OSSERVATORIO LETTERARIO 

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese   

_____________________________________________

                                                                                                                                                                                       Ferrara,  2005. február 1. Kedd

 

© SZITÁNYI GYÖRGY:

 

Álmok kelhetnek valóra

                                      

– hangjáték –

 

 

(Elhangzott 2001. március 15-én a gödöllői Pelikán Rádió ünnepi adásaként)

 

 

 

(Zene, alatta indul a szöveg, a zene lassan halkulva kiúszik

 

A zene alatt különböző hangsúlyokkal és igemódokban emberek egy szót ismételgetnek:

szabadság. A hangzavarból kihallani a Filozófust)

 

Filozófus (a zenében kibontakozik): Szabadság? Felismert szükségszerűség, semmi más.

 

Klerikus (nem erre reagál, tárgyszerű): Az emberi szabadság szükségképpen tárgya mind a filozófiai, mind a teológiai embertannak. Az ember pedig alapvetően különbözik minden más isteni teremtménytől, hogy nyitottak a lehetőségei, és ezért az a feladata, hogy maga valósítsa meg lényegének kifejezését.

 

Filozófus: Az ember abban különbözik minden mástól, hogy képes felismerni az elkövetkező szükségszerűségeket.

 

Polgár: Rebellió? Felfordulás! (elborzad:) Kossuth…

 

Filozófus (töpreng): Mire volna jó tudni a jövőt? Felismert szükségszerűség…

 

Polgár: Miért kell mindig a múltról beszélni?

 

Filozófus: A múlt a jelen anamnézise: kórelőzmény. Haszontalan és nevetséges. A jövő azonban a jelen szükségszerű következménye.

 

Klerikus: Ha az ember nem élne szabadságával, emberi lényegéről mondana le. Szabadságunkban áll választani Jó és Rossz között.

 

Filozófus: Isten? Igen, Isten adott szabadságot, a szabadság felszabadulás a halál és a földi hatalmasságok alatti szolgaságból.

 

Polgár: A hatalmasoktól való félelmet a szabadság hiánya okozza, azt hiszem.

 

Petőfi: Föl, föl, barátom, drága minden perc,

         A föld futócsillagjai vagyunk,

         Csak addig élünk, míg leszaladunk;

         Maholnap a bíró előtt lehetsz.

         Föl, föl, barátom, illeszd össze lantod,

Leheld beléje búbánatodat,

Hisz a költő, ha a legfájóbb hangot

Sohajtja, akkor a legboldogabb.

Dalold el mind, mivel szived teli,

Petőfi (folytatja):

S minden hang, amely ajkadon kijő,

Lelked darabja légyen… oly dicső

Kín és gyönyör között elvérezni!

 

(Zene. Ha lehet, legyen kiérezhető, hogy a forradalom elején vagyunk. A zene végén éles vágással indul a szöveg.)

 

Széchenyi: 1848. március 15-én

Egy lengyel és Kossuth hordják a gyúlékony anyagot a tűzre. Mit lehet tenni? Batthyány Lajost és Kossuthot kell támogatni.

A Ferenc Károlyon Bécsbe. Én hosszú tollal a kalapomon. Lelkesedés! Akár egy méhkas! „A heréknek végük! C’est la fin de l’histoire” (Sze la fen dö l’isztoár). Én egy kéziratot javaslok, melyet a császárnak alá kell írnia, és István főherceget ki kell neveznie.

A Jägerzeilén szállunk ki. Az egésznek rebellió-színezete van. Kossuthot egzaltált bécsiek, lengyelek és itáliaiak ölelgetik, virággal koronázzák. Én egy kocsiban ülök Madame Kossuthtal, aki reszket.

Olly csend & rend volt… senki sem lopott.” Ezt mondják; és örvendeznek!!! Elrémülök… mert ez bizonysága annak, hogy még a tolvajok sem kalkulálnak… hanem ők is fanatizálva vannak!

Mivelhogy Bécsben az atmoszféra Batthyány és Kossuth vélekedésének kedvezett, a kéziratot átvették. Felelős Ministerium etc. (et cetera) Batthyány mint miniszterelnök---

 

(Zene. Néhány ütem múlva halkul, de hallható a következő szöveg végéig.)

 

Kossuth: Uraim!

          Mint a magyar szabadság hirnökei üdvözöljük Magyarhon szabadságának napját. Oly nemzet közepette, mely a szabadság iránti lelkesedés végett semmi ösztönzésre, semmi ingerlésre nem várt – ily népnek közepette midőn az eseményekben maga az Isten szól, röviden szólok Magyarhon szabad polgáraihoz.

      Megjöttünk Bécs falai közül, hol az abszolutizmusnak századokon keresztül tartogatott rendszere összedőlt. Testvéri szeretettel fogadtattunk azon nép által, mely a szabadság kivívásának tettére Pozsony falai közül kapta a biztató szót.

      A mi közelgésünknek híre Ausztria számára az alkotmány megadásának perce volt. A magyar megtartotta s megtartja e nehéz napokban is hűségét a király iránt, s a király nevében István főherceg, teljes hatalommal felruházott királyi helytartó fogja a felelős magyar minisztérium által Budáról kormányozni az egész országot.

      És íme, itt azon férfiú, Batthyány Lajos gróf, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata is kinevezett a nemzet első felelős minisztériuma elnökévé.

      Mi más törvényeket Bécsből nem hozánk, nekünk más törvények Bécsből nem kellettek.

 

Petőfi: Respublika, szabadság gyermeke

         S szabadság anyja, világ jótevője,

         Ki bujdosol, mint a Rákócziak,

         Köszöntelek a távolból előre!

 

        

Petőfi (folytatja):

Most hódolok, midőn még messze vagy,

         Midőn még rémes átkozott neved van,

         Midőn még, aki megfeszíteni

Kész tégedet, azt becsülik legjobban.

 

         Most hódolok, most üdvözöllek én,

         Hisz akkor úgy is hódolód elég lesz,

         Ha a magasból ellenidre majd

         A véres porba diadallal nézesz.

 

         Mert győzni fogsz, dicső respublika,

         Bár vessen ég és föld elédbe gátot,

         Miként egy új, de szent Napóleon

         Elfoglalod majd a kerek világot.

 

(A zene a szöveg végén kezdődik. Lehetőleg toborzószerű, mert bevezeti a következő részt.)

 

Arany: Süvegemen nemzetiszín rózsa,

         Ajakomon édes babám csókja;

         Ne félj, babám, nem megyek világra:

         Nemzetemnek vagyok katonája

 

         Nem kerestek engemet kötéllel;

         Zászló alá magam csaptam én fel:

         Szülőanyám, te szép Magyarország,

         Hogyne lennék holtig igaz hozzád!

 

         Nem is adtam a lelkemet bérbe,

         Négy garajcár úgyse sokat érne;

         Van nekem még öt-hat garajcárom…

         Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.

 

         Fölnyergelem szürke paripámat,

         Fegyveremre senki se tart számot,

         Senkié sem, igaz keresményem:

         Azt vegye hát el valaki tőlem!

 

         Olyan marsra lábam se billentem,

         Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem:

         De a szabadságért, ha egy íznyi,

         Talpon állok mindhalálig víni.

 

Petőfi: Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk,

         A szabadság régi bajnoka!

         Bosszuálló fénnyel jár előttünk

         Osztrolenka véres csillaga.

 

         Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla

         Mint egy fehér zászló lengedez;

         A kivívott diadal utáni

         Békességnek jelképe ez.

 

 

Jókai:  Az első huszár nyargal a városon végig.

S a mint végignyargal, felhangzik nyomában az a visszagondolhatatlan, leírhatatlan kiáltás, amit csak akkor fog mégegyszer hallani Isten, mikor az arkangyal trombitája azt fogja harsogni: „feltámadás!” mikor az újraébredők myriádjai lerázzák magukról a földet, mely alatt átszunnyadták a századok rémálmait, mikor a gyöngéknek ereje villámmá nő, s az erősek hatalma füstté oszlik, mikor lelke támad minden rögnek, s a föld egész felszíne egy élő tömeggé válik, melyből egy csillagokig ható zengés harsogja az egyik sarktól a másikig: hozsánna!

 

Vajda: Körültünk vagy tíz ellenség,…

Hát hiszen csak hadd legyen!

         Megint te lész a legelső

         A népek közt – nemzetem!

Dicső leszesz és hatalmas

Úgy, mint ezerév előtt,

Mikor Árpád ősapánk tíz

Ellenséget megtörött.

 

(Zene. A végére szól Petőfi)

 

Petőfi:  Fényesebb a láncnál a kard,

         Jobban ékesíti a kart,

         És mi mégis láncot hordtunk!

         Ide veled, régi kardunk!

         A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Széchenyi: Batthyány Lajos felolvassa minisztereit. Az én nevemnél a legnagyobb taps! Megsemmisülve érzem magamat. Most aláírtam a halálos ítéletemet… Mindenki gratulál nekem. Babarczy legalább őszinte. Ezt mondja: „Én bánom, hogy excellenciád belé állott a minisztériumba, mert a kormány ezzel most talán nyer némi stabilitást.

 

Széchenyi (folytatja:)

Három órakor kerületi tanács, félhétkor ismét… Megjelenik Deák, sokat beszél, de jól.

 

Petőfi: Szabad sajtó!… már ezentul

         Nem féltelek, nemzetem,

         Szivedben a vér megindul,

         S éled a félholt tetem.

 

         Ott áll majd a krónikákban

         Neved, pesti ifjúság,

         A hon a halálórában

         Benned lelte orvosát.

 

         Míg az országgyűlés ott fenn,

         Mint szokása régóta,

         Csak beszélt nagy sikertelen:

         Itt megkondult az óra.

 

         S fölmenénk az ős Budába,

         Fölrepültünk, mint sasok,

         Terhünktől a vén hegy lába

         Majdnem összeroskadott.

 

         A rab írót oly örömmel

         S diadallal hoztuk el,

         Aminőt ez az öreg hely

         Mátyás alatt ünnepelt! –

        

         Magyar történet múzsája,

         Vésd ezeket kövedre,

         Az utóvilág tudtára

         Ottan álljon örökre.

 

(Zene)

 

Kossuth: Kedves lelkem, angyalom!

Ceglédre négy órakor értem, hat órakor már egy háromszáz főből álló, fegyveres gyakorlott csapatot útnak indítottam Pestre. Holnap reggel ugyanonnan háromezer ember és százötven lovas megyen vasúton Pestre.

E percben érkeztem Kőrösre. Itt a nép mondhatlan lelkesedéssel fogadott. Ahol kell, lelkesítek – ahol kell, parancsolok.

Reménylem, a Tiszáig vagy tizenöt-húszezer embert összeszedek, s ezeket helységenkint nyomban küldöm Pestre.

Aztán a Tiszán túl addig meg nem állok, míg százezer emberem nem lesz egy táborban. Azzal aztán tömegben nyomulok előre.

Ne félj, angyalom – megáld az Isten. De azon egyet tedd meg – irántami szeretetedre kényszerítelek – nyugodalmamért, hogy távozz Pestről a mondott helyre, mert a gaz ellenség képes volna családomat kezesül lefoglalni működésem elzsibbasztására.

 

Vajda: Kik hű fiai vagytok e hazának

         Kik éltetek érte, és meghaltatok,

         Hallgassatok rám, élők a hazában!

         S ti sírokban – halhatatlanok!

         Hozzátok szól e jó édes anyának

         Legszegényebb, legszeretőbb fia,

         Hallgassatok rám! – az igaz könyörgést

         Istennek meg kell hallgatnia!

 

         Én, ki a véremet könnyekbe sírom   

        Ki ne siratna haldokló anyát? –

Ki szánná vérét, anyjától vett vérét,

Ha megmenthetné a halót magát?

Én, aki virrasztok a haldoklónál,

Mig jönnek a félelmes éjjelek,

Én elhagyottan könyörgök hozzátok:

Testvéreim, jertek, segítsetek!

 

Csak nézzetek ki a sötét éjjelbe!

Ott leskelődnek a szörnyetegek;

Üzzétek a gyávát el… hisz ébren

Nem néznek farkasszemet veletek!

Oh, keljetek fel! Ily viharos éjben,

Ily vészes éjben ne aludjatok!

Az éjnek álmadarait nézzétek!…

        Vagy a sötétben megvakultatok?

 

Hát aki lát, remél, hát aki érez,

Kétségbeessék a veszély fölött?

Ki a hazáért ontaná el vérét,

Bánatba haljon el – gyávák között?!

Testvérek! Még nem mostoha-anyátok

E szép haza, jertek, segítsetek!…

Oh jőjjetek, mert nem lesz majd anyátok!…

S fogtok-é aztán élni, gyermekek?!

 

Széchenyi: Azt mondom Deáknak: „Egy bizonyos, hogy minket vagy fent vagy lent   felakasztanak” és ebbe úgy csöppenek, mink Pilátus a Credóba (Krédóba).

                   A kerületi ülésen Kossuth megpirongatja Lajos főherceget… azt mondja: vérontás nélkül nem fog menni.

Éjfél. Az imént jövök a minisztertanácsról. Minden reményem szertefoszlott. Ha Isten nem segít, úgy az 1780 – 90-es francia forradalom ahhoz képest, ami nálunk ki fog fejleni, ártatlan vígjátéknak, bohózatnak fog feltűnni.

                   Kossuth fegyvereket követel az ifjúságnak. Teleki Laci ezt mondja: „Én, ha lemegyek Pestre, lázítani fogok”. Deák kijelenti, hogy beteg, nem tud Bécsbe menni. – Pázmándy és Eötvös Pepi fontolgatják a szakadék mélységeit, melybe bizonyosan zuhanunk. Batthyány Lajos ünneplőbe öltözik, és estélyre megy!

                   Batthyány és Kossuth pökhendiek

(Zene)

 

Petőfi: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,

           Te a népek hajnalcsillaga!…

           Megviradt, felébredett a föld, fut

           A hajnaltól a nagy éjszaka.

           Piros arccal

           Jött e hajnal Piros arca vad sugára

           Komor fényt vet a világra;

           E pirulás: vér, harag és szégyen

           A fölébredt nemzetek szemében.

 

           Szégyeneljük szolgaságunk éjét,

           Zsarnokok, rátok száll haragunk,

           S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk.

           Álmainkban

           Alattomban

           Megcsapolták szíveinket,

           Hogy kioltsák életünket,

           De maradt még a népeknek vére

           Annyi, ami fölkiált az égre.

 

           Nagy idők. Beteljesűlt az Írás

           Jóslatja: egy nyáj, egy akol.

 

(Zene úszik a szöveg alá)

 

           Egy vallás van a földön: szabadság!

Aki mást vall, rettentőn lakol.

Régi szentek

Mind elestek,

Földúlt szobraik kövébül

Uj dicső szentegyház épül,

A kék eget vesszük boltozatnak,

S oltárlámpa lészen benne a nap!

 

(A zene változik, békés lesz, és halkan megmarad a szöveg alatt)

 

Polgár: Aludjál hát, szép természet,

          Csak aludjál reggelig,

         S álmodj olyakat, amikben

         Legnagyobb kedved telik.

 

         Kedvesem, te űlj le mellém,

         Ülj itt addig szótlanúl,

         Míg dalom, mint tó fölött a

         Suttogó szél, elvonúl.

 

Polgár (folytatja):

Ha megcsókolsz, ajkaimra

         Ajkadat szép lassan tedd,

         Föl ne keltsük álmából a

         Szendergő természetet.

 

(A zene erősödik, de nem nyomja el a szöveget)

 

Petőfi: Respublika, szabadság gyermeke

         S szabadság anyja, világ jótevője

 

Filozófus (elismeréssel): A felismert szükségszerűség szülője… Minő eszme!

 

Klerikus (lelkesen magyaráz): Az ember nyitott lehetőségeket kapott. Önmagának feladata, hogy maga valósítsa meg történelmi esélyeit. A szabadság a megváltás gyümölcse, a lélek kibontakozása.

 

Filozófus (önmagát is meglepi a következtetés):  Mégis a szükségszerűségek kovácsolják az ember bilincseit. A rend…

 

Polgár (álmodozva, de ritmust tartva): Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet…

 

Petőfi: Szabadság, szabadság anyja…

 

Filozófus: Álmok kelhetnek valóra: szabadság.

 

Polgár: Jó szóval oktasd…

 

Filozófus: A szent szó: szabadság.

 

(A zenébe belemosódik a szöveg, a zene elnyomja, végül kitart, és vége)

 

Polgár: Játszani is engedd, szabadság…

 

Klerikus (szeretettel): Szabadság, szabadság…

 

Filozófus (belevész a zenébe): A megmért szabadság a rend szülője…

 

(A zene – remélhetőleg indulóféle – harsog egy darabig, majd kiúszik)

 

Két másodperc csend után:      VÉGE

 

LEKONF: Kedves hallgatóink, Álmok kelhetnek valóra címmel a Pelikán Rádió március tizenötödikei műsorát hallották Gödöllőről, a 93,6 MHz-en. Korabeli írásművekből írta és szerkesztette: Szitányi György. Közreműködött: ……..  Zenei szerkesztő: ………………

Rendezte: Szitányi György.

A SZERZŐ HONLAPJA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

 

 IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ  - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

   UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME