EZ IS, AZ IS…
ESZMECSERÉK A MAGYAR NÉP EREDETÉRŐL…
TÖRTÉNELMÉRŐL…
__________________________________________
3. oldal
BEKÜLDTÉK - KÖZLÖM: A
magyar nép történelméről
-----Messaggio Originale-----
Da:
Zsolt Mesterházy
A:
melinda.tamas-tarr@osservatorioletterario.net
Data
invio: lunedě 15 novembre 2004 10.51
Oggetto:
Vá: Irodalom/Kultúra
Kedves Melinda!
Engedje meg, hogy újabb Marácz-adalékkal szolgáljak.
Kézcsókkal
Zsolt
«A kétszer kaksi igazsága
Válasz Rédei Károlynak
Dr. Marácz László, Amszterdami egyetem
0. Bevezető
Rédei Károly Rövid válasz nyelveredeztetési kérdésekben Marácz Lászlónak
és Bakay Kornélnek c. cikkében válaszol az ellen az érvek ellen, amelyek
megjelentek A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti
szempontból c. tanulmányomban. Mielőtt megvitatom Rédei
kifogásait először néhány szót a gyökkutatásról.
Rédeinek nem tetszik, hogy én a magyar nyelv gyökállományát, gyökök
közötti kapcsolatokat komolyan kutatom. Szerinte a gyökkutatás elavult nézetek
képvisel: “Marácz Czuczor-Fogarasi maga korában is (XIX. Század második fele)
elavult nézetét követve szógyökök rokonításával foglalkozik.”
A gyökökkel (vagy más szóval szógyökér, gyökérszó) azért kell foglalkozni,
mert lényeges betekintést adnak a magyar nyelv szótári elemeinek szerkezetébe.
A magyar gyökök egyszerű, egyszótagból álló elemek. A Czuczor-Fogarasi szótár,
amely legteljesebb felsorolást ad a magyar gyökökről, kb. 2000 magyar gyököt
különböztet meg. Azaz olyan szótári elemet, amely van saját hangtani, jelentéstani
jellege, miután leválasztják az összes ragokat, képzőket, jeleket. A magyarban
következőképpen oszlanak el az alapgyöktípusok:
V: 20
VC: 335
CV: 146
CVC: 1500
Az egyhangból, magánhangzóból álló gyökök száma, 20. A két hangból álló,
mágánhangzó-mássalhangzó; vagy mássalhangzó-magánhangzóból álló gyökök száma
481 (25%). A három hangból álló mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó típusú
gyökök száma 1500. Az utóbbi típus kiválik a magyarban.
A finnségi alapgyöktípus a CVCV. Ezt a gyöktípust fogadták el, tegyük
hozzá önkényes a finnugrizmus művelői, mint a finnugor alapnyelvnek az
alaptőtípusát: *CVCV. Igy a finn juoda “inni”, syödä “enni” szóknak alaptövét
következőképpen rekonstruálják. A –da/dä főnévi igenévképző. A juo, syö
kétszótagú alaptő: ju-o; sy-ö. A Rédei-Lakó-féle Magyar szókészlet finnugor
elemei a következő finnugor alapalakokat adja meg ezeknek a finn szótöveknek:
juo < *juke, *juγe; syö < *sewe, *seγe.
A magyar megfelelője ezeknek a finn juo, illetve syö szótöveknek az iszik,
eszik szótári elemek. Ha lehámozzuk az igeképzőket, akkor maradnak az i-,
illetve e-gyökök. Képzéssel, ragozással újabb szótári elemeket alkothatunk ezek
elemek segítségével: ittam/ettem; ital/étel, ivászat/evészet, stb. Teljesen
önkényesnek – emiatt tudománytalannak - tartjuk azt a finnugrizmusban
erőltetett eljárást, hogy az alapszókincshez tartozó egymagánhángzós magyar
alapgyököket i/e-, amelyeket bizonyára mindennapi szükségletek utalására
használták az előmagyarok le kell vezetni, származtatni kell kétszótagú
bonyolult gyökökből.
1. Amiről Rédei nem szívesen beszél
A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból c.
tanulmányomban tíz pontban foglaltam össze a finnugrizmust sújtó bírálatomat.
Csak az első négy bíráló pontra válaszol Rédei. Szerinte elegendő ezzel a négy
ponttal foglalkozni. Nyilván Rédei azért nem bírálta a többi pontokat, mert
kiderült volna a finnugrizmus alapvető hiányosságai. Nézzük még egyszer a
következő pontokat, melyeket Rédei nem volt hajlandó megvitatni. Az eredeti 5-7.
számozását e helyen meghagytam:
“5. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állítólagos 1000 finnugor szógyöke
gátlástalan túlzás. Björn Collinder, svéd nyelvész, akire Rédei is hivatkozik
mint szakértő csak kb. 400 alapszógyököt határoz meg”. (Marácz, 1998)
Ha igaz lenne Rédei álláspontja, hogy a XX. század első felében lezárult a
“hangtörvények” feltárása, akkor hogyan lehetséges az, hogy olyan nagyszámú
eltérések léteznek a különböző finnugor szótárak alapszókincsének elemei
között? Mi ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy ennek az a magyarázata,
hogy még mindig nincsen egyértelmű tudományos eljárás a finnugor alapszókészlet
feltárására.
“6. A finnugor nyelvről egyáltalán nem léteznek írott források. Így a
finnugor alapszókincset nem lehet dokumentálni, sem az ún. hangtörvényeket, sem
az ún. későbbi feltételezett nyelvközösségeket, mint az ugor, volga-finn stb.
Emiatt az egész finnugor alapnyelv merő feltételezés”. (Marácz, 1998)
Mivel a finnugor alapnyelvet nem igazolja írásos nyelvemlék bármit lehet
állítani, ami az alapszókészlet hangtani, illetve jelentéstani jegyeit illeti.
Íme két példa Rédei kelléktárából:
Rédei szerint a finnugor alapnyelvből hiányoznak a zöngés zárhangok b, d,
g. Hogyan lehetett ezt kikövetkeztetni a feltételezett finnugor ősnyelvet
dokumentáló írásos emlékek hiányában? Ha igaz volna, akkor a magyar
alapszókészletéből hiányozna minden g-vel, b-vel és d-vel kezdődő gyök és szó.
Olyan abszurdumokhoz vezet, hogy nem tartoznak a magyar nyelv eredeti
szókincséhez az olyan egyszótagú gyökök, származékai, mint a gör-, görbe,
görcs, gördül, görnyed, görhes; bel-, belül, belső, benn, benső; dar-, dara,
darál, darab, stb.
Rédei szerint: “senki nyelvésznek nem jutna eszébe, hogy kétségbe vonja a
magyar ház ~ mordvin kudo, kud ua…, finn kota sátor stb. összetartozását.
Persze mindehhez illene tudni, hogy kb. 6000 évvel ezelőtt ez a szó (*kota) nem
jelenthetett téglából vagy kőből való építményt, hanem korabeli adottságoknak
megfelelően sokkal egyszerűbb lakásféleséget (sátor).“
Ahhoz, hogy a magyar ház-at és a finn kotá-t “sátor”-t lehessen rokonítani
nemcsak igen nagy hangtani akrobatikára van szükség, hanem valahogyan a két szó
jelentését is össze kell hozni. Emiatt Rédei egyszerűen feltételezi, hogy ez a
szó 6000 ezelőtt “sátrat” jelentett. Írásos nyelvemlékek hiányában ezt azonban
nem lehet igazolni. Tehát, bármilyen jelentést lehet a kotá-nak tulajdonítani.
“7. Közismert, hogy a MTA Történeti Etimológiai Szótárában (TESZ) nagyon
sok az ismeretlen eredetű szó”. (Marácz, 1998)
Hary Györgyné statisztikát készített a TESZ első két kötetének 1600-ig
dokumentált szavairól, hogy megállapítsa, hogyan oszlanak el eredet
szempontjából a magyar nyelv ősi szavai. Azt a következtetést vonja le, hogy
“…49,3%-ra tehető megfejtetlen szavaink száma. A szótárszerkesztők által “ősi
örökség”-ként emlegetett szókincsünk csak 7,3%-ot tesz ki, a török eredetű
szavak pedig 5,5%-ot. E két utóbbi csoportnál a szerkesztők bizonyíthatóan
“szépítették” az arányt, ugyanis igen sok olyan szó került az “ősi örökség”
csoportba, melyeknek mongol, illetve török párhuzamai nyilvánvalóak…”. Ha
tényleg majdnem 50%-át teszi ki az ismeretlen eredetű szavak száma, akkor
módszertanilag nem az lenne a helyes eljárás, hogy először fejtsük meg ennek az
igen nagyszámú magyar szavaknak eredetét, mielőtt messzemenő véleményeket
mondunk néhány százalék alapján a magyar nyelv eredetéről?
2. Amiről Rédei viszont beszél még az sem igaz
“1. A finnugor elmélet bebizonyítása csak szavak alapján történt”.
(Marácz, 1998).
Rédei a következőket állítja erről: “Nem igaz! Az etimológiai szótárokon
kívül számos összehasonlító nyelvtan (Collinder, Hajdú, E. Itkonen, Osnovy
stb.) áll a kutatás rendelkezésére. A több ezer tételre rúgó hangtani,
alaktani, mondattani cikkek, monográfiák könyvtárakat töltenek meg.”
Lehet, hogy könyvtárnyi anyag áll a kutatók rendelkezésre, ami az ún.
hangtani, alaktani, mondattani “egyezéseket” illeti. Sajnos a mennyiség
kritériuma soha nem érv egy tudományos elmélet bizonyítására vonatkozólag.
Hajdú Péter-Domokos Péter szerzőpáros tankönyvükben húsz nyelvtani jelenséget,
a lenti táblázatban függőlegesen felsorolva, vizsgáltak a különböző
uráli/finnugor nyelvekben, a lenti táblázatban vízszintesen jelöve. A következő
táblázatban a függőleges oszlopok és vízszintes sorok metszőpontjában levő +,
illetve – jelzi hogy a szóban forgó jellemző az adott nyelvben megtalálható-e
vagy sem:
Szamojéd Obi-Ugor Magyar Permi Mordvin C seremisz Finn Lapp
1. Palatalizáció + + +/- + + - - +
2. Zöngés explozivák - - + + + + - -
3. Affrikáták - +/- + + + + - +
4. Kvantitás - - + - - - + +
5. Diftongusok +/- +/- - - - - + +/-
6. Magánhangzó -harmónia - - + - +/- + + -
7. Umlaut, Ablaut + + - - - - - +
8. Fokváltakozás - - - - - - + +
9. Duális + + - - - - - +
10. Többfunkciójú alapalak +/- + +/- - - - - -
11. Genitivus + - - + + + + +
12. Belső/Külső helyviszonyragok - - + + + + + -
13. Px + Cx (+)
Cx + Px (-) - + + +/- - +/- - -
14. ś-preteritum (+); j-preteritum (-) + + - - +/- +/- - +/-
15. –ni infinitivus - - + + - - - -
16. Determinált igeragozás + + + - + - - -
17. Passzívum - + + - + - + +
18. Konverzió + +/- +/- - + - - -
19. Negatív segédige + - - + +/- + + +
20. SVO-tendencia - - +/- +/- + - + +/-
Szamojéd Obi-Ugor Magyar Permi Mordvin Cseremisz Finn Lapp
A táblázatból megállapíthatjuk, hogy az ún. rokonnyelvekben egyetlenegy
hangtani jelenség (1, 2, 3, 4, 5, 6); egyetlenegy alaktani jelenség (7, 8, 9,
13, 14, 15, 16, 17); egyetlenegy mondattani jelenség (10, 11, 13, 18, 19, 20)
nem fordul elő az összes ún. uráli/finnugor nyelvben. A vízszintes sorokban
nincsen tehát csak +-szal jelölt metszőpont. Ahelyett sokkal bonyolultabb
keresztcsoportosításról az uráli/finnugor nyelvek körében tanúskodik e
táblázat. Persze ilyen jellegű táblázatoknak csekély bizonyító ereje van ami a
nyelvrokonítást illeti. Nem igazolják a Rédei-féle állítást a hangtani,
alaktani, mondattani “egyezések”-ről, sőt pont ellenkezőjét.
“2. A finnugor elmélet aluldeterminál. Nem lehet olyan lexikai
párhuzamokat izolálni, amelyek csak a finnugor nyelvre érvényesek és más
eurázsiai nyelvekre nem, mint például az altaji nyelvekre, törökre, mongolra
stb.” (Marácz, 1998)
Rédei ezzel az állítással nem ért egyet: “Bizony vannak olyan lexikai
egységek, amelyek csak az uráli-finnugor nyelvekre jellemzőek. Az ősi szókincs
jórészt ilyenekből áll. Pl.: *anta – magyar ad stb.; *pänje – finn pää magyar
fej, fő, vog. punk stb. Persze vannak olyan szócsaládok is, amelyek mint egyik
vagy másik irányból való jövevény elemek (vándorszavak?). Számos nyelvcsaládban
vagy nyelvben megvannak… A szócsaládok többsége egy-egy nyelvcsaládra
(finnugor, török, indogermán) jellemző, ún. számos vagy minden nyelvre
kiterjedő eurázsiai szavak – a modern nemzetközi szavakat figyelmen kívül
hagyva – nem léteznek. A latin oculus szem, domus ház indoeurópai szavak
megfelelőik nincsenek meg más (vagy valamennyi) eurázsiai nyelvben.”
A Rédei által megadott ad és a magyar fej nem az ő állítását igazolják,
hanem pont az ellenkezőjét. Először nézzük meg az ad szót. A Lakó-Rédei szótár
és a TESZ szerint ősi örökség a finnugor korból, melynek alapalakja: *amta.
magyar ad = geben, schenken
finn antaa = geben, schenken
észt andma = geben, hingeben
zürjén ud-ni = itat
votják ud- = itat
Először is a finn és az észt alapalakok nem tartoznak ide, mert
alapszerkezetük eltér a magyar ad-tól. A finn antaa szóvégű –á-ja főnévi
igenévképző: anta-a. A szótő tehát anta, amelynek *amta az alapnyelvi
megfelelője, kétszótagú: an-ta. Az első személy jelen idejű igeragozása: annan
‘adok’ alátámasztja, hogy az an-ta alapszótövében előforduló –nt-je ténylegesen
külön hangok és nem hangkapcsolat. A magyar –d hangot két okból nem lehet
levezetni az anta/*amta alapszótőből. Először is nem létezik az –nt-/*-mt-
hangkapcsolat; másodszor a finn an- szótagnak megfelelője a magyarban tiszta
gyök.
A finn és az észt alaptövek inkább kapcsolatban állnak az altaji, mongol,
török nyelvekkel:
szagáji indži = hozomány
kazak endži = átadott örökség
mongol indže = hozomány
jakut ännä = hozomány
lamut-tunguz ani- = schenken
A zürjén-votják szavak se hang-, se alak-, se jelentéstanilag nem
tartoznak ide, ugyancsak a mordvin szó sem. Nagy az eltérés a magyar ad és a
zürjén-votják ud között. A züjén-votják ud “itat” alaptövében a –d igeképző,
tehát nem tartozik az alaptőhöz. A szótő tehát u- “iszik”, amely megfelel a
“víz-“-et jelentő zürjén-votják vu/va szóval. Ezeknek a zürjén-votják szavaknak
is inkább altaji megfelelői vannak:
irod. mongol u-su-la- = u-gyakorítóképzők –su + -la = itat
mandzsú uji- = etet, élelmez
omi- = iszik
Égyébként a magyar ad-nak nincsen megfelelője az úgynevezett obi-ugor
nyelvekben. Tehát miért kellene ezt a gyököt finnugor eredetűnek nyilvánítani
egyáltalán?
A magyar fej/fő-ről könnyen ki lehet mutatni, hogy nemcsak ún. finnugor
megfelelői vannak, hanem vannak altaji, szumér megfelelői is:
magyar fej, fejet, fő; j-hézagtöltő = Kopf, Mensch
mongol beje = Körper, Das Ich
mandzsú beje = Mann, Mensch
jakut bäjä = Mann, Mensch
ozmán bäjin = Gehirn
türkmén bejni = Gehirn
ujgur miji = Gehirn
jakut mäji = Kopf
lebed pää = Gehirn
mongol ekin = Gehirn
középmongol hekin = ua.
mandzsu fehi = Gehirn
gold pejé = homlok
koreai pong = Kopf
vogul pangk, pungk = fej (valóban: csúcs, hegy)
finn pää = Kopf
szumér pa = (akkád appu) = Gipfel
A finnugornak mondott elemek 70% megtalálható az ótörök (8. századi)
nyelvemlékekben. A Lakó-Rédei által bemutatott szókészlet 40%-a csak
egyetlenegy úgynevezett finnugor nyelvben fordul elő, míg a szumér-altaji
(mongol-török-tunguz) megfelelők nagy számban és több nyelvben fellelhetők.
Furcsa Rédei következő állítása is: ”A szócsaládok többsége egy-egy
nyelvcsaládra (finnugor, török, indogermán) jellemző, ún. számos vagy minden
nyelvre kiterjedő eurázsiai szavak – a modern nemzetközi szavakat figyelmen kívül
hagyva – nem léteznek.” Azért furcsa, mert nehezen tudom elképzelni, hogy
Rédeinek nem lenne tudomása az ún. nosztratikus, azaz ősnyelvkutatásról,
amelynek célja, hogy keressen közös ősgyököket a különböző nyelvcsaládi
határokat túllépve. Ez az állítás inkább arra vall, hogy Rédei elveti ezt a
típusú kutatást, mert veszélyezteti a finnugor állóvizet. Ezek a közös ősgyökök
nem egyfajta vándorszavak vagy nemzetközi szavak, ahogy Rédei szeretné, hanem
egészen közeli szótári kapcsolatokat mutatnak fel. A nosztratikus kutatás
területén az elmúlt évtizedekben nagy előrehaladás mutatkozott. Az orosz
kutatók Illic-Svityc, illetve Dolgopolsky szerint 607, illetve 1900 a közös
elemek száma. Az amerikai szerzőpáros Bomhard-Kerns 601 ősgyököt számolnak.
A Rédei által említett indoeurópai domus-nak és oculus-nak igenis vannak
más nyelvekben, nyelvcsaládoban is megfelelői. Bomhard-Kerns megadják az
indoeurópai domus szumér megfelelővel dím ‘to make, to fashion, to create, to
build’ együtt a következő proto-nosztratikus ősgyökét: *t’im-/*t’em-. Götz
László is terjedelmes táblázatokat, listákat sorol fel szumér, magyar,
finnugor, indogermán, szemita egyezésekkel, azaz eurázsiai közös ősgyökökkel.
Mivel nemcsak egyes szavakról van szó, hanem egyes szavak párhuzamos jelentésváltozásai,
átvitt értelmű jelentéseik nyelvenkénti, nyelvcsaládokkénti szabályos egyezései
is ezért nem lehet szó ezekben az esetben vándorszavakról vagy véletlen
összecsengésekről. Lásd éppen a latin oculus eurázsiai megfelelői, amely
rendelkezik párhuzamos jelentésátvitellel. A “szem” és a “tűz, fény,
világosság” közötti szemantikai kapcsolat, ami a magyar “szeme világa”
kifejezésben is megmutatkozik:
Német
AUGE (szem)
ACH-ten (figyel) Orosz
OKO (szem) Latin
OCU-lus (szem) Görög
AUGÉ (fény, ragyogás, pillantás, szem) Óind
AK-śi
(szem)
OGO-nj (tűz) IG-nis (tűz)
Héber
ÁJI-n (szem) Asszír
AK-lu (felügyelő) Óegyiptomi
ACH-et (a nap szeme”: királyi feldísz) Szumér
IGI (szem, lát)
UGU-la (felügyelő) Magyar
IGÉ-z (szemmel ver)
ÜGY-el (szemmel tart)
ACH (szénmedence, parázs) AKU-ku (tüzes csóva) IACH-u
(ragyogás, ragyogó) UG, GUG (ragyogó, fénylő, fény)
U2-GUG (ég, tűz) ÉG (brennen, Himmel)
KÉK (az ég színe)
“3. A finnugor hangtörvények levezetése nem áll szilárd alapokon. Az
indogermanisztika ahonnan eredetileg a “hangtörvények” koncepció származik, már
feladta a hangtörvényekkel való nyelvészkedést”. (Marácz, 1998)
Rédei szerint a finnugor hangtörvények igenis szilárd alapokon állnak:
“A nagy nyelvcsaládok (indogermán, uráli/finnugor, török) hangtani kutatása,
a szabályos hangmegfelelések (“hangtörvények”) feltárása a XIX. század második
felében, a XX. század első felében lezárult.”
Először is a finnugristák maguk is elismerik, hogy az ún. hangtörvényeknek
nincsen természettudományos jellege. Akkor az a kérdés felmerül, hogy milyen
jellegűek ezek a feltételezett hangtörvények? Az sem igaz, hogy a finnugor
alapnyelv kutatása a XIX. század második felében, a XX. század első felében
lezárult. Angela Marcantonio, olasz nyelvész szerint az ún. uráli/finnugor hagyományos
modelje, az ún. összehasonlító módszer nem állja meg a helyét korszerű
tudományos szempontból. Az Oxfordi Egyetem tanárjának az a véleménye, hogy
Budenzék nem bizonyították be az ugor csomópontot a nyelvcsaládfán. Emiatt nem
lehet szó uráli/finnugor alapnyelvről sem.
“4. Az ún. finnugor alapnyelv rekonstrukciója önkényes. A vogul
szógyökökről feltételezik, hogy azok az eredeti uráli/finnugor alapszókincset
tükrözik. Emellett azonban nem szólnak nyelvészeti érvek.”
(Marácz, 1998).
Rédei szerint ez sem igaz: “Egyetlen uráli/finnugor nyelv szótövei…sem
tükrözhetik az alapszókincset. Magyarországon minden magyar-finnugor szakos
hallgató tudja, hogy egy vogul, osztják, magyar stb. szó csak hangtanilag,
alaktanilag, jelentéstanilag módszeresen igazolt/igazolható etimológiai
összefüggésben tükrözheti az alapszókincset.”
Nyilván nem lehet tagadni, hogy a magyar gyökök szerkezete, ahogy a
bevezetőben kimutattuk, alapvetően eltérnek a finnségi gyökök szerkezetétől,
tehát az uráli/finnugor feltételezett alapgyököktől, hiszen a finnugrizmus
művelői szerint egyszerűbb, egyszótagú magyar gyököket kell levezetni a
bonyolultabb, kétszótagú finnugor alapgyökökből. Nincsen azonban semmilyen
nyelvészeti magyarázat arra, hogy miért kellene ez, hogy így legyen. Még nem
találkoztam magyar hallgatóval, aki ezt nekem megmagyarázta volna. Egyértelműbb
lenne, ha ragozó nyelvben, mint az ún. magyar és finnugor nyelvekben, a
bonyolultabb szerkezetet, tehát a finnségi gyök szerkezetét levezetnénk az
egyszerűbb, tehát a magyar gyök szerkezetéből.
4. Zárszó
A fenti tények, érvek alapján nem érthetünk egyet Rédei következő
állításaival sem: “A finnugor nyelvtudomány tudományos tényeken alapul.
Nyelvünk finnugor eredete ma ugyanúgy a 2 x 2 = igazsága, mint az angolnak,
németnek az indoeurópai nyelvekkel való rokonsága, az indoeurópai alapnyelvből
való rokonsága, az indoeurópai alapnyelvből való származása.” (lásd Magyar
Nemzet: 2004. május 8). Megjegyezzük, hogy ilyen kétszer kaksi igazságokat mi
nem tartjuk tudományos igazságoknak.
Irodalomjegyzék:
Bomhard, Allan R. and John C. Kerns. 1994. The Nostratic Macrofamily. A
Study in Distant Linguistic Relationship. Trends in Linguistics. Studies and
Monographs 74. Berlin/New York: Mouton de Gruyter.
Czuczor, Gergely, János Fogarasi. A magyar nyelv szótára I-VI. Pest.
Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőktől
I.-II. Budapest: Püski.
Hajdú, Péter, Domokos Péter. 1978. Uráli nyelvrokonaink. Tankönyvkiadó:
Budapest.
Hary Györgyné, Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez, Valóság 1976. 10
sz. 94-101.
Honti László-Gergely András. 1997. Magyar fordulat. Magyar Tudomány
1997/2, 241-243.
Marácz, László. 1998. A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti
szempontból. Turán. (XXVIII.) Új I. évfolyam 5. szám, 11-29.
Marcantonio, Angela. 2002. The Uralic Language Family. Facts, Myths and
Statistics. Transactions of the Philological Society 35. Oxford/Boston:
Blackwell.
Rédei, Károly. 2003. Őstörténetünk kérdései, a nyelvészeti dilettantizmus
kritikája. Budapest: Balassi Kiadó.
Sulkala, Helena, Karjalainen, Merja. 1992. Finnish. London: Routledge.
A magyar nyelv eredetéről
Dr. Marácz László, Amszterdami Egyetem
A magyar nyelvet jelenleg leginkább az úgynevezett finnugor nyelvcsaládhoz
osztják be. Ehhez a nyelvcsaládhoz, a finn és az észt mellett, olyan nyelveket
sorolnak be, amelyeket Szibéria északi részén beszélnek. Hogy a magyar nyelv
esetleg rokonnyelve lehet az északi nyelveknek, azt aránylag későn, a
tizennyolcadik században fedezték fel. Magyarországon ez a felfedezés nem lett
egyszerre általánosan elfogadott. Egészen a tizenkilencedik század második
felében a magyarok azt gondolták, hogy a közép-ázsiai szkita népektől
származnak. Azt gondolták, hogy nyelvük rokona olyan keleti nyelveknek mint a
töröknek vagy a mongolnak. Ezt vallották a középkori magyar krónikák is. E
cikkben kimutatjuk, hogy a múltban miként vélekedtek a magyar nyelv eredetéről
és hogy miért keresték a magyar nyelv eredetét Észak-Európában, Észak-Szibériában
és nem Közép-Ázsiában.
A régi elbeszélések szerint, amelyeket a középkori magyar királyok
krónikásai feljegyeztek, Ázsia a magyarok és magyar nyelv őshazája. Kézai
Simon, IV. László (1272-1290) király udvari papja az 1282-ben kiadott A
magyarok történetében, az ún. Gesta Hungarorum-ban mindenféle magyar mítoszt és
mondát dolgozott fel a magyarok eredetéről. Kézai a bábeli toronyépítéséről a
következőket mondja el:
‘A vízözön után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt
Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva
tornyot kezde építeni […] ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után
Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott
nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort...’
A magyar mitológia Hunort és Magort a magyarok, illetve a hunnok
ősatyjuknak tekinti és Nimródot (Kézainál: Ménroth) pedig e két testvérnép
ősatyjának. Endrey rámutatott arra, hogy a bábeli torony elbeszélése Kézainál
lényegesen eltér a Biblia változatától.
A Bibliában Nimród Kámtól származik és nem Jáfettól, ahogy Kézainál,
Nimrod apja a Bibliában pedig Kus és nem Thana, ahogyan Kézainál. Másodszor a
Biblia nem ad meg semmiféle időmeghatározást a bábeli toronyépítésről.
Harmadszor a Biblia nem adja meg, hogy ki építette a tornyot, semmit sem mond
arról, hogy Nimród ‘Eviláth földjére’ költözött volna. Végül is Kézai Nimródot
‘óriás’-nak (gygas) nevezi, miközben a Biblia szerint Nimród a ‘Nagy vadász az
Úr előtt’.
Götz László helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen jellegű epitheton
ornansok arra utalnak, hogy a Biblia előtt már léteztek babiloniai hősénekek
Nimródról. Azokat az elbeszéléseket, amelyeket Kézai is papírra vetett
visszamennek ezekre az ősi babiloniai mondákra. Götz szerint a magyarok ezeket
a mondákat magukkal hozták keletről. Már Berossos a babiloniai történész Kr. e.
270 körül Nimród nevét összefüggésbe hozza a szkítákkal és Thana nevét a
Tanaisszal, a Don folyó ókori görög nevével. A Don folyó az ókorban Európa és
Ázsia határát jelölte. Kézai szerint meg Nimród apja Thana. Az ókorban a
közép-ázsiai szkíták és hunnok földjét ‘Eviláth’-nak nevezték. Ezek az
elbeszélések buzdították a magyarokat arra, hogy kutassák nyelvük eredetét.
Az olasz nyelvtudós Umberto Eco a The Search for the Perfect Language c.
könyvében felvázolja a bábeli torony előtti ősnyelv kutatásának több évszázados
történetét. E könyv megemlíti a magyar teológus Otrokócsi Fóris Ferencet is,
aki szerint a magyar az emberiség ősnyelve. Otrokócsi akkor jutott erre a
következtetésre, amikor 1693-ban a Franekeri Egyetemen írta a doktori
disszertációját a magyarok eredetéről. Hasonlóan Otrokócsihoz a holland
Becanus, a lengyel Dembolenski, a svéd Stiernhielm mind azt próbálták
bizonygatni, hogy az ő népük nyelve volt a paradicsom nyelve. Ugyanúgy mint sok
honfitársa Otrokócsi meg volt győződve arról, hogy a magyarok ázsiai
gyökerekkel rendelkeznek és rokonok a szkitáknak és hunnoknak.
Nagy Északi Felfedező Út
Nem-magyarok hozták először kapcsolatba a magyar nyelvet a finnel. Az első
terjedelmes írás, amely a magyar nyelv északi rokonságát megemlíti a svéd
Philip Johan Strahlenberg Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia c.
könyve. A svéd tiszt ezt a könyvet 1730-ban adta ki Stockholmban. Strahlenberg
1709-ben, mikor az oroszok megverték a svédeket a Poltavai ütközetnél orosz
fogságba került. A tizenhárom éves fogsága alatt lehetőséget kapott, hogy
kutassa Észak-Európa és Szibéria kultúráját, történelmét, nyelveit. A könyv
mellékletként közzétett szójegyzékben, az ún. Harmonia Linguarum, Strahlenberg
hatvan magyar szót sorol fel, hasonlít össze ötvennyolc finnugor ellenpárjával.
Manapság ezt a Strahlenberg-féle listát már nem lehet komolyan venni. Bakay
Kornél régész nemrég nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a listán szereplő
szavak egy része pontotlan, eltorzult vagy egyszerűen nem is létezik a magyar
nyelvben.
A magyar nyelv északi rokonításával néhány német tudós is foglalkozott,
akik az 1737-ben alapított Göttingai Egyetemen tanítottak. Johann Eberhard Fischer
(1697-1771), az Orosz Tudományos Akadémia tagja, 1733-1734 között részt vett a
Nagy Északi Felfedező Úton. Fischer erről beszámolt a Siberische Geschichte von
der Entdeckung Sibiriens bis auf die Eroberung dieses Landes durch die
Russische Waffen (Szentpétervár, 1768) c. könyvében. A magyarok, vogulok,
osztjákok, finnek rokonságát azzal próbálta bizonygatni, hogy ezeknek a
nyelveknek közös szavai vannak. A Vocabularium Sibiricum, azaz Szibériai
Szójegyzékben, melyet a második Kamcsatkai Felfedező Úton állított össze
1739-ben 158 magyar szónak etimológiáját adja meg.
A német történész August Ludwig Schlözer (1735-1809), aki szintén a
Göttingai Egyetemen tanított, és tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának
használta Fischer szólistáját az Allgemeine Nordische Geschichte c. könyvében.
Ez a könyv 1711-ben Halleben jelent meg. Schlözer a magyarokat, mint a finnek
európai ‘melléklete’ tartja számon:
‘Magyarok (Magyaren). Ezt csak hozzátoldom, mert nem tartoznak ide, mivel
nem ősnép, hanem csak a IX. században vándoroltak be Ázsiából. Hogy a
magyaroknak a nyelve a finnel és a lappal közeli rokon és így a nemzet a nagy
finn néptörzs egyik ága volna régtől ismert.’
Az Allgemeine Nördische Geschichté-ben sok megalázó megjegyzést lehet
találni Európa északi népeiről. A magyarokról sincsen jó véleménye Schlözernek:
‘Még három nép van egyébként, amelyek részben északon élnek ugyan, de
önálló államot nem alkotnak és nincs saját történelmük. […] Ezek a finnek, a
románok és a magyarok.[…]. Ezek a részben ősi, népes, nagy nemzetek (néhány
magyart kivéve) nem játszottak soha szerepet a népek színpadán.’
‘Néhány magyar kivételével az utóbbi időkben, ők sem hódításra termett
nép, hanem mindig a szomszédaik martalékai voltak, következésképpen saját
történelmük nincsen.’
A tizennyolcadik század végétől magyar kutatók is kiálltak a magyar nyelv
északi rokonsága mellett. 1769-ben VII. Krisztián norvég és dán király Mária
Terézia (1740-1780) osztrák császárnőt megkéri arra, hogy bocsásson
rendelkezésére néhány csillagászt, akik majd megfigyelik Vénusz bolygót Vardö
szigetén, Norvégia legészakibb pontján. Mária Terézia a magyar csillagászt Hell
Miksát bízza meg azzal, hogy ezt az északi expedíciót szervezze meg. Mivel Hell
hallott valamit a magyar-finn-lapp nyelvrokonságról, magával vitte a
csillagászt Sajnovics Jánost, jezsuita szerzetestársát a kérdést részletes
kutatása céljából.
Az utazásuk előtti évben Sajnovics már tanulmányozta a magyar-lapp
nyelvrokonságot, 1770-ben jelentette meg a Demonstratio idioma Ungarorum et
Lapponum idem esse c. könyvét, amelyben százötven ‘közös’ magyar-lapp szót
sorol fel. A finnugrista Lakó György szerint Sajnovics azonban csak 114 szót
talált. Ebből a finnugristák ma már csak negyvenet ismernek el mint közös
magyar-lapp szót.
Barcsay Ábrahám író, aki 1762-1767 között a császári testőrség magyar
osztályának volt tagja, aforizmája leghívebben tükrözi, hogyan fogadták
kortársai Sajnovics könyvét:
‘Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket!’
Sajnovics könyvét a Demonstratió-t latinul tette közzé. A Demonstratio
soha nem jelent meg magyarul. Emiatt Magyarországon hosszú ideig Sajnovics egy
fontos közlésére nem figyeltek fel. Sajnovics, a finnugor nyelvrokonság
alapítója, azt vallotta, hogy a magyar nyelv nemcsak rokona az észak-európai
finn és lapp nyelvnek, hanem hogy létezik ‘Finnarchiától Ázsián kereztül Kináig
terjedő rokonnyelvek láncolata’.
Sajnovicset követően az erdélyi orvos Gyarmathi Sámuel (1751-1830)
próbálta a magyar nyelvet északi nyelvekkel rokonítani. 1795-ben találkozott
Schlözer történésszel a Göttingai Egyetemen. Schlözer nagy hatással volt
Gyarmathira, ő állította rá a magyar nyelv finn rokonságának kutatására.
Gyarmathi az ő könyvében, az 1799-ben Göttingában megjelent Affinitas Lingua
Hungaricae cvm linguis Fennicae originis grammaticae demonstrata fanatikusabb
hirdetőjévé bizonyult a magyar-finn-lapp nyelvrokonság elméletének, mint német
mestere Schlözer. Ellenhangok is voltak azonban. Az angol nyelvtudós Sir John
Bowring nem volt jó véleménnyel Gyarmathi magyar, finn, észt, lapp nyelvi
egyezéséiről. Bowring ezeket ‘szertelen ábrándok’-nak nevezte.
Az ázsiai őshaza
A magyar nyelv északi rokonságát Magyarországon is kétellyel fogadták. A
tizennyolcadik század végén jelent meg az első rendszeres tanulmány, amely a
magyar nyelvet rokonította az ázsiai nyelvekkel. Ezt a tanulmányt a nyelvész,
teológus Beregszászi Nagy Pál (1750-1828) készítette. Beregszászi Nagy keleti
nyelveket, teológiát tanított az Erlangeni Egyetemen. A magyar nyelv rokonságát
kereste a keleti nyelvekkel, főleg a törökkel. Kutatásaiból azt a
következtetést vonta le, hogy a magyar ázsiai nyelv, elutasította a finn-magyar
nyelvrokonsági elméletet.
Beregszászi Nagy nyomába lépett a székely Kőrösi Csoma Sándornak (1784-1842),
aki a Göttingai Egyetemen az arabista Johann Gottfried Eichhorn óráit
látogatta. Eichhorn hívta fel Kőrösi Csoma figyelmét arra, hogy a korai
középkorban arab utazók arról tudósítanak, hogy a magyarok az eurázsiai
sztyeppén vándorolnak.
Miután Kőrösi Csoma Göttingából visszatért Erdélybe elhatározta, hogy meg
fogja keresni a magyarok őshazáját Közép-Ázsiában. A költő és szerkesztő
Döbrentei Gábor, aki később a Magyar Tudományos Akadémia titkára is lett,
1819-ben találkozott Kőrösi Csomával. Döbrentei felajánlotta neki, hogy
pénzgyűjtéssel támogatja vállalkozását. Kőrösi Csoma azonban elutasította
ajánlatát. Mivel Döbrentei nagy figyelemmel kísérte Kőrösi Csoma közép-ázsiai
útját a Magyar Tudományos Akadémia értesítve volt Kőrösi Csoma tevékenykedéséről.
1820-ban Kőrösi Csoma elutazott szülőföldjéről, 1822-ben érkezett meg
Kasmírban. Ott találkozott a brit kormánybiztossal William Moorcrofttal, aki
Tibetre és a tibeti nyelvre hívta fel Kőrösi Csomának figyelmét. Kőrösi Csoma
Calcuttában írta meg tibeti szótárát, nyelvtanát a brit Királyi Ázsiai Társaság
tagjaként. Ezek a munkák 1834-ben jelentek meg és Kőrösi Csoma otthonában
Magyarországon is elismerést aratott. Kőrösi Csoma azon a véleményen volt, hogy
a magyar, török, szanszkrit, kinai, mongol, tibeti nyelvek rokonnyelvek, mert
szerkezetük egyezik, amelyben gyökérszavak központi helyet foglalnak el.
Anélkül, hogy elérte volna az útjának valós célját, a közép-ázsiai újgurok
földjét, Kőrösi Csoma 1842-ben Darjeelingben maláriában halt meg.
Attól eltekintve, hogy különböző tanulmányok léteznek Kőrösi Csoma
életéről, munkásságáról még mindig nem tisztázódott, hogy mit is ért el. Azok
az anyagok, amelyeket Kőrösi Csoma gyűjtött ott hevernek érintetlenül a
budapesti Magyar Tudományos Akadémia levéltáraiban. A magyarok ázsiai őshazának
keresésének azonban más eredménye is lett. Kőrösi Csoma a Nyugatnak szerzett
betekintést a tibeti nyelv, a tibeti buddhizmus régi szövegeinek titkaiba.
Reguly Antal (1819-1858) utazó, a magyar nyelv eredetét Észak-Európában
kereste. A szabadelvű államférfi és író Eötvös József báró (1813-1871)
tájékoztatásából tudjuk meg, mikor 1863-ban Reguly tiszteletére emlékbeszédet
tart a Magyar Tudományos Akadémián, hogy Reguly húsz éves diákként 1839-ben
utazik el az akkori cári Oroszországhoz tartozó Finnországba. Ott véletlenül
találkozik a finn tudóssal Arvidsonnal, aki őt a magyar nyelv finn rokonságára
irányítja rá. Reguly finnül, lappul tanul, meg van győződve arról, hogy a
magyar-finn nyelvrokonságot nem lehet csak nyelvészeti-filológiai módszerekkel
bebizonyítani, hanem néprajzi és történelmi adatok is fontos szerepet
játszanak.
Finnországi tanulmányai után Reguly Szentpétervárra utazik, hogy
előkészítse szibériai útját a magyarok rokonaihoz. Reguly nem bizonyította be a
magyarok északi eredetét, de 1844-es északnyugati szibériai tanulmányútja során
eredeti vogul és osztják hőskölteményeket gyűjt.
Széchenyi István
Széchenyi István gróf (1791-1860) a magyar reformkor szellemi motorja azon
a véleményen volt, hogy a magyaroknak legfontosabb feladata, hogy ázsiai
népként bontakozzon ki Európában:
‘A’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában
egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem
fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit; sajátságit […]’
A szabadelvű Széchenyi és más felvilágosult magyar nemes azon törekedtek,
hogy Magyarországot korszerűsítsék, adjanak az országnak méltó helyet a
Habsburg birodalomban. Széchenyi korszerűsítési programja nemcsak politikai-társadalmi
kérdésekkel foglalkozott, hanem kulturális kérdésekkel is. A program kulturális
részében a magyar nyelv foglalt el központi szerepet. A magyar nyelvnek olyan
státuszt kellett biztosítani, mint a többi európai nemzeti nyelvnek. A magyar
nyelvet arra a rangra kellett emelni, hogy hivatalos nyelvvé váljon.
A reformkorig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Széchenyi
erőfeszítéseinek köszönhetően 1830 november 17-én felavatták a Magyar
Tudományos Akadémiát. Az első elnöke a történész Teleki József gróf lett;
Széchenyi maga alelnök lett; és a fentebb említett költő és szerkesztő
Döbrentei lett az akadémia első titkára.
Döbrenteinek (1786 – 1851) nagy érdemei voltak a magyar nyelv és irodalom
területén. Moličre és Shakespeare munkáját fordította magyarra, 1814-ben
megállapította a nagytekintélyű Erdélyi Múzeum nevű folyóiratot. Döbrentei
Széchenyi bizalmasainak egyike volt és legbefolyásosabb tanácsadója a magyar
nyelv és irodalom területén.
Az időben Nyugaton figyelemmel kísérték a magyar politikai és gazdasági
reformokat. A nyugatiak keveset tudtak azonban arról, hogy Széchenyi és
csoportja tanulmányozzák a magyar nyelvet. Kivételnek számított a brit tudós és
diplomata Sir John Bowring (1792-1872). A korai tizenkilencedik századi Magyarországnak
különleges vonzása kellett, hogy legyen a brit nyelvészre. A politikai és
gazdasági reformok liberális irányának mintája, amelyet Bowring lelkesen
támogatott, Nagy-Britannia volt. A magyar református egyházak, amelyek sokat
szenvedtek a Habsburg, katolikus ellenreformációtól az európai reformációnak
legkeletibb bástyájának tekintették. Mivel a magyar nyelv különálló nyelv az
európai nyelvek közül, Bowring felfigyelt a magyar nyelvre. Nem csoda, hogy
Bowring tartós kapcsolatban állt a Széchenyi csoporttal. Bowring levelezett a
Magyar Tudományos Akadémia tagjaival, főleg első titkárával Döbrenteivel.
Bowring 1830-ban közzétesz egy angolnyelvű versgyűjteményt Poetry of the
Magyars címmel. A kötet előszavában néhány figyelemreméltó kijelentést tesz a
magyar nyelvről. Szerinte a magyar nyelv önálló, nagyon régi nyelv. Továbbá a
magyar nyelv alig változott és megtartotta az ázsiai ősszerkezetét. Végül
Bowring azt állítja, hogy a magyar nyelv ősformái, gyökérszavai egyszerű és
egyszótagú szótári elemekből állnak. Ezek az elemek végtelen mennyiségű új
szótári elemet tudnak teremteni ragozás segítségével.
Bowring kijelentései a magyar nyelvről tényleg figyelemre méltóak, hiszen
1830-ban ezek a elméletek a magyar nyelvről még Magyarországon sem voltak
általánosan elfogadottak. Bowringnak a Poetry of the Magyars-ban tett
kijelentéseiben visszhangzanak azok a vélemények a magyar nyelvről, amelyeket
Széchenyi és csoportja vallottak a tizenkilencedik század húszas éveiben.
Bowring tudása a magyar nyelv- és irodalomról nagy részben Döbrenteitől
származott, ahogy a Poetry of the Magyars előszavában ezt ki is hangsúlyozta.
Bowring egész életében foglalkozott a magyar nyelv és irodalommal.
Berzenczey László, utazó, az 1848-49-es Szabadságharc veteránja a
tizenkilencedik század ötvenes éveiben Kőrösi Csomához hasonlóan próbálkozott
eljutni Közép-Ázsiába. Utazása alatt találkozott Bowringgal, akit 1852-ben
Nagy-Britannia hongkongi konzuljává nevezték ki. Bowring elmondta
Berzenczeynek, hogy személyesen ismerte Kőrösi Csomát, nagyra értékelte
nyelvészeti tudását. Berzenczeynek is kifejtette gondolatait a magyar nyelvről,
amelyeket a Poetry of the Magyars c. könyvében már közzétett. A Magyar nyelv
magából sarjad, logikai, majdnem matematikai szerkezettel bír.
Az első magyar akadémiai szótár
1821-ben Teleki József gróf kezdeményezte, hogy szótárt szerkesszenek a
magyar nyelvről. Ez a szótár Magyarország legnagyobb szótári projektuma lett a
tizenkilencedik században. A Tudományos Akadémia két tagját, Czuczor Gergelyt
és Fogarasi Jánost bízták meg azzal, hogy írják meg ezt a szótárt. Czuczor
Gergely (1800-1866) bencésszerzetes volt, romantikus költeményeket írt, az
1848-1849-es szabadságharc császári hatalomellenes, forradalmi tevékenységei
miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) nyelvész,
bíróként dolgozott a felsőbíróságon. Czuczor és Fogarasi tizenkét évig írták az
Akadémiai Nagyszótár-t. Hat részben adták ki 1862 és 1874 között, 110.784
szócikket tartalmaz.
Czuczor és Fogarasi a szótár megírásához a következő négy alapelvet
követték: összegyűjteni a magyar szavakat és szórészeket; megadni a nyelvtani
tulajdonságait; körülírni jelentésüket; végül megállapítani a magyar szavak
etimológiáját a magyar gyökérszavak segítségével, összehasonlítani a gyökérszavakat
más nyelvek gyökérszavaival. Ezért a Czuczor-Fogarasi szótár értelmező,
összehasonlító és etimológiai szótár egyben.
A szótár korszerű, mert Czuczorék leválasszák a ragokat, képzőket a
gyökérszavakról. Szerintük a magyar gyökérszavak olyan szótári elemek,
amelyeket nem lehet tovább kicsinyíteni anélkül, hogy jelentésüket, formájukat
elvesszék. Czuczor és Fogarasi arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar
nyelv több mint kétezer egyszerű gyökérszót számlál. Ezek mind egyszótagúak és
sok, más szónak alapját képezik. Továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a
magyar nyelv ragozó nyelv és sok raggal, képzővel rendelkezik. Szerintük a
magyar nyelv több mint kétszáz képzőt, ragot számlál. Ebből nyolcvan egyszerű
és egyszótagú. Ezek segítségével nagyon sok új szó képezhető.
A magyar szavak etimológiáját Czuczor és Fogarasi a gyökérszavak
segítségével vezették le. Czuczorék alaposan dolgoztak, mikor a magyar
gyökérszavakat összehasonlították más nyelvek, nyelvcsaládok gyökérszavaival.
Attól eltekintve, hogy minél több egyező gyökérszót vettek figyelembe –
hangutánzókat mellőzve – óvakodtak olyan párhuzamok alapján, mint például 150
szanszkrittal egyező gyökérszó alapján, a magyar nyelvnek ilyen-olyan
rokonságot tulajdonítani. Szerintük a rokonsági kérdés még több kutatást
igényel.
Német nyelvlaboratórium
A tizenkilencedik század második feléig alig volt valamilyen rendszeres
kutatás a magyar nyelv és a finnségi nyelvek rokonsági kérdésében. Legfeljebb
felületes, korlátozott nyelvi párhuzamokról volt szó, amelyeket bizonyítékként
használtak arra a feltevésre, hogy a magyarok és a finnek ugyanabból a törzsből
fakadnak, a magyar őshaza Európa vagy Szibéria északi részén terül el.
Ez a helyzet változott, mikor a magyarok 1849-ben elvesztették Szabadságharcukat.
Kiderült, hogy osztrák uralom alatt kellett maradniuk. Tíz évig, 1849-től
1859-ig az osztrák kormányzó Alexander Bach erős kézzel kormányozta
Magyarországot. Az ő uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak
Magyarországon. Sőt 1858-ban azt tervezgették, hogy a németet tegyék a
Tudományos Akadémia hivatalos nyelvvé. Ez ellen Széchenyi is tiltakozott attól
félve, hogy az Akadémia eredeti célkitűzését, a magyar nyelv tanulmányozását,
nem lehet megvalósítani. A Bach-korszakban a magyar nyelv északi rokonságának
gondolata teret hódított, főleg akadémiai körökben.
A jogász Hunfalvy Pál (1810-1891) fanatikus hirdetője lett annak a
feltevésnek, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak.
Hunfalvy a felvidéki német kisebbséghez tartozott. Eredeti családnevét
Hunsdorfer-t akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett a Magyar
Tudományos Akadémiának. A Békepárt parlamenti képviselője volt. Annak a
Békepártnak, amely a Habsburg Házzal kiegyezni akart. Hunfalvyt 1851-ben
kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárossá. Ezt a állást haláláig
1891-ig töltötte be.
Hogy Hunfalvyról miként vélekedtek akadémiai körökben azt ő magától tudjuk
meg. 1883-ban azt írta, hogy 27 évvel előbb, azaz 1856-ban, ismert, tekintélyes
magyar nyelvészeket szólított fel arra, hogy támogassák az ő új folyóiratát, a Magyar Nyelvészetet. Többen azonban erre
nem voltak hajlandók, mivel akadémiai körökben azt suttogták, hogy az osztrák
kormány lefizette Hunfalvyt azzal a céllal, hogy a magyar nemzet becsületét
szégyenítse meg az állítólagos finn rokonsággal. Tény, hogy Hunfalvy Pál rögtön
az akadémiai kinevezése után 1851-ben támadásba lendült az Akadémiai Nagyszótár
ellen. Hunfalvy azonban már nem volt képes a projektumot leállítani. Ahelyett
azzal próbálkozott, hogy kiüsse a projektum tudományos alapjait:
‘A’ kőszirtek, mellyekben a’ nyelvvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a’
betűk jelentése ’s a’ szógyökök.’
‘Valamelly nyelvnek szógyökeiről egyedűl a’ rokon nyelvek vizsgálatával
együtt lehet okosan beszélni.’
Hunfalvy ezzel azt akarta mondani, hogy a magyar nyelv gyökérszavai csak
akkor számítanak az alapszókincshez, ha ezek a szavak előfordulnak
rokonnyelvekben is, mint a finnben. Olyan magyar gyökérszavak, amelyeknek
nincsen ellenpárja a rokonnyelvekben szerinte jövevényszavak. Hunfalvy eleinte
rokonnyelvnek tekintette az összes urál-altaji nyelvcsalád tagjait, a tunguzt,
mongolt, törököt, finnt.
Reguly Antal, Budenz Jozef, a német nyelvész, aki 1858-ban került
Magyarországra, hatására Hunfalvy 1860 körül a magyar nyelv rokonságát
leszűkítette az északi nyelvekre. Az 1861-ben közzétett Finn Olvasókönyvében
Hunfalvy a finn nyelvet jelöli ki, mint a nyelvrokonsági kérdés kutatására
nézve legfontosabb nyelv. Hunfalvy álláspontja teljesen eltért az Akadémiai
Nagyszótár elveitől, amelyet ő ‘tudománytalan’-nak mondta. Ironikusan az ő
nyelvkutatási programja egyáltalán nem volt ésszerű nyelvkutatás, de az
agyonpolitizált, magyarellenes Bach-korszakban mégis sikerült neki programját
áterőszakolni a az Akadémián. Hunfalvy a következő elveket vallotta: a magyar
nyelv anyagát rekonstrukció nélkül kell bemutatni, ami azt jelenti, hogy a
gyökérszavakról nem szabadott leválasztani a ragokat, képzőket. Elvben minden
magyar szótári elemnek meg kell adni a rokonnyelvi ellenpárját. Végül a
gyökérszók hamis tanát mint ‘tudománytalan’-t el kell utasítani.
Miközben Hunfalvy a magyar nyelv finn rokonságot bizonyító kutatási
programjának a nagy vonalait vázolta fel, ennek a programnak a technikai
kivitelezésével megbízta a német nyelvészt Budenz Jozefet, akit ezért a célért
hoztak Magyarországra. Budenz 1858-ben érkezett Magyarországra. Huszonkét
évesen még meg kellett neki tanulnia magyarul. Budenz 1836-ban született a
német birodalomban, Rasdorfban. Klasszikus nyelveket, összehasonlító indogermán
nyelvészetet, orientalisztikát végzett a Göttingai Egyetemen. Göttinga volt
valószínűleg a legalkalmasabb hely Európában, ahol a magyar nyelv északi
rokonságát lehetett tanulmányozni. Egy rövid száz évvel korábban német tudósok,
akik a német-orosz akadémián és a Göttingai Egyetemen dolgoztak, ezt a kutatási
vonalat már elkezdték. Hunfalvy 1861-ben Budenzet kinevezte a Magyar Tudományos
Akadémia levelező tagjának és a könyvtárban maga mellé vette. Budenznek
feladatul tűzték ki, hogy a magyart vezesse le egy hipotetikus finnugor
ősnyelvből. Ez laboratóriummodeli kísérlet volt rekonstruált ősszavakkal,
hangtörvényekkel, családfákkal az indo-európai nyelvészet mintájára. A huszonöt
éves Budenz Budapesten inkább más dolgokkal foglalkozott volna: ‘Az ember
könnyen elveszíti kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal
foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása.’
A magyar nyelv északi rokonságának kutatása nagy lendületet kapott, mikor
Budenzet 1868-ban kinevezték a Budapesti Egyetemen, a magyar-finn-ugor
nyelvészet magántanárjának. 1872-ben tanszékvezető lett az altaji
összehasonlító nyelvészet tanszékén. Attól eltekintve, hogy a tanszék neve
utalt mind a finnségi, mind a törökségi nyelvekre Budenz kinevezése után főleg
a magyar északi finnugor rokonításán dolgozott. Emiatt az altaji összehasonlító
nyelvészet tanszékét úgy lehet tekinteni, mint az első finnugrisztikai tanszék
Magyarországon.
Ugor-török háború
Mielőtt az az elmélet, hogy a magyar nyelv kizárólagosan rokonnyelve a
finn nyelvnek végérvényesen győzedelmeskedett, azt az alternatívát, amelyet a
török rokonság nyújtott mellékvágányra kellett terelni. A török rokonsági
elméletet a lángeszű turkológus Vámbéry Ármin (1831/1832-1913) képviselte,
akinek eredeti neve Hermann Wamberger volt. Vámbéry szegény zsidó családban
született a felvidéki Szentgyörgyön. Török nyelveket tanított a Budapesti
Egyetemen és titkosügynök volt a brittek szólgalatában.
Az ugor-török háborút, ahogy a vitát a magyar nyelv finn, illetve török
rokonságának követői között nevezték, Vámbéry 1869-ben közzétett Magyar és
török-tatár szóegyezések c. tanulmány robbantotta ki. Ebben azt állította, hogy
a magyar nyelv, holott elvben finnugor eredetű, annyi elemet vett át a
törökből, hogy keverék nyelvről beszélhetünk.
Az ugor-török háború tényleg kemény csata volt. Hunfalvy megakadályozta
például, hogy a tehetséges nyelvész Szentkatolnai Bálint Gábor, aki a
Vámbéry-táborhoz csatlakozott és a magyar nyelvet a török, mongol, dravida,
kaukázusi nyelvekhez hasonlította, állást kapjon a Tudományos Akadémián.
Szentkatolnai Bálint elkeseredve hagyta el Magyarországot 1879-ben. A nemzeti
költő Arany János 1878-ban a következő epigrammát írta Hunfalvy és
Szentkatolnai Bálint összetűzéseiről:
‘Budenzhez. Igazi vasfejű székely a Bálint:
Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.’
Az a tény, hogy a ‘finnek’ nyerték meg az ugor-török háborút alig lehet
tudományos érdemnek nevezni. Ez lényegében annak volt köszönhető, hogy Hunfalvy
és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.
Hogy ez tényleg így van, azt a magyar szókincs finnugor elemeinek
feltérképezése támasztja alá, amit a finnugrista Klima László végzett el
1991-ben. Klima szerint a magyar nyelvben 660 finnugor szótári elem fordul elő.
Ebből a finnugristák szerint 319 egyezik meg a vogullal, 287 az osztjákkal, 221
a zürjénnel, 199 a votjákkal, 153 a cseremisszel, 156 a mordvinnal, 212 a
finnel, 160 az észttel, 173 a lappal. Ha Czuczor-Fogarasit követve a magyar
nyelv szótári alapelemeit bő 2080-ra tesszük, azaz bő 2000 gyökérszó és 80
egyszerű rag, képző, akkor a magyar és a finn szótári elemek párhuzamai csak
tíz százalékát teszik ki az összes magyar szótári alapelemnek. Ez a
százalékarány még kisebb lesz, ha a finn nyelvből is csak az alapelemeket, a
gyökérszavakat, vesszük figyelembe.
Az 1867-es, Ausztria és Magyarország közötti kiegyezésnek köszönhetően
jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József császár és király uralma
alatt. Az a kérdés merül fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar
nyelv ázsiai rokonságnak kutatása miért nem élvezte ugyanazt a státuszt, mint
az északi rokonság kutatása. Hiszen a kiegyezéssel véget ért Magyarország
germánosítása és lehetőséget adott a magyaroknak, hogy minden területen
szabadon bontakozzanak ki. A megváltozott politikai és kulturális légkör miatt
már nem volt a tizenkilencedik század második felében olyan egyértelmű a magyar
nyelvet Ázsiával kapcsolatba hozni, mint a tizenkilencedik század első felében.
Széchenyi és reformnemzedéke saját erejükben bíztak, mikor igyekeztek
kiharcolni a magyar nemzetnek önálló, független helyét Európában. Büszkén
vallották, hogy a magyar nemzet önazonosságtudatának tartalmát az ázsiai
rokonság adja meg. A kiegyezés nemzedéke viszont tanult az 1848-1849-es
Szabadságharc kudarcaiból. 1867 után a magyaroknak a legelőnyösebb volt az
ésszerű szövetség a német Habsburgokkal, az orosz veszély elhárítása érdekében
is. Továbbá a tizenkilencedik század második felében Európában Ázsia-ellenesebb
lett a hangulat, megnőtt a félelem a ‘sárga veszély’-től. Emiatt az északi –
európai – rokonság kutatása részesült előnyben. Trefort Ágoston (1817-1888) az
első, 1848-as magyar kormány mezőgazdasági és kereskedelmi államtitkára; a
kiegyezés utáni vallás és oktatási ügyek minisztere 1877-ben a következőket
mondta:
‘…én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külső tekintély
szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert
nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben
csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredete
mellett törnek lándzsát.’
A magyar nyelv finnugor rokonsága a huszadik században is, miután
Magyarország a Szovjetúnió hatalmi övezetébe került, a nyelvrokonság
kutatásának legfőbb területe marad. A kommunista uralomnak jól jött, hogy az
úgynevezett finnugor népek nagyobbik része a Szovjetúnió területén él.
Irodalomjegyzék:
Ács, Tivadar. 1940. Akik elvándoroltak. Budapest.
Alder, Lory and Richard Dalby. 1979. The Dervish of Windsor Castle. The
Life of Arminius Vambery. London Bachman and Turner.
Arany, János. 1956. Arany János összes költeményei I. Budapest:
Szépirodalmi könyvkiadó.
Bakay, Kornél. 2000. Árpádok országa. Őstörténetünk titkai. Miskolc: Nagy
Lajos Király Magánegyetem.
Barthélemy-Saint-Hilaire, Jules. 1887 nov. Life and Works of Alexander
Csoma de Körös by Theodore Duka, M.D. London, 1885. Journal des Savants,
673-86.
Beregszászi, Paulus. 1796. Ueber die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache
mit den morgenländischen. Leipzig.
Bowring, Sir John. 1830. Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of
the language and literature of Hungary and Transylvania. London. Printed for
the author and sold by Robert Heward. 312 pp.
Budenz, József. 1873-1881. Magyar-ugor összehasonlító szótár. Budapest:
MTA. Reprint kiadás. Budenz, József. 1966. A Comparative Dictionary of the
Finno-Ugric Elements in the Hungarian Vocabulary. In Indiana University
Publications Uralic and Altaic Series vol. 78. The Hague: Mouton.
Czuczor, Gergely, Fogarasi János. 1862-1874. A magyar nyelv szótára I-VI.
Pest.
Doerfer, Gerhard. 1965. Ältere Westeuropäische Quellen zur Kalmückischen
Sprachgeschichte (Witsen 1692 bis Zwick 1827). Wiesbaden: Otto Harrassowitz.
Domokos, Péter, Paládi-Kovács, Attila. 1986. Hunfalvy Pál. In A múlt magyar
tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Duka, Tivadar. 1885. Körösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest: Magyar
Tudományos Akadémia.
Eco, Umberto. 1997. The Search for the Perfect Language. London: Fontana
Press.
Endrey, Anthony. 1975. Sons of Nimrod, The Origins of Hungarians.
Melbourne: The Hawthorn Press.
Eötvös, József. 1975. Reguly Antal. 1863. In Arcképek és programok,
171-212. Budapest: Magyar Helikon.
Farkas, Julius von. 1948. Samuel Gyarmathi und die finnisch-ugrische
Sprachvergleichung. In Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in
Göttingen, Philologisch-Historische Klasse 1948. Göttingen.
Götz, László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből
I.-II. Budapest: Püski.
Gulya, János. 1978. Gyarmathi Sámuel. In A múlt magyar tudósai. Budapest:
Akadémiai Kiadó.
Gyarmathi, Sámuel. 1799. Affinitas Lingvae Hvngaricae cvm Lingvius
Fennicae originis grammatice demonstrata. Nec non Vocabvlaria dialectorvm
Tataricarvm et Slavicarvm cvm Hvngarica comparata. Gottingae. Reprint kiadás
angolul: Gyarmathi, Sámuel. 1983. Grammatical Proof of the Affinity of the
Hungarian Language with Languages of Fennic Origin. In Amsterdam Studies in the
Theory and History of Linguistic Science Vol. 15. Amsterdam: John Benjamins.
Hunfalvy Pál. 1851. Kis gyülés, mart. 17. 1851. Magyar Akademiai Értesítő
78-112.
Lakó, György. 1973. Sajnovics János. In A múlt magyar tudósai. Budapest:
Akadémiai Kiadó.
Lakó, György. 1980. Budenz József. In A múlt magyar tudósai. Budapest:
Akadémiai Kiadó.
Makkay, János. 1998. Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete. Budapest.
Marácz László and Attila Montvai. 2003. Quantitative Exploration of the
Conceptual and Semantic Structures of Contemporary Hungarian. In Communication
and Culture, Argumentative, Cognitive and Linguistic Perspectives, eds. Komlósi
László, Peter Houtlosser and Michiel Leezenberg, 143-154. Amsterdam: SicSat.
Naarden, Bruno. 2004. Nicolaas Witsen en de Europese obsessie met talen in
de zestiende en zeventiende eeuw. In Het Babylonische Europa. Opstellen over
Veeltaligheid, eds. A. van Heerikhuizen, M. van Montfrans, B. Naarden, J.H.
Reestman, 21-41. Amsterdam: Amsterdam University Press, Salomé.
Otrokócsi, Fóris Ferenc. 1693. Origines Hungaricae. Franequera.
Péntek, János. 1994. Szentkatolnai Bálint Gábor. Koreszmék és rögeszmék.
Erdélyi tudományos füzetek 220: 13-20.
Pusztay, János. 1977. Az “ugor-török háború” után. Fejezetek a magyar
nyelvhasonlítás történetéből. Budapest: Magvető.
Sajnovics, Joannis. 1770. Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem
esse. Tyrnaviae: Typis Collegii Akademici Societatis Jesu. Reprint kiadás
németül: Sajnovics, Johannes. 1972. Beweis, dass die Sprache der Ungarn und Lappen
dieselbe ist. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica Band 5. Wiesbaden:
Otto Harrassowitz.
Sára, Péter. 1994. A magyar nyelv eredetéről másképpen. Magyar-török rokon
szavak, szókapcsolatok. Budapest: Arculat Bt.
Schlözer, August Ludwig. 1771. Allgemeine Nordische Geschichte. Halle.
Spira, György, ed. 1991. Széchenyi István válogatott művei, második kötet
1841-1860. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
Strahlenberg, Philip Johan. 1730. Das Nord- und Ostliche Theil von Europa
und Asia. Stockholm
Széchenyi, István. 1841. A’ Kelet Népe. Pozsony: Wigand.
Széchenyi, István. 1982. Napló. 2. kiadás. Budapest: Gondolat.
Szentkatolnai Bálint, Gábor. 1877. Párhuzam a magyar-mongol nyelv terén.
Budapest.
Varannai, Aurél. 1983. Sir John Bowring és Kőrösi Csoma Sándor. In Magyar
Nemzet, szept. 6.
Zakar, András. 1976. Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből.
Fahrwangen.»
_____________
Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda / Prof.ssa Melinda
Tamás-Tarr
©
IRODALMI GALÉRIA -
FIGYELŐ -
MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME