OSSERVATORIO
LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar nyelvű online
melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február 28. hétfő, 18:57
IN MEMORIAM MARIO LUZI (1914-2005)
Ma reggel elhunyt firenzei otthonában Mario Luzi, a
hermetizmus utolsó nagy
képviselője.
Carlo Azeglio Ciampi olasz
köztársasági elnök, a múlt év októberében - abban a hónapban töltötte be 90. életévét - nevezte ki
örökös szenátornak. Egy óriási veszteség, mind szülővárosának, mind az egész
országnak, mind Európának. Halálának hírét Firenze polgármestere, Leonardo
Domenici a család felhatalmazására
adta hivatalosan tudomásul. Néhány héttel ezelőtt, november 11-én az
olasz költő a Palazzo Vecchio egy rendezvényén vett részt, ahol Eugenio Garinra
emlékezett. Egy legutóbbi interjúban viszont Silvio Berlusconi elleni Navona téri agressziót
követően az olasz kormányfőt
Benito Mussolini fasiszta diktátorhoz hasonlította,
rámutatva, hogy kormányfő is maga
provokálta ki viselkedésével az ellene irányuló «fotóállványos támadásokat»,
amikor is a diktátor elleni meghiúsult merényletek hozták el a rendkívüli
törvénykezések időszakát. Mindez keserű vitát és felháborodást váltott ki a
legkülönbözőbb olaszországi pártokban. Az olasz jobboldal most is a törvények szigorítását követelte: ugyanolyan
jogi védelmet a kormányfőnek, mint amilyen az államfőnek kijár, vagyis egy
ilyen támadásért életfogytiglani büntetés is járhatna az olasz alkotmány
alapjainak veszélyeztetéséért a volt újfasiszta Nemzeti Szövetség (AN)
felvetése szerint. Az AN emellett követelte a szenátor azonnali lemondását is,
s törvénymódosításra való beadványt is kilátásba helyezett.
Mario Luzi, a XX.
századi olasz irodalom egyik kulcsfirurája 1914. október 20án született Sesto
Fiorentinóban (Firenze tartomány). Első verseskötete a «La barca» (Csónak) 1935-ben
jelent meg, majd ezt követte az «Avvento notturno» (Éjjeli érkezés), tipikus
példája a firenzei hermetizmusnak. Ezután igen termékeny korszaka következik,
amelyben nyomon követhető a költői haladás gazdagabb és koherens fejlődési
szakaszai: «Un brindisi» (1946), «Quaderno gotico» (1947), «Primizie del deserto»
(1952), «Onore del vero» (1957), confluiti con altri versi sparsi in «Il giusto
della vita» (1960), «Nel magma» (1963),
«Dal fondo delle campagne» (1965), «Su fondamenti invisibili» (1971), «Al fuoco della controversia» (1978,
premio Viareggio), «Per il battesimo dei nostri frammenti» (1985), «Frasi e
incisi di un canto salutare» (1990), «Viaggio terrestre e celeste di Simone
Martini» (1994), «Teatro» (dráma
poémák, 1993), színházi szövegek: «Pontormo» (1995), «Io, Paola, la
commediante» (1992), «Ceneri e ardori» (1997).
Jó barátságban volt a «Solaria» és a «Letteratura»
folyóiratok szellemi körével, így Montaléval is. 1938-tól középiskolai,
1955-től egyetemi tanár. A kezdeti individuális «tiszta» költészettől jutott a
hermetizmusig - e kettő pozitív emberi-, művészi elkötelezettséget tükröző
szintézisig. Irodalomtörténészként és kritikusként is figyelemre méltó a
munkássága. Több verseskötete jelent meg magyarul is.
2004. június 8-án, a
IV. Veszprémi Irodalmi Nagyhét rendezvénysorozatának második napján, Dante Marianaccia Művészetek Házában a
mutatta be legnagyobb élő olasz költőt, Mario Luzit. Az eseményen
megtekinthették az Olasz Kultúrintézetben 2004. májusában az ő tiszteletére
rendezett, videókonferenciával egybekötött estről készített dokumentumfilmet,
amelyben maga a költő is nyilatkozott Firenzéből. A hermetizmus irányzatának
egyik alapítójaként számon tartott neves poéta életművét Dante Marianacci, az
Olasz Kultúrintézet igazgatója méltatta. Versei eredetiben a költő honlapján és
Virtuális antológiájában
olvashatók.
Verseinek domináns
témája volt a szorongás, az idő-örökkévalóság, az individuum-kozmosz ellentéte.
Mario Luzi fordított Shakespeare, Coleridge, Racine alkotásaiból. Esszéi közül
kiemelendők: «L'inferno e il limbo» (1949), «Studio su Mallarme» (1952), «Tutto
in questione» (1965), «Vicissitudine e forma» (1974), «Spazio stelle voce»
(1992), «Naturalezza del poeta» (1995) c. tanulmányai.
1999-ben ő írta a keresztút
állomásainak elmélkedéseit:
Bevezetés: Atyám, te, aki mindent előre tudsz, milyen messze van
most tőled az a szorongás, ami rám nehezedik. Számodra minden érthető. Mégis,
olykor kételkedem abban, hogy ez a szenvedés eljut hozzád, majd azonnal
belátom, hogy nincs igazam, hiszen ismerem irgalmadat. Van valami az időben, ami
kínoz engem, az idő az embereké, számukra teremtetted, azért adtad nekik, hogy
korszakokat nyissanak és zárjanak le. Ismered az időt, de nem osztozol benne.
Én az idő mélyéről mondom neked: az idő szomorúsága legyőzhetetlen az
embereknél.
Atyám, te belépsz az emberi zűrzavarba és bár távol vagy
örökkévalóságodban, kibogozod a földi lét csomóit. Benned a kegyelet és a
szeretet betöltik e nagy különbség közötti szakadékot.
Most Atyám azoknak az embereknek a
kezében vagyok, akihez te küldtél el engem. Útravalóul csak a szeretetet
kaptam, nem volt más fegyverem, hogy védekezzem. Ők a te teremtményeid, az én
testvéreim, szívükbe helyezted az igazságosság szomját, de annak kielégítése
nem tőled, hanem a Sátántól jön. Nem csillapodik az emberek efölötti viszálya:
a te nevedben istentelenséget, igazságtalanságot követnek el. Egyes emberek más
emberekről ítélkeznek.
Itt vagyok a főtanács előtt. Meg akarják
ölni bennem az istenit, és mindezt a te nevedben akarják. Olykor felteszem a
kérdést Atyám, a megtestesülés miért az emberek között valósult meg, miért nem
egy más fajban látható teremtményeid közül, akik szintén tanúságot tesznek,
mint a madarak, a halak, a dánszarvasok. De ezzel az elveszett fajjal akartál
kiengesztelődni, azért tettél hasonlóvá az emberhez, hogy mint az ember fia, az
emberek által karddal átszúrva, vérezzek és ez legyen a megbocsátás és az
újrakezdés ára.
Elestem a súly alatt. Anyám miért
követ és miért nem távolodik el? Így csak szívét epeszti. Péter megtagad engem.
Te nem látod ezt Atyám és hallgatsz? Te is magamra hagysz? Ezeken a rettenetes
helyeken át vezet a feltámadás útja. Mennyire magányos az ember! Te mindenütt
ott vagy, de az ember nem mindenütt talál meg téged. Vannak olyan helyek, ahol
te, úgy látszik, nem vagy jelen. Akkor reszket, mert elhagyatottnak érzi magát.
Én is így vagyok, érts meg engem.
Megismerem a halált. Emberileg
ismerem meg, ebből a szűk kapuból tekintek rá, amelyet te, mindenütt jelenlévő
élet, csak tagadás útján ismersz. Három napig tart a száműzetés, amely mások
számára nem ér véget. Mi vár rám, ki kormányozza a semmit, a nem jelenlévőt, a
nem létezőt? Nekem kell elvinnem halálommal az életet oda, ahol az élet nincs
jelen és ez a kínszenvedés az ára. Gyötör az a kétség, hogy tanításom kudarcot
vallott. Hiábavaló volt földi tartózkodásom? Szép a föld, amelyet az embereknek
és a többi teremtménynek adtál ezen a bolygón, amelyet a világegyetem
középpontján kiválasztottál számukra. Én nem ebből a világból vagyok, de mégis
gyengéden szerettem és most ez a szeretet ellenem fordul. Én is sírok, Uram,
látom, hogy testvéreim végigjárják ezt az utat a századok, évezredek során.
Az emberi horizontból szemlélem a
világegyetemet, amelyet teremtettél. Két örökkévalóság mérkőzik egymással: a te
élő és ragyogó örökkévalóságod és a másik fény és mozgás nélkül. Én is, az
ember fia, félek a rám váró megpróbáltatástól. Én, aki nevedben feltámasztottam
Lázárt, félek és kétlem, hogy a halált le lehet győzni. De ezért küldtél engem,
hogy elnyerjem a halál feletti győzelmet.
Miért közlöm veled bizalmasan
mindazt, amit öröktől fogva már tudsz? De hát az emberek jellemzője, hogy
sajnáltatják magukat és támaszért koldulnak. Egy asszony kegyesen megtörli
arcomat egy nedves kendővel. Mi ezeknek az embereknek a bűne? Ugyanaz, mint
atyáiké: emberek. Én lemosom ezt a bűnt az írások szerint Új szerződést kötünk,
új, szilárd szövetséget: így mondtam a vacsorán, mivel te sugalltad a szavakat.
Azt akartad Atyám, hogy teljes
egészében megismerjem az emberek rosszindulatát, hogy lássam, amint
szeretetlenségük gyűlöletté nő. Atya, az Ember Fia úgy érzi, hogy
megfogyatkozik az emberek iránti szeretet. Ez a legfájdalmasabb vereség lenne;
tedd, hogy ez ne történjék meg.
Harmadszor is elestem, segítő karok
támogattak. Vannak köztük ártatlan lelkek, akik nem találnak megnyugvást.
Ezeket, kérem, szeresd nagyon. Közöttük van anyám, jószívű férfiak és nők, akik
elkísérik, sokan mások, akiket megtör a fájdalom. A jó és a rossz kezdettől
fogva, országod eljövetelig szembesülnek egymással. De meghalok és feltámadok
mindenkiért, akik megértettek és azokért, akik tudatlanságban maradtak.
Mindenki üdvözülhet így akarja a Szövetség.
Atyám, megszerettem a földet,
jobban, mint hittem volna. Szép és rettenetes a föld. Megszerettem utcáit,
kedvesek lettek számomra dombjai és olajligetei, szőlőskertjei, még sivatagjai
is. Számomra, Fiad számára csak egy állomás a föld, de most fájdalommal hagyom
el még ezeket az embereket és foglalkozásaikat is, házaikat és hajlékaikat,
fáj, hogy el kell hagynom őket. Az emberi szív tele van ellentmondássokkal, de
egy pillanatra sem távolodtam el tőled. Utánad való vágyakozásom folytonos volt
és erős, nemsokára együtt leszünk az örök otthonban.
Ettől kezdve a szenvedés tanúja
szól. Jézus elájult a kereszten két másik elítélt között. "Atyám, miért
hagytál magamra?" ez az utolsó emberi kiáltása, hiszen emberi az
Emberfiának legvégső gondolata a Földön.
A sírból az élet robbanásszerűen távozik.
Vége a halál kemény küzdelmének.
Új korszak kezdődik:
a véred által lepecsételt új szövetségben kiengesztelődött ember előtt megnyílt
az út.
Nehéz ezt végigjárni.
Országod kapuja szűk.
Most, ó, Megváltónk, szükségünk van segítségedre, fohászkodunk támaszodért.
Te, vezetőnk és pártfogónk, ne tagadd meg nekünk.
A világ bűne határtalanul nagy volt.
Végtelenül nagyobb volt a szereteted.
Szeretettel kérjük szeretetedet.
Ámen.
(* Forrás: http://www.katolikus.hu/news/990406.html)
Link:
Fiorella Ilario foto riportja Mario
Luziról (2004.november 11.)
© Dr.
Bonaniné Tamás-Tarr Melinda
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara e l'Altrove ***
©
TESTVÉRMÚZSÁK/MAGYAR PORTÁL
- IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ
MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA - UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL
-
ARCHÍVUM-DGL1