Heti-Napi-OnLine

IV. évf.
43. szám
2004.
10. 21.

 

 

 


 

 

 

 

 

 

Eltékozolt rendszerváltás

Tizenöt évvel ezelőtt kiáltották ki a köztársaságot


Egykor volt jelszavak, melyek mintha ma is érvényesek lennének. A politika csúcsszereplői, akik már 1989-ben is a hatalom közelében voltak. És új szereplők, akik a rendszerváltás koreográfiáját próbálják még egyszer eljátszani. 1989 októberétől 2004 októberéig a Heti Válasz a magyar politika elmúlt 15 évét tekinti át, a köztársaság kikiáltásának 15. évfordulóján.

 

 

 

"Véget ért egy korszak", "Békés forradalom a szocialista párt kongresszusán", "Az újonnan született párt teljesen elhatárolódik a múlt örökségétől", "Nincs kormányválság", "A szocialista párt van hatalmon," "Együtt maradt a nagy konglomerátum", "Átmeneti helyzet a választásokig". Jelszavak és napilapok szalagcímei, melyeket éppúgy nyomtathattak volna 15 évvel ezelőtt, mint ma. A kísérteties hasonlóság a részletekben is vissza-visszaköszön: a pártok 1956 októberének örökségéért harcolnak, a médiában nem kap elég teret az ellenzék, nyilaskeresztes eszméket hirdető röplapok jelentek meg és váltak politikai üggyé, az Akadémia elnöke szerint veszélyben van a tudomány és az oktatás. Sorolhatnánk a szembeötlő párhuzamokat. Vajon mivel magyarázható, hogy a mai politikai helyzet ilyen mértékben ismétli a tizenöt évvel ezelőtti képletet? A jelek szerint ma is folyik a politikai csata a rendszerváltás (egyesek szerint rendszerváltozás, mások szerint rendszerváltoztatás) megnyeréséért.

Minden demokratikus rendszer legitimitása (vagyis társadalmi elfogadottsága) szempontjából alapvető jelentőségű, hogy miként őrzi meg a politikai közösség közös emlékezetében az alapítók hagyatékát. Magyarországon nem forradalom és nem is szerves belső fejlődés eredményeképpen született meg az új rendszer. Alapvetően a kétpólusú világrend felbomlása kényszerítette rá az állampártot a hatalom megosztására, egy új politikai és gazdasági rendszer kereteinek körvonalazására.

A rendszerváltozásról (2004. október 16.)

A rendszerváltozás jó tizenöt - lassan már húsz - éve nem más, mint életünk lefutó filmszalagja, amely halomban tekereg körülöttünk, gyűrűket és nyolcasokat ír le, fényes oldalt mutat és visszáját. Senki és semmi nem veheti el tőlem azt a jó érzést, hogy 1990 és 1994 közt megteremtettük a szabadság jogrendszerét, s hogy ebben tevékenyen részt vettem. Ugyan működik, ma lépten-nyomon a visszáját mutatja. Életfilmünk visszája a kádári hétköznapok máig élő brutalitása is, amelytől csak nem tudunk szabadulni. Fénye a rendszerváltásnak, hogy visszakapcsolódtunk Európa és a világ éltető vérkeringésébe. A fonákja, hogy a világpolitikai és hazai hatalmi konstellációk miatt a javak újraelosztásából nem részesült méltón a többség. Ezért nem született meg a tulajdon erkölcse. De fényes oldala ennek a filmszalagnak az, hogy a tehetség nem zárható el többé a tudástól, utazástól, a szabad szellemi tértől. A fonákja, hogy a lélek 1987-90-es szabadságvágya az anyagiba merült, és keveseket mozgat a szellem teremtő ereje. Ha hinni tudnánk benne, visszaszerezhetnénk a jelent, tenni tudnánk, és nem csak bámész szemlélői maradnánk a lefutó életszalag fordulatainak.
Kodolányi Gyula
1990-94 között a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója

Ez a társadalmi-politikai folyamat a nyolcvanas évek második felében kezdődött, a gazdasági rendszerváltás törvényi feltételeinek és intézményrendszerének kialakításával. Talán nem véletlenül. Az átalakulás kritikusai szerint a hatalmi elit felismerte: politikai erőpozícióját gazdasági előnyként tudja majd legjobban kamatoztatni. Vagyis az új törvényi keretek kialakítása versenyelőnyhöz juttatta a hatalmi elit tagjait. A gazdasági rendszerváltás már 1990 előtt a szabad versenyes kapitalizmus modelljét eresztette rá egy alulfejlett gazdaságra és annak elszegényedett társadalmára. Ez igen komoly társadalmi feszültségeket okozott. Az első szabad kormánynak ezért nemcsak az eladósodott állam siralmas költségvetési helyzetével és a gazdaság átalakításának nehézségeivel kellett szembesülnie, hanem neki kellett viselnie a politikai felelősséget azokért az igazságtalanságokért is, melyek az új rendszer korai, féktelen bevezetéséből következtek.

Miközben az állampárt politikai elitje már a gazdasági túlélésén dolgozott, a hatalmat gyakorlók megpróbálták a politikai veszteséget is minimalizálni az ellenzéki kerekasztallal folytatott tárgyalások során. A rendszerváltás kétarcúságának szimbolikus jele Nagy Imre újratemetése és nem sokkal később Kádár János temetése volt. A hatalomgyakorlás új formájáról az 1989 szeptemberére lezáruló nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon döntöttek a hatalom és az újonnan támadt ellenzéki pártok képviselői, meghatározva a békés átmenet intézményes politikai feltételeit. Bár a parlamentáris demokrácia intézményrendszere épp e tárgyalások következtében meglepően teherbírónak bizonyult, a folyamat esetlegességei meghatározták az átmenet politikai jellegét. A szocialista párt arra törekedett, hogy a szabad választások előtt felállítsa és lehetőség szerint be is töltse az új intézmények minél nagyobb hányadát, hisz ekkor még könnyebben érvényesíthette hatalmi pozíciójának előnyeit. Így történt, hogy az Alkotmánybíróság felállításával olyan helyzetet teremtett, hogy a természete szerint nem jogállami állampárttal szemben nem lehetett nem jogállami eszközökkel eljárni - vagyis megakadályozta a hatalom forradalmi átalakítását. Antall József csak e helyzetet regisztrálta, amikor az új rendszer jogfolytonosságát hangoztatta, s megjegyezte: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Másrészt az oszd meg és uralkodj! hagyományos hatalmi logikáját követve sikerült az ellenzéken belül olyan éles ellentétet szítania, ami a négy-igenes népszavazáshoz, majd ahhoz vezetett, hogy nem lehetett a volt hatalom képviselőivel szemben egységes ellenzéket felsorakoztatni. Ezt a taktikát igazolta vissza a Szabad Demokraták Szövetségének 1994-es drámai döntése, amikor a párt elfogadta a szocialisták hatalomra csábító ajánlatát, ezzel végleg legitimálva az 1989 előtt szocializált erői által vezetett újsütetű MSZP-t.

1989 októberében ugyanis az MSZMP XIV. kongresszusán a párt újjáalakult, Magyar Szocialista Párt néven. Az új vezetésből kimaradt Grósz Károly és Berecz János, a pártelnök a mérsékelt reformpárti Nyers Rezső lett, s a reformerek, Pozsgay és Németh Miklós megerősödtek. Ugyancsak 1989 októberében a parlament megszavazta az alkotmány módosítását és az úgynevezett sarkalatos törvényeket, melyek az átmenet békéjét voltak hivatva biztosítani. Mindez azért bizonyult döntő jelentőségűnek, mert az alkotmánymódosítás kétharmados támogatottságára vonatkozó elméleti megfontolás (tudniillik az alkotmány stabilitása) kiterjedt számos olyan jogalkotási területre is, ahol ezt csak az átmenet bizonytalan helyzete indokolta. A tárgyalások eredeti elképzelése szerint azonban mind az alkotmánymódosítás, mind pedig a sarkalatos törvények ideiglenes jellegűek voltak, melyek az átmenetet szabályozzák, amíg az új rendszer új és legitim képviselői el nem végzik a végleges alkotmányozás nehéz feladatát.

Nyilas provokáció

A Magyar Nemzet 1989. október 20-i beszámolója: "Az Országgyűlés csütörtökön (október 19-én - A szerk.) közfelkiáltással elfogadta azt a nyilatkozatot, amely elítéli az újra nyíltan jelentkező fasiszta, nyilaskeresztes eszmét. »A magyar Országgyűlés mély felháborodással fogadta, hogy egy röplapon újra nyíltan megjelent a fasizmus, a nyilaskeresztes eszme«." A lap szerint a Magyar Nyilaskeresztes Párt újjáalakulását kinyilvánító röpirat provokációs célzatú. Feltételezett készítője mögött nem áll szervezett csoportosulás. A röpirat célja faji gyűlöletkeltés, izgatás "zsidók, cigányok, kommunisták nyilvános »felkoncolására« való uszítás." A provokáció tényét igazolja, hogy az új párt három megadott száma a Szabad Demokraták és a Fidesz ismert telefonszámai. Az SZDSZ részéről Pető Iván elhatárolódott a provokációtól, melynek célja szerinte a párt lejáratása volt. A Belügyminisztérium közleménye is provokációnak nevezi a nyilas röplapot, és azt állítja, hogy a hatóság ismeri a tettes nevét is.

Ám a választások után kialakult politikai helyzet ezt már nem tette lehetővé. 1990 tavaszára ugyanis az ellenzéken belüli jobb- és baloldali megosztottság olyan erősen kiütközött, hogy a választások után győztes jobboldali koalíciós erők vezetője, Antall József már nem látta politikai lehetőségét egy új alkotmányozásnak. Ezért, az ország kormányozhatóságának megőrzése végett inkább háttéralkut kezdeményezett. Ezt nevezi a közbeszéd Antall-Tölgyessy-paktumnak, amelynek köszönhetően ugyan a napi ügyekben a törvényhozás lehetőségét megszerezte a parlamenti többség, ám az elvi jelentőségű, rendszerváltó kérdésekben továbbra sem tudott érdemben eljárni, mivel ezek a törvénykezési témák továbbra is kétharmados támogatottságot igényeltek.

A politikai helyzet foglyaként és persze a demokratikus politikában való jártasság híján a "kamikázekormány" nem tudott elvégezni olyan alapvető fontosságú feladatokat, melyek a rendszerváltás lényegéhez tartoztak volna (igazságtételi törvények, lusztráció, médiaegyensúly megteremtése, gazdasági versenyhelyzet kiegyensúlyozása, hatékony társadalombiztosítás, a nagy állami elosztórendszerek reformja, megfontolt és kontrollált privatizáció). Így aztán érdemei (kilépés a KGST-ből, a szovjet csapatoktól való megszabadulás, a költségvetési deficit csökkentését célzó törekvések, a NATO-hoz és az Európai Közösséghez való közeledés, a határokon túli magyarok érdekében kifejtett tevékenysége) ellenére megbukott.

Az 1994-ben hatalomra jutott szocialista -liberális koalíció első számú történelmi érdeme a gazdasági stabilitás megteremtése. (Hogy az úgynevezett Bokros- csomag ebben milyen szerepet játszott, a tekintetben - természetesen politikai alapon - megoszlanak a vélemények.) Ám a rendszerváltás folyamatának egésze szempontjából igen súlyos terheket örökített utódaira a Horn-kormány a gazdasági korrupcióval, a hatalom és a gazdaság közötti összefonódások révén (lásd Tocsik-ügy), a ’89 előtti hatalmi technikák felélesztésével és a szocialisták által gerjesztett, a jobboldal kétségtelen óvatlansága és tapasztalatlansága miatt újra és újra kijