OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar nyelvű online
melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
_____________________________________________
Ferrara, 2005. február 1.
Kedd
© SZITÁNYI GYÖRGY:
– hangjáték
–
(Elhangzott 2001. március 15-én a gödöllői Pelikán Rádió ünnepi
adásaként)
(Zene, alatta indul a szöveg, a zene lassan halkulva
kiúszik
A zene alatt különböző
hangsúlyokkal és igemódokban emberek egy szót ismételgetnek:
szabadság. A hangzavarból
kihallani a Filozófust)
Filozófus (a zenében
kibontakozik): Szabadság? Felismert szükségszerűség, semmi más.
Klerikus (nem erre reagál, tárgyszerű): Az emberi
szabadság szükségképpen tárgya mind a filozófiai, mind a teológiai embertannak.
Az ember pedig alapvetően különbözik minden más isteni teremtménytől, hogy
nyitottak a lehetőségei, és ezért az a feladata, hogy maga valósítsa meg
lényegének kifejezését.
Filozófus: Az ember abban különbözik minden mástól,
hogy képes felismerni az elkövetkező szükségszerűségeket.
Polgár: Rebellió?
Felfordulás! (elborzad:) Kossuth…
Filozófus (töpreng): Mire
volna jó tudni a jövőt? Felismert szükségszerűség…
Polgár: Miért kell mindig a
múltról beszélni?
Filozófus: A múlt a jelen anamnézise: kórelőzmény.
Haszontalan és nevetséges. A jövő azonban a jelen szükségszerű következménye.
Klerikus: Ha az ember nem élne szabadságával,
emberi lényegéről mondana le. Szabadságunkban áll választani Jó és Rossz
között.
Filozófus: Isten? Igen, Isten adott szabadságot, a
szabadság felszabadulás a halál és a földi hatalmasságok alatti szolgaságból.
Polgár: A hatalmasoktól
való félelmet a szabadság hiánya okozza, azt hiszem.
Petőfi: Föl, föl, barátom,
drága minden perc,
A föld
futócsillagjai vagyunk,
Csak addig élünk,
míg leszaladunk;
Maholnap a bíró
előtt lehetsz.
Föl, föl, barátom,
illeszd össze lantod,
Leheld beléje
búbánatodat,
Hisz a költő, ha a
legfájóbb hangot
Sohajtja, akkor a
legboldogabb.
Dalold el mind,
mivel szived teli,
Petőfi (folytatja):
S minden hang, amely
ajkadon kijő,
Lelked darabja
légyen… oly dicső
Kín és gyönyör
között elvérezni!
(Zene. Ha
lehet, legyen kiérezhető, hogy a forradalom elején vagyunk. A zene végén éles
vágással indul a szöveg.)
Széchenyi: 1848. március 15-én
Egy lengyel és Kossuth hordják a
gyúlékony anyagot a tűzre. Mit lehet tenni? Batthyány Lajost és Kossuthot kell
támogatni.
A Ferenc Károlyon
Bécsbe. Én hosszú tollal a kalapomon. Lelkesedés! Akár egy méhkas! „A heréknek
végük! C’est la fin de l’histoire” (Sze la fen dö l’isztoár). Én egy kéziratot
javaslok, melyet a császárnak alá kell írnia, és István főherceget ki kell
neveznie.
A Jägerzeilén
szállunk ki. Az egésznek rebellió-színezete van. Kossuthot egzaltált bécsiek,
lengyelek és itáliaiak ölelgetik, virággal koronázzák. Én egy kocsiban ülök
Madame Kossuthtal, aki reszket.
„Olly csend & rend volt… senki sem lopott.” Ezt
mondják; és örvendeznek!!! Elrémülök… mert ez bizonysága annak, hogy még a
tolvajok sem kalkulálnak… hanem ők is fanatizálva vannak!
Mivelhogy Bécsben az
atmoszféra Batthyány és Kossuth vélekedésének kedvezett, a kéziratot átvették. Felelős Ministerium etc. (et cetera)
Batthyány mint miniszterelnök---
(Zene. Néhány ütem múlva halkul, de
hallható a következő szöveg végéig.)
Kossuth: Uraim!
