EZ IS, AZ IS…

ESZMECSERÉK A MAGYAR NÉP EREDETÉRŐL…

TÖRTÉNELMÉRŐL…

______________________________________________________

Gondolatok a közelmúltról…

HÁTBORZONGATÓ… (IV.)

A VÖRÖSTERROR BALLADÁJA: ALANTAS TÖRTÉNELEM

- Töredékes gondolatok és dokumentumok egy embertelen korszakról -

I.

A Gondolatrendőrség kapcsán - a szenvedő résztvevők elmondása alapján - itt van bevezetésként máris egy konkrét példa:

«A. B. lakásán rendszeresen "ellenzéki" értelmiségiek jöttek össze, szamizdatot szerkesztettek, amelyet ismeretségi körükben terjesztettek.

Kapcsolatban voltak …i ellenzékiekkel levelezés és személyes kapcsolat révén. A. B. …i III. Osztály által nyilvántartott, rendszeres ellenőrzés alatt álló személy. Volt egyetemi évfolyamtársa "Kacsa" fedőnéven az illetékes III/III. Osztály ügynöke. Olyan szamizdat irodalmat foglaltak le eljárás során , amelyet feltehetően A. B. lakásán szerkesztettek. Az osztály vezetője elrendeli A. B. ellen "Újságíró" fedőnéven a feldolgozást bűncselekmény alapos gyanúja miatt. Utasítják az osztály által foglalkoztatott "Kacsa" fedőnevűt ügynököt, hogy ismerve a továbbiakban már "Újságíró" szórakozóhelytét, ott jelenjen meg, és újítsa fel vele a közelebbi kapcsolatot. Pár találkozás után a hasonló gondolkodásúnak tartott "Kacsa" már feljár "Újságíró" lakására, megismeri közelebbi baráti körét. A történetekről rendszeresen írásbeli jelentést továbbít a kapcsolattartójának. A kapcsolat felvétele idejétől 2 hétig figyelést rendelnek el, amelynek során az "Újságíró" mozgását ellenőrzik, megállapítják egyéb kapcsolatait is. "Kacsa" jelentése alapján valószínű, hogy levelezést folytatnak a …i ellenzékiekkel. Elrendelik a levélellenőrzést és egy időben az "Újságíró" lakására vonatkozó telefonlehallgatást is. A fentiek alapján az üggyel foglalkozó nyomozó egyre több személyt derít fel, akivel kapcsolatban állnak az "Újságíró" és barátai.

"Kacsa" jelenti, hogy egyik személy munkahelyén nagyobb mennyiségű szamizdatot készítenek, amelyet az "Újságíró" lakására visznek és oda gépkocsival érkezik érte egyik vidéki barátjuk.

Elrendelik a dosszié realizálását. Tervet dolgoznak ki "Kacsa" kivonására, amely szerint elpanaszolja, hogy beteg vidéki rokonához kell utaznia több hétre A szamizdatszállításkor az "Újságíró" lakását már ismét figyelik. A vidéki ismerős gépkocsijába való berakodást videóval rögzítik. Amikor az illető gépkocsijával eltávozik, követik, és rádió-összeköttetés révén a várakozó rendőrségi gépjármű, amelyben egyenruhás rendőrök tartózkodnak, közúti ellenőrzés címén akcióba kezd. Megtalálják a szamizdat kiadványokat, a gépkocsi tulajdonosát előállítják a vizsgálati osztályra. Ezzel egyidőben az "Újságíró" lakásán megkezdődik a házkutatás. A beszerzett operatív adatok alapján a további előállítások és kihallgatások. A feldolgozás eredményes volt, a dosszié irattározható. Az "Újságíró" és társai csak sejtik, de bizonyítani nem tudják, hogy nem véletlen történt hanem szorgalmas megelőző felderítés után kerültek rendőrkézre.

A III/III. Csoportfőnökség beosztottjai valószínűleg nem felejtették el az akkor is belügyminiszter Horváth Istvánnak az 1980 végén megtartott miniszteri értekezlet instrukcióit, amely szerint: "Az államigazgatási munkában azt tapasztaljuk, hogy politikai ellenfeleink, ideológiai ellenségeinkkel együttműködve, a külső imperialista erőktől segítve, bátorítva, aktívabban, agresszívabban, új módszereket keresve, taktikájukat változtatva lépnek fel szocialista rendszerünk ellen… Érveik, terminológiáik, fellépéseik, módszereik sok esetben egybecsengenek és egybeesnek az imperialista propagandagépezet által kifejtett támadásokkal, valamint speciális szolgálatok 'tanácsaival'. Nemcsak vélt és valóságos belső gondjaink kapcsán élénkülnek fel, de szerepet kívánnak vállalni a baráti szocialista országokban működő úgynevezett 'ellenzék' segítésében is, és azok példáját követve kívánnak fellépni rendszerünk ellen …… az említett ellenséges tevékenységek elleni fellépéseink módjait és eszközeit, időpontját nem könnyű dolog helyesen megválasztani."

Az utóbbi években csak ad hoc tervek születtek a belső elhárítást érintő, az operatív munkát szabályozó új jogszabályok előkészítésére. A valaha beindult gépezetet, a magyar Gondolatrendőrséget ez idő alatt többnyire a belügyminiszter "kézi vezérlése" (konkrét ügyre vonatkozó telefonutasítások, vezetői értekezletek, stb.) szabályozta. Jó szándékára utalt, hogy 1989-ben személyesen adott telefonutasítást a BM Főfelügyeletnek, hogy mellőzzék a rendőri beavatkozást, amikor a Radikális Párt tagjai a BM-épület sarkán lévő Münnich Ferenc utcanévtáblát átfestették.

Az igazi jó szándékot igazolná, ha a magyar állampolgár jogszabály alapján tudná, hogy terrorcselekmény előkészületekor várhatóan lehallgatják a telefonját, de politikai tömeggyűlésen való részvételéért nem kerül információs jelentésbe neve. Az már banális javaslatnak tűnik, hogy a magyar Gondolatrendőrség állományát, technikai lehetőségeit a szervezett, köztörvényes bűnözés ellen használják fel. […] »¹

II.

A hatalom kizárólagos birtokába jutó kommunista pártok szektás és dogmatikus «marxista» ateizmusa és materializmusa az alábbiakat tanította:

A vallás a nép ópiuma, a maradiság, a butaság megnyilvánulása. A vallás mint elavult «felépítményi elem», a szocializmus megvalósítása során fokozatosan el fog halni. Ha pedig a fejlődés része ez a folyamat, a fejlődés előmozdítása érdekében ezt meg lehet és meg is kell gyorsítani a hatalom, a politika, az ideológiai harc eszközeivel. A szocializmus nem építhető fel vallásos tömegekkel, hanem csak felvilágosult, materialista, ateista társadalommal. Ebből a logikából következett, hogy a vallást és a vallásos embereket azonosították a reakcióval, az ateisták pedig elve haladónak minősültek.

E torz szemléletnek a forrása először is a klasszikus felvilágosodás volt, amely a klerikalizmust tette meg a feudalizmus fő támaszának, és a polgári haladás fő ellenségének. A felvilágosult polgárság egyház- és vallásellenessége, főként a katolikus egyház elleni harca átöröklődött a baloldali mozgalmakra, a szociáldemokráciára és a kommunista pártokra, kiegészítve a marxistának nevezett gondolkodók leegyszerűsített és eltorzított új érveivel. Így vált a torz elmélet második forrásává a szektás szociáldemokrata vallás- és egyházellenesség. A harmadik leginkább tragikus forrás: az orosz szocialista modell kötelező példája. A bolsevik hagyomány az előző kettőre is építkezve, egy sajátos orosz állapotot általánosított. Mégpedig azt, hogy Oroszországban a cárizmus szétzúzása szervesen összekapcsolódott az orosz pravoszláv nemzeti egyház elleni harccal. Ott ugyanis az állam és egyház szorosan összefonódott, közös fejük a cár, stb. A bolsevikok tehát együttesen mértek csapást államra és egyházra. Ezt a megoldást 1945 után olyan országokban is érvényesítették, ahol nem volt államegyháziság, mint pl. hazánkban. Rákosi már 1948-ban kijelentette, hogy ezt a kérdést is a szovjet minta szerint kell megoldani.

Ugyanakkor az elméleti-ideológiai érvelés konkrét politikai okokkal is kiegészült. A kialakuló pártállam magának sajátította ki a társadalom totális irányítását és alárendelését. Csupán egyetlen ideológiát nem sikerült maradéktalanul maga alá gyűrnie vagy felszámolnia: a vallást és az egyházakat…

Ezek az ideológiai és politikai körülmények szolgáltatták az érveket, hogy a vallás mielőbbi elhalása-halasztása érdekében a hatalom a saját önkényes eszközeivel is beavatkozzon… Eszközei pedig a korban «bevett» módszerek voltak; azok, amikkel általában eljárt a hatalom akár ellenfeleivel, akár saját híveivel szemben: az internálás, a bebörtönzés, a zaklatás és ha kellő politikai hasznot véltek belőle, a látványos koncepciós perek egyháziak és civilek ellen egyarán.² Nem szólva arról, ha valaki felhívta a figyelmet hibákra, visszásságokra, törvénytelenségekre, netán tiltakozni is mert… S ez az irányvonal mit sem változott: felfelé ívelt töretlenül…

A számtalan kegyetlenség közül csak egyet említenék meg, amelyre most bukkantam: Karig Sára (1914-1999) esetére: Mint szociáldemokrata politikus tiltakozott az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon az MKP által elkövetett «kék cédulás» csalás ellen, ezért az ÁVO letartóztatta, és átadta a szovjet állambiztonsági hatóságoknak. Ítélet nélkül, egy 1948. március 13-án kelt szovjet állambiztonsági határozat nyomán a vorkutai kényszermunkatáborba szállították. 1953. december 3-án térhetett vissza Magyarországra, 1957-ben ügyét a szovjet hatóságok bűncselekmény hiányában lezárták. 1954–1955-ben rokkantnyugdíjas volt. Olasz fordító kollégámnak köszönhetem, hogy felfigyeltem rá, aki nyelvi tanácsadásért fordult hozzám. Itt van egy kis ízelítő 1947-48 között írt verseiből:

KAVICS Kedves, amikor láncon vittek, a porban fehér kavicsot láttam. Kedves, amikor láncon vittek, a kis kavicsról dalt dudorásztam. Kedves, amikor láncon vittek, a kis kavicsot fel nem emeltem; Kedves, amikor láncon vittek, a dalt csak magamban énekeltem.

S nem dalol a jázmin Az északi sarkon nincsen napraforgó hideg lázban égnek csipkés jégvirágok az északi fényben fák nem hajladoznak s nem dalol a jázmin.

FEHÉR ÉJSZAKÁK (1)

Mint akit gyötrő, súlyos kór levert,

de lábadozva mégis talpra áll,

újra emlékszem, lángoló a kert --

tavaszi reggel ment el a halál.

Újra emlékszem, járni hogy tanult

a láb, s repülni hogy tanult a dal:

a tegnap és a holnap egybehull,

a rút jelen a múlt árnyaival.

A józan ész nem lát mást csak jeget

és néhány satnya bokrot, korcs fenyőt,

a szív álmodik! pitymalló eget,

zöld nyárfasort, mely végtelenbe nőtt.

Hányszor kell újra -- újra kezdeni?

Meddig feszül és mikor pattan el

a húr: a hit -- a véges, emberi,

míg a száműzött új hazára lel?

A kínt idézi minden lendület,

a szégyent hozza most a régi rím:

hét éve élek, Kedves, nélküled,

s merengek arcod tűnt vonásain.

(Forrás: MEK)

III.

Esterházy Péter 2000. januárjában, amikor még az «utolsó simításokat» végezte élete fő művén, a «Harmonia caelestis» című nagyregényen, amelyben az Esterházy családnak és édesapjának kívánt, a maga fondorlatos módján, emléket állítani a dörgő időben — felszólítást kapott, hogy menjen be a Történeti Hivatalba, találtak «valamit». (Előzőleg kéri a dossziéját, a rá vonatkozó iratokra kíváncsi.) Bement gyanútlanul, és hosszas félrevezető mellébeszélés után — próbálták felkészíteni a lehetetlenre — eléje toltak néhány megviselt dossziét. Azt kinyitván felismerte édesapja kézírását. Hónapokig járt be a hivatalba; közben megjelent a nagyregény, és sikere lett, olvasók, kritikusok dicsérték «édesapám» tartását, emberi nagyságát, miközben ő délelőttönként a hivatalban olvasta, másolta és széljegyzetelte a dossziék tartalmát, és fokozatosan tárult fel előtte édesapja a Csanádi fedőnevű titkos megbízott egész, a regénnyel és a családdal és az országgal, és vele, és mindennel és mindenkivel összefüggő «spicliskedésének» működése.

A dossziék egy másfajta képet sugallnak az atyáról, s ez az, amit a szerző nem ért, miközben kegyetlenül tárja a regénybeli apától ellágyult és rajongó olvasói elé az apa másik arcát. És magyarázatokat is próbál találni, könnyeivel küszködve, amelyet a szövegben szemérmesen k.-val jelöl. «…megzsarolták, megijesztették, megijedt, hibázott, és gyönge volt kikeveredni? És bonyolódott bele, egyre mélyebbre, és ebbe beletörődött, belefásult. De akkor mi az a — majdnem azt mondanám — emberfeletti erő, amellyel mégis megőrizte a látszatot? Hogy fölnevelt, sőt, sok mindenben példát adott. A tartás nélküli ember tartását.» Esterházy Mátyást 1957 elején zsarolták meg és szervezték be. Hogy mivel is zsarolták, az nem derül ki, ez a «fejezet» hiányzik a dossziékból! Volt négy kisgyereke (E. P., a legnagyobb fiú akkor hétéves volt!). Éppenséggel elgondolható, mivel is zsarolhatták… Ezek után megszületett a «Javított kiadás — melléklet a Harmonia caelestishez» c. könyv, mely a lelkiállapotáról is szól…

Tamás Gáspár Miklós szarkasztikus kérdésére, «Miféle társadalom, miféle politikai rendszer volt az, amely tömeges spicliskedésre kényszerítette-késztette az alattvalók (a majdani honpolgárok) tíz- és százezreit?», amelyik már magában is hordozta a választ, s ami a mű egyik első kritikájában olvasható (Élet és Irodalom, 2002. május 24.) Esterházy így válaszolt: «Mindenekelőtt olyan, amely hazudott magáról magának és másoknak, és elvárta, megkövetelte, hogy az emberek vagy vele hazudjanak, vagy hallgassanak (és ennek el-lenőrzésére alkalmazta a spicliket), ugyanakkor meg paranoiás éleslátással sejtette, hogy az emberek nem hiszik, nem hihetik el az alaphazugságokat, pl. azt, hogy "szocializmus van", miközben egyre nőtt a kizsákmányolás, az egyenlőtlenség és a beteges önzés (és erről a hitetlenségről a spicliktől óhajtott értesülni).»

Esterházy Mátyás alias Csanádi fn. tmb. jelentései sokszor émelyítőek, nem kevésszer mulatságosak — még a megrendült fiú is megjegyzi nem egy helyen, mi ez az idióta léggömbhámozás, ez a beteges szocialista James Bondoskodás: de igaza van T. G. M. bírálatának: "A kérdés nem az: 'ki a bűnös?' — hanem ez: 'mi az oka'?"». S minderről Esterházy Péter «Javított kiadás»-a nagyon is sokat elmond, sok mindent ide illő műszóval «feltár», miközben kiismerhetetlen atyjával viaskodik… 3 (Lásd még: Tanulmányok)

Tehát: miféle társadalomról van szó?

Olyanról, amelyben a már nem fiatal katolikus költő - Tolnai Bíró Ábel (1928) - így vélekedik:

NEHÉZ Imádkozni keresztvetés nélkül, Imádkozni összetett kéz nélkül, Imádkozni térdhajtás nélkül, Imádkozni lélekgyötrő bajban, Istenkáromló zsivajban… Imádkozni titokban másért, Munka közben az igazságért: Nehéz! Titokban remélni csak, hogy majd rám is lenéz, Ki tudja jól, hogy engem miért nem becéz: Jósors helyett miért ad nyomorúságot, Igaz barát helyett képmutató bábot… És ezek után is: Imádkozni, hogy jót tenni tudjak, Egyáltalán: hogy hinni tudjak, Nehéz! Meghalni milyen lesz? Könnyű vagy Nehéz? S Hozzád jutni? - E kérdés merész! - Te mondd meg: milyen lesz? Könnyű, vagy valóban az lesz a Nehéz? INTERITUS MUNDI* Egyszer csak vörös nap hágott az égre és vörös lett a hold és vörösek lettek mind a csillagok. Eltűnt a tiszta fény és minden, de minden hamis színt kapott. Aki jó volt, rossz lett, gyalázni való, helyébe gonosz ült tagadva mi jó volt, tiszta és nemes, s magyarázni kezdte, hogy a rossz miért jó és miért becses. Hamis lett a szív, üres lett a lélek és elsorvadt a hit, az erkölcs pedig nevetséges eszme: és ha ez ellen szólsz, bizonytalanná lesz életed minden perce. Felfordul a jogrend: jogos lett jogtalan és jogtalan a jogos; erkölcs és jog hogyan biztosítják egymás uralmát, hogyha már mindegyik csak hamisat ád? Erkölcstelenség közt meg nem tántorodva lenned aki vagy, nem tagadva bátran istenhitedet, s példával nevelni; csak így teljesítheted küldetésedet! * Világfelfordulás

HALÁLOS KÓR Nemzetünket s ősi népét Vészes kór emészti, S nincs ellene semmi gyógyír, Mely ellene védi… Keletről szűrődött Bele vén testébe, S csakhamar a felszín alatt Burjánzani kezde. Először több kis daganat Települt meg itt-ott, S e helyeken a szervezet Kórosan változott. Innen aztán áttételek Keletkeztek sorban: Izomzatban, idegekben S vérképző nyirokban. Így, a sejtek megváltozva Öntörvényű módon Kitörtek a szervezeti Regulációból. S a betegség - mint daganat - Pusztító erővel Nemzet testét elborítá Heves terjedéssel… …Ez bizony nem tévhit - Opinio falsa - Sajnos, egy kegyetlen Gyilkos karcinóma… Száz éven át kitenyésztett Különleges fajta: Minden nemzetet fertőző Halálos nyavalya. Ha nem irtjuk ki mielőbb Egy éles szikével, Nem lesz többé magyar nemzet Kárpát-medencében. Csak sírhalom marad helyén Árván, elhagyatva, Mélyen és jól eltemetve, Sőt meg is taposva… Kérdezitek, vajh mi szolgál Halálának okul? Carcinoma Liberum Et communisticum.4

Egy olyan társadalomról van szó, ahol 1945 a német megszállás és a fasiszta terror alól való felszabadulás éveként jegyzett, ugyanakkor a felszabadító szovjet Vörös Hadsereg is megszállási rendszert vezetett be, és a magyar történelem egyik legvéresebb diktatúráját hozta létre… Egy olyan társadalom volt, ahol először két évig galambszürke, aztán pedig homokszín egyenruhát hordtak, később tányérsapkájukon kalászkoszorúban vörös csillagot, s a párt öklének, hadseregének neveztettek. Egy olyan társadalmat jelentett ahol e nevek rettegettek voltak: Politikai Rendészeti Osztály, Államvédelmi Osztály, Államvédelmi Hatóság. Nem csupán alattvalókká lealacsonyított polgárok milliói irtóztak s féltek tőlük, ők maguk is rettegtek egymástól, hiszen ha úgy szólt a parancs, s ezt valamennyien tudták önmagukról, habozás nélkül és gátlástalanul öltek, raboltak, sikkasztottak, vagy kínvallatásokkal beismerő vallomásokat csikartak ki s így juttatták áldozataikat bitóra, börtönbe, koncentrációs táborba. Besúgóik hada, egy árnyéksereg, munkapadoknál, hivatalokban, egyetemeken, az iskolákban (általános és középiskolákban), lakóházakban, szerkesztőségekben, színházakban, templomokban, sőt még családokon belül is figyelte és rögzítette az emberek gondolatait. Az élet egyetlen területe nem volt biztonságban tőlük. Megtestesítői voltak az intézményesített bűnözés rendszerének, tettestársak a modern rémuralom civilizációs gyalázatában. Hazánkban a háborút követően a kommunisták az általuk létrehozott politikai rendőrség segítségével készítették elő a hatalom megkaparintását, építették ki és tartották fenn az intézményesített bűnözés rendszerét, amely s kezdettől fogva a kritikus értelem kiirtására törekedett. Ennek során bízvást indult ki abból az ismeretből, hogy az ember a rendkívüli állapotok tartóssá válását ritkán viseli el lelki, morális, sőt gyakorta fiziológiai defektusok nélkül, mivel a félelem természetszerűleg csökkenti, s megannyi esetben meg is bénítja az értelem reakciókészségét. A szubsztanciális veszélyeztetettségből fakadó, az egzisztenciális összeomlás, a bántalmazást, a fizikai megsemmisülést is magában foglaló rettegés tehetetlenségbe taszítja, s idővel alattvalóvá zülleszti az állampolgárok többségét kezdettől fogva meg kell tehát törni és szisztematikusan ki kell irtani mindenfajta ellenállást: nyílt vagy burkolt erőszakkal, fenyítéssel, büntetéssel, megszégyenítéssel, a félelem s a kiszolgáltatottság tudatának állandósításával. Kivétel nélkül mindenkinek fel kell fognia, hogy e rendszerben nem gyakorolhatóak az alapvető emberi jogok, mint a jog és színlelés nélküli léthez, a saját véleményhez, a személyiségként és individuumként való elfogadáshoz, tehetség és adottságok felelős kibontakozásához. Az emberek meg lettek fosztva a közösségben való tevékeny önmegvalósítás jogától, a tanuláshoz, a továbbképzéshez, lakáshoz, utazáshoz, szakmai elismeréshez való joguktól, amely már csak privilégiumnak számított azok számára, akik alávetették magukat a kommunista hatalom állította normáknak, s ezekhez alkalmazkodván feláldozták spontán elevenségüket, kritikai szemléletüket, nyíltságukat, tisztességességüket, erkölcsiségüket, személyes integritásukat a sivár, de viszonylagos veszélytelen alattvalói létnek. Az intézményesített terror rendszerében addig kondícionálták az embereket, amíg nem állandósult bennük az alkalmazkodás, a behódolás, az önleigázás védekező mechanizmusa. S valóban az emberi természet öntudatlanul racionalizálta sérüléseit és hamarosan tíz- és tízezrekre rúgott azok száma, akik lelki nyomorukat a nagy ideálok, az ellenségre mért csapás, a dolgozó nép szolgálatában kompenzálták hőstetté. Mások a mindinkább beszűkülő magánszféra kényszereiben leltek önigazolást, mondván, hogy nem veszélyeztetették a családot, a gyerekek előmenetelét, vagy csak egyszerűen: rokonaik, barátaik sem lázadoztak, igyekeztek tehát kihozni az egészből amit lehetett, ahogy lehetett, hiszen az ember egymaga amúgy sem tudott volna változtatni a dolgokon. A társadalom és az egyes ember folyamatos deformálásához hozzáértők, s egyúttal az erre hajlamos és hajlandó személyek apparátusára volt szükség. A politikai rendőrség ilyen egyénekből lett összeválogatva. Jól tudták, ügyelniük kellett, hogy bizonyítékok ne maradjanak hátra mindarról amit műveltek. Tonnaszám gyártották a jegyzőkönyveket s a jelentéseket éveken át, hogy alkalomadtán megsemmisítsék őket.5 Nemcsak letartóztatásokkal, perekkel, hanem internálásokkal, kitelepítésekkel, titokban folytatott «terhelő adatok» beszerzésével fokozódott a terror. Az '56-os forradalom leverését követően, 1957. tavaszán megkezdődtek a perek a polgári ellenállás vezetőivel szemben: írók, újság-írók, művészek, tudósok és politikusok kerültek sorra, így Szirmai Ottót és Földes Gábort kivégezték, életfogytiglanra átélték Bibó Istvánt, Rácz Sándort, súlyos börtönbüntetést kaptak Déry Tibor, Boldizsár Iván, Darvas Iván, Fekete Sándor, Fekete Gyula, Mérei Ferenc, Litván György, Eörsi István, Háy Gyula, Novobáczky Sándor, Zelk Zoltán és még sokan mások.

Gyarmati Géza Svájcban élő történelemkutató Nagy Imréről írt dolgozatában a svájci és magyarországi könyvtárakban és levéltárakban folyó kutatómunkának, korabeli újságok és rádióadások hírei, valamint közel száz, a forradalomban részt vett személlyel folyó beszélgetésnek eredményeként az alábbiakat mondja többek között: «Nagy Imre 1896. június 06-án született Kaposváron. Apja vasúti munkás, anyja uradalmi cseléd. A  négy elemi és a négy polgári elvégzése után géplakatos szakmát tanult Losoncon. Visszakerült  Kaposvárra, ahonnan az első világháború idején bevonult katonának. Az olasz  frontról a sebesülése és felgyógyulása után átkerült az orosz frontra, ahol ismét megsebesült és  fogságba esett.

  Szibériában megismerte a bolsevik eszméket, majd 1918-tól a hírhedt Vörös Gárdában fegyverrel a  kezében harcolt a fehérek ellen. A bolsevik pártnak 1918 és 1920 között lett a tagja. Mindenestre ezekre az időkre tette Edvard Radszinszkij orosz történész az eseményt   a cári család sortüzek általi lemészárlásáról. A történész szerint a fegyveresek között volt egy Nagy Imre nevezetű magyar, akit mint a későbbi 1956-os magyar felkelés vezetője azonosított.  (Ezen állítását ismereteim szerint még nem cáfolta meg és nem vonta vissza.)

1921-ben visszajött Magyarországra, ahol a csendőrség állandóan figyelte,  kisebb nagyobb megszakításokkal három évet ült börtönben.  1927-ben, újbóli büntetése és szabadulása után illegalitásba, Bécsbe majd Moszkvába vonult.

  A fegyverforgató idők után  következtek az úgynevezett «tisztogatások». Kun Béla például beleveszett. Nagy Imre nem, mert  szükség lehetett a «VOLOGYA» fedőnév alatti besúgásaira. Legalábbis erre a következtetésre jutott  Johanna Granville amerikai professzor Moszkvában a Kommunista Párt és a külügyminisztérium  levéltárában tett kutatása után. Szerinte «VOLOGYA» 1933-ban önkéntesen ajánlotta fel szolgálatait a  szovjet titkosrendőrségnek. A KGB levéltárnok szerint tizenötre tehető azok száma, akiket likvidáltak  vagy börtönben pusztultak el «VOLOGYA» besúgásai alapján. Összesen kb. 150-re tehető az átadott  nevek száma.

  Az NKVD-s főnökei írták «VOLOGYÁRÓL»: ...«kiváló ügynök», ...«nagy kezdeményezési  képességet mutat»... valamint «meg tudja nyerni az emberek bizalmát».

1939 és 1944 között a moszkvai rádió magyar nyelvű szerkesztője volt.

  1944-ben közvetlen Sztálinhoz jutott el az előterjesztés, melyet Nagy Imre közreműködésével is  készítettek a majdani magyarországi kormányalakítással kapcsolatban. A magyar kérdésben tehát  Sztálin elsőszámú bizalmasai közé vette.

   1944. november 4.-én visszatért Magyarországra a Vörös Hadsereggel mint a MKP vezetőségének a  tagja. Sztálin bizalma és küldetése nélkül nem kapott volna ilyen magas beosztást. Elsőként jött tehát a Sztálinizmus szálláscsinálójaként Rákosival, Gerővel, Farkas Mihállyal,  Révaival és Vas Zoltánnal vállvetve. Szomorú évtizedek követték minden rendelkezésüket és  törvényüket, ők voltak a hírhedt hatos (nem négyes) fogat.

   Debrecenben tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, mely a földművelésügyi tárcával bízta meg. 1945-től tagja az MKP majd az MDP központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak.

  A karrierje a továbbiakban: belügyminiszter a Tildy majd a Nagy Ferenc kormányban, ezután az  Országgyűlés elnöke és a Dobi kormányban élelmezési miniszter, majd begyűjtési miniszter. Volt is  éhség és padlássöprés.

  Marakodásuk eredményeképp 1949-ben kitették a Politikai Bizottságból, ahova 1951-ben visszavették:  1952-ben a Rákosi-kormányban miniszterelnök helyettes! 1953-ban Sztálin halála után a miniszterelnöki  székben találta magát...

  1953-ban a politikai életben, a diplomáciában Moszkvának már nem volt érdeke ezek után  Jugoszláviával és Titoval szemben az addigi útszéli hangot továbbra is alkalmazni. A Moszkvából elrendelt enyhülési folyamat emelte a miniszterelnöki székbe. Semmi esetre sem egy belpolitikai jobbrafordulás.

  1955. januárjában Rákosival Moszkvába utazik az SZKP elnökségéhez, ahol igazát véli keresni a párt  első titkárával szemben. Az SZKP elnöksége elsősorban Rákosinak ad igazat, és Nagy Imrét  elmarasztalja. Ezzel tulajdonképpen megkezdődött Moszkvában a magyar kommunisták egymásnak ugratása.

  1955. április 14.-én kizárták a Politikai Bizottságból, a Központi Vezetőségből és annak Titkárságából. Négy nap múlva felmentették miniszterelnöki megbízásából. 1955. decemberében kizárták a pártból is. Nagy Imre visszavonult és várt.»

A 27 éves Tolnai Bíró Ábel ugyanebben a hónapban, 10-én írt versében így látta az akkori jelent:

SZENT SZKARABEUSZOK

Szent Szkarabeuszok fekete zsakettben trónolnak fennen, mint mennyben az Isten. Pedig hát köztudott «dicső származásuk» csakhogy azt elrejti dobogós állásuk. Szeretik a pompát és a tömjénfüstöt amiért mindegyik olyan sokat küzdött fürdenek a fényben napnak sugarában ahol csilloghatnak fekete gúnyában büszkén hangoztatván hogy ők Nap fiai s ezért is kell őket márványba metszeni… …márványba metszeni aranyba önteni, közben sötét szárnyuk a napot elnyeli. Elzárják előlünk éltető sugarát de ők nem sajnálják a sok kis páriát. Pedig kik is ezek a bálvány istenek? Mi az eredetük és honnan jöttek? Ha utána nézünk

hogy kezdettől hamis eredet-mondájuk: mert ganéjból jöttek galacsin bölcsőből, s nem a napkorongból, az éltető tűzből, hisz a felmenőik lótrágyába tették s a galacsin bölcsőt a földbe rejtették: ez volt a létterük míg szárnyra nem kaptak, és trónusaikhoz fel nem kapaszkodtak… Ezért, bár, ha mondják: egyenlők vagyunk, köszönjük a megtisztelést de mi mások vagyunk! Bár nincsen zsakettünk, s nem pompázunk ott fenn, minket embernek gyúrt tiszta sárból Isten. Hát… inkább maradunk alsóbb rétegekben - bár foltos gúnyában: tiszta becsületben… Tán megérjük egyszer, ha kinyílik a szem és nagyon messziről az Igazság üzen, mitől trónfosztás lesz bálványokat döntve, s «felkent papok» jutnak be a parlamentbe…

«1956 tavaszától sokan felkeresték Nagy Imrét. Többek között a Petőfi-Kör vezetői is.

  Magyarországon állomásozó, szovjet csapatokat 1956. nyarán már felkészítették bizonyos közelgő  rendzavarás elfojtására. Szuszlov ebben az időben, amennyire csak lehetett, még tovább szította az  ellentéteket az MDP-ben. Mikojan például Rákosi helyett Gerő Ernőt nevezte ki első titkárnak. A  magyar pártvezetőket Moszkva ahol csak tehette, külföldre rendelte különböző indokokkal és  elfoglaltsággal, Rajk László újra-temetése (1956. okt. 6.) már magán hordozta egy puccs kirobbantásának a jegyeit.

A  forradalom okt. 23-án este a rádiónál kezdődött. Nagy Imre megszakította a várakozását, és a párt szolgálatába állt. A párt hívta és ő engedelmeskedett. Igazi moszkovita, sztálinista, diktátori gyakorlatát igazoló statáriumával megkezdte ádáz harcát a magyar szabadság ellen.

   Nagy Imre a szélsebesen Budapestre látogató Mikojan és Szuszlov utasításait vette és kivitelezte. Igaz fogadta a különböző küldöttségeket is. Ezek beszámolóit, jelentéseit maradéktalanul továbbította a két szovjet pártfőnöknek, Szerovnak, az ÁVH alakulatainak, a  Katonai Bizottságnak stb. A szabadságharcosok mit sem sejtettek Nagy Imre e kétlaki ártalmasságáról.  Október 30-án a Moszkvába akkreditált USA nagykövet már jelentette Washingtonnak, hogy Nagy  Imre csal. Tehát mást mondott a rádió nyilvánossága előtt és mást cselekedett a háttérben a kommunista hatalom megtartásáért. A Szovjetunióban szerzett rádiószerkesztő gyakorlata most sokat segített neki a  magyar tömegek és a nagyvilág félrevezetésében. Például kilátásba helyezte a tárgyalásokat a szovjet  csapatok kivonásáról, ha helyreáll a rend. A tömegek ezt elhitték, és számítottak rá. Nem tudni azonban,  hogy kivel kezdte volna a tárgyalásokat, mert a szovjet vezetés ilyesmiről nem tudott. Az alattomos  blöfföt Mikoján és Szuszlov jóváhagyták és kész. Rájuk nézve ez nem jelentett semmit.

  Október 28-ig Nagy Imre tett ugyan látszólagos engedményeket, de valóban csak követni tudta az eseményeket.  Mindez megszűnt ezen a napon. Ettől kezdve,  beszélhetünk a fordulat napjáról is. Átvette a diktátumot az események felett. Ennek előzménye Zsukov  marsall, aki okt. 27-én Moszkvában kiadja a felkészülési parancsot a november 4-i támadásra. Ezt a  támadást illetve ennek zavartalan felfutását volt hivatva biztosítani, fedezni Nagy Imre fegyverszüneti  bejelentése. Eltüntetni az ellenséget a tömegek szemei elől. Miközben a fegyverek leadásáról beszélt és  a békés munka felvétele mellett agitált, a szovjet sereg csak özönlött be az országba. Elfoglalták szép  csendben a repülőtereket, körbefogták a városokat, laktanyákat és kulcsfontosságú területeket. Ebben a  helyzetben a Varsói Szerződés felmondása kizárólag a tömegek félrevezetésére szolgálhatott. A  semlegesség bejelentése pedig önmagáért beszélt és beszél ma is. Semlegesek lettünk volna Nagy Imre szerint, ha szovjet csapatok nem hagyják el Magyarországot?

  A Varsói  Szerződés felmondása, a semlegességi nyilatkozat  és a fegyverszünet bejelentése nyugtatólag hatott a magyarokra. Tehát Nagy Imre tökéletesen falazott a  Vörös Hadseregnek. Különösen 1956. okt. 28-a után, úgy nov. 4-én. Egy teljesen felkészületlen országot rohantak le  közvetlen közelből, belülről.

   Nagy Imre testi, fizikai épségét, biztonságát a szovjet vezetők (pl. Hruscsov) a budapesti jugoszláv  nagykövetség épületében látták biztosítva a második nagy katonai csapás (1956. nov. 4.) idejére.  Mindezt Hruscsov és Tito előzetesen megszervezte, megbeszélte. A nagykövetség ennek megfelelően  bizonyos személyeket már napokkal előbb értesített a közelgő vészterhes napokról és meghívta őket a  követségre. Mielőtt bekövetkezett a jelzett szovjet támadás, a követség telefonon felhívta és  beszállította az illetőket gépkocsival a követségre. Köztük Nagy Imrét is. Menekülésről szó sem lehetett,  mert nem üldözte és nem bántalmazta őket senki.

   A követségre érvén írásba foglalta lemondását a miniszterelnöki tisztségéről. A vérontás mielőbbi megszüntetése és egy békés kibontakozás érdekében indokolta meg saját kezűleg papírra vetett  visszalépését. A lemondás Dér Ferenc könyvében került a nyilvánosság elé.

   1956. nov. végén erőszakkal Romániába szállították. 1957-ben titokban Magyarországra visszahozzák, és sok- sok tanakodás után 1958. januárjában bíróság elé állítják. A kihallgatások során mindvégig jó kommunistának és szovjetbarátnak tartotta magát. Semmiféle bűnt nem ismert el. A forradalmat és szabadságharcot nem vállalta fel. 1956. okt. 23 és nov. 4.-e között kizárólag a párt utasításait fogadta el, és hajtotta végre. Együttműködött a legfelsőbb pártvezetéssel, akikkel mindent megbeszélt, akikkel mindenben egyet-értett, és akik vele szintén egyetértettek. A párt és a Szovjetunió érdekeiért cselekedett.

  A per 1958. júniusában kezdődött, a legnagyobb titoktartás mellett. A per kezdetén Nagy Imre másik két társa, Szilágyi József és Losonczy Géza holléte után érdeklődött. A válasz nem volt kitérő, a tényeket közölték a jelenlévőkkel. Losonczy meghalt, Szilágyit pedig halálra ítélték és kivégezték. Eddig a pillanatig Nagy Imre nem nagyon vette tragikusan a helyzetét. Ettől kezdve sem esett kétségbe, mert a Moszkvából 1944-ben a Vörös Hadsereggel hazatértek közül még senkit sem végezték ki bírói ítélettel. Ezenkívül semmit nem tett olyat, ami a vádiratban állt. Ellenkezőleg, egy nagyon is kritikus pillanatban, egy teljesen szétzilált MDP mellett végig a kezében tartotta a hatalmat. Igaz, itt-ott már hamiskártyás módszereket kellett bevetnie. A szovjet sereg november 4-e után sokkal többet vesztett volna minden téren, ha Nagy Imre nem altatja el a magyarok éberségét okt. 28-tól kezdve a második támadásig. Ennek ellenére Nagy Imrét halálra ítélték, és kivégezték».6 Jó lenne tudni valóban az IGAZSÁGOT: Vologya = Nagy Imre?

A forradalom leverését követően a «szocializmus elvi alapjainak» meghatározására a kommunista- és munkás-pártok 1957. november 16-19. között Moszkvában tartott értekezletén került sor. Itt alakult ki a «közös vonásokra» épített szocializmus-kép, melyen később némileg módosított az SzKP XXII. Kongresszusa, a «kommunizmus építésének» nagyszabású programjával s ezt az elképzelt modellt vallották az MSzMP vezetői és minden vonásában megvalósíthatónak vélték. E «credo» megállapításai az 1980-as évek elejéig megkérdőjelezhetetlenek és kikezdhetetlenek voltak - noha sem Marxhoz, sem a hazai valósághoz semmi köze nem volt. A «szocializmus kritériumai» a következők voltak: a termelőeszközök «szocialista tulajdonára» épülő népgazdaság - a mezőgazdaság kollektivizálásának szükségességével -, a «szocialista építés» tudatos irányítása (tervgazdálkodás), a spontán piaci hatások kikapcsolása. Mindezeknek és a «kizsákmányolás megszűnésének» eredményeképp a szocialista termelés volume meghaladja mind a tőkés termelését és a «tendencia» a kapitalista országok utolérése, majd meghaladása felé mutat. Amíg az imperializmus (Lenin szerint «mint a kapitalizmus legfelsőbb s egyben rothadó szakasza») - mondották - egyre «mélyülő krízisekkel» birkózik, addig a «szocializmus» válságmentes (ha mégis akadnának «hasonló jelenségek», úgy azok csupán a rossz vezetői módszerből erednek). A «szocialista elosztás» hamis elve maradt lózung: «mindenki munkája szerint egyenlően részesül a megtermelt javakból». A szocializmusban az életszínvonal állandóan nő - mondották -, ezt biztosítja a párt és az állam gondoskodó, paternalista szerepe. A kapitalizmus sötét árnyai: a gazdagság-szegénység, a munkanélküliség, stb. ebben a társadalmi rendszerben «kiküszöböltetett» Az állam garantálja a munkához való jogot és létbiztonságot teremt, «ingyenes» egészségügyi ellátást és oktatást nyújt, gondoskodik az elesettekről, stb. Az «egységesülő szocialista társadalomban» nincsenek antagonisztikus, feloldhatatlan ellentmondások, az osztálykülönbségek eltűnőben vannak, a fizikai-szellemi munka közötti különbség csökkenésével pedig majd meg is szűnnek. A politikai rendszer alapja a munkás-paraszt szövetségen alapuló «proletárdiktatúra», az állam funkcióiban a gazdaságirányító tevékenység kerül előtérbe. Meghatározó viszont a kommunista párt vezető szerepe, amely «élcsapat», s ideológiája, a marxizmus-leninizmus, mely «meghalad» minden polgári eszmerendszert. A párt demokratikus működését az ún. «demokratikus centralizmus» biztosítja.

A «kulturális forradalom» a kultúra minden szféráját áthatotta: a szocializmusban megszűnik a «kulturális kizsákmányolás» (a kultúra nem áru), nő az általános műveltség; a «szocialista» tudat, a «szocialista» erkölcs, a «szocialista» hazafiság és a «szocialista» demokrácia általánossá válásával ki fog alakulni a «szocialista embertípus». Alaptézis volt, hogy a szocializmusban az egyenjogúság biztosításával automatikusan megszűnik a nemzeti-nemzetiségi elnyomás, a nemzetek közötti együttműködést a «proletár internazionalizmus» szabályozza. A «nemzetközi-nemzeti» viszonyban az előbbinek van elsődlegessége, vagyis a szocializmus közös építésének. Hazánk állami-társadalmi-politikai rendszere gyakorlatilag nem változott a sztálini modellhez képest: az egész struktúra formális volt, minden állami és társadalmi szervezetet a párt irányított, feladatuk a párt által meghatározott feladatok végrehajtása volt. A Kádár-rendszer lényegében ugyanolyan pártállam volt, mint a Rákosi-rendszer, eszközrendszere és működési mechanizmusa tért el attól. Legnagyobb változás a személyi uralom enyhítésében tapasztalható: személyi uralom helyett tekintélyuralmi vezetéssel működött. A hatalomra került vezetésnek legitimizációja és stabilitása érdekében kettős szerződést kellett kötnie: a néppel kötött egyezség alapelve az «aki nincs ellenünk, az velünk van» jelmondat. Nem kért politikai azonosulást, a hallgatást beleegyezésnek vette és megelégedett a közömbösséggel. Az állampolgár kiiktatását politikából részleges gazdasági szabadsággal pótolja (második, harmadik gazdaság, másodlagos jövedelem, korrupció, stb.). A politikai ellenfelek elhallgattatása a megtorlás után már nem kíméletlen adminisztratív eszközök igénybevételével történik, hanem egzisztenciálisan teszi érdekeltté, vagy éppen lehetetlenné a másként gondolkodókat. A gazdasági «megalkuvás» hozzájárult a politikai passzivitáshoz, ami a vezetésnek nem volt ellenére, sőt kívánatos volt. E «finom módszer» szükségszerűen alakította ki a «belső cenzúrát» önvédelmi reflexként is. Aktív, jelentős számú ellenzék nem volt látható.

Az újraírt történelemkönyvek sajnos nem beszélnek a hetvenes évek végétől felerősödött embertelenül kegyetlen politikai üldözésről, hajszáról, amiknek következtében legjobb esetben rengeteg embert tettek tönkre, legrosszabb esetben pedig eltették láb alól. De ezekről, valamint a széles körű spicli-rendszerről egy árva szó sem volt olvasható, a tankönyvekben pedig pláne nem…

Nem csoda, ha ebben a világban élő költő ajkáról e szavak csendülnek fel:

KÁINOK KÖZT ÁBEL… Káinok közt Ábel Ó' de sokszor voltam, Százszor megöltek, hát Százszor meg is haltam. Krisztus erejéből Mindig feltámadtam. Ám a gyilkosoknak Egy pofont sem adtam. Mert hogyan lehetnék Méltó Hozzád, hogyha Lelkem legmélyében A bosszú honolna… …Adj erőt szeretni Uram, aki bántott… Így tán megjavíthatjuk Ezt a rút világot.

TÖVISEK KÖZÉ HULLTAM Sajnos, én a tövisek közé hulltam, Ezért mihaszna jelenem, s múltam. Gyökeret ugyan sikerült vernem És az élet sóját magamban rejtenem. Elnyomott sok élősdi gaz, tövis, ritkán lelt rám a nap - s csak lenyugvóban az is - s bár az akarat bennem egyre nő, tövisbörtönből kitörni nincs erő! Hogy adjam hát tovább, mit rám bízott az Úr, mikor ide dobott, hol csak homály lapul, s ha nincs egy kertész, ki értő kézzel gyomlál és öntöz üdítő vízzel? …Elosztom hát millió csomagba szeretet s hűség csíráját sorba' és várom míg feltámad a szél, amelynek szárnyán a sok mag útrakél… Hátha csak egy is jó talajra lel, melyből táplálkozva dús termést nevel… Akkor már mehetek egy másik világba, mert a tövisek közt sem éltem hiába. 7

Minden és mindenki ellenőrzés alatt állt, így a művészetek is8. Pl. 1978-ban sok olyan terület volt még, amely még nem állt ellenőrzés. Végvári József maga építette ki a kapcsolatrendszert: Kórusok Országos Tanácsa, Filharmónia, Zeneműkiadó, az akkortájt elkészült Vigadó, ami az ő «kiemelkedő objektuma» volt. Az Operaháztól a Fővárosi nagycirkuszig tizennyolc-húsz ún. «objektuma» volt. Ebben az időben szervezték át az egész ún. «művészeti vonalat». Hogy mit jelentett ez a kifejezés, erről Végvári József így nyilatkozott Havas Henrik újságírónak: «Az én osztályomhoz tartozott két alosztály. Az A alosztályon foglalkoztak az írókkal, költőkkel, műfordítókkal, kiadókkal, övék volt a napisajtó, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. A BM III/III-5 osztályáról van szó. A B alosztályt az egészségügyi, a film-és képzőművészeti vegyes vonalból állt. Volt azután még egy tudományos vonal, az Akadémiával, és volt a mi vonalunk, előbb négy, később három fővel. Hozzánk tartozott tehát minden színház, a zene, művészeti, színházi és biztonságtechnikai főosztálya; az oktatás már nem…» Az elhárítás tehát mindent ellenőrzés alatt tartott, amelyekről vaskos dossziék voltak a személyzetről, a rendezvényekről, minden fontos körülményről, s különös tekintettel voltak azokra az eseményekre, ahol külföldi vendégek is megjelentek. A feladat az volt, hogy a különféle titkos minisztertanácsi, illetve a Párt Bizottsági határozatok szellemében megfogalmazott parancsok és utasítások szerint megvédeni az objektumokat a külső diverziós behatolási csatornák ellen, óvni kellett az itt lévő személyeket, nehogy megkörnyékezzék őket! S Végvárinak a «megvédendő» objektumok közösségei között megvoltak az őt informáló emberei, számos ún. besúgóval - hasonlókkal mint Esterházy Mátyás alias Csanádi - rendelkezett mint minden belügyi, állambiztonsági alkalmazott… A kádári kulturális kormányzatbál Aczél György gyakran adott fel megrendeléseket Végváriéknak, hogy melyik művésznek nézzenek utána. Főleg a Charta '77 aláírásgyűjtő kampány után nyitották meg a nagy «hőzöngősökről» a dossziékat, s akkor szaporodtak meg az előzetes ellenőrzések és bizalmas nyomozások.

Erről az időszakról beszél, ezt dokumentálja Barth Istvánnal Lengyel Anna által készített, 2003. március 23-án a Kossuth Rádióban elhangzott «Világirodalom és könyvkiadás a Kádár korszakban» c. interjú is legújabb könyve alkalmából:

«Mindazt, ami a közelmúlt része, ismernünk kell. Mindannyiunknak, akik átéltük, de főleg azoknak a fiataloknak, akik számára a közelmúlt nem élő tapasztalat. Barth István a Kádár-korszakban az Európa Kiadónál dolgozott, ma is az irodalom a munkája, s most könyvet írt a közelmúlt kultúrpolitikájáról.

- Barth Istvánnak egy olyan könyve jelent meg, amit azt gondolom, hogy középiskolától fölfelé nyugodtan kötelező olvasmánynak is lehetne tenni, a címe: «Világirodalom és könyvkiadás a Kádár korszakban». Ön aktív részese volt akkor a könyvkiadásnak, hogyan élte meg ezt az időszakot?

- Én az Európa Könyvkiadóban kezdtem el dolgozni és máig nem tudok mást mondani mint azt, hogy életem legboldogabb korszaka volt, remek könyveket tudtunk kiadni, fontosnak éreztük a munkánkat.

- Ahogy végig olvastam a könyvet, olyan, mintha az ember panoptikumban járna, mert ilyen címszavak vannak benne, hogy tervtárgyalás, papír kontingens, giccsadó, példányszám politika.

- Persze, ahogy azt Illyés mondja, hogy ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, tehát mindenben benne volt a Kádár-korszak. A könyvem részben arról szól, hogy ebben a hihetetlenül átpolitizált, átideologizált rendszerben, ahol mindennek a harmadik, hetedik, tizenharmadik jelentését kellett keresni, mert gyanakvás ülte meg az egészet, ennek ellenére hogy tudott megszületni egy olyan világirodalmi könyvkiadás, de nem kéne a világirodalmi könyvkiadásra szorítkoznunk, mert a tudományos könyvkiadás is nagyszerű volt. Akkor csinálták meg a nagy szótárakat, a nagy lexikonokat, ez a magyar könyvkiadás, aminek a produktumai megtekinthetők a könyvtárakban.

- A Kádár-korszak könyvkiadása egyrészről egy cenzurális időszak, hiszen azért jön létre a kiadói főigazgatóság, másfelől itt van az a tény, amit eddig elmondott, hogy sok minden megjelent. Hogyan lehetett ebben a cenzurális időszakban ezt feloldani?

- Korszakai voltak ennek is, nem volt egységes, voltak hűvösebb és langyosabb korszakai ennek az általános jégkorszaknak. Ez a rendszer kitűzte maga elé, hogy a teljes világirodalmat kvázi a saját előzményének, a saját szocialista előzményének tekinti, mint ahogy a világtörténelem is logikusan kicsúcsosodott a nagy októberi szocialista forradalomban, ugyanígy a világirodalomnak valamilyen módon logikus kicsúcsosodása volt Azsajev «Távol Moszkvától» című regénye. [Szerk.: az ezeroldalas regény, úgy fejeződik be, hogy a főhős 40 fokos hidegben szereli a kelet-szibériai magasfeszültségű távvezetéket és ettől boldog! «A mű egy tajgai olajvezeték építőiről szól, akik a háború éveiben a nehézségek ellenére teljesítik a rájuk bízott feladatokat. A sematizmus jellegzetes hibáit mutató regényt a korabeli kritika túlértékelte. Hírét ezzel az alkotásával alapozta meg» - olvashatjuk a Világirodalmi Kisenciklopédiában.] Ebben az ideológiai hálóban kellett elhelyezni a világirodalmat. Ebben voltak haladók, meg nem haladók, kapitalisták, meg szocialisták. Ha valaki haladónak volt minősíthető, és már akkor sem tudta senki, hogy mi az a haladó, vagy mi az a nem haladó, mi végül is csak azt gondoltuk, hogy vannak jó könyvek, meg nem jó könyvek. A jó könyvekre azt mondtuk, hogy haladó. Kvóták is voltak, nemcsak papírkontingensek, hanem kvóták is, elvárták a könyvkiadótól, hogy mennyi szovjet könyvet jelentessen meg, illetve, mennyi NDK regényt jelentessen meg és amikor az NDK-val megszorult a kiadó, akkor egy könnyű kézmozdulattal Thomas Mannt, az NDK-ba sorolta. Goethéből NDK klasszikus lett, végtére is Weimar NDK-ban volt, Goethe németül írt, az NDK-ban németül beszélnek, hát hogy ne volna az.

- Emlékszik olyanra, hogy valamit nagyon ki szerettek volna adni az Európánál, nem sikerült és egy huszárvágással évek múlva, vagy később...

- Ilyen folyton volt, konkrétan emlékszem, Beckett-kötetre, amely évekig várta a jó sorát, hogy végre megjelenhessen. Aztán emlékszem olyan esetekre, amikor egy ilyen haditanácsot kellett tartani a könyvkiadóban, és minden lektornak el kellett olvasni a könyvet és eskü alatt nyilatkozni arról, hogy igen, ez egy vállalható, jó könyv és akkor írásbeli nyilatkozatot tettünk, alá kellett írnunk a dossziét, hogy az igazgató csak akkor engedélyezte annak a könyvnek a kiadását. Malamud «Lakók» című regényéről van szó különben, hát nagyon el kéne olvasni azokat a régi lektori jelentéseket, hogy megértsem, miért is volt az a nagy izgalom. Nagyon jó könyv egyébként, de ez nem volt kérdés, hogy a könyv jó, vagy nem jó, a kérdés az volt, hogy ezt a könyvet ki lehet-e adni, lehet, vagy nem lehet.

- Pedig Malamudtól azért adtak ki.

- Malamudot szerettük, kedvenc szerzőink közé tartozott, a magyar közönség is nagyon kedvelte, persze, vele is előfordult az, hogy valamelyik regényébe olyan célzásokat tett, vagy a főszereplője olyat mondott, amit nálunk még egy amerikai író főszereplője sem mondhatott ki. Mondjuk, bírálta a Szovjetuniót. Volt néhány olyan tabu, amin nem lehetett átlépni és egy másik tabu volt, egy másik áthághatatlan tabu, röviden a munkásmozgalom árulói, tehát mondjuk Arthur Köstler, aki valamikor kommunista párttag volt, aztán történt ami történt és írt, amit írt. Arthur Köstlerről szó nem lehetett. Köstler valahogy nem értette meg ezt a dolgot és küldözgetett nekünk.

- Az Osiris Kiadó adta ki ezt a Kádár-korszak könyvkiadását és világirodalmát tárgyaló kötetet, mégpedig a belső borítón benne van, hogy tankönyv támogatással. Én ezt, magyar szakosoknak, de még gimnazistáknak is merném ajánlani, mert azt gondolom, hogy néhány évtized múlva már el sem fogják hinni, amiket Barth István ebben megírt.

- Szerintem már ma sem hiszi el senki, főleg teljesen feledésbe merült az a hivatali apparátus, amelyik ezt működtette és a nem létező cenzúra hogyan működött mégis hibátlanul és tökéletesen, mert nem volt cenzúra hivatal, ahol egy pecsételő ember ült volna, aki rátette a pecsétjét a kéziratra, de nem is volt rá szükség. A rendszer úgy volt megcsinálva, hogy mindazonáltal kiszűrt mindent. Az a finom háló, amelyiket megszőttek és ami a minisztériumtól le a szedőtermekig terjedt, és ami mindent felfogott, mindenről tudtak, mindenen rajta tartották a kezüket és ehhez gazdasági eszközök voltak kiépítve. Mindenki elfelejtette azt az elképesztő dolgot, így utólag elmondva magam is megdöbbenek, hogy a mai magyar szocialista műveket 80 fillérért nyomta a nyomda ívenként, a skála túlsó végén a mai tőkés műveket, tehát amit az emberek szerettek megvásárolni, azt meg ha jól emlékszem, 1 forint 80 fillérért. Ennek az volt a célja, hogy az egyik legyen drága, a másik meg legyen annál olcsóbb. És nagyon büszkék voltak rá, hogy ilyen kvázi közgazdasági eszközökkel tudnak beépíteni az ideológiai irányításba.»

Sok minden történt azóta… A XXI. századba, a harmadik évezredbe léptünk:

«A múlt gonoszságaiban gyökeredzően kivirágzott jelenből vajon milyen jövő felé haladunk?

A jövőt megalapozó mai jólét biztosítása folyik ma, amikor is csaknem mindenkit a hatalomvágy, a vagyonszerzés, avagy egyszerre mindkettő ösztökél. A szellemi alkotások létrehozatalát is sokaknál a szervilizmus jellemzi és ösztönzi, s nem az azoknak az összemberség jobblétére fordítási célja. Mindezekkel párhuzamosan pedig: "piacszerzéssel építeni a jövőt" elmélet! S e tekintetben ÚR: a business!… A gazdagodás céljából maffiákba tömörülnek, fenyegetnek, gyilkolnak… Ma már az ember méltóságát nem az ember-mivolta, a homo sapiens adja, hanem: a homo publicus, azaz a közéleti ember, a homo regius, vagyis az uralkodó ember, a homo ecomomicus, tehát a gazdasági haszonelv vezérelte ember, sőt a homo homini lupus, aki nem más, mint az ellenség ember, amikor az egyik ember a másiknak farkasa (főleg, ha nem ugyanaz a színe)»9!

1 Forrás: «Kapu», 1990. február, Kazán László: Milyen is a Gondolatrendőrségünk? A III. Ügyosztály (Csoportfőnökség) bűvkörében.

2 Gergely Jenő: Perek az egyház ellen - Magyar Hírek, 1989. november, 2. sz.

3 Bogdán László: Miféle társadalom?; http://www.3szek.ro/020718/peris.htm

4 Tolnai Bíró Ábel: Élet, Válogatott versek, Edizione O.L.F.A., Ferrara, 2002, (16-18., 32. l.)

5 Kiszely Gábor: «ÁVH, egy terrorszervezet története»,Korona Kiadó, Budapest, 2000.

6 http://web.cetlink.net/~szittya/marcius4.htm

7 Tolnai Bíró Ábel: Élet, Válogatott versek, Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2002, 19-20. l.

8 Havas Henrik-Végvári József: «A cég árulója» Szféra, Debrecen, 1990.

9 Tolnai Bíró Ábel: «Utódok jövője - elődök felelőssége», Kézirat

IV.

A fentiek alapján nem hiába jellemzi az áldozatul esett politikus, Nagy Imre lánya, Erzsébet az elmúlt rendszert a következő szavakkal:

«…Az átélt kíméletlen személyes tapasztalattól meggyőződve állítom, hogy a pártállam agresszív, kegyetlen és álszent. Megtévesztéssel manipulál. Népszerű szólamokkal álcázza magát. Elkápráztató kultikus külsőségeket alkalmaz. Emberáldozatok árán présel ki megalomániás, gigantikus létesítményeket. A pártállam egy szűk réteg totális uralmát megvalósító, népellenes hatalmi szervezet. A legkíméletlenebb zsarnokságra épül. Önkényének időszakos mérséklődése a nép meghunyászkodásától függ. A pártállam kétségtelenül erőt sugároz: az elrettentés erejét… A kiszolgáltatottság a rendszer általános jellemzője. A megvesztegetés, a basáskodás, a hízelgés és az aljasság az uralkodó létezési és magatartási módok…»

Pap János, Veszprém megye ill. a Bakony kiskirályának nevezett helyi párthatalmasság a «168 óra» c. rádióműsorban az alábbiakban lett jellemezve: A Kádár-éra egyik jellemző alakja, aki volt megyei első titkár, belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, tehát a politikai ranglétra magas fokán állók egyik példánya. Ő volt az egyike azon figuráknak, akik kitűnő megtestesítői voltak ennek az embertelen pártállamnak. Indirekt módon, ugyanakkor erős kézi vezérléssel rendelkezett birodalmában - nemhiába érdemelte ki a Bakony kiskirályának jelzőjét -: de nemcsak saját megyéjében, hanem az egész országban mindenhová elnyúlt a keze. Legendás egykori kijelentése: «Addig, amíg én itt vagyok, Veszprémben nem lesz völgyhíd!» Ki is volt ő tulajdonképpen, aki rendszerváltozás időszakában állítólag öngyilkos lett? Balogh Elemér veszprémi író, újságíró 1989/90 táján az alábbiakban festi le őt és a többi kommunista politikust:

«…Ma már eléggé köztudomású, hogy "hős" Kádár, "hős" Münnich, a "hős" Marosán és többi derék "hős" szovjet parancsra vállalta el a piszkos munkát. Az ún. forradalmi munkás-paraszt kormány Hruscsovék által összetákolt és a magyar nép nyakára ültetett bábkormány volt. És ennek a kormánynak szolgálatkész kisegítő személyzete volt az a sok ember,… azok a vidéki kiskirályok, kisebb-nagyobb hatalmasságok, akik felsőbb hatalom kiszolgálói voltak… Ezeknek az embereknek hihetetlenül gyors karrierrel fizették meg a segédkezést: egyik napról a másikra a ranglétra legmagasabb fokaira emelkedtek. Pillanatok alatt megyei tanácselnök, teljhatalmú párttitkár, miniszter, miniszterelnök-helyettes lett belőlük… kerekded arc, harmonikás toka, lelógó kis pocak, terebélyes ülőpárnák. Külsőleg is jól táplált hivatásos forradalmárok ők. Látszik rajtuk, hogy elég szépen kimarkolták a maguk részét a bőség kosarából. Szókincsük szegényes, tájékozottságuk felszínes, műveltségük néhány frázis pufogtatásából áll… A korrupció ebben az országban soha nem burjánzott el úgy, mint éppen ezeknek az embereknek az országlása idején. A pártbizottságnak nemcsak a vezetői, hanem még a kisebb rangú beosztottjai is valóságos kiskirályok voltak itt [Szerk.: Veszprémben]. Ez köztudomású. A legtermészetesebbnek vették, hogy a tsz-ből dől hozzájuk a természetbeni juttatás, hogy kirándulni vagy nyaralni hivatali autón mennek, vagy - egy lépcsőfokkal feljebb - a kormány külön repülőgépén, mint ahogy erre is volt példa. A vadászat volt az ő úri szokásuk is.

Vázlatos portrémhoz utolsó vonásként még hozzátenném: máig magam előtt látom egyik magas rangú hivatásos forradalmárunkat, amint pufajkában, forradalmi jégeralsóban, kulacsában szívet melengető szilvóriummal, tömpe, zsírpárnás ujját a ravaszon tartva céloz, mert fejedelmi vadat hajtottak a puskacsöve elé. Aztán hivatásos forradalmárunk meghúzza a ravaszt, lő, és a vad oldalán persze kibuggyan a vér. Vagyis nekik ez az ország tejjel-mézzel és vérrel folyó Kánaán volt. Érthető, hogy foggal-körömmel ragaszkodtak és ragaszkodnak még ma is uralmukhoz. Céljuk bevallottan is a hatalom mindenáron való megszerzése és mindenáron való megtartása. Aztán érdekelte is őket, hogy mindeközben nyomorba taszítják a népet, hogy ebek harmincadjára juttatják az országot?»

Tóth János így nyilatkozott 14-15 évvel ezelőtt a fent említett rádióműsorban:

«…Az emberek ma részben félelemérzetből, részben a dolgok ellenőrizhetetlensége miatt inkább csak szájról szájra terjedő anekdotákban és legendákban tudják tetten érni és jellemezni a hatalom tényleges működését. Ezek a politikai legendák ugyanakkor ugyanakkor igen széles körű társadalmi tapasztalaton alapulnak. Vagyis mindenféleképpen tények… A Veszprémben keringő legendák - a folklórhoz hasonlóan - értelmiségi társaságokban, úgynevezett folyosói beszélgetésekben hangzanak el. Ezek summázataként fogalmaztam meg néhány kérdést. Például: vajon ő az, aki nemcsak szájkosarat [Szerk.: ti. Pap János] tett az értelmiség minden szuverén megnyilvánulására, hanem kirakta a revolvert is az asztalra, amikor vitapartnerével szembeszállt? Ő az, aki kedve szerint építtetett helikopter-reptereket? Aki meghatározta azt is, hol menjen át egy út alatt a gyalogos-aluljáró? Aki megtiltotta a helyi értelmiségnek, hogy folyóirata legyen? Ő a fényűző pártvendégházak és vadászlakok építtetője és házigazdája? Ő az, aki sértődött kényúrként hadiállapotot rendelt el a zalai területcsatolások ellen? Ő az, aki személyesen megszabta a városrendezést és tönkretette a megyeszékhely történelmi belvárosát? Ő az olcsón értékesített balatoni káderparadicsomok létesítésfőnöke? És így tovább…»

Igen ő az! S ő az, aki családok százait tette tönkre, nyomorított meg a fentiekben és az ehhez kapcsolódódó oldalakon leírt eszközökkel és módszerekkel!…

A «168 óra» szerkesztőségének zárószavai még ma is érvényesek: «…továbbra is úgy gondoljuk, hogy az elmúlt néhány évtizedben elkövetett visszaélések, a kártékony döntések sorozata, akár az országlások is még felderítésre várnak…», ugyanúgy, mint a «Rózsadombi 13 titkos Paktum». Ugyancsak az aktuális politikusaink ügynökhistóriás hátterének kérdése is!

A fentiekben és az ehhez a témához kapcsolódó oldalakon elmondottak megerősítésére - a hitelrontástól, a kompromittáló esetek szándékos megrendezésétől avagy hazug kitalálásától, rágalmazástól, alaptalan pletykákon át a legembertelenebb eszközökig - itt van egy kis ízelítő egy-két névtelen levél és egyéb dokumentáció tükrében:

A)

«HOLNAPUTÁN FELAKASZTANAK BENNETEKET!»

«HOLNAP REGGELRE MEGHALSZ!»

B)

Kb. 1981. májusában

Tisztelt Bíró Úr!

Úgy írom, hogy «Úr», mert templomba jár és ezért nem elvtársam. Én ugyanis igazi kommunista vagyok.

Eléggé hosszú időbe telt, amíg jól utánanéztem egész családjának. De megérte, mert jól lekádereztem mindenkit. Így most már jogomban áll kikérni magamnak, hogy engem ítéletben oktasson, hogy hogyan kellett volna a családi életemet alakítanom.

Az oktatásra és tanításra én képesítettebb vagyok, nem pedig egy jogász.

Egyébként pedig, amíg a saját lányait sem tudja megtanítani a tisztességes és erkölcsös életre, addig mások felett ez ügyben ne ítélkezzék.

Nagyon jól tudom, mert vannak jó ismerősök és jó kollégák, hogy az információt megadják!

Köztudott, hogy kizárólag nős emberekkel kezd. Ha valakit akar magának fogni, akkor elmegy a különböző éttermekbe és ott evés közben kokettál, szemez a kifestett kurva szemeivel. Aztán a lakására viszi a férfiakat. Sikerült meglátni többször. Jó kis alak, mondhatom. Specializálja magát a nős emberekre. Aztán alig tudják levakarni magukról.

Az iskolában pedig azt hiszi, hogy ő a legokosabb. Lekezelően, lekicsinylően beszél a többiekkel, ajkbiggyesztve, lenézve mindenkit.

Sikerült kihallgatni az erkélyről, hogy milyen orgiákat rendez a férfiakkal. Hallani a nyüszítését az erkélyen is, amikor közösül.

Nyugodjon meg, majd megmondom Jánosnak, hogy ki az ő kegyeltje, akinek a képességei előtt hasra esett.

Aztán megjátssza magát. Ráfogja a kollégáira, hogy a közpénzt ellopták tőle, s ennek ellenére mégis be tudja fizetni a postára. Úgy látszik, így szeretett volna egy kis pénzt szerezni magának.

A nagy büszkesége nem tudom miért van. Hallom, hogy a végén kiderül, hogy az igazi apja jelentkezett, s azóta nem T…, hanem T…s. Mire büszke? Arra, hogy b…ta más? Ez nem nagy dicsőség!

Aztán K. lányáról is jókat lehetett hallani. Nem a város, hanem az egész Észak-Dunántúl ringyója volt. Többen voltak tanúi a g…-i parti-kurválkodásának. Most egy egyetemista szeretője. Albérletben megteheti. Csak azt a hülye egyetemistát kellene felvilágosítani, hogy kihez is jár. Majd én megtehetem ezt is, ne féljen!

A legfiatalabb lánya pedig a Diszkó Mári. Csak így hívják, mert az egyetemen egy diszkó nem múlhat el nélküle, ne ő zárná be a kaput, vagy ne őt söpörnék ki utoljára. Nemes bosszút álltam rajta. Hiába akart lyukat beszélni az érettségin a tanár hasába. Az elnöknőnek nem volt elég semmi! De bármennyire is tudott volna, akkor sem mehetett volna át. Vannak még jó emberek, akik átérzik, hogy egy bíró mit tud tenni egy elváló nőből. De segítettek is visszaadni ott, ahol a legjobban fáj, a gyerekénél! Ha másból nem is értem el, de történelemből sikerült megbuktatni!

Ne féljen, még máskor is fogok a gyermekeivel kapcsolatban borsot törni az orra alá. Lesznek barátok a jövőben is, akik segíteni fognak.

Maga kioktatott, hogy a házasság felbontásában én vagyok a hibás. Ez a lakás elvesztését is jelentette. Majd a maga gyermekei is elvesztik a jól sminkelt hírnevüket és teszek arról, hogy mindenki megtudja, hogy milyen nagy ringyók, vagy milyen buta fajankók. Nem sok babér fog teremni a kis imádott óvónéninek sem, ebben biztos lehet.

Maga pedig mehet a templomba, de azt is mindenki, percről percre tudni fogja illetékes, hogy mikor és melyik istentiszteleten vett részt. Előre jutni a pályáján nem fog! Ezeket garantálom!

Egy jó szívű ügyfele

C)

Tisztelt Belügyminiszter Elvtárs!

Engedje meg, hogy az alábbi családi problémám megoldásához az Ön segítségét kérjem.

Dr. T. Gy. vagyok, a Veszprémi Megyei Bíróság bírája. Három leánygyermekem van: a legidősebb tanárnő, a középső a Veszprémi Szakértői Iroda előadója, a legfiatalabb - 19 éves F. - pedig képesítés nélküli óvónőként dolgozott az elmúlt óvodai évben Veszprémben. A legfiatalabb gyermekem sorsának jobbra fordítása érdekében kérem az Ön támogatását.

F. kislányom 1981. július 4-én nagyobb mennyiségű gyógyszer bevételével öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor szereztünk tőle tudomást arról, hogy a tavasz folyamán megismerkedett Beke Miklós veszprémi rendőr hadnaggyal, aki a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság laboratóriumában fényképész.

Beke Miklóssal és annak baráti társaságával maradt ki minden előzetes közlés nélkül július 3-ról 4-re virradó éjszaka. Reggel, amikor hazajött - az addig kedves és szüleit tisztelő kislány - teljesen megváltozott, zavart tekintete megdöbbentett bennünket. Kétségbe esetten próbáltuk szóra bírni, tudakolni, hogy hol, merre, kivel járt. Annyit meg tudtunk állapítani, hogy a férfi társaság nagyon rossz hatással volt rá, mivel faggatásunkra szinte agresszívan reagált olyannyira, hogy már nem volt őszinte, s július 4-én el akart költözni a szülői lakásból. Ez a szándéka végképp megdöbbentett bennünket, mivel ilyen törekvései nem voltak. Érthető, hogy azonnal kerestük az okát.

Mindenekelőtt hívtuk az ügyeletes mentőorvost, aki kórházba utalta. Orvosai segítségével sikerült megmenteni az életét. Első kórházi látogatásunkkor úgy tűnt, hogy rendbejött, mert egyéniségének megfelelően viselkedett, sőt bocsánatot is kért tőlünk, hogy ilyen izgalmat okozott nekünk.

Július 7-én azonban a kórház intézkedésére átszállították a sümegi kórház idegosztályára, s jelenleg is ott van. Ennek egyik indoka az volt, hogy a mentőorvos - aki először látta a gyermeket - nemcsak a bevett gyógyszer hatását vélte felfedezni, hanem felmerült a gyanú, hogy esetleg kábítószert adtak neki.

Kötelességemnek tartottam, hogy érdeklődjek a nevezett rendőrhadnagy iránt az egyik személyzeti felettesétől. Itt tudtam meg, hogy Beke Miklós 31 éves, elvált, két gyermekes és magánélete nem kifogásolatlan.

Beke Miklós megtudta, hogy kislányunk a veszprémi kórházba került. A látogatáson kívüli időszakban - a rendőrségi igazolványa felmutatásával - eszközölte ki a portásnál, hogy beengedjék. A veszprémi kórház portása nyilatkozatának fénymásolatát csatolom. Amikor a gyermek átkerült Sümegre, ezt is megtudta, s ott is többször meglátogatta. A kórházi kezelés alatt is megnyilvánult a nevezettnek a kislányunkra gyakorolt rossz hatása: amíg ugyanis nem találkozott vele, tisztelettudóan viselkedett velünk szemben, de amikor a találkozásaik után meglátogattuk, ismét ellenünk hangolt magatartást tanúsított.

Beke Miklós engem is felkeresett a lakásomon, ahol engem akart - nem éppen megfelelő hangnemben és magatartással - kérdőre vonni. Amikor ezt visszautasítottam, közölte, hogy én leszek az oka, ha kislányom ismét öngyilkosságot kísérel meg, mivel nem járulok hozzá a kapcsolatukhoz. Márpedig ő addig nem nyugszik, amíg el nem éri a célját. A sümegi orvosnőnek ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy semmi komoly terve nincs a kislánnyal, csak azt akarja, hogy baráti társaságába tartozzék, s mint «barátjának» természetesen rendelkezésre áll a lakása, hogy ott lakjék.

Önkéntelenül felvetődik bennünk, hogy milyen ember az, aki 31 éves létére egy fiatal leánygyermeket így tönkre akar tenni, a családnak, a szülőknek szomorúságot akar okozni ahelyett, hogy - mint a Belügyminisztérium kötelékébe tartozó dolgozó - segítséget nyújtana a tragédia elkerüléséhez, mert hisz véletlenen múlott, hogy a tragédia nem következett be.

Mi - igazságügyi dolgozók - úgy nézünk a rendőrség tagjaira, mint akik segítik, támogatják az állampolgárokat. Ezt a kérdést nem lehet úgy felfogni, miként azt Beke Miklós felelőtlenül és hetykén kijelentette: ez magánügy, ehhez senkinek semmi köze.

Érthető, hogy ezek után minden törekvésünk arra irányult és irányul, hogy gyermekünket ebből a társaságból kiszabadítsuk. Mi, szülők sem a vele való komoly kapcsolatot, sem a futó kalandot, sem «baráti gesztusait» nem óhajtjuk a nem megfelelő magánélete miatt, s nem akarjuk, hogy gyermekünket Beke Miklós tönkre tegye.

Félő, hogyha kislányunk kikerül a kórházból, Beke Miklós ismét megkörnyékezi.

Mint igazságügyi dolgozó - közelebbről, mint bíró - tisztában vagyok azzal, hogy a munkáltató családi dolgokba csak kivételesen szólhat bele. Úgy ítéljük meg, hogy leányunk fájdalmas sorsa ilyen kivételes eset.

Méltatlannak tartjuk azt, hogy a Belügyminisztérium egyik tisztje ilyen embertelen magatartást tanúsítson bármely állampolgárral szemben. Ezért bátorkodtam a tisztelt Miniszter Elvtárshoz fordulni, mint Ön társhatóságának egyik szerény dolgozója.

Azt hiszem, nem kell a tisztelt Miniszter Elvtárs előtt arra utalnom, hogy itt nemcsak a leányom sorsáról, hanem az én becsületemről is szó van.

Mint minden becsületesen gondolkodó állampolgár, én is szeretném gyermekeimet becsülettel felnevelni. Ez elsőrendű szülői kötelességem. Ezért nagyon kérem Önt, ne vegye szerénytelenségnek, hogy Önhöz fordultam segítségért.

Bízom abban, hogy Miniszter Elvtárs megérti helyzetünket, továbbá abban is, hogy Miniszter Elvtárs szíves intézkedése alapján a Belügyminisztérium illetékes vezetője Beke Miklóst meghallgatja és helyes útra tudja téríteni, mielőtt még nagyobb baj történne.

A fentiekhez kérem a Miniszter Elvtárs szíves megértését és segítségét.

Tisztelettel:

Dr. T. GY.

VESZPRÉM

.................

lakos

D)

A 80-as évek elejéről postabélyegző nélküli névtelen, zaklató levelek nyomtatott nagybetűvel, reszkető kézírással írottak - a primitívség és vulgáris stílus illusztrálására az eredeti helyesírási hibákkal -:

Dokikám!

Régen volt amikor magának írtam keresetlen szavaimmal. Mert megpróbált ijesztgetni. Mindenféle minisztériumi baráttal hát szép dolog ez? Akármit is csinál eccercsak beledöglik! Ha maga a példás feleségével nemis támadható! Szerencsénkre a két kissebb lánya ugyanúgy lóvá teszi magukat. Mint amikor a mi kezünkbe voltak! Csakhogy most inkább kihasználják magukat. Persze megnézzük, hogy miből voltak azok a karácsonyi nagy csomagos vásárlások! Hogy mennyire lóvá teszik magukat azt bizonyítja az említett két lányuk viselkedése is. Embereink hallották, hogy egyszer kétszer a F.-val meg a K.-val veszekedtek a cigaretta miatt. Mindegyik szem rebbenés nélkül hazudott hogy nem. A K. még ott is hagyta magukat. Az meg olaj volt a tűzre papi esküvőt akarnak a párttitkár fiával. Szóval azt mondják hogy nem cigarettáznak, közbe a kikent kurvák úgy fújják a füstöt eggyütt meg otthon is, mint a kémény. Amikor F. ápolta az állítólagos gázmérgezéses K.-t a lakásában, úgy füstöltek, hogy vágni lehetett. Az meg felháborító, hogy szegény öregre fogják rá a gázmérgezés okát!! A nikotinmérgezésre nem is gondolnak? Mert olyan buták hogy hisznek a hazug lányaiknak. Csak látnák a K. lányukat a hivatalban füstfelhőben keresni kell! A F.-t pedig amikor maguk hivatalban vannak! Mit gondolnak a KÖGÁZ bálon miért járt ki mint a zsidóba a fájás? Doki maga csak tekingetett hogy hol van olyan sokáig. Hát cigarettázott sophiánét szív és piros gázöngyújtója van!

A tanárnő se vágjon fel! Minden szexnyögése szallagon van! Jó lesz az még!

Elmenni meg hiába akarnak! Minden lépésüket és utazásukat látjuk! Itt fognak dögleni! A F. peddig amikor hazahozták gondoskodott hogy hova fog végleg menni. De ezt nem tudják csak ő meg mi!

Remélem elég volt mára ez a kis nyugtató!! Imádkozzon csak!

Doki! Ejnye, hát megdumálta a rendőröket is? Ez nem szép! De már ez sem segítt! A tények produkálva! A lánya a kurva, tehát ő volt az először is. Ő volt a rossz és nem más! Felmonta az állását, így tanítónő nem lessz! Meg a felvételiről lekéstettyük, így semi remény! Erkölcsileg kész! Ez magukat is lejáratta! Ne dumájon egy olyan bíró a házassági erkölcsről aki a családjában nem tart rendet! Maga a vesztes! És jöhet az infarktus!

Doki! A háziőrizet sem fog segíteni! Gondunk lesz rá hogy most "aranyos kislány" elmennyen! Majd összeszedi a cuccait és eltűnik! Megvan a mód, hogy hozzáférjünk csak egyszer nézhessünk a szemébe vagy csíphessük el díszkiséret nélkül! Akkor aztán nem lesz még egyszer visszatérés! Meg majd maga is elfog tűnni nyomtalanul! Az imádott tanárnéni meg mit nyüzsög? Mire vág fel? Azt hiszi, ha nem áll szóba egyesekkel őt nem lehet elintézni? Buták! Ugye nem volt előléptetés! Nem is lesz! De lehet kezdeni a bedilizést!

Doki!

Ne nagyon örüljön a pleccsnijének! Nem a tudása miatt kapta, az miatt már előbb is kaphatott volna! Mert az elvtársaknak jár igazi elismerés! Politikai propagandából csak! Mert mindenhol arról járt a pofája, hogy minden tudatlan hülye kapott már kitüntetést, hát befogták a nagy pofáját eggyidőre! Meg a miniszteri barátok se pofázhatnak, hogy a megyei vezetés nem ismeri el és azért nem terjeszti fel! Meg aztán más téren hiába nyirt ki egy két magunk fajtát vagy okozott másoknak kellemetlenséget maga belefog dögleni a bosszunkba! A két lányára keresztet vethet! A nagyobbnál nem lesz templomi hókuszpókusz. A kissebbiket meg úgy a hatása alatt tartja hogy magukhoz sose lesz őszinte, hiába pofáznak neki. Mint a dohányzásnál is! Remélem jó kis nyugtatót adtam be!!!

Na Dokikám maga vén marha!

A változatosság kedviér más pappiron! Ilyen minden hivatalba van! Hát sikerült kifogni azon a nagy híres eszén bizonyított hogy milyen nagy riherongy kurva a szeretett és miniszteriálisokkal úgy védett F.-juk. A ba…t jobban tudja mint a miatyánkot. Hát enyit ér a vallásos nevelésük és a templom csúszásuk! Nem volt nehéz a kis buta libát eltérítteni de most végleg! Mert nagyon hiú és nagyon buta. Ha meglát egy nadrágot majd megeszi a fene kitöri a frász peddig egy féreg csontváz! Remélem mire megtudja hogy dobbantott ez a levél is ott lesz. Most aztán nem lesz imádott tanítónéni. Nem mer senki melléje állni. Maguknak meg eredményes infarktust!!!!!!!!!!

Vén marha Doki! Ugye a buta kis libájuk mindenkinek hisz csak maguknak nem? A pilóta jól kihasznája a pénzit elnyaraja ha elfogyot segberugja de már nincs álás, nincs lakása. Maguknál is felégetett mindent. Vége!

És most sincs infarktus? Majd lessz!

E)

Postabélyegző: 1981. VI. 18.

Tisztelt Doktor Úr!

Kérem, ne vegye ezt a levelet úgy, mint egy aljas és szavaiért felelősséget nem vállaló, piszkolódni és sértegetni kívánó embertől. Nevemet csak azért nem írom alá, mert könnyen bajom lenne, ha kitudódna az elmondandóknak az Ön tudomására hozása.

Tudom azt is, hogy Ön szereti az esetleges problémákat egyenesen, de hivatalos úton elintézni. Arra kérem, hogy most ezt a levelet senkinek se mutassa meg. Ugyanis ha nem is írtam alá a nevemet, tartalmából is kitalálhatják, hogy a figyelmeztetés tőlem ered. Mégis miért írom a levelet? Mert Önt tisztelem, a kislányát pedig sajnálom! Én a tudományos berkekből ismerem Önt. Tudom azt is, hogy a vallásossága miatt minden hivatali nyomás és mellőzés ellenére úgy feltört tudományos vonalon, hogy a környezetvédelmi ENSZ-szakértőségig vitte. Ezzel minden zöld utat megkapott és minden betáblázott kádert lekörözött. A vezetői beosztásból való eltávolítása sem törte meg és tudományos elismerés szerzésével fricskázott vissza. Ezért tisztelem, habár nem vagyok Önnel egy világnézeten.

A kislányát pedig azért sajnálom, mert ő az Ön elleni, hosszú idő óta folyó akció egyik áldozata.

Emlékeztetem arra, hogy Ön visszautasította az istenhite miatt a párttagságot figyelmeztették is, hogy ezt a gyermekei bánják meg. De éppen ezért a cél: az Ön csendes félre tétele, megsemmisítése, vagy legalábbis idealista világnézete és világnézeti nevelése csődjének bizonyítása.

Talán nem felejtette el, hogy legnagyobb lányát nem akarták felvenni a főiskolára. A volt osztálytársa segítségével azonban sikerült. Okosabban járt el, mint egyesek. Az ő elhelyezkedését akadályozták, de Ön megoldotta sok ármányság ellenére is.* A középső lányánál nem volt furcsa, hogy nem vették fel? Azt a fiatalembert viszont, akivel együtt tanult, felvették? A legfiatalabb lányát pedig már az elemiben kezdték tönkretenni. Gimnáziumban pedig sikerült. Apácákhoz vitték. Ott is megtaláltatott a gyenge jellemű apáca, aki hajlandó volt az internátusból kinyírni, hiába a bíboros úr tette be! Azután már könnyen el lehetett bánni vele. Hazahozták. Itthon ismét elérték a hosszú kezek. Mindezek még mindig nem merítették ki Önt idegileg, nem tört meg, sőt tekintélye nőttön-nő. Tudják AZONBAN illetékesek, hogy Önök nagyon féltik a gyermekeiket.

Nem lehet eltűrni - mondták - hogy a templomos T. olyan tiszteletnek és tekintélynek örvendjen, hogy ezeket mondják egyes párttagok: «templomba jár és semmi baja». «Nem párttag, de többet tud a párttagoknál». «Be kellene látni, hogy nem a párttagságot vagy a templombajárást kellene nézni, hanem a tudást», stb. Ezért most már idegileg kell kikészíteni, hiszen munkájában és életében nem lehet belekötni. Nemzetközi tekintélynek is örvend. A gyerekein keresztül kell diliházba juttatni.

A tanárnő lányát majdnem sikerült erkölcsi okból megfúrni. Lehet, hogy megérzett valamit, lehet, hogy véletlenül, de kicsúszott a kézből. Pedig ügyes káder volt ráállítva. Hogyan történhetett, senki sem tudja. A középső lánya erkölcsileg magától is elbukott, jó dokumentum, hogy vallásos nevelése csődöt mondott! Igaz, most van vőlegénye, de a priuszát nem törölheti le magáról. A legkisebb lánya a leggyengébb idegzetű. Több férfit állítottak rá, olyanokat, akik erkölcsileg kifogásolhatók. A primitív zenészt Ön bölcs tettekkel «úgy vágta haza», hogy most a megbízói kapnak tőle szemrehányást. A nős katonatiszt is visszakozott, úgy látszik, fél Öntől, hogy megtudja és kikerül állásából, mint az előd provokátor. De jött, illetve következett a «Rámenős Misa», aki elég aljas ahhoz is, hogy a megbízását saját hasznára is fordítsa és anyagilag is kihasználja a lányát a legteljesebb mértékben. Ezt az embert is félig-meddig «passzra tette», de ez nem adja fel! Ha kell milliószor megesküszik a nagy szerelmére, sőt feleségül is veszi a lányát. Ha ezt eléri, «rúg egyet rajta, elválik, hadd váljék azután prostituálttá», s ha ez bekövetkezik, «az lesz az igazi sikere, hogy mint ilyen, az önök bírósága ítéli majd el». Így teljesíti a megbízatását csak azért, hogy maradhasson az állásában, a felettesei kénytelenek legyenek érdemeire tekintettel tartani a sok disznósága ellenére…

Bár mindhárman a szeretőjükké tették szegény lányt, Ön még mindig bírja, vagy talán ezt nem tudta. Sőt védelmezi a lányát. Idegileg azonban nem készült még mindig ki! Szegény lánya viszont Sümegre került. Azért sajnálom, mert Önt akarják lehetetlenné tenni, nyíltan ezt nem merik, s a szegény kislány megy tönkre, Ön viszont még mindig bírja és virul!

Ez az ember nem adja fel! Elérte, hogy a kislány Önöktől teljesen elidegenedett. Hiába vitték Sümegre. A gyenge jellemű elvonósok között megtalálta a rendőr az olyanokat, akik az ő távollétében is, de megbízása alapján táplálják a kislányba az Önök iránti ellenszenvet. Azzal dicsekedett, hogy még egy orvosnőt is meggyőzött . «Ha látja a vén dög, hogy a kórház is hiába, majdcsak bedilizik és félre lehet rúgni a kurva lányával együtt» - mondta a tevékenységéről történt beszámolásokat. Ezt annál inkább is reméli, mert állítólag a legkisebb lányuk a szülők kedvence, de főleg az Öné.

Egyébként a kislánya munkahelyén a kislánya valamennyi munkatársa be volt hamarosan a munkaviszonya után szervezve úgy, hogy a kislánya a «kis naiv, vagy inkább butuska» nem vette észre, sőt azt sem, hogy hova jutott az ő segítségükkel. Mégis, az Ön kislányát nem tartották meg a következő évekre «kifogásolható erkölcse miatt», akivel a «jó» barátnők, ahogy mondták, «erkölcsi okokból nem hajlandók tovább dolgozni». Az esetben, ha mégis sikerül a kórházi kezelés, most már intelligensebb fiatalok vannak kiszemelve és felkérve, hogy eshetőleg, szükségesen «szálljanak rá» mindaddig, amíg Ön bele nem bolondul «a lánya erkölcsi elbukásába, vagy a szülőkkel való kenyértörésbe, albérletköltözésbe, elzüllésébe». Az egyik intelligens családba tartozó, de karrierista apukával bíró fiú mint atyai tanárától kért tőlem tanácsot, hogy vállalja-e, s ha nem vállalná, mi lehetne az ő előmenetelével.

Hangsúlyozom, hogy én Önt nem sajnálom, de tisztelem - bár a nagy doktorija még nincs meg, mint nekem -, mégpedig a keménységéért, kitartásáért, eszéért, elvi szilárdságáért.

Mindezeket próbálja elmondani kislányának, hátha nem késő még, hogy megértse. Ébressze rá, hogy ő komoly érzelmeknek látja ezt, ami csak hazugság olyan dologban, amiben ő csak eszköz és áldozat. Vonja le a következtetéseket mind a saját, mind az édesapja, édesanyja tekintetében. Ha nem látja be, akkor később igazolódik mindaz, amit leírtam. Ha belátja, hogy a vallásos világnézete és a gyermekei vallásos nevelése csődöt mondott és figyelmébe ajánlhatják, hogy aki a saját családjában nem tud rendet teremteni a «szocialista erkölcs kívánalmai szerint» az ne törjön pálcát mások felett a bírói székben!

Kérem, ne kutassa, hogy ki írta ezt a levelet. Ne adja hivatalos útra. Ha mégis feltárná, s meglenne annak a lehetősége, hogy kitudódjék, hogy én írtam, úgy Ön kénytelen lesz egy sajnálatos közúti baleset áldozatává válni. Ez esetben ugyanis én még tudok védekezni, ráfogni Önre, hogy biztos haragból vagy rossz indulatból tette ezt velem szemben, amit viszont Ön már nem fog tudni megcáfolni!

* Itt téved a levél írója, mert az elhelyezkedést illetően az érdekelt maga írt az illetékes Oktatásügyi Minisztériumnak ez ügyben, a szülők kímélése érdekében legnagyobb lányuk eltitkolta a komoly problémát, erről az ügyről csak akkor tudtak, amikor pozitív intézkedés történt.

Postabélyegző: 1981, VII. 14.

Doktor Úr!

A legutóbbi levelemben írtak óta a következőkről szereztem tudomást:

Egyes vonalas munkatársaik mind az Ön, mind a felesége munkahelyén az Önök baráti körébe szándékoznak jutni azzal a szándékkal, hogy «Önöket közelebbről megismerhessék», mert túl zárkózottak. Ha ezt visszautasítják, akkor pedig azt fogják mondani, hogy nem «közösségi emberek», s a szocialista társadalmi élettől visszavonulnak, mivel nagyobbra tartják magukat, mint társadalmunk egyes élvonalbeli tagjait.

Ismét megjelenésre ösztönzik az egyes volt ismerősöket gyermekeik tekintetében. Nem kizárt tehát, hogy jelentkeznek a közeljövőben «régi barátok vagy ismerősök». M. lányuknál ismét megpróbálkozik az, akit az étteremben ismert meg. K. lányuknál … valami Alfonz bácsi vállalta a kapcsolat újbóli felvételét. F. lányuknál volt munkatársai vállalták a barátság ismételt felvételét. Ezen kívül egy debreceni volt fiatal tanárnőjét kívánnak meggyőzni, hogy mint volt tanítványa sorsának mikénti alakulásáról érdeklődjék.

… K.-t … kívánják zsarolni, hogy vigye húgát társaságba, mulatóhelyekre, s általában olyan helyre, ahol mindegyikőjükhöz hozzáférhetnek. Így a két gyermek együttes eltávolításától Önökre nézve nagyobb és «fatális stresszhatást» remélnek. Mivel M. lányukat eddig nem tudták megközelíteni, a munkahelyén a személyi dolgai között kutatnak, «hátha fel tudnak valamit használni» ellene. …Őt a közeljövőben vizsgálni fogják - illetve figyelni inkább - a felkészülésére, az órái színvonalára és az írásbeli feladatok javítási idejére és minőségére nézve. Az igazgatója is csak mint «pályakezdőre vonatkozó szakfelügyeletről» tud.

Önre állítólag várni fog egy-két kényes per. Egyesekben a személyek, másokban a jogpolitikai megoldások lesznek «kényesek».

Be akarják bizonyítani, hogy mint idealista világnézetű család egyrészt erkölcstelen, s az idealista nevelés csődje bizonyítható a lányaiknál; másrészt az idealista világnézet képtelenné teszi Önöket a korszerű munkahelyi kívánalmaknak való helytállásra. Mindezek miatt mind a családban, mind a munkahelyen súrlódások keletkeznek, s az idegrendszerük felőrlődik. Nem lesznek képesek többet és jobbat adni mint az átlagembereik, így nem lesznek olyanok, mint akikre hivatkozni lehet példaként. Ez a cél!

Expressz levél, postabélyegző: 1981. IX. 14.

Doktor Úr!

A múlt hét végén hívtam telefonon, de közbeléptek, s letettem a kagylót. Ezért levélben közlöm a következőket:

Sajnálattal hallom a kislányukkal kapcsolatos tragédiájukat. De a vele összefüggő meghurcoltatásukat is. Ha a minisztere és annak titkára nem olyan karakter és gerinces, Ön már többé nem bíró! A közvetlen főnöke viszont egy amoéba.

Csak két jó tanácsot fogadjon el:

Mielőbb helyeztesse át magát innen minél messzebbre. Hogy hova, atekintetben bízza magát a jóakarójára! Vigye magával a kislányát is, ha élve előkerül!

A másik, hogy a kislányával értesse meg: bárkivel áll itt szóba, Veszprém hatókörzetében mindenki gazember, álszent, lefizetett ellensége Önnek és egész családjának. Mivel nála elérték, hogy Önökkel szembe tudták helyezni, csakis őt gyötrik továbbra is, csakhogy ennek nem lesz jó vége. Bárki, bármely régi ismeretségre hivatkozva közeledik hozzá, s próbálja szőni «közös tervüket» csak bérenc álszenteskedés, semmi más. A cél továbbra is: a gyermekein keresztül Önt ebből a világból kiüldözni örökre! Ha Önökre, mint szülőkre nem hallgat, hallgasson rám, akit Ő nem ismer, de akit én igen, hogy amíg ezen a vidéken laknak, senki másban nem bízhat, csak a szüleiben és testvéreiben. A tanárnő lánya jól csinálja, hogy a provokációkat bölcsen elhárítja. Ügyesen csinálta a középső lánya is, csak így tovább. Így kellene tennie a legkisebbik kislányának is. Értse meg a kislány, hogy ő csak eszköz, s lehet, hogy egy áldozat lesz azért, hogy Ön a nagy bánatában elpusztuljon. Azt is meg kell értenie, hogy nem megoldás a máshová, albérletbe, vagy más helyiségbe költözés, mert bárkinek a segítségével, bárkihez megy, csak csel és ideig-óráig tartó helyzet lesz! Olyan intelligens lány, mint ő is, az ország túlsó végében megtalálhatja a h o z z á m é l t ó és becsületes partnert.

Végső tanácsom: innen mielőbb és végleg, együttesen el!

A bizonyítékok koholása most arra megy, hogy Önöktől akar távozni, mert otthon «nem jó a légkör és baj van a neveléssel», hogyha valakit elleneztek is, más ugyanúgy el tudja vinni Önöktől, tehát csak Önökben a hiba. Ez erkölcsileg egy bírónál nem nézhető el. Erre használják fel szegény gyermeket, egy hihetetlen széleskörű banda tagjainak cselszövése útján. A Dunántúl Önöknek nem létalapot adó talaj! Ha nekem sem hisz a kislánya, itt megy tönkre végleg, s még azt is a szülőkre fogják kenni! Most ne «a párt keresse» akit valami módon belé tápláltak, hanem az elszigetelt megnyugvást, s ott távol tartva magát ezektől, ha látják, hogy egy év múlva már nem befolyásolható semmiféle manipulációval, megtalálja életcélját, de nem azt a posványt, ahova le akarják rángatni! Mert ha Őt lerántják, Önöket is meg fogják tépázni!

Még egyet: ne higgyen a hazug orvosoknak! Aki eddig becsületes volt, az is gazemberré lett!

Bélyegző és keltezés nélküli levél:

Doktor Úr!

Nem kizárt, hogy a jövőben nem tudok tájékoztatást adni az Önnel kapcsolatos eseményekkel összefüggésben. Ezért kérem, hogy az eddigi soraimért ne nehezteljen, hiszen észlelhette, hogy csak az Ön és családja iránt érzett megbecsülés késztetett arra, hogy egy-két dologról tájékoztassam. Arról pedig meggyőződhetett, hogy a tájékoztatásom realitásokon alapult.

Önöket nem lett volna szabad bántani csak azért, amit az előző levelemben írtam. Most pedig határozott tilalom van erre! Így semmiféle tájékoztatás vagy megbeszélés tárgya nem lehet az Önök személye! Természetesen ez nem biztos, hogy egy csapásra az Önök jövőbeli teljes nyugalmát jelenti. Sőt! A különböző személyek egyéni bosszújával és az ebből eredő brutális kellemetlenkedéseivel lehet számolni.

Nagyon örülök, hogy az egész család megértette a figyelmeztetésemet. Viselkedjenek továbbra is olyan természetesen, mint eddig! Legyenek azonban még hosszú ideig nagyon óvatosak! Ne bízzanak senkiben, az új és hirtelen szívélyességekre alapított barátságokban ne higgyenek, hiszen most majd barátként fognak egyesek Önökhöz közeledni. A fülektől nem hiszem, hogy félniük kell, mert tudottá vált, hogy Önök rájöttek a trükkre!

Észlelhették, hogy egyre inkább Önök kerekednek felül. Ezt nem vitásan annak köszönhetik, aki miniszteri szinten állt Önök mellé! A művelődésügyi vonalon intézkedő személyt nem tudták azonosítani, aki az Önök érdekeit képviselte. Az eredménye azonban megvolt, hiszen még a szaktanár sem lehetett jelen az érettségin!

Ön, hivatali téren is lassan vissza fogja kapni a magasabb polcon ülő által elrontani kívánt tekintélyét. Ennek is van már látható bizonyítéka. Felesége ne essen kétségbe az elszeparálása miatt. Maradjanak meg a kolléganőjével továbbra is jó barátságban, mert ez irritált sokakat! Az ő barátságuktól ne féljenek!

M. lányuk nagyon vigyázzon az iskolában! Viselkedjék úgy, mint eddig, de óvakodjék a társasági és egyéb címen összehozható összejövetelekben rejlő kapcsolatoktól!

K. lányuk a székesfehérvári útjain zárkózzék el a provokátoroktól! A munkahelyén nem kell félnie, megelégedettek a munkájával!

A F. lányuk ne törődjön azzal, hogy korlátozott a mozgási köre. Ez kellett a rámenős emberek leépítéséhez. A jövőben is legyen ilyen okos, becsületes és a családjához őszinte! Ne felejtse azonban el a múltkori levelekben írt intelmeimet, mert azok még jó ideig aktuálisak lesznek régi ismerősök vagy új emberek útján való próbálkozások!

Az állása miatt ne aggódjanak, de ne is siettessék a dolgokat. Egyelőre még él az «elterelés» elmélet, hogy olyan helyre kényszerüljön, ahova egyesek akarják «más hely híján» terelni, hogy ott aztán sikerrel léphessenek akcióba. A «ki időt nyer, életet nyer» régi római életelv figyelembevétele a F. gyermekük szempontjából nagyon fontos. Őt tartják ugyanis idegi alapon a leggyengébb idegrendszerű, s ezért bizonyos manipulációk által befolyásolhatóbb személynek! Bizonyíték erre a kórházból való eltűnése: azt hitte, hogy önként ment el, pedig gondosan előkészített megismertetés és barátság színlelésén alapuló «pszichikai akció» volt! Ha tehát a megfelelő és nem periferiális helyen található állás várat kissé magára, nem kell kétségbe esni! Ha óvónő akar továbbra is lenni, várja ki a jó alkalmat. Ha az alkalmazásával kapcsolatban esetleg beszélni akarnak vele, legyen mértéktartóan szűkszavú. Ne panaszkodjék, s egyelőre ne vádoljon senkit, hanem csak «sajnálatos, rajtam kívül álló körülmények» kifejezés legyen a legtöbb, amit mond, bárhogy is faggatják.

Önnek pedig már nem kell panaszt tennie sem az Igazságügyhöz, sem a Belügyhöz, sem a Művelődésügyhöz!!! Akik eddig intézkedtek, s amit intézkedtek, elegendő lesz, hogy provokálásuk nélkül «megoldódjanak» a problémák, köztük a kislányuk elhelyezkedése is!

Lányaik azonban a jövőben is tartózkodjanak a hirtelen feléledő barátoktól, barátnőktől, a provokátoroktól, a munkahelyi provokatív történésektől. Csak a társadalmi kötelező udvariasságig terjedjen a munkahelyi és közösségi kapcsolatuk. Ugyanígy Önöknek is! Amint írtam az elején, még hosszú ideig várhatók a bosszú fűtötte egyéni akciók!

Abban a reményben fejezem be levelemet, hogy megértették önzetlen és a piszkos munkát elviselni nem tudó, becsületben gyökerező életelvemből fakadó önkéntes és ismeretlenként való beavatkozásomat, s hogy hamarosan visszanyerik Önök és gyermekeik a régi becsületüket.

Kérem, hogy a jövőben sem ismerjen rám!

Postabélyegző: 1981. XI. 13.

Doktor Úr!

Legutóbb azt írtam, hogy többé nem tudok írni. Levelemmel mégis felkeresem, de most tényleg már utoljára. Van ugyanis egy fontos, de nem rossz előjelű közölnivalóm:

Az Ön részére feladtak a múlt hónap 19-én egy nagyon csúnya hangú levelet. Olyan stílusút, mint amilyenek az előzőek voltak. Azonban általam nem ismert személy e levél készítőinek kilétét felderítette. Nagy volt a felháborodás minden oldalról. A felderítő részéről, hogy egy tekintélyes úgyszólván bizalmi állást betöltő személy ilyenre képes, a másik oldalról pedig azért, mert ilyenbe beavatkozik olyan, akinek ehhez állítólag semmi köze. A vita vége az lett állítólag, hogy az egészet hivatali titokként kezelik. Megtorló eljárás a legszigorúbb eszközökkel nem indul, de a megfelelő konzekvenciákat levonják. A felderítő személy állítólag két dokumentumot mutatott fel jelezvén, hogy az Önök birtokában viszont megvan valamennyi. Olyan nézet is elhangzott, hogy az Önök birtokában lévőkbe be kellene tekinteni. A magam részéről azt ajánlom, hogy Önök azokat senkinek ki ne adják. Ha pedig egyes személyek beszélni óhajtanának Önnel, akkor csak azzal legyen hajlandó szóba állni, aki kétséget kizáróan igazolja, hogy ő volt a felhatalmazott a dolgok felderítésére. Azért jegyzem meg ezt is, mert pénteken az esti órákban értesültem minderről, s állítólag hétfőn vagy kedden megpróbálják felvenni Önnel a kapcsolatot beszélgetés céljából.

Amíg ez nem történt, s ezt csak érdekesség kedvéért említem meg, rendkívül bajban voltak, s nagy volt a felháborodás egyesek részéről, hogy magasabb személyiségek védelme alatt állnak Önök. Továbbá azért is, mert egyetlen gyermeküket sem lehetett eredménnyel megkörnyékezni, s Önök ellen fordítani. Mindegyik megtalálta állítólag a módját annak, hogy hatástalan legyen minden igyekezetük. Állítólag az Ön felesége még örült is a magányosságnak, s ezt állítólag fennhangon hirdette.

Az Ön kitűntetése is rendkívüli stresszt váltott ki az érdekeltekből. Ezek után már csak egyes személyek sorsáról hallhatnak: mi lett velük, hova kerültek, stb.

Egy tény: a játszmát Önök nyerték meg! Ezt csak az egész család okos összefogása által, s azért tehették, mert Önök kiállhatnak a legtűzőbb napra is, nem olvad a fejükről a vaj. Az egész családjának gratulálok ehhez a győzelemhez, s minden jót kívánok, mint őszinte tisztelőjük.

Remélem, hogy levelem még hétfőig megérkezik. Nehogy előbb hívják Önt, mint ahogy ezekről tudomást szerez.

Postabélyegző: 1982. III. 5.

Doktor Úr!

A csütörtökön este nyert értesüléseim után több órás gondolkodás után szántam el magam a levelem, megírására.

Már tudhatja előző közleményeimből, hogy egy bizonyos «akcióprogramnak» vannak végrehajtó tagjai. Sem a fejnek, sem a tagoknak ma már nincs hátterük. Ennek ellenére, az egyéni kezdeményezésük megmaradt, kompetens helyen ezekről nem tudnak.

Az említett időben az «akcióprogram tagjai» csak előttem beszéltek olyan témákról, amelyeknek tartalmából több következtetést vontam le.

Mindenekelőtt azonban leszögezem, hogy ezt a levelet kizárólag csak Önnek szánom. Családtagjai lehetőleg ne tudjanak róla, különösképpen az orvosszakértőknél dolgozó K. lánya. Ha ugyanis ő tudomást szerez az általam most közlendőkről, azonnal tudni fogják, hogy ezt, s az előző tájékoztatásokat is én küldtem Önnek. Emiatt pedig nekem még nagyobb bajom származhat, mint Önnek, habár az Ön helyzete sem lesz «életbiztosítás».

A következőkről volt szó: K. lányuk nagyon fél, hogy jelenlegi pártija veszélyhelyzetbe kerül, ha bizonyos adatszolgáltatásokat vagy egyéb kéréseket megtagad. Állítólag - tehát én nem tudhatom, csak az elhangzottakból értesültem - sikerült vasárnap délutánonként elhívni a legfiatalabb, F. lányukat magához, s rászoktatni őt a dohányzásra. A betegsége alatti hosszabb tartamú együttlétük ismét teljes dohányossá tette állítólag. Azt hiszem, nem kell önnek magyaráznom, hogy miért fontos nekik, hogy ismét dohányozzon! Gondoljon csak az orvosok által letagadott tényekre! Beszéltek egy «állítólagos jóakarójáról», aki Önt bizonyos dolgokról tájékoztatja. Ezzel összefüggésben az volt a meglátásuk, hogy «közülük valaki köpött», s ezért vonták a társaságot szűkebb körűre. Annak kezdik tulajdonítani, hogy Önök ki tudnak védeni sok mindent, sőt már bizonyos terveiket megelőznek Önök. Arról is beszéltek, hogy állítólag K.-nak sikerült a F. lányukat tökéletesen meggyőzni arról, hogy ezeket a «jóindulatú leveleket» Önök, a család tagjai közül írta valaki, így ő «már nem hisz a bablában». Állítólag «teljes kakaóra állította» a rábeszélő képességét a K., amikor az elmúlt napokban «segítség ürügye alatt» elhívta F.-t magához. Most azt kérték tőle, hogy F.-t próbálja teljesen elidegeníteni Önöktől annyira, hogy elköltözzék, s állást keressen. Rá próbálja venni arra is, hogy menjen el valahova legalább rövidebb időre, hogy ott aztán meglátogathassa, s őt követően mások is. Ez bizonyíték lenne mindazon céljaik tanúsítására, amikről a korábbiakban tájékoztattam.

Panaszkodott K. arról is, hogy Önök kényszeríteni akarják egyházi esküvőre, noha ő nem akarja, mert a leendő férje nem vallásos. Neki egyébként sem jelent semmit a vallás. F.-t egyébként meg «nagyon ingatagnak» találja, mert édesanyjával nagyon jó kapcsolatban van. «Persze, dolgozik otthon». Ha Önök valamit megkérdeznek tőle, akkor energikusan fogja Önöket támadni, mint, ahogy a «szemükbe mondta, hogy ki írta a levelet».

M. lányuk tekintetében szakmai vonalon állítólag «befürödtek», mert olyan korszerűen tanít, amilyen tanítási módról - a felettesei nyilatkozata szerint, s aki hallgatta is az óráját - az Oktatási Minisztériumban is csak leendő tervként beszélnek. Mivel nála nem értek el e tekintetben eredményt, visszatérnek F.-hoz, K.-on át. Ahogy mondták, ha a kettő elkerül tőlük, már elegendő lesz, hogy erkölcsileg tönkre legyenek téve, s idegrendszerük megbomoljon.

Nem tetszett nekik több dolog. Az, hogy mindig együtt járnak és programoznak négyen. Ezáltal külön-külön megközelíthetetlenek. A M. és K. programja sem konveniált nekik. De ha együtt vannak, akkor sem közelíthetők meg. Csupán K.-on keresztül látják elképzelhetőnek eredményességüket. Ez nagyon szomorú, de a család többi tagjáról van szó.

Ezen kívül még egy: valahol van valami fül. Időnként használják csak, állítólag soha nem fognak rájönni, mert még egy hibát nem követnek el.

Nem tudom, hogy tudja ezt az aljas támadást kivédeni. Szerintem ugyanis családja egyik tagjának sem mutathatja meg ezt a levelet, mert mindegyik elmondhatja K.-nak. Kérem, hogy ne is mutassa meg, mert akkor megtörténik az én tökéletes leleplezésem. Azt hiszem, azért is beszéltek előttem, mint aki az akcióprogramnak nem tagja, de hivatalból tudomást szerezhet róla, mert gyanakszanak rám. Nagyon kérem tehát, hogy senkinek ne mutassa meg ezt a levelet. Ön sem lenne biztonságban, hisz egy este ráriasztottak Önre, még ha hosszan is kellett lesni Önt. Ez volt tehát az utolsó levelem. Sajnos később már nem tudok segíteni.

Postabélyegző: 1983. II. 9.

Tisztelt Nagyságos Asszony!

Gy.-t nem kereshetem fel, de nem is írhatok címére, egyik címére sem meghatározott okok miatt. Ezért címeztem Önnek a mellékelt levelet. Bocsásson meg, hogy zavartam. Levelem az egész családjukat érinti.

Tisztelt Doktor Úr!

Bizonyos tervek erősödése miatt kénytelen vagyok ismét jelentkezni ugyanattól az októl indíttatván, amely előző jelentkezésemet is motiválta.

Mindenek előtt kell kérnem, ne vállaljon vadászati oktatást, mert azt nem Veszprémben tartják, hanem vidéken egy vadászházban.

Hivatali vonalon vigyázzon a kényes ügyek határozatainak megfogalmazásával, mert «szövegértelmezéssel» kívánnak belekötni Önbe.

Családja tagjai is legyenek nagyon óvatosak és ne engedjék magukat hosszabb útra elcsalni. Ezek okairól csak később tudnék írni. Most csak a legfontosabbakat közlöm.

M. kádervéleményével kapcsolatban az igazgató tartja a tárgyilagos álláspontját. Állítólag M. az előzetes tájékozódások alkalmával «pimaszul magabiztos» volt. Az igazgató szerint azért, mert «tisztában van a maga képességeivel, s tudja azt, hogy mit tud, s mit kell még tudnia». Őt nem tudják sem emberi, sem szakmai vonalon megközelíteni, de éppen ezért a kádervélemény megtárgyalásakor fogalmazzon óvatosan.

F.-nál «az a baj, hogy az igazgatója elismeri a képességeit és kiáll mellette a jövőben is, ha marad az, aki az első hónapokban bemutatkozott.»

A végső cél az Ön idegállapotának aláásása annyira, hogy munkája elvégzésére ne legyen képes és kiiktatható legyen, mivel «minisztériumiak védik, az orvosi vizsgálat eredménye is negatív és az utóbbi idők telefonakciója is eredménytelen volt. Ezért csak a családján keresztül lehet az idegeit felőrölni.»

Mivel M. kiesik, marad F., akinél elsődleges cél «elvágni a felvételi sikerét», ami a beszélgetésük szerint nem egyszerű feladat, mert valami «bizonyos levél» miatt a Művelődési Minisztérium a felvételi eredményét jelentkezés esetén figyelni fogja. Ezért elsősorban a felkészüléstől kívánják minden áron elvonni, tanulástól eltéríteni. Ezen kívül «olyan magánéletbe belerántani, amely miatt még felvétel esetén is alkalmatlan legyen a pedagógus pályára».

Neveket nem említettek, de ahogy hallanom lehetett állítólag bizonyos idő óta egyesek dolgoznak megelégedésükre, akikről «még csak nem is álmodják» Önök, hogy velük vannak. Beszéltek valami «előlegezett bizalomról is, ami az eddigi jó munkára ösztönözte» az emberüket.

Sikeres felvételi esetére nézve azon problémáztak, hogy «nagyon rövid pórázra engedik F.-t, mert munkaidő után hamar és korán haza kell mennie», így nagyon a szülők felügyelete alatt van. Emiatt, sikeres felvételi esetén egyrészt az előbbi magánélettel kapcsolatos «manővert» szándékoznak bedobni, másrészt a nyárra tervezik, amikor «esetleg tartósabb idejű távollét-programokba» lehet beszervezni.

Mivel nem lehet tudni, hogy kik azok az emberek, akikről beszéltek, mint jó «munkatársaktól», arra kérem Önöket, hogy az eddigi kapcsolataikat ne számolják fel hirtelen, sőt egyáltalán, de azt csakis olyan időben és helyre korlátozva tartsák, amikor és ahol képtelenek ártani. Ha megszűnne egyszerre a kapcsolat, azonnal rájöhetnének, hogy «megint fület kaptak», ahogy ők mondták, valakitől, s nem kizárt, hogy engem is azonosítani tudnának.

A kedves Felesége állítólag «eléggé szabadszájúan beszél a besúgókról és a spiclikről», amely hangok egyeseket irritálnak. Kérem Önöket, nagyon vigyázzanak magukra és egymásra. Az a néhány hónap óvatosság talán megéri! Erre kérem Önöket őszinte tisztelettel.

Felbélyegezett boríték, postabélyegző nélkül kb. 1983. aug.-szept. körül

Doktor Úr!

Barátomnak sajnos nem áll módjában a továbbiakban Önt pártfogolni. Kérésére én próbálok jó szolgálatot tenni Önnek. Ne keresse, hogy ki vagyok. Jobb is, ha nem tudunk egymásról. Én nem akarok kommentárt fűzni semmihez. Amit barátom helyett én hallok, azt próbálom csak megírni. A következtetéseket vonják le Önök. Én különben sem tudom az összefüggéseket. Hogy hol és milyen körülmények között hallhattam és hallottam, ezt se kutassa, s ne is publikálja, és ne közölje a lányával sem!

- Nem volt eléggé sokkoló hatású egyetlen manőver sem. Alapjaiban nem rendítette meg egyetlen esemény sem, s a kívánt eredmény nem következett be.

- Nem tehetünk arról, hogy jobban bírja a dolgokat, mint gondoltuk. A pilóta elment a legmesszebb, még önmagát is feláldozta.

- Igen, én mindent megtettem. És senki nem mondhatja azt, hogy nem szerelemből történt minden. Még az anyám is azt híreszteli, hogy a fiatalok nagyon szeretik egymást. Az egyházi esküvő is megvolt, mert az anyám akarta. Csupa boldogságnak látszik az életünk. Előzékeny és udvarias vagyok. Nem tehetek róla, hogy nem engednek a közelükbe. A feleségem mehetett csak be a ruháiért is, engem még levegőnek sem vettek. Csak így mondják, hogy ez meg az, még azt sem ejtik ki a szájukon hogy ez az ember.

- És az eddigieken kívül van-e más eredmény? Semmi!

- Talán nem is szeretik úgy a lányukat, ahogy mutatták. De tehetek még mást is, ha kell.

- Nem, bántódása nem lehet. Nem szabad engedni a vén dögökhöz, hogy bánkódjanak miatta. Talán ez lassan sorvasztó méreg lesz.

- A végtére nem rossz nő, sikerült teljesen belém bolondítani. Meggyőződése az óriási szerelem. Nincs gondom szexpartnerre… …

Még mást is mondhattak, de nekem el kellett mennem a közelből. Többet nem tudok közölni.

Nem tudom, hogy segítettem-e egy kép kialakításában ezzel. Ha véletlenül lesz módom és lényeges dolog jut tudomásomra, megpróbálom közölni.

F)

Gépelt levél, postabélyegző és keltezés nélkül, kb. 1988 táján:

T…!

Ide figyeljen! Vegye tudomásul, hogy jön még kutyára dér! Azt hiszi, hogy maga a győztes igazság bajnoka! Hát téved!

Igaz, hogy az igaz párttagoktól minden aktiva elállt egy idő óta, azonban ez így szokott lenni, ha a királyt megfosztják a trónjától. Akkor vagy megy vele minden híve, vagy a hívei elpártolnak tőle. De voltak királyok, akiknek több trónjuk volt. Ezeknek szokott általában maradni egy. Vagy ha az nem, akkor legalább egy hercegség, amely még elég bázis, hogy megnyugtatóan éljen és dolgozzon tovább. Hát az egykori király is így van. Hiába köpik szemközt most mindenütt, hiába nem kell senkinek, egy helyen kell, s ott dolgozik.

Elég szégyen, hogy akik eddig lakájai(m)* voltak, most gyáva nyulak és ellene fordultak. Majdnem mind a fenekét** nyalta, most azok tisztelik magát, mint az igazság bajnokát, mint mártírt. Pedig egy templomos soha nem lesz jó kommunista, azt mindenki tudhatja. Elég jellemtelenség, hogy még a legjobb és legaktívabb káderek sem voltak hajlandók befejezni a feladatukat, s most úgy élnek, mintha sohase lettek volna a király kiszolgálói. Persze, ha nincs pénz, nincs meggyőződés a sok gazembernél. Csak tudtuk volna ezt előbb! Dehát mindenkin nem lehet átlátni. Most legnagyobb részük becsületes, erkölcsös párttag, akik tisztelik a templomost, mert jó szakember, jó családapa, jó férj, s nem egy igyekszik a templomos úr jó barátává válni.

Most megszólalt a sajtó ismét, magasztalván «korszakalkotó» tudományos gondolatait, de nem is egy cikkecskében, hanem oldalakra menő sorozatban. De nem fog ez sokáig tartani!

Hiába a tudomány is, hiába a jó szakemberség, hiába, hogy mint szakembert a megye egész jogásztársadalma tiszteli egy «ál-marxista jogtudóst» előbb utóbb le lehet leplezni, hogy a hangzatos humanitárius fejtegetései mögött a bibliatanítása húzódik meg! Talán lesz még olyan gerinces kommunista, aki merni fogja megtámadni tudományos nézeteit. Kimutatja a «szocialista emberség» mögött lappangó «vallásos dogmatikát».

És még egy! Remélhetőleg nem sok jövője lesz a VEAB-ban***, mert az eddigi elnöknek letűnt. Az új pedig a Szovjetúnióban tanult. Az ő szemét még magára lehet irányítani.

Azt hallottam, hogy zakatol a szíve. Ez előbb utóbb eredményre vezet. Csak egyszer kerüljön a megfelelő szakembereink kezébe. A szívbaj mindenkit, mindenkor, egész váratlanul elvihet! Aztán kész!

És ne merje híresztelni, hogy maga a rosszul értelmezett marxizmus áldozata. Most nem volt remegetett írás, mert elfelejtette az a disznó is az írást. Hát írtam én. Aztán több levéltől ne rettegjen, inkább a jövőtől.

* Az «m» átütve «x»-szel törlés gyanánt.

** A «fenekem» átütve egyes szám 3. személyűre.

***Veszprém megyei Akadémiai Bizottság

G)

KI VOLT BEKE MIKLÓS, A NÉVTELEN LEVELEK «RÁMENŐS MISÁ»JA?

- Portré a «Napló», független közép-dunántúli napilap cikkei alapján -

NAPLÓ, 1990. november 24., szombat

RENDŐR AVAGY BETÖRŐ?

Híres zárszakértő, avagy zseniális mackós?

Befejezetlen arcképvázlat Beke Miklósról

A cím olvastán már mondják is a nevet olvasóink: Beke Miklós. Igen, erről a még ma is hullámzó, nagy horderejű ügyről van szó. A rendőr százados, aki nappal kiváló szakértő, éjszaka viszont zseniális egyfúrós betörő.

Munkatársunk ezúttal nem az ügy további részleteit vizsgálja, sokkal inkább a rendőrkollégák, főnökök és beosztottak reakciójára kíváncsi. Igazi darázsfészekbe nyúlt. Éreznek maguk a parancsnokok erkölcsi felelősséget a másfél évtizedes példátlan bűncselekmény-sorozatért?

Hányszor kellett lebukni addig, amíg végre rács mögé került a bűnöző? Miért félnek még ma is a rendőrök Bekétől?

Az utóbbi évtizedben talán a legnagyobb fogása volt a rendőrségnek, hogy kézre került az a betörő, akit a szakzsargon immár 15 éve az «egyfúrósnak» hívott. Akiről legendák keringtek, akivel tanulmányok foglalkoztak, aki nem használt fejszét, feszítővasat, lángvágót, csupán egyetlen pici lyukat fúrt a páncélszekrénybe, s az megadta magát. Mondom, legnagyobb fogása a rendőrségnek, s tán büszkék is lehetnének rá, ha az élet furcsa dramaturgiája nem úgy rendezte volna, hogy az a mackós nem más, mint egy országosan elismert zárszakértő, Beke Miklós rendőrszázados.

Tele van a város hírekkel és álhírekkel. Mindenki erről az esetről beszél, természetesen maguk a rendőrök is.…

NAPLÓ, 1991. július 16., kedd

BEZÁRULT A KETTŐS ÉLETŰ RENDŐRTISZT DOSSZIÉJA

(174 betörés - 4,5 millió forintos kár)

Nyolc hónapi vizsgálta után a győri ügyészség befejezte a nyomozást. […]

A rendőr százados első betörését 1975. szeptember 5-én követte el, egy vegyesboltban, «nézett körül», de innen csak aprópénzt és egy csomag Marlborót lopott. A veszprémi Halle sörözőbe 1976-ban tört be, 54 ezer forint volt a zsákmánya, majd évekkel később több százezer forintot vitt el a páncélszekrényből.

Visszapergetve az eseményeket, egyértelmű, hogy a kitűnően képzett bűnügyi technikus idővel a másik «szakmában» is feljutott a csúcsra. Mindenki csak úgy emlegette, hogy az «egyfúrós». Ugyanis míg másoknak legkevesebb három lyukat kellett fúrniuk a páncélon, neki elég volt egyet, hogy kinyíljon. […]

A százados a 80-as évek második felében jutott el a csúcsra. Meg kell azonban említeni, hogy 1979-ben közel félmillió forintot vitt el a balatonkenesei ABC széfjéből. Minden idők legnagyobb rablását is magáénak mondhatta volna, ha nem mondja fel a szolgálatot fúrógépe. A megyei OTP kifosztására kellő alapossággal felkészült. Az akció előtt ártalmatlanná tette a riasztóberendezést, s szerszámain kívül vitt magával jócskán élelmiszert is, ugyanis több napra - az akció ünnepek alatt történt - «bekvártélyozta» magát. Egy olyan különleges páncélszekrényt akart kinyitni, amelyben 17 millió forint értékű valutát őriztek. Ha akkor a fúrója nem romlik el… Kénytelen volt megelégedni 3400 forintos zsákmányával, amit még előzőleg «söpört be».

Az enyingieknek is jócskán okozott bosszúságot még 1984-ben. Először az állami gazdaság páncéljából vitt el 264 ezer forintot, majd következett a helyi OTP, itt 200 ezer forintot talált. A csopaki postát (1983) 360 ezer forint erejéig fosztotta ki. Érdekessége ennek az ügynek, hogy egy ott dolgozóra terelődött a gyanú. Hogy mentse az illetőt, egy héttel később a csabrendeki postát rámolta ki ugyanazzal a módszerrel. Hasonló eset történt a veszprémi kenyérbolti betörésnél is. Aki jelentette az esetet a rendőrségen, végül őt vonták felelősségre. (Beke korábban úgy nyilatkozott a Veszprémi Hekusban, hogy ekkor gondolt arra, hogy feladja magát, nehogy ártatlan ember bűnhődjön miatta. Az illető ellen azonban nem volt elég bizonyíték…)

Az agyafúrt Beke '84 őszén a zirci Áfészhez is betört - 159 ezer forintot tett zsebre - s összeszedte néhány bolt kulcsát. Közülük kettőt meg is látogatott, nem eredmény nélkül. A legsikeresebb akcióját tavaly hajtotta végre: a kupi tsz páncéljában 589 ezer forintot talált.

A rendőrszázados igen nagy lábon élt. Csak nyugati cigarettát szívott és francia pezsgőt ivott. Barátait - kollégái nem tartoztak e körbe - gyakran vendégül látta éttermekben, szórakozóhelyeken.

Az utolsó akcióját - rá nem jellemző módon - ittasan, pancser módin követte el. A Veszprémi Ügyvédi Munkaközösség folyosóján érték tetten a rendőrök, akik először el sem akarták hinni, hogy a szemközti házban lakó kollégájuk járkál zseblámpával az épületben.

Az ügyészség nyomozói egymillió forint értékű tárgyakat foglaltak le a háromgyermekes családapa, Beke Miklós szolgálati lakásán. […]

*************

A fentiekhez nem kell különösebb kommentár, az idézett levelek, dokumentumok önmagukért beszélnek.…

Valakinek ezt írtam: «Hányan nem sejtik a környezetünkben, hogy én tudom s már nemcsak sejtem, hogy kik voltak az ügynökök, besúgók, kukkosok. stb.! Nem ártana végre azt az ügynöklistát nyilvánosságra hozni!!!! Csakhogy akik gátolják, nagyon is tudják, hogy miért. Hallom, hogy talán mégis nyilvánosságra kerül, s már van nagy felbolydulás! Adná az Isten, hogy nyilvánosságra kerüljön. Akinek tiszta a lelkiismerete, annak nincs mitől rettegnie! De ilyenek nagyon kevesen vannak!!!» Erre ezt a választ kaptam: «A véleményem az, hogy jobb lenne most már előre nézni és a jövőt építeni, nem pedig állandóan a múlton rágódni, mindig csak visszafelé tekinteni, gyűlölködni. Ezzel nem lesz jobb, több, szebb, stb. - ellenkezőleg.» Az én viszontválaszom erre pedig ez: akinek vaj van a fején az válaszol így! A múlt és közelmúlt feltárása, az érdekelteknek a súlyos bűneikkel való szembenézése, bevallása, azoknak nyilvánosságra hozatala és nyílt bocsánatkérése elengedhetetlen kötelesség! Mint az is, hogy végre derüljön fény minden politikai gaztettre, amit még ma is nagyon sokan rejtegetnek!

Azok nem rágódnak a múlton, akik pontosan hasznot húztak abból a fentiekben leírtak alapján, azoknak határozott érdekük, hogy ki ne derüljön múltbeli aljasságuk! Sőt az ilyenek a leginkább a jelenlegi ún. ma nagyon divatos, hangoskodó «lekommunistázók» táborát alkotók, s gyerekeiknek halvány fogalma sincs, hogy apjuk, nagyapjuk annak idején a Kádár-rendszer kiszolgálói voltak, s hozzájárultak mások megnyomorításához, mert nem hódoltak be a lélekölő kommunizmusnak!

N e m gyűlölködés és nem gyűlölködés kérdése ez, hanem a bosszú nélküli, egyszerű igazságérzetéé: Az elfojtott múltbeli kegyetlenségekről le kell rántani a leplet. Mint ahogy írta Valaki, valóban igaz: «ez az ország iszonyú mocskot leplez zsíros rongyaival»!!!…

Előre nézni, a tiszta jövőt építeni mocskos, ingoványos alapra lehetetlenség! Amíg ez a rákfene még a társadalom testében van, addig felgyógyulás lehetetlenség, csak tovább rothasztja azt szedve ártatlan áldozatait!!!!!!!!…

KIRÁLYNÉK VÁROSA

(Veszprém)

Királyunk itt nyert csatát Koppány felett

s Veszprém a királynék városa lett.

Áll a szoborpár már hatvanöt éve

néma tanúként sok szenvedésnek.

Azóta hány Koppány ütött itt tábort?…

Hány Júdás-csók fertőzte a várost?…

Hány emberéltet keserítettek meg?…

Csak áll itt a pár némán, dermedten…

István püspöki székhellyé emelte,

erős bástyául az Istenhívőknek.

Nejét, Gizellát e megye püspöke

itt, e városban koronázta meg.

Királynéink azóta így is tettek

s e szokásjog írott törvény is lett:

a koronát a reginák fejére

csakis veszprémi püspök helyezte.

Századokon át változó sorsa volt,

hanyatlás követte a virágkort:

tűzvész, járvány és hatalmi ostromok,

valamint török- s más inváziók…

A város volt farkasoknak verme is,

tépte szikláit vad vörös szél is:

istentelen, embertelen módszerrel

a hívőket hajszolták kegyetlen…

Ezen emlékeim még sajgó sebek:

húsz esztendő nem gyógyította be.

Álmomban még visszatérő lidércek

azon évek bősz kegyetlensége…

(© Mtt., 2003. ősze)

4) Folytatása következik.

© Szerk. Dr. B. Tamás-Tarr Melinda

(2004. 05. 06 -10. )

e-mail

Kapcsolódó témák:

Hátborzongató tények

Vallomások

Visszhang: Egy írói emlék

Gondolatrendőrség

Kapcsolódó szépirodalom

Rózsadombi 13 titkos Paktum

Elmaradt az egyházi rendszerváltás…

Mediakutató: Egy tartalomelemzés…

Novák Attila: Ügynökök halála…

Magyarok Világszövetsége

Kenessey Csaba: Bűn-e a nemzeti gondolkodásmód?

Feljegyzések a kádári kultúrpolitikáról

Ebben a korban éltünk?…

A Cég árulója

Az igazi vétkesek érinthetetlenek…

Új moralisták, farizeusok…

D-209-es ügynök…

Az Alkotmánybíróság és az ügynöktörvény

Stasi-múlt, III/III-as múlt

Beépített MSzP-ügynökök?

A KGB titkos dokumentuma

Kapcsolat

A magyar nép történelméről 1. 2. 3. 4. 5. oldal

Dr. Bonaniné Dr. Tamás-Tarr Melinda / Dr. Prof.ssa Melinda B. Tamás-Tarr

©

O.L.F.A