IN MEMORIAM MARIO LUZI

OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese

__________________________________________

Ferrara, 2005. február 28. hétfő, 18:57

IN MEMORIAM MARIO LUZI (1914-2005)

Ma reggel elhunyt firenzei otthonában Mario Luzi, a hermetizmus utolsó nagy képviselője.

Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök, a múlt év októberében - abban a hónapban töltötte be 90. életévét - nevezte ki örökös szenátornak. Egy óriási veszteség, mind szülővárosának, mind az egész országnak, mind Európának. Halálának hírét Firenze polgármestere, Leonardo Domenici a család felhatalmazására adta hivatalosan tudomásul. Néhány héttel ezelőtt, november 11-én az olasz költő a Palazzo Vecchio egy rendezvényén vett részt, ahol Eugenio Garinra emlékezett. Egy legutóbbi interjúban viszont Silvio Berlusconi elleni Navona téri agressziót követően az olasz kormányfőt Benito Mussolini fasiszta diktátorhoz hasonlította, rámutatva, hogy kormányfő is maga provokálta ki viselkedésével az ellene irányuló «fotóállványos támadásokat», amikor is a diktátor elleni meghiúsult merényletek hozták el a rendkívüli törvénykezések időszakát. Mindez keserű vitát és felháborodást váltott ki a legkülönbözőbb olaszországi pártokban. Az olasz jobboldal most is a törvények szigorítását követelte: ugyanolyan jogi védelmet a kormányfőnek, mint amilyen az államfőnek kijár, vagyis egy ilyen támadásért életfogytiglani büntetés is járhatna az olasz alkotmány alapjainak veszélyeztetéséért a volt újfasiszta Nemzeti Szövetség (AN) felvetése szerint. Az AN emellett követelte a szenátor azonnali lemondását is, s törvénymódosításra való beadványt is kilátásba helyezett.

Mario Luzi, a XX. századi olasz irodalom egyik kulcsfirurája 1914. október 20án született Sesto Fiorentinóban (Firenze tartomány). Első verseskötete a «La barca» (Csónak) 1935-ben jelent meg, majd ezt követte az «Avvento notturno» (Éjjeli érkezés), tipikus példája a firenzei hermetizmusnak. Ezután igen termékeny korszaka következik, amelyben nyomon követhető a költői haladás gazdagabb és koherens fejlődési szakaszai: «Un brindisi» (1946), «Quaderno gotico» (1947), «Primizie del deserto» (1952), «Onore del vero» (1957), confluiti con altri versi sparsi in «Il giusto della vita» (1960), «Nel magma» (1963), «Dal fondo delle campagne» (1965), «Su fondamenti invisibili» (1971), «Al fuoco della controversia» (1978, premio Viareggio), «Per il battesimo dei nostri frammenti» (1985), «Frasi e incisi di un canto salutare» (1990), «Viaggio terrestre e celeste di Simone Martini» (1994), «Teatro» (dráma poémák, 1993), színházi szövegek: «Pontormo» (1995), «Io, Paola, la commediante» (1992), «Ceneri e ardori» (1997).

Jó barátságban volt a «Solaria» és a «Letteratura» folyóiratok szellemi körével, így Montaléval is. 1938-tól középiskolai, 1955-től egyetemi tanár. A kezdeti individuális «tiszta» költészettől jutott a hermetizmusig - e kettő pozitív emberi-, művészi elkötelezettséget tükröző szintézisig. Irodalomtörténészként és kritikusként is figyelemre méltó a munkássága. Több verseskötete jelent meg magyarul is.

2004. június 8-án, a IV. Veszprémi Irodalmi Nagyhét rendezvénysorozatának második napján, Dante Marianaccia Művészetek Házában a mutatta be legnagyobb élő olasz költőt, Mario Luzit. Az eseményen megtekinthették az Olasz Kultúrintézetben 2004. májusában az ő tiszteletére rendezett, videókonferenciával egybekötött estről készített dokumentumfilmet, amelyben maga a költő is nyilatkozott Firenzéből. A hermetizmus irányzatának egyik alapítójaként számon tartott neves poéta életművét Dante Marianacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója méltatta. Versei eredetiben a költő honlapján és Virtuális antológiájában olvashatók.

Verseinek domináns témája volt a szorongás, az idő-örökkévalóság, az individuum-kozmosz ellentéte. Mario Luzi fordított Shakespeare, Coleridge, Racine alkotásaiból. Esszéi közül kiemelendők: «L'inferno e il limbo» (1949), «Studio su Mallarme» (1952), «Tutto in questione» (1965), «Vicissitudine e forma» (1974), «Spazio stelle voce» (1992), «Naturalezza del poeta» (1995) c. tanulmányai.

1999-ben ő írta a keresztút állomásainak elmélkedéseit:

Mario Luzi keresztúti elmélkedése*

Bevezetés: Atyám, te, aki mindent előre tudsz, milyen messze van most tőled az a szorongás, ami rám nehezedik. Számodra minden érthető. Mégis, olykor kételkedem abban, hogy ez a szenvedés eljut hozzád, majd azonnal belátom, hogy nincs igazam, hiszen ismerem irgalmadat. Van valami az időben, ami kínoz engem, az idő az embereké, számukra teremtetted, azért adtad nekik, hogy korszakokat nyissanak és zárjanak le. Ismered az időt, de nem osztozol benne. Én az idő mélyéről mondom neked: az idő szomorúsága legyőzhetetlen az embereknél.

1. állomás: Jézus az Olajfák hegyén

Atyám, te belépsz az emberi zűrzavarba és bár távol vagy örökkévalóságodban, kibogozod a földi lét csomóit. Benned a kegyelet és a szeretet betöltik e nagy különbség közötti szakadékot.

2. állomás: Jézust elítéli a főtanács

Most Atyám azoknak az embereknek a kezében vagyok, akihez te küldtél el engem. Útravalóul csak a szeretetet kaptam, nem volt más fegyverem, hogy védekezzem. Ők a te teremtményeid, az én testvéreim, szívükbe helyezted az igazságosság szomját, de annak kielégítése nem tőled, hanem a Sátántól jön. Nem csillapodik az emberek efölötti viszálya: a te nevedben istentelenséget, igazságtalanságot követnek el. Egyes emberek más emberekről ítélkeznek.

3. állomás: Jézust elítéli Pilátus

Itt vagyok a főtanács előtt. Meg akarják ölni bennem az istenit, és mindezt a te nevedben akarják. Olykor felteszem a kérdést Atyám, a megtestesülés miért az emberek között valósult meg, miért nem egy más fajban látható teremtményeid közül, akik szintén tanúságot tesznek, mint a madarak, a halak, a dánszarvasok. De ezzel az elveszett fajjal akartál kiengesztelődni, azért tettél hasonlóvá az emberhez, hogy mint az ember fia, az emberek által karddal átszúrva, vérezzek és ez legyen a megbocsátás és az újrakezdés ára.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Elestem a súly alatt. Anyám miért követ és miért nem távolodik el? Így csak szívét epeszti. Péter megtagad engem. Te nem látod ezt Atyám és hallgatsz? Te is magamra hagysz? Ezeken a rettenetes helyeken át vezet a feltámadás útja. Mennyire magányos az ember! Te mindenütt ott vagy, de az ember nem mindenütt talál meg téged. Vannak olyan helyek, ahol te, úgy látszik, nem vagy jelen. Akkor reszket, mert elhagyatottnak érzi magát. Én is így vagyok, érts meg engem.

6. állomás: Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Megismerem a halált. Emberileg ismerem meg, ebből a szűk kapuból tekintek rá, amelyet te, mindenütt jelenlévő élet, csak tagadás útján ismersz. Három napig tart a száműzetés, amely mások számára nem ér véget. Mi vár rám, ki kormányozza a semmit, a nem jelenlévőt, a nem létezőt? Nekem kell elvinnem halálommal az életet oda, ahol az élet nincs jelen és ez a kínszenvedés az ára. Gyötör az a kétség, hogy tanításom kudarcot vallott. Hiábavaló volt földi tartózkodásom? Szép a föld, amelyet az embereknek és a többi teremtménynek adtál ezen a bolygón, amelyet a világegyetem középpontján kiválasztottál számukra. Én nem ebből a világból vagyok, de mégis gyengéden szerettem és most ez a szeretet ellenem fordul. Én is sírok, Uram, látom, hogy testvéreim végigjárják ezt az utat a századok, évezredek során.