Mint a magyar szabadság hirnökei üdvözöljük
Magyarhon szabadságának napját. Oly nemzet közepette, mely a szabadság iránti
lelkesedés végett semmi ösztönzésre, semmi ingerlésre nem várt – ily népnek
közepette midőn az eseményekben maga az Isten szól, röviden szólok Magyarhon
szabad polgáraihoz.
Megjöttünk Bécs falai közül, hol az
abszolutizmusnak századokon keresztül tartogatott rendszere összedőlt. Testvéri
szeretettel fogadtattunk azon nép által, mely a szabadság kivívásának tettére
Pozsony falai közül kapta a biztató szót.
A mi közelgésünknek híre Ausztria
számára az alkotmány megadásának perce volt. A magyar megtartotta s megtartja e
nehéz napokban is hűségét a király iránt, s a király nevében István főherceg,
teljes hatalommal felruházott királyi helytartó fogja a felelős magyar
minisztérium által Budáról kormányozni az egész országot.
És íme, itt azon férfiú, Batthyány
Lajos gróf, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata is kinevezett
a nemzet első felelős minisztériuma elnökévé.
Mi más törvényeket Bécsből nem hozánk,
nekünk más törvények Bécsből nem kellettek.
Petőfi: Respublika,
szabadság gyermeke
S
szabadság anyja, világ jótevője,
Ki
bujdosol, mint a Rákócziak,
Köszöntelek
a távolból előre!
Petőfi (folytatja):
Most hódolok, midőn még
messze vagy,
Midőn
még rémes átkozott neved van,
Midőn
még, aki megfeszíteni
Kész tégedet, azt becsülik
legjobban.
Most
hódolok, most üdvözöllek én,
Hisz
akkor úgy is hódolód elég lesz,
Ha
a magasból ellenidre majd
A
véres porba diadallal nézesz.
Mert
győzni fogsz, dicső respublika,
Bár
vessen ég és föld elédbe gátot,
Miként
egy új, de szent Napóleon
Elfoglalod
majd a kerek világot.
(A zene a szöveg végén kezdődik.
Lehetőleg toborzószerű, mert bevezeti a következő részt.)
Arany: Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakomon
édes babám csókja;
Ne
félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek
vagyok katonája
Nem
kerestek engemet kötéllel;
Zászló
alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám,
te szép Magyarország,
Hogyne
lennék holtig igaz hozzád!
Nem
is adtam a lelkemet bérbe,
Négy
garajcár úgyse sokat érne;
Van
nekem még öt-hat garajcárom…
Azt
is, ha kell, hazámnak ajánlom.
Fölnyergelem
szürke paripámat,
Fegyveremre
senki se tart számot,
Senkié
sem, igaz keresményem:
Azt
vegye hát el valaki tőlem!
Olyan
marsra lábam se billentem,
Hogy
azt bántsam, aki nem bánt engem:
De
a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon
állok mindhalálig víni.
Petőfi: Mi ne győznénk? Hisz Bem a
vezérünk,
A
szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló
fénnyel jár előttünk
Osztrolenka
véres csillaga.
Ott
megy ő, az ősz vezér; szakálla
Mint
egy fehér zászló lengedez;
A
kivívott diadal utáni
Békességnek
jelképe ez.
Jókai:
Az első huszár nyargal a városon végig.
S a mint végignyargal,
felhangzik nyomában az a visszagondolhatatlan, leírhatatlan kiáltás, amit csak
akkor fog mégegyszer hallani Isten, mikor az arkangyal trombitája azt fogja
harsogni: „feltámadás!” mikor az újraébredők myriádjai lerázzák magukról a
földet, mely alatt átszunnyadták a századok rémálmait, mikor a gyöngéknek ereje
villámmá nő, s az erősek hatalma füstté oszlik, mikor lelke támad minden
rögnek, s a föld egész felszíne egy élő tömeggé válik, melyből egy csillagokig
ható zengés harsogja az egyik sarktól a másikig: hozsánna!
Vajda: Körültünk vagy tíz ellenség,…
Hát hiszen csak hadd legyen!
Megint
te lész a legelső
A
népek közt – nemzetem!
Dicső leszesz és
hatalmas
Úgy, mint ezerév előtt,
Mikor Árpád ősapánk tíz
Ellenséget megtörött.
(Zene. A végére szól Petőfi)
Petőfi:
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban
ékesíti a kart,
És
mi mégis láncot hordtunk!
Ide
veled, régi kardunk!
A
magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok
tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép
lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok
tovább
Nem leszünk!
Széchenyi: Batthyány Lajos felolvassa minisztereit. Az
én nevemnél a legnagyobb taps! Megsemmisülve érzem magamat. Most aláírtam a
halálos ítéletemet… Mindenki gratulál nekem. Babarczy legalább őszinte. Ezt
mondja: „Én bánom, hogy excellenciád belé állott a minisztériumba, mert a
kormány ezzel most talán nyer némi stabilitást.
Széchenyi (folytatja:)
Három órakor kerületi
tanács, félhétkor ismét… Megjelenik Deák, sokat beszél, de jól.
Petőfi: Szabad sajtó!… már ezentul
Nem
féltelek, nemzetem,
Szivedben
a vér megindul,
S
éled a félholt tetem.
Ott
áll majd a krónikákban
Neved,
pesti ifjúság,
A
hon a halálórában
Benned
lelte orvosát.
Míg
az országgyűlés ott fenn,
Mint
szokása régóta,
Csak
beszélt nagy sikertelen:
Itt
megkondult az óra.
S fölmenénk az ős
Budába,
Fölrepültünk,
mint sasok,
Terhünktől
a vén hegy lába
Majdnem
összeroskadott.
A
rab írót oly örömmel
S
diadallal hoztuk el,
Aminőt
ez az öreg hely
Mátyás
alatt ünnepelt! –
Magyar
történet múzsája,
Vésd
ezeket kövedre,
Az
utóvilág tudtára
Ottan
álljon örökre.
(Zene)
Kossuth: Kedves lelkem,
angyalom!
Ceglédre négy órakor
értem, hat órakor már egy háromszáz főből álló, fegyveres gyakorlott csapatot
útnak indítottam Pestre. Holnap reggel ugyanonnan háromezer ember és százötven
lovas megyen vasúton Pestre.
E percben érkeztem
Kőrösre. Itt a nép mondhatlan lelkesedéssel fogadott. Ahol kell, lelkesítek –
ahol kell, parancsolok.
Reménylem, a Tiszáig
vagy tizenöt-húszezer embert összeszedek, s ezeket helységenkint nyomban küldöm
Pestre.
Aztán a Tiszán túl
addig meg nem állok, míg százezer emberem nem lesz egy táborban. Azzal aztán
tömegben nyomulok előre.
Ne félj, angyalom –
megáld az Isten. De azon egyet tedd meg – irántami szeretetedre kényszerítelek
– nyugodalmamért, hogy távozz Pestről a mondott helyre, mert a gaz ellenség
képes volna családomat kezesül lefoglalni működésem elzsibbasztására.
Vajda: Kik hű fiai vagytok
e hazának
Kik
éltetek érte, és meghaltatok,
Hallgassatok
rám, élők a hazában!
S
ti sírokban – halhatatlanok!
Hozzátok
szól e jó édes anyának
Legszegényebb,
legszeretőbb fia,
Hallgassatok
rám! – az igaz könyörgést
Istennek
meg kell hallgatnia!
Én,
ki a véremet könnyekbe sírom
–
Ki ne siratna haldokló anyát? –
Ki szánná vérét, anyjától
vett vérét,
Ha megmenthetné a halót
magát?
Én, aki virrasztok a
haldoklónál,
Mig jönnek a félelmes
éjjelek,
Én elhagyottan könyörgök hozzátok:
Testvéreim, jertek,
segítsetek!
Csak nézzetek ki a sötét
éjjelbe!
Ott leskelődnek a
szörnyetegek;
Üzzétek a gyávát el… hisz
ébren
Nem néznek farkasszemet
veletek!
Oh, keljetek fel! Ily
viharos éjben,
Ily vészes éjben ne
aludjatok!
Az éjnek álmadarait
nézzétek!…
–
Vagy a sötétben megvakultatok?
Hát aki lát, remél, hát aki
érez,
Kétségbeessék a veszély
fölött?
Ki a hazáért ontaná el
vérét,
Bánatba haljon el – gyávák
között?!
Testvérek! Még nem
mostoha-anyátok
E szép haza, jertek,
segítsetek!…
Oh jőjjetek, mert nem lesz
majd anyátok!…
S fogtok-é aztán élni,
gyermekek?!
Széchenyi: Azt mondom Deáknak: „Egy bizonyos, hogy
minket vagy fent vagy lent
felakasztanak” és ebbe úgy csöppenek, mink Pilátus a Credóba (Krédóba).
A
kerületi ülésen Kossuth megpirongatja Lajos főherceget… azt mondja: vérontás
nélkül nem fog menni.
Éjfél. Az imént
jövök a minisztertanácsról. Minden reményem szertefoszlott. Ha Isten nem segít,
úgy az 1780 – 90-es francia forradalom ahhoz képest, ami nálunk ki fog fejleni,
ártatlan vígjátéknak, bohózatnak fog feltűnni.
Kossuth
fegyvereket követel az ifjúságnak. Teleki Laci ezt mondja: „Én, ha lemegyek
Pestre, lázítani fogok”. Deák kijelenti, hogy beteg, nem tud Bécsbe menni. –
Pázmándy és Eötvös Pepi fontolgatják a szakadék mélységeit, melybe bizonyosan
zuhanunk. Batthyány Lajos ünneplőbe öltözik, és estélyre megy!
Batthyány
és Kossuth pökhendiek
(Zene)
Petőfi: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te
a népek hajnalcsillaga!…
Megviradt,
felébredett a föld, fut
A
hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros
arccal
Jött
e hajnal Piros arca vad sugára
Komor
fényt vet a világra;
E
pirulás: vér, harag és szégyen
A
fölébredt nemzetek szemében.
Szégyeneljük
szolgaságunk éjét,
Zsarnokok,
rátok száll haragunk,
S
a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták
szíveinket,
Hogy
kioltsák életünket,
De
maradt még a népeknek vére
Annyi,
ami fölkiált az égre.
Nagy
idők. Beteljesűlt az Írás
Jóslatja:
egy nyáj, egy akol.
(Zene úszik a szöveg alá)
Egy
vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn
lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük
boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a
nap!
(A zene változik, békés lesz, és halkan megmarad
a szöveg alatt)
Polgár: Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat,
amikben
Legnagyobb
kedved telik.
Kedvesem,
te űlj le mellém,
Ülj
itt addig szótlanúl,
Míg
dalom, mint tó fölött a
Suttogó
szél, elvonúl.
Polgár (folytatja):
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat
szép lassan tedd,
Föl
ne keltsük álmából a
Szendergő
természetet.
(A zene erősödik, de nem nyomja el a
szöveget)
Petőfi: Respublika,
szabadság gyermeke
S
szabadság anyja, világ jótevője
Filozófus (elismeréssel): A felismert
szükségszerűség szülője… Minő eszme!
Klerikus (lelkesen magyaráz): Az ember nyitott
lehetőségeket kapott. Önmagának feladata, hogy maga valósítsa meg történelmi
esélyeit. A szabadság a megváltás gyümölcse, a lélek kibontakozása.
Filozófus (önmagát is meglepi a következtetés): Mégis a szükségszerűségek kovácsolják az
ember bilincseit. A rend…
Polgár (álmodozva, de ritmust tartva): Jöjj el,
szabadság, te szülj nekem rendet…
Petőfi: Szabadság, szabadság anyja…
Filozófus: Álmok kelhetnek valóra: szabadság.
Polgár: Jó szóval oktasd…
Filozófus: A szent szó: szabadság.
(A zenébe belemosódik a
szöveg, a zene elnyomja, végül kitart, és vége)
Polgár: Játszani is engedd, szabadság…
Klerikus (szeretettel): Szabadság, szabadság…
Filozófus (belevész a zenébe): A megmért szabadság a
rend szülője…
(A zene – remélhetőleg indulóféle –
harsog egy darabig, majd kiúszik)
Két
másodperc csend után: VÉGE
LEKONF: Kedves hallgatóink, Álmok kelhetnek
valóra címmel a Pelikán Rádió március tizenötödikei műsorát hallották
Gödöllőről, a 93,6 MHz-en. Korabeli írásművekből írta és szerkesztette:
Szitányi György. Közreműködött: ……..
Zenei szerkesztő: ………………
Rendezte: Szitányi György.
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME