Kopjások

EZ IS, AZ IS…

ESZMECSERÉK A MAGYAR NÉP EREDETÉRŐL…

TÖRTÉNELMÉRŐL…

_______________________________________________________

Gondolatok a közelmúltból…

Budapest, 2004. április 29.

Kedves Melinda!

Mint írtam, megtaláltam a Kopjások elemzését. Beszkenneltem, ahol a gép hibát jelzett, kijavítottam a szkennelés okozta hibákat.

Nem volt időm elolvasni, de akarva-akaratlan bele kellett olvasnom, és most visszamenűleg meghökkentem. Azon is, hogy V. Ivánnak (amúgy Horthy-rokon), az MSZP ma is országgyűlési képviselőjének e dolgozatokkal kedvencei közé kerültem. Igaz, később kiderült, hogy a megvásárolt anyagaimat lábjegyzet nélkül stb. felhasználta, de végül is a legnagyobb szilenciumom idején neki köszönhettem, hogy ha kajára nem is futotta, a lakásrezsit és az OTP-részleteket fizetni tudtam. Nagy ajándék volt tőle. Az is, hogy befogadott a team-be, ahol – Isten bocsássa meg, de leírom – én voltam a legjobb. Mára kissé szürkülő tudományos hírnevem tőle indult el.

A dolgozatot 1978-ban írtam. És majd meglátod, miket mertem leírni, és miket mert elfogadni az MSZMP kinevezte igazgató, akinél később tanítottam is művészetszociológiát.

1978-ra már kidolgozott szakzsargonunk volt. Akkoriban még V.-hoz híven minéműségnek írtam, amit már régen mineműség néven említek. Ez a quiditas, a mi-lét. Az, hogy valami micsoda. A minőség pedig az, ami – így világosabb – Hegelnél a „minőségi minőség”. Egyéb értelmezhetősége valószínűleg kiderül a szövegből. Ha nem, itt vagyok az e-mail innenső végén, kérdés esetén elérsz.

Vannak rövidítések, amiket addigra már csak jelzésként használtam, a beavatottak értették így is. M = Menny (Jó érték), F = Föld (semleges, illetve etikai értékkel nem bíró princípium), P = Pokol (Rossz, azaz negatív érték, az M ellentétpárja). K = Kisvilág (Kisközösség, szekularizált jellegű etikai érték, nem a jó-rossz ellentét, hanem a mi-mások viszonyban értendő. Goethénél van nyoma, a Mikrokozmosz ide alakított változata), az N = Nagyvilág (Makrokozmosz ugyancsak G-től, a Faustból, de ide tartozik, hogy Lukács György is beszél ilyesmiről, csakhogy ő végképp nem ismerte a lábjegyzet fogalmát és illemtanát.)

A K-N ellentétpár mindig viszonylagos. Az egzisztencia K-ja az én. Ehhez képest a család is N. De a család is lehet K, ami elkülönült (a praxisban ellenérdekű, tehát szembenáll) az N-től, illetve N-nel, ami végső soron akár az egész világ is lehet. Remélem, alkalomadtán érdekelni fog más is, pl. az esztétikám, abban ennek alapján vezettem le az egzisztencializmus és az abszurd világképét, illetve világképletét.

Elég volt a hibák futva kipiszkálása, ha valami zűr van, kérdezz, ha valóban érdekel. […] Ha elolvastad, él a kérdés: ki merte volna megjelentetni?

Szeretetettel köszönt:

Gyuri

szigy

Ezek után olvassuk el azon idők szokatlanul bátor hangú és kíméletlenül elemző, kritikai tanulmányt, majd a szerző bemutatkozását:

DR. SZITÁNYI GYÖRGY

AZ ANTIPÁRTOSSÁG MINT A PÁRTHOZ VALÓ HŰSÉG BIZONYÍTÉKA ©

Berkesi András - Kardos György:

KOPJÁSOK

Az a tény, hogy a Kopjásoknak társszerzője is van, mégpedig Kardos György, a Magvető Könyvkiadó igazgatója, s a könyv a Megvetőnél jelent meg, egy viszonylag nem régi (kb. egy évvel ezelőtti) beszélgetés emlékét idézi vissza bennem. Az ún. első realizmusvita egyik jeles képviselőjét szórakoztattam az antirealizmus fényes diadalával, a Hosszú forró nyár című könnyű nyári filmtébolyra és társaira hivatkozva, közben gondosan ügyelve a parlamentáris vita sajátosságaira, a források megjelölésére is, megemlékeztem arról az okos tévériportról, amelyben egy szövetkezet tagjai azért dicsérték a filmet, mert olyan szép volt, hogy egyáltalán nem hasonlított az életre... Ezután irodalomra váltottunk. Beszélgetőpartnerem derűs türelemmel hallgatott, majd ráunva bestseller-szapulásomra, megjegyezte, hogy bizonyos könyvek sikerkönyvvé válása nemcsak az olvasóktól függ, hanem attól is, hogy mit adnak ki.

Gondolom, attól is, hogy miért adják ki.

A fentiek nem szorulnak bővebb magyarázatra, mint ahogy az sem, hogy az 1957-ben íróvá lett Berkesi András kezdeti rövid írásait 1958-ban Októberi vihar címmel egy József Attila-díjas első regény követte, folytatásaként a Vihar után című könyv 1959-ben - közben a Vallomás című regénye folytatásosként a Néphadsereg című lapban - s ezt követte, ugyancsak 1959-ben, a Kopjások, amely tíz év alatt hat kiadást ért meg a Magvetőnél. […]

Az anyag a szerző tulajdona. E-mail-ben megrendelhető az alábbi címeken:

Dr. Szitányi György - Szerkesztőség - Főszerkesztő

Biográfia avagy a szerző bemutatkozása:

Budapest, 2004. április 12.

Kedves Melinda!

Most fejeztem be egy könnyebb szakdolgozatra való szöveget egy kód mögé rejtőzött alak számára, tele ténnyel dátumokkal stb.

Persze tudod, mi lett a vége. És ez nekem közel három órámat vitte el. De talán jobb is így: van, amit nem méltatunk válaszra.

Mondhatnám, hogy megyek aludni – figyeld az üzenet időpontját! –, de nem megyek. Ma délután összcsaládi locsolkodó nemzetgyűlés lesz (a megmaradt öt fővel) a húgoméknál, utána ráérek aludni.

Elfelejtettem megnézni, pontosan hogyan is szól a kérdésed, de a lényege világos: kicsuda-micsuda vagyok.

Köszönve a kedves kérdést és a megtisztelő érdeklődést, a tőlem telhető legtömörebben elmondom, bár bevezetőként egy esettel illusztrálom helyzetemet. Valaha megkérdezte tőlem az «Úr ír?» című tévéműsorban Békés Pál író, műsorvezető kb. ugyanezt. Mivel a kérdés távolról sem úgy szólt, ahogy délelőtt megbeszéltük, a gondosan kitalált pszeudospontán válasz helyett igazi spontán ezt mondtam neki: „megyéspüspök még nem voltam”.

Neked, természetesen, normálisan válaszolok.

Szomorúan érzem, hogy ebből életrajz lenne. Hagyom, de menet közben húzok. De ha elszáll ez is, lehet, hogy csak kedden déltájban válaszolok.

Bizonyos káderezési előítéletek miatt csak 1965-ben mehettem egyetemre. Akkor oldották fel az osztályidegenekre vonatkozó tilalmat. Ez hat év veszteség, hogy ne nézz matuzsálemnek. Magyar nyelv és irodalom – Pedagógia szakra jelentkeztem, de a pedagógiát helyben lemondtam. Már a felvételi előtt, de a dékáni hivataloknak egyike sem nevezetes arról, hogy tudná, amit tudnia kell.

Első diplomámat tudósképző, hatéves szakon szereztem. Ez semmi különös, ad bizonyos túlképzettséget, de a fölösleget elfelejti az ember.

Azért mentem bölcsészkarra, mert – talán máskor elmondom a szerencséhez fűződő sajátos viszonyomat – éppen akkor szűnt meg az újságíróképzés, és az újságíráshoz akkoriban lehetőleg bölcsészdiploma kellett.

Újságíró tulajdonképpen rögtön érettségi után lettem. Más lehetőség híján optikus kívántam lenni, mert apám, erre találván lehetőséget, így döntött. Azonban lelepleztek: rájöttek, hogy be akarok furakodni a munkásosztály soraiba. Ezért sokkal rokonszenvesebb szakmát leltünk némi protekcióval: litografusinas lettem, később „A Szakma Ifjú Mestere”. Ezt rangkórságomnak köszönhetem.

Tagja lettem az „uralkodó” osztálynak, de amint tehettem, felcsaptam ingadozó értelmiséginek. Csakhogy ez olyan dolog, amibe bele lehet szokni. Így lettem diplomagyűjtő. Közben újságíróskodtam is folyamatosan, de rákaptam a szép-, sőt a tudományos irodalomra, illetve mindeközben a kritikaírásra is. Elsősorban az újságírás járt gyakori szilenciumokkal. Hogy nyugdíjas lettem, a szilenciumok miatt elveszített állásaim közötti időt nem számították be.

Voltam, s maradtam tanár, jellemzően óraadó. Voltam úgynevezett társadalomtudós, és viseltem ennek terheit, azonban élveztem hasznait is. A diplomagyűjtést akkor fejeztem be, amikor egyszer csak nálam kellett volna vizsgáznom. Ezt nem tartván tisztességesnek, mentem csodálatos tanszékvezetőmhöz, hogy ő vizsgáztasson le, mert stb. Ezt mondta: „Ne marháskodj, öregem” – és beírta a jelest.

Kissé elpirultam, és felhagytam a tanulással.

Mégis, ha kérdeznéd, milyen diplomám van, azt mondanám, magyar szakos. Ha kérdeznéd, miből léptem feljebb, büszkén mondanám, hogy esztétikából. (Ezzel sok apró részletet sikerült átlépnem.)

Voltam napközis tanítónéni is négy kemény hónapig. Egy kollegina megkérdezte: Hol tanított utoljára ezelőtt? Megmondtam: a Műszaki Egyetemen. Nagy bukás, jegyezte meg, és égre csapott ábrázattal távozott.

Volt ebben némi gonoszság: óraadó voltam művészetszociológusként, de ennyi kijárt a tancsinak.

Rövidítek: tavaly ilyenkor még egyik egyetemünk főiskolai karán tanítottam státusban. Elsősorban […] általános esztétikát, irodalom- és színházesztétikát, művelődéstörténetet, tartottam különböző szemináriumokat. Június 31-ével elváltunk. Most éppen nyugdíjas vagyok, közben elsősorban újságíró-hallgatókat oktatok filozófiára és szociológiára, valamint különféle gyakorlati tárgyakra.

Közben felkérésre kidolgoztam a felsőfokú újságíróképzés anyagát, tantervét stb. […] Egyetemen legközelebb szeptemberben fogok tanítani filozófia tanszék óraadójaként magyar filozófia- és művelődéstörténetet Magyar kultúrtörténet címmel. Ezen kívül doktoranduszokat okítok ősztől a publikálás nagy varázslatára Publikáció és publikálás címen. Elvileg lesz más lehetőség is, de megélhetésben realista vagyok: ezeket a tárgyakat elfogadták, ezek lesznek. Ha nem jön közbe semmi.

Ismernek íróként és kritikusként. Újabban ingyen írok, de oda, ahol az sem baj, hogy másképpen vélekedem politikai kérdésekről, mint a főszerkesztő. A szépirodalom sokat elárul a szerzőről. Ha érdekel, megtalálsz a netp... honlapon.

Ennyi sok is rólam, bár ha van kérdésed, őszintén válaszolok. Mivel – engedelmeddel – már hosszabb ideje alszom, nem olvasom át, amit írtam. Figyelmes olvasó így is megérti.

És ha szabad, van egy kérdésem. Te ki-mi vagy?

Szeretettel alszik:

Gyuri

szigy

Kapcsolat