7. állomás: Jézus először esik el

Az emberi horizontból szemlélem a világegyetemet, amelyet teremtettél. Két örökkévalóság mérkőzik egymással: a te élő és ragyogó örökkévalóságod és a másik fény és mozgás nélkül. Én is, az ember fia, félek a rám váró megpróbáltatástól. Én, aki nevedben feltámasztottam Lázárt, félek és kétlem, hogy a halált le lehet győzni. De ezért küldtél engem, hogy elnyerjem a halál feletti győzelmet.

8. állomás: Veronika megtörli Jézus arcát

Miért közlöm veled bizalmasan mindazt, amit öröktől fogva már tudsz? De hát az emberek jellemzője, hogy sajnáltatják magukat és támaszért koldulnak. Egy asszony kegyesen megtörli arcomat egy nedves kendővel. Mi ezeknek az embereknek a bűne? Ugyanaz, mint atyáiké: emberek. Én lemosom ezt a bűnt az írások szerint Új szerződést kötünk, új, szilárd szövetséget: így mondtam a vacsorán, mivel te sugalltad a szavakat.

10. állomás: A tömeg kigúnyolja Jézust

Azt akartad Atyám, hogy teljes egészében megismerjem az emberek rosszindulatát, hogy lássam, amint szeretetlenségük gyűlöletté nő. Atya, az Ember Fia úgy érzi, hogy megfogyatkozik az emberek iránti szeretet. Ez a legfájdalmasabb vereség lenne; tedd, hogy ez ne történjék meg.

11. állomás: Jézus harmadszor esik el

Harmadszor is elestem, segítő karok támogattak. Vannak köztük ártatlan lelkek, akik nem találnak megnyugvást. Ezeket, kérem, szeresd nagyon. Közöttük van anyám, jószívű férfiak és nők, akik elkísérik, sokan mások, akiket megtör a fájdalom. A jó és a rossz kezdettől fogva, országod eljövetelig szembesülnek egymással. De meghalok és feltámadok mindenkiért, akik megértettek és azokért, akik tudatlanságban maradtak. Mindenki üdvözülhet így akarja a Szövetség.

12. állomás: Jézust a keresztre szegezik

Atyám, megszerettem a földet, jobban, mint hittem volna. Szép és rettenetes a föld. Megszerettem utcáit, kedvesek lettek számomra dombjai és olajligetei, szőlőskertjei, még sivatagjai is. Számomra, Fiad számára csak egy állomás a föld, de most fájdalommal hagyom el még ezeket az embereket és foglalkozásaikat is, házaikat és hajlékaikat, fáj, hogy el kell hagynom őket. Az emberi szív tele van ellentmondássokkal, de egy pillanatra sem távolodtam el tőled. Utánad való vágyakozásom folytonos volt és erős, nemsokára együtt leszünk az örök otthonban.

13. állomás: Jézus meghal a kereszten

Ettől kezdve a szenvedés tanúja szól. Jézus elájult a kereszten két másik elítélt között. "Atyám, miért hagytál magamra?" ez az utolsó emberi kiáltása, hiszen emberi az Emberfiának legvégső gondolata a Földön.

14. állomás: Jézust sírba helyezik

Záróima:

A sírból az élet robbanásszerűen távozik.
Vége a halál kemény küzdelmének.
Új korszak kezdődik:
a véred által lepecsételt új szövetségben kiengesztelődött ember előtt megnyílt az út.
Nehéz ezt végigjárni.
Országod kapuja szűk.
Most, ó, Megváltónk, szükségünk van segítségedre, fohászkodunk támaszodért.
Te, vezetőnk és pártfogónk, ne tagadd meg nekünk.
A világ bűne határtalanul nagy volt.
Végtelenül nagyobb volt a szereteted.
Szeretettel kérjük szeretetedet.
Ámen.

(* Forrás: http://www.katolikus.hu/news/990406.html)

Link:

Fiorella Ilario foto riportja Mario Luziról (2004.november 11.)

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

TESTVÉRMÚZSÁK/MAGYAR PORTÁL - IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ

MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA - UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

HOME