németnek az indoeurópai nyelvekkel való rokonsága, az indoeurópai alapnyelvből való rokonsága, az indoeurópai alapnyelvből való származása.” (lásd Magyar Nemzet: 2004. május 8). Megjegyezzük, hogy ilyen kétszer kaksi igazságokat mi nem tartjuk tudományos igazságoknak.


Irodalomjegyzék:

Bomhard, Allan R. and John C. Kerns. 1994. The Nostratic Macrofamily. A Study in Distant Linguistic Relationship. Trends in Linguistics. Studies and Monographs 74. Berlin/New York: Mouton de Gruyter.
Czuczor, Gergely, János Fogarasi. A magyar nyelv szótára I-VI. Pest.
Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőktől I.-II. Budapest: Püski.
Hajdú, Péter, Domokos Péter. 1978. Uráli nyelvrokonaink. Tankönyvkiadó: Budapest.
Hary Györgyné, Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez, Valóság 1976. 10 sz. 94-101.
Honti László-Gergely András. 1997. Magyar fordulat. Magyar Tudomány 1997/2, 241-243.
Marácz, László. 1998. A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból. Turán. (XXVIII.) Új I. évfolyam 5. szám, 11-29.
Marcantonio, Angela. 2002. The Uralic Language Family. Facts, Myths and Statistics. Transactions of the Philological Society 35. Oxford/Boston: Blackwell.
Rédei, Károly. 2003. Őstörténetünk kérdései, a nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Budapest: Balassi Kiadó.
Sulkala, Helena, Karjalainen, Merja. 1992. Finnish. London: Routledge.

 

 

A magyar nyelv eredetéről

Dr. Marácz László, Amszterdami Egyetem

A magyar nyelvet jelenleg leginkább az úgynevezett finnugor nyelvcsaládhoz osztják be. Ehhez a nyelvcsaládhoz, a finn és az észt mellett, olyan nyelveket sorolnak be, amelyeket Szibéria északi részén beszélnek. Hogy a magyar nyelv esetleg rokonnyelve lehet az északi nyelveknek, azt aránylag későn, a tizennyolcadik században fedezték fel. Magyarországon ez a felfedezés nem lett egyszerre általánosan elfogadott. Egészen a tizenkilencedik század második felében a magyarok azt gondolták, hogy a közép-ázsiai szkita népektől származnak. Azt gondolták, hogy nyelvük rokona olyan keleti nyelveknek mint a töröknek vagy a mongolnak. Ezt vallották a középkori magyar krónikák is. E cikkben kimutatjuk, hogy a múltban miként vélekedtek a magyar nyelv eredetéről és hogy miért keresték a magyar nyelv eredetét Észak-Európában, Észak-Szibériában és nem Közép-Ázsiában.

A régi elbeszélések szerint, amelyeket a középkori magyar királyok krónikásai feljegyeztek, Ázsia a magyarok és magyar nyelv őshazája. Kézai Simon, IV. László (1272-1290) király udvari papja az 1282-ben kiadott A magyarok történetében, az ún. Gesta Hungarorum-ban mindenféle magyar mítoszt és mondát dolgozott fel a magyarok eredetéről. Kézai a bábeli toronyépítéséről a következőket mondja el:

‘A vízözön után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni […] ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort...’

A magyar mitológia Hunort és Magort a magyarok, illetve a hunnok ősatyjuknak tekinti és Nimródot (Kézainál: Ménroth) pedig e két testvérnép ősatyjának. Endrey rámutatott arra, hogy a bábeli torony elbeszélése Kézainál lényegesen eltér a Biblia változatától.
A Bibliában Nimród Kámtól származik és nem Jáfettól, ahogy Kézainál, Nimrod apja a Bibliában pedig Kus és nem Thana, ahogyan Kézainál. Másodszor a Biblia nem ad meg semmiféle időmeghatározást a bábeli toronyépítésről. Harmadszor a Biblia nem adja meg, hogy ki építette a tornyot, semmit sem mond arról, hogy Nimród ‘Eviláth földjére’ költözött volna. Végül is Kézai Nimródot ‘óriás’-nak (gygas) nevezi, miközben a Biblia szerint Nimród a ‘Nagy vadász az Úr előtt’.
Götz László helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen jellegű epitheton ornansok arra utalnak, hogy a Biblia előtt már léteztek babiloniai hősénekek Nimródról. Azokat az elbeszéléseket, amelyeket Kézai is papírra vetett visszamennek ezekre az ősi babiloniai mondákra. Götz szerint a magyarok ezeket a mondákat magukkal hozták keletről. Már Berossos a babiloniai történész Kr. e. 270 körül Nimród nevét összefüggésbe hozza a szkítákkal és Thana nevét a Tanaisszal, a Don folyó ókori görög nevével. A Don folyó az ókorban Európa és Ázsia határát jelölte. Kézai szerint meg Nimród apja Thana. Az ókorban a közép-ázsiai szkíták és hunnok földjét ‘Eviláth’-nak nevezték. Ezek az elbeszélések buzdították a magyarokat arra, hogy kutassák nyelvük eredetét.
Az olasz nyelvtudós Umberto Eco a The Search for the Perfect Language c. könyvében felvázolja a bábeli torony előtti ősnyelv kutatásának több évszázados történetét. E könyv megemlíti a magyar teológus Otrokócsi Fóris Ferencet is, aki szerint a magyar az emberiség ősnyelve. Otrokócsi akkor jutott erre a következtetésre, amikor 1693-ban a Franekeri Egyetemen írta a doktori disszertációját a magyarok eredetéről. Hasonlóan Otrokócsihoz a holland Becanus, a lengyel Dembolenski, a svéd Stiernhielm mind azt próbálták bizonygatni, hogy az ő népük nyelve volt a paradicsom nyelve. Ugyanúgy mint sok honfitársa Otrokócsi meg volt győződve arról, hogy a magyarok ázsiai gyökerekkel rendelkeznek és rokonok a szkitáknak és hunnoknak.

Nagy Északi Felfedező Út

Nem-magyarok hozták először kapcsolatba a magyar nyelvet a finnel. Az első terjedelmes írás, amely a magyar nyelv északi rokonságát megemlíti a svéd Philip Johan Strahlenberg Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia c. könyve. A svéd tiszt ezt a könyvet 1730-ban adta ki Stockholmban. Strahlenberg 1709-ben, mikor az oroszok megverték a svédeket a Poltavai ütközetnél orosz fogságba került. A tizenhárom éves fogsága alatt lehetőséget kapott, hogy kutassa Észak-Európa és Szibéria kultúráját, történelmét, nyelveit. A könyv mellékletként közzétett szójegyzékben, az ún. Harmonia Linguarum, Strahlenberg hatvan magyar szót sorol fel, hasonlít össze ötvennyolc finnugor ellenpárjával. Manapság ezt a Strahlenberg-féle listát már nem lehet komolyan venni. Bakay Kornél régész nemrég nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a listán szereplő szavak egy része pontotlan, eltorzult vagy egyszerűen nem is létezik a magyar nyelvben.
A magyar nyelv északi rokonításával néhány német tudós is foglalkozott, akik az 1737-ben alapított Göttingai Egyetemen tanítottak. Johann Eberhard Fischer (1697-1771), az Orosz Tudományos Akadémia tagja, 1733-1734 között részt vett a Nagy Északi Felfedező Úton. Fischer erről beszámolt a Siberische Geschichte von der Entdeckung Sibiriens bis auf die Eroberung dieses Landes durch die Russische Waffen (Szentpétervár, 1768) c. könyvében. A magyarok, vogulok, osztjákok, finnek rokonságát azzal próbálta bizonygatni, hogy ezeknek a nyelveknek közös szavai vannak. A Vocabularium Sibiricum, azaz Szibériai Szójegyzékben, melyet a második Kamcsatkai Felfedező Úton állított össze 1739-ben 158 magyar szónak etimológiáját adja meg.
A német történész August Ludwig Schlözer (1735-1809), aki szintén a Göttingai Egyetemen tanított, és tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának használta Fischer szólistáját az Allgemeine Nordische Geschichte c. könyvében. Ez a könyv 1711-ben Halleben jelent meg. Schlözer a magyarokat, mint a finnek európai ‘melléklete’ tartja számon:

‘Magyarok (Magyaren). Ezt csak hozzátoldom, mert nem tartoznak ide, mivel nem ősnép, hanem csak a IX. században vándoroltak be Ázsiából. Hogy a magyaroknak a nyelve a finnel és a lappal közeli rokon és így a nemzet a nagy finn néptörzs egyik ága volna régtől ismert.’

Az Allgemeine Nördische Geschichté-ben sok megalázó megjegyzést lehet találni Európa északi népeiről. A magyarokról sincsen jó véleménye Schlözernek:

‘Még három nép van egyébként, amelyek részben északon élnek ugyan, de önálló államot nem alkotnak és nincs saját történelmük. […] Ezek a finnek, a románok és a magyarok.[…]. Ezek a részben ősi, népes, nagy nemzetek (néhány magyart kivéve) nem játszottak soha szerepet a népek színpadán.’

‘Néhány magyar kivételével az utóbbi időkben, ők sem hódításra termett nép, hanem mindig a szomszédaik martalékai voltak, következésképpen saját történelmük nincsen.’

A tizennyolcadik század végétől magyar kutatók is kiálltak a magyar nyelv északi rokonsága mellett. 1769-ben VII. Krisztián norvég és dán király Mária Terézia (1740-1780) osztrák császárnőt megkéri arra, hogy bocsásson rendelkezésére néhány csillagászt, akik majd megfigyelik Vénusz bolygót Vardö szigetén, Norvégia legészakibb pontján. Mária Terézia a magyar csillagászt Hell Miksát bízza meg azzal, hogy ezt az északi expedíciót szervezze meg. Mivel Hell hallott valamit a magyar-finn-lapp nyelvrokonságról, magával vitte a csillagászt Sajnovics Jánost, jezsuita szerzetestársát a kérdést részletes kutatása céljából.
Az utazásuk előtti évben Sajnovics már tanulmányozta a magyar-lapp nyelvrokonságot, 1770-ben jelentette meg a Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse c. könyvét, amelyben százötven ‘közös’ magyar-lapp szót sorol fel. A finnugrista Lakó György szerint Sajnovics azonban csak 114 szót talált. Ebből a finnugristák ma már csak negyvenet ismernek el mint közös magyar-lapp szót.
Barcsay Ábrahám író, aki 1762-1767 között a császári testőrség magyar osztályának volt tagja, aforizmája leghívebben tükrözi, hogyan fogadták kortársai Sajnovics könyvét:

‘Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket!’

Sajnovics könyvét a Demonstratió-t latinul tette közzé. A Demonstratio soha nem jelent meg magyarul. Emiatt Magyarországon hosszú ideig Sajnovics egy fontos közlésére nem figyeltek fel. Sajnovics, a finnugor nyelvrokonság alapítója, azt vallotta, hogy a magyar nyelv nemcsak rokona az észak-európai finn és lapp nyelvnek, hanem hogy létezik ‘Finnarchiától Ázsián kereztül Kináig terjedő rokonnyelvek láncolata’.
Sajnovicset követően az erdélyi orvos Gyarmathi Sámuel (1751-1830) próbálta a magyar nyelvet északi nyelvekkel rokonítani. 1795-ben találkozott Schlözer történésszel a Göttingai Egyetemen. Schlözer nagy hatással volt Gyarmathira, ő állította rá a magyar nyelv finn rokonságának kutatására. Gyarmathi az ő könyvében, az 1799-ben Göttingában megjelent Affinitas Lingua Hungaricae cvm linguis Fennicae originis grammaticae demonstrata fanatikusabb hirdetőjévé bizonyult a magyar-finn-lapp nyelvrokonság elméletének, mint német mestere Schlözer. Ellenhangok is voltak azonban. Az angol nyelvtudós Sir John Bowring nem volt jó véleménnyel Gyarmathi magyar, finn, észt, lapp nyelvi egyezéséiről. Bowring ezeket ‘szertelen ábrándok’-nak nevezte.

Az ázsiai őshaza

A magyar nyelv északi rokonságát Magyarországon is kétellyel fogadták. A tizennyolcadik század végén jelent meg az első rendszeres tanulmány, amely a magyar nyelvet rokonította az ázsiai nyelvekkel. Ezt a tanulmányt a nyelvész, teológus Beregszászi Nagy Pál (1750-1828) készítette. Beregszászi Nagy keleti nyelveket, teológiát tanított az Erlangeni Egyetemen. A magyar nyelv rokonságát kereste a keleti nyelvekkel, főleg a törökkel. Kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a magyar ázsiai nyelv, elutasította a finn-magyar nyelvrokonsági elméletet.
Beregszászi Nagy nyomába lépett a székely Kőrösi Csoma Sándornak (1784-1842), aki a Göttingai Egyetemen az arabista Johann Gottfried Eichhorn óráit látogatta. Eichhorn hívta fel Kőrösi Csoma figyelmét arra, hogy a korai középkorban arab utazók arról tudósítanak, hogy a magyarok az eurázsiai sztyeppén vándorolnak.
Miután Kőrösi Csoma Göttingából visszatért Erdélybe elhatározta, hogy meg fogja keresni a magyarok őshazáját Közép-Ázsiában. A költő és szerkesztő Döbrentei Gábor, aki később a Magyar Tudományos Akadémia titkára is lett, 1819-ben találkozott Kőrösi Csomával. Döbrentei felajánlotta neki, hogy pénzgyűjtéssel támogatja vállalkozását. Kőrösi Csoma azonban elutasította ajánlatát. Mivel Döbrentei nagy figyelemmel kísérte Kőrösi Csoma közép-ázsiai útját a Magyar Tudományos Akadémia értesítve volt Kőrösi Csoma tevékenykedéséről.
1820-ban Kőrösi Csoma elutazott szülőföldjéről, 1822-ben érkezett meg Kasmírban. Ott találkozott a brit kormánybiztossal William Moorcrofttal, aki Tibetre és a tibeti nyelvre hívta fel Kőrösi Csomának figyelmét. Kőrösi Csoma Calcuttában írta meg tibeti szótárát, nyelvtanát a brit Királyi Ázsiai Társaság tagjaként. Ezek a munkák 1834-ben jelentek meg és Kőrösi Csoma otthonában Magyarországon is elismerést aratott. Kőrösi Csoma azon a véleményen volt, hogy a magyar, török, szanszkrit, kinai, mongol, tibeti nyelvek rokonnyelvek, mert szerkezetük egyezik, amelyben gyökérszavak központi helyet foglalnak el. Anélkül, hogy elérte volna az útjának valós célját, a közép-ázsiai újgurok földjét, Kőrösi Csoma 1842-ben Darjeelingben maláriában halt meg.
Attól eltekintve, hogy különböző tanulmányok léteznek Kőrösi Csoma életéről, munkásságáról még mindig nem tisztázódott, hogy mit is ért el. Azok az anyagok, amelyeket Kőrösi Csoma gyűjtött ott hevernek érintetlenül a budapesti Magyar Tudományos Akadémia levéltáraiban. A magyarok ázsiai őshazának keresésének azonban más eredménye is lett. Kőrösi Csoma a Nyugatnak szerzett betekintést a tibeti nyelv, a tibeti buddhizmus régi szövegeinek titkaiba.
Reguly Antal (1819-1858) utazó, a magyar nyelv eredetét Észak-Európában kereste. A szabadelvű államférfi és író Eötvös József báró (1813-1871) tájékoztatásából tudjuk meg, mikor 1863-ban Reguly tiszteletére emlékbeszédet tart a Magyar Tudományos Akadémián, hogy Reguly húsz éves diákként 1839-ben utazik el az akkori cári Oroszországhoz tartozó Finnországba. Ott véletlenül találkozik a finn tudóssal Arvidsonnal, aki őt a magyar nyelv finn rokonságára irányítja rá. Reguly finnül, lappul tanul, meg van győződve arról, hogy a magyar-finn nyelvrokonságot nem lehet csak nyelvészeti-filológiai módszerekkel bebizonyítani, hanem néprajzi és történelmi adatok is fontos szerepet játszanak.
Finnországi tanulmányai után Reguly Szentpétervárra utazik, hogy előkészítse szibériai útját a magyarok rokonaihoz. Reguly nem bizonyította be a magyarok északi eredetét, de 1844-es északnyugati szibériai tanulmányútja során eredeti vogul és osztják hőskölteményeket gyűjt.

Széchenyi István

Széchenyi István gróf (1791-1860) a magyar reformkor szellemi motorja azon a véleményen volt, hogy a magyaroknak legfontosabb feladata, hogy ázsiai népként bontakozzon ki Európában:

‘A’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit; sajátságit […]’

A szabadelvű Széchenyi és más felvilágosult magyar nemes azon törekedtek, hogy Magyarországot korszerűsítsék, adjanak az országnak méltó helyet a Habsburg birodalomban. Széchenyi korszerűsítési programja nemcsak politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozott, hanem kulturális kérdésekkel is. A program kulturális részében a magyar nyelv foglalt el központi szerepet. A magyar nyelvnek olyan státuszt kellett biztosítani, mint a többi európai nemzeti nyelvnek. A magyar nyelvet arra a rangra kellett emelni, hogy hivatalos nyelvvé váljon.
A reformkorig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Széchenyi erőfeszítéseinek köszönhetően 1830 november 17-én felavatták a Magyar Tudományos Akadémiát. Az első elnöke a történész Teleki József gróf lett; Széchenyi maga alelnök lett; és a fentebb említett költő és szerkesztő Döbrentei lett az akadémia első titkára.
Döbrenteinek (1786 – 1851) nagy érdemei voltak a magyar nyelv és irodalom területén. Moličre és Shakespeare munkáját fordította magyarra, 1814-ben megállapította a nagytekintélyű Erdélyi Múzeum nevű folyóiratot. Döbrentei Széchenyi bizalmasainak egyike volt és legbefolyásosabb tanácsadója a magyar nyelv és irodalom területén.
Az időben Nyugaton figyelemmel kísérték a magyar politikai és gazdasági reformokat. A nyugatiak keveset tudtak azonban arról, hogy Széchenyi és csoportja tanulmányozzák a magyar nyelvet. Kivételnek számított a brit tudós és diplomata Sir John Bowring (1792-1872). A korai tizenkilencedik századi Magyarországnak különleges vonzása kellett, hogy legyen a brit nyelvészre. A politikai és gazdasági reformok liberális irányának mintája, amelyet Bowring lelkesen támogatott, Nagy-Britannia volt. A magyar református egyházak, amelyek sokat szenvedtek a Habsburg, katolikus ellenreformációtól az európai reformációnak legkeletibb bástyájának tekintették. Mivel a magyar nyelv különálló nyelv az európai nyelvek közül, Bowring felfigyelt a magyar nyelvre. Nem csoda, hogy Bowring tartós kapcsolatban állt a Széchenyi csoporttal. Bowring levelezett a Magyar Tudományos Akadémia tagjaival, főleg első titkárával Döbrenteivel.
Bowring 1830-ban közzétesz egy angolnyelvű versgyűjteményt Poetry of the Magyars címmel. A kötet előszavában néhány figyelemreméltó kijelentést tesz a magyar nyelvről. Szerinte a magyar nyelv önálló, nagyon régi nyelv. Továbbá a magyar nyelv alig változott és megtartotta az ázsiai ősszerkezetét. Végül Bowring azt állítja, hogy a magyar nyelv ősformái, gyökérszavai egyszerű és egyszótagú szótári elemekből állnak. Ezek az elemek végtelen mennyiségű új szótári elemet tudnak teremteni ragozás segítségével.
Bowring kijelentései a magyar nyelvről tényleg figyelemre méltóak, hiszen 1830-ban ezek a elméletek a magyar nyelvről még Magyarországon sem voltak általánosan elfogadottak. Bowringnak a Poetry of the Magyars-ban tett kijelentéseiben visszhangzanak azok a vélemények a magyar nyelvről, amelyeket Széchenyi és csoportja vallottak a tizenkilencedik század húszas éveiben. Bowring tudása a magyar nyelv- és irodalomról nagy részben Döbrenteitől származott, ahogy a Poetry of the Magyars előszavában ezt ki is hangsúlyozta. Bowring egész életében foglalkozott a magyar nyelv és irodalommal.
Berzenczey László, utazó, az 1848-49-es Szabadságharc veteránja a tizenkilencedik század ötvenes éveiben Kőrösi Csomához hasonlóan próbálkozott eljutni Közép-Ázsiába. Utazása alatt találkozott Bowringgal, akit 1852-ben Nagy-Britannia hongkongi konzuljává nevezték ki. Bowring elmondta Berzenczeynek, hogy személyesen ismerte Kőrösi Csomát, nagyra értékelte nyelvészeti tudását. Berzenczeynek is kifejtette gondolatait a magyar nyelvről, amelyeket a Poetry of the Magyars c. könyvében már közzétett. A Magyar nyelv magából sarjad, logikai, majdnem matematikai szerkezettel bír.

Az első magyar akadémiai szótár

1821-ben Teleki József gróf kezdeményezte, hogy szótárt szerkesszenek a magyar nyelvről. Ez a szótár Magyarország legnagyobb szótári projektuma lett a tizenkilencedik században. A Tudományos Akadémia két tagját, Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost bízták meg azzal, hogy írják meg ezt a szótárt. Czuczor Gergely (1800-1866) bencésszerzetes volt, romantikus költeményeket írt, az 1848-1849-es szabadságharc császári hatalomellenes, forradalmi tevékenységei miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) nyelvész, bíróként dolgozott a felsőbíróságon. Czuczor és Fogarasi tizenkét évig írták az Akadémiai Nagyszótár-t. Hat részben adták ki 1862 és 1874 között, 110.784 szócikket tartalmaz.
Czuczor és Fogarasi a szótár megírásához a következő négy alapelvet követték: összegyűjteni a magyar szavakat és szórészeket; megadni a nyelvtani tulajdonságait; körülírni jelentésüket; végül megállapítani a magyar szavak etimológiáját a magyar gyökérszavak segítségével, összehasonlítani a gyökérszavakat más nyelvek gyökérszavaival. Ezért a Czuczor-Fogarasi szótár értelmező, összehasonlító és etimológiai szótár egyben.
A szótár korszerű, mert Czuczorék leválasszák a ragokat, képzőket a gyökérszavakról. Szerintük a magyar gyökérszavak olyan szótári elemek, amelyeket nem lehet tovább kicsinyíteni anélkül, hogy jelentésüket, formájukat elvesszék. Czuczor és Fogarasi arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nyelv több mint kétezer egyszerű gyökérszót számlál. Ezek mind egyszótagúak és sok, más szónak alapját képezik. Továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a magyar nyelv ragozó nyelv és sok raggal, képzővel rendelkezik. Szerintük a magyar nyelv több mint kétszáz képzőt, ragot számlál. Ebből nyolcvan egyszerű és egyszótagú. Ezek segítségével nagyon sok új szó képezhető.
A magyar szavak etimológiáját Czuczor és Fogarasi a gyökérszavak segítségével vezették le. Czuczorék alaposan dolgoztak, mikor a magyar gyökérszavakat összehasonlították más nyelvek, nyelvcsaládok gyökérszavaival. Attól eltekintve, hogy minél több egyező gyökérszót vettek figyelembe – hangutánzókat mellőzve – óvakodtak olyan párhuzamok alapján, mint például 150 szanszkrittal egyező gyökérszó alapján, a magyar nyelvnek ilyen-olyan rokonságot tulajdonítani. Szerintük a rokonsági kérdés még több kutatást igényel.

Német nyelvlaboratórium

A tizenkilencedik század második feléig alig volt valamilyen rendszeres kutatás a magyar nyelv és a finnségi nyelvek rokonsági kérdésében. Legfeljebb felületes, korlátozott nyelvi párhuzamokról volt szó, amelyeket bizonyítékként használtak arra a feltevésre, hogy a magyarok és a finnek ugyanabból a törzsből fakadnak, a magyar őshaza Európa vagy Szibéria északi részén terül el.
Ez a helyzet változott, mikor a magyarok 1849-ben elvesztették Szabadságharcukat. Kiderült, hogy osztrák uralom alatt kellett maradniuk. Tíz évig, 1849-től 1859-ig az osztrák kormányzó Alexander Bach erős kézzel kormányozta Magyarországot. Az ő uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak Magyarországon. Sőt 1858-ban azt tervezgették, hogy a németet tegyék a Tudományos Akadémia hivatalos nyelvvé. Ez ellen Széchenyi is tiltakozott attól félve, hogy az Akadémia eredeti célkitűzését, a magyar nyelv tanulmányozását, nem lehet megvalósítani. A Bach-korszakban a magyar nyelv északi rokonságának gondolata teret hódított, főleg akadémiai körökben.
A jogász Hunfalvy Pál (1810-1891) fanatikus hirdetője lett annak a feltevésnek, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Hunfalvy a felvidéki német kisebbséghez tartozott. Eredeti családnevét Hunsdorfer-t akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A Békepárt parlamenti képviselője volt. Annak a Békepártnak, amely a Habsburg Házzal kiegyezni akart. Hunfalvyt 1851-ben kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárossá. Ezt a állást haláláig 1891-ig töltötte be.
Hogy Hunfalvyról miként vélekedtek akadémiai körökben azt ő magától tudjuk meg. 1883-ban azt írta, hogy 27 évvel előbb, azaz 1856-ban, ismert, tekintélyes magyar nyelvészeket szólított fel arra, hogy támogassák az ő új folyóiratát, a Magyar Nyelvészetet. Többen azonban erre nem voltak hajlandók, mivel akadémiai körökben azt suttogták, hogy az osztrák kormány lefizette Hunfalvyt azzal a céllal, hogy a magyar nemzet becsületét szégyenítse meg az állítólagos finn rokonsággal. Tény, hogy Hunfalvy Pál rögtön az akadémiai kinevezése után 1851-ben támadásba lendült az Akadémiai Nagyszótár ellen. Hunfalvy azonban már nem volt képes a projektumot leállítani. Ahelyett azzal próbálkozott, hogy kiüsse a projektum tudományos alapjait:

‘A’ kőszirtek, mellyekben a’ nyelvvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a’ betűk jelentése ’s a’ szógyökök.’

‘Valamelly nyelvnek szógyökeiről egyedűl a’ rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni.’

Hunfalvy ezzel azt akarta mondani, hogy a magyar nyelv gyökérszavai csak akkor számítanak az alapszókincshez, ha ezek a szavak előfordulnak rokonnyelvekben is, mint a finnben. Olyan magyar gyökérszavak, amelyeknek nincsen ellenpárja a rokonnyelvekben szerinte jövevényszavak. Hunfalvy eleinte rokonnyelvnek tekintette az összes urál-altaji nyelvcsalád tagjait, a tunguzt, mongolt, törököt, finnt.
Reguly Antal, Budenz Jozef, a német nyelvész, aki 1858-ban került Magyarországra, hatására Hunfalvy 1860 körül a magyar nyelv rokonságát leszűkítette az északi nyelvekre. Az 1861-ben közzétett Finn Olvasókönyvében Hunfalvy a finn nyelvet jelöli ki, mint a nyelvrokonsági kérdés kutatására nézve legfontosabb nyelv. Hunfalvy álláspontja teljesen eltért az Akadémiai Nagyszótár elveitől, amelyet ő ‘tudománytalan’-nak mondta. Ironikusan az ő nyelvkutatási programja egyáltalán nem volt ésszerű nyelvkutatás, de az agyonpolitizált, magyarellenes Bach-korszakban mégis sikerült neki programját áterőszakolni a az Akadémián. Hunfalvy a következő elveket vallotta: a magyar nyelv anyagát rekonstrukció nélkül kell bemutatni, ami azt jelenti, hogy a gyökérszavakról nem szabadott leválasztani a ragokat, képzőket. Elvben minden magyar szótári elemnek meg kell adni a rokonnyelvi ellenpárját. Végül a gyökérszók hamis tanát mint ‘tudománytalan’-t el kell utasítani.
Miközben Hunfalvy a magyar nyelv finn rokonságot bizonyító kutatási programjának a nagy vonalait vázolta fel, ennek a programnak a technikai kivitelezésével megbízta a német nyelvészt Budenz Jozefet, akit ezért a célért hoztak Magyarországra. Budenz 1858-ben érkezett Magyarországra. Huszonkét évesen még meg kellett neki tanulnia magyarul. Budenz 1836-ban született a német birodalomban, Rasdorfban. Klasszikus nyelveket, összehasonlító indogermán nyelvészetet, orientalisztikát végzett a Göttingai Egyetemen. Göttinga volt valószínűleg a legalkalmasabb hely Európában, ahol a magyar nyelv északi rokonságát lehetett tanulmányozni. Egy rövid száz évvel korábban német tudósok, akik a német-orosz akadémián és a Göttingai Egyetemen dolgoztak, ezt a kutatási vonalat már elkezdték. Hunfalvy 1861-ben Budenzet kinevezte a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának és a könyvtárban maga mellé vette. Budenznek feladatul tűzték ki, hogy a magyart vezesse le egy hipotetikus finnugor ősnyelvből. Ez laboratóriummodeli kísérlet volt rekonstruált ősszavakkal, hangtörvényekkel, családfákkal az indo-európai nyelvészet mintájára. A huszonöt éves Budenz Budapesten inkább más dolgokkal foglalkozott volna: ‘Az ember könnyen elveszíti kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása.’
A magyar nyelv északi rokonságának kutatása nagy lendületet kapott, mikor Budenzet 1868-ban kinevezték a Budapesti Egyetemen, a magyar-finn-ugor nyelvészet magántanárjának. 1872-ben tanszékvezető lett az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékén. Attól eltekintve, hogy a tanszék neve utalt mind a finnségi, mind a törökségi nyelvekre Budenz kinevezése után főleg a magyar északi finnugor rokonításán dolgozott. Emiatt az altaji összehasonlító nyelvészet tanszékét úgy lehet tekinteni, mint az első finnugrisztikai tanszék Magyarországon.

Ugor-török háború

Mielőtt az az elmélet, hogy a magyar nyelv kizárólagosan rokonnyelve a finn nyelvnek végérvényesen győzedelmeskedett, azt az alternatívát, amelyet a török rokonság nyújtott mellékvágányra kellett terelni. A török rokonsági elméletet a lángeszű turkológus Vámbéry Ármin (1831/1832-1913) képviselte, akinek eredeti neve Hermann Wamberger volt. Vámbéry szegény zsidó családban született a felvidéki Szentgyörgyön. Török nyelveket tanított a Budapesti Egyetemen és titkosügynök volt a brittek szólgalatában.
Az ugor-török háborút, ahogy a vitát a magyar nyelv finn, illetve török rokonságának követői között nevezték, Vámbéry 1869-ben közzétett Magyar és török-tatár szóegyezések c. tanulmány robbantotta ki. Ebben azt állította, hogy a magyar nyelv, holott elvben finnugor eredetű, annyi elemet vett át a törökből, hogy keverék nyelvről beszélhetünk.
Az ugor-török háború tényleg kemény csata volt. Hunfalvy megakadályozta például, hogy a tehetséges nyelvész Szentkatolnai Bálint Gábor, aki a Vámbéry-táborhoz csatlakozott és a magyar nyelvet a török, mongol, dravida, kaukázusi nyelvekhez hasonlította, állást kapjon a Tudományos Akadémián. Szentkatolnai Bálint elkeseredve hagyta el Magyarországot 1879-ben. A nemzeti költő Arany János 1878-ban a következő epigrammát írta Hunfalvy és Szentkatolnai Bálint összetűzéseiről:

‘Budenzhez. Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.’

Az a tény, hogy a ‘finnek’ nyerték meg az ugor-török háborút alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Ez lényegében annak volt köszönhető, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.
Hogy ez tényleg így van, azt a magyar szókincs finnugor elemeinek feltérképezése támasztja alá, amit a finnugrista Klima László végzett el 1991-ben. Klima szerint a magyar nyelvben 660 finnugor szótári elem fordul elő. Ebből a finnugristák szerint 319 egyezik meg a vogullal, 287 az osztjákkal, 221 a zürjénnel, 199 a votjákkal, 153 a cseremisszel, 156 a mordvinnal, 212 a finnel, 160 az észttel, 173 a lappal. Ha Czuczor-Fogarasit követve a magyar nyelv szótári alapelemeit bő 2080-ra tesszük, azaz bő 2000 gyökérszó és 80 egyszerű rag, képző, akkor a magyar és a finn szótári elemek párhuzamai csak tíz százalékát teszik ki az összes magyar szótári alapelemnek. Ez a százalékarány még kisebb lesz, ha a finn nyelvből is csak az alapelemeket, a gyökérszavakat, vesszük figyelembe.
Az 1867-es, Ausztria és Magyarország közötti kiegyezésnek köszönhetően jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József császár és király uralma alatt. Az a kérdés merül fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar nyelv ázsiai rokonságnak kutatása miért nem élvezte ugyanazt a státuszt, mint az északi rokonság kutatása. Hiszen a kiegyezéssel véget ért Magyarország germánosítása és lehetőséget adott a magyaroknak, hogy minden területen szabadon bontakozzanak ki. A megváltozott politikai és kulturális légkör miatt már nem volt a tizenkilencedik század második felében olyan egyértelmű a magyar nyelvet Ázsiával kapcsolatba hozni, mint a tizenkilencedik század első felében.
Széchenyi és reformnemzedéke saját erejükben bíztak, mikor igyekeztek kiharcolni a magyar nemzetnek önálló, független helyét Európában. Büszkén vallották, hogy a magyar nemzet önazonosságtudatának tartalmát az ázsiai rokonság adja meg. A kiegyezés nemzedéke viszont tanult az 1848-1849-es Szabadságharc kudarcaiból. 1867 után a magyaroknak a legelőnyösebb volt az ésszerű szövetség a német Habsburgokkal, az orosz veszély elhárítása érdekében is. Továbbá a tizenkilencedik század második felében Európában Ázsia-ellenesebb lett a hangulat, megnőtt a félelem a ‘sárga veszély’-től. Emiatt az északi – európai – rokonság kutatása részesült előnyben. Trefort Ágoston (1817-1888) az első, 1848-as magyar kormány mezőgazdasági és kereskedelmi államtitkára; a kiegyezés utáni vallás és oktatási ügyek minisztere 1877-ben a következőket mondta:

‘…én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredete mellett törnek lándzsát.’

A magyar nyelv finnugor rokonsága a huszadik században is, miután Magyarország a Szovjetúnió hatalmi övezetébe került, a nyelvrokonság kutatásának legfőbb területe marad. A kommunista uralomnak jól jött, hogy az úgynevezett finnugor népek nagyobbik része a Szovjetúnió területén él.


Irodalomjegyzék:
Ács, Tivadar. 1940. Akik elvándoroltak. Budapest.
Alder, Lory and Richard Dalby. 1979. The Dervish of Windsor Castle. The Life of Arminius Vambery. London Bachman and Turner.
Arany, János. 1956. Arany János összes költeményei I. Budapest: Szépirodalmi könyvkiadó.
Bakay, Kornél. 2000. Árpádok országa. Őstörténetünk titkai. Miskolc: Nagy Lajos Király Magánegyetem.
Barthélemy-Saint-Hilaire, Jules. 1887 nov. Life and Works of Alexander Csoma de Körös by Theodore Duka, M.D. London, 1885. Journal des Savants, 673-86.
Beregszászi, Paulus. 1796. Ueber die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. Leipzig.
Bowring, Sir John. 1830. Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of the language and literature of Hungary and Transylvania. London. Printed for the author and sold by Robert Heward. 312 pp.
Budenz, József. 1873-1881. Magyar-ugor összehasonlító szótár. Budapest: MTA. Reprint kiadás. Budenz, József. 1966. A Comparative Dictionary of the Finno-Ugric Elements in the Hungarian Vocabulary. In Indiana University Publications Uralic and Altaic Series vol. 78. The Hague: Mouton.
Czuczor, Gergely, Fogarasi János. 1862-1874. A magyar nyelv szótára I-VI. Pest.
Doerfer, Gerhard. 1965. Ältere Westeuropäische Quellen zur Kalmückischen Sprachgeschichte (Witsen 1692 bis Zwick 1827). Wiesbaden: Otto Harrassowitz. Domokos, Péter, Paládi-Kovács, Attila. 1986. Hunfalvy Pál. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Duka, Tivadar. 1885. Körösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.
Eco, Umberto. 1997. The Search for the Perfect Language. London: Fontana Press.
Endrey, Anthony. 1975. Sons of Nimrod, The Origins of Hungarians. Melbourne: The Hawthorn Press.
Eötvös, József. 1975. Reguly Antal. 1863. In Arcképek és programok, 171-212. Budapest: Magyar Helikon.
Farkas, Julius von. 1948. Samuel Gyarmathi und die finnisch-ugrische Sprachvergleichung. In Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Philologisch-Historische Klasse 1948. Göttingen.
Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből I.-II. Budapest: Püski.
Gulya, János. 1978. Gyarmathi Sámuel. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Gyarmathi, Sámuel. 1799. Affinitas Lingvae Hvngaricae cvm Lingvius Fennicae originis grammatice demonstrata. Nec non Vocabvlaria dialectorvm Tataricarvm et Slavicarvm cvm Hvngarica comparata. Gottingae. Reprint kiadás angolul: Gyarmathi, Sámuel. 1983. Grammatical Proof of the Affinity of the Hungarian Language with Languages of Fennic Origin. In Amsterdam Studies in the Theory and History of Linguistic Science Vol. 15. Amsterdam: John Benjamins.
Hunfalvy Pál. 1851. Kis gyülés, mart. 17. 1851. Magyar Akademiai Értesítő 78-112.
Lakó, György. 1973. Sajnovics János. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Lakó, György. 1980. Budenz József. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Makkay, János. 1998. Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete. Budapest.
Marácz László and Attila Montvai. 2003. Quantitative Exploration of the Conceptual and Semantic Structures of Contemporary Hungarian. In Communication and Culture, Argumentative, Cognitive and Linguistic Perspectives, eds. Komlósi László, Peter Houtlosser and Michiel Leezenberg, 143-154. Amsterdam: SicSat.
Naarden, Bruno. 2004. Nicolaas Witsen en de Europese obsessie met talen in de zestiende en zeventiende eeuw. In Het Babylonische Europa. Opstellen over Veeltaligheid, eds. A. van Heerikhuizen, M. van Montfrans, B. Naarden, J.H. Reestman, 21-41. Amsterdam: Amsterdam University Press, Salomé.
Otrokócsi, Fóris Ferenc. 1693. Origines Hungaricae. Franequera.
Péntek, János. 1994. Szentkatolnai Bálint Gábor. Koreszmék és rögeszmék. Erdélyi tudományos füzetek 220: 13-20.
Pusztay, János. 1977. Az “ugor-török háború” után. Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetéből. Budapest: Magvető.
Sajnovics, Joannis. 1770. Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Tyrnaviae: Typis Collegii Akademici Societatis Jesu. Reprint kiadás németül: Sajnovics, Johannes. 1972. Beweis, dass die Sprache der Ungarn und Lappen dieselbe ist. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica Band 5. Wiesbaden: Otto Harrassowitz.
Sára, Péter. 1994. A magyar nyelv eredetéről másképpen. Magyar-török rokon szavak, szókapcsolatok. Budapest: Arculat Bt.
Schlözer, August Ludwig. 1771. Allgemeine Nordische Geschichte. Halle.
Spira, György, ed. 1991. Széchenyi István válogatott művei, második kötet 1841-1860. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
Strahlenberg, Philip Johan. 1730. Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia. Stockholm
Széchenyi, István. 1841. A’ Kelet Népe. Pozsony: Wigand.
Széchenyi, István. 1982. Napló. 2. kiadás. Budapest: Gondolat.
Szentkatolnai Bálint, Gábor. 1877. Párhuzam a magyar-mongol nyelv terén. Budapest.
Varannai, Aurél. 1983. Sir John Bowring és Kőrösi Csoma Sándor. In Magyar Nemzet, szept. 6.
Zakar, András. 1976. Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből. Fahrwangen.
»

_____________

 

VISSZHANG

 

Kapcsolat

 

Google

 

   1. 2. 3. 4. 5. oldal

Dr. Bonaniné  Tamás-Tarr Melinda / Prof.ssa Melinda Tamás-Tarr

 Névjegy/Biglietto da visita

©

 

 IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

   UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

  O.L.F.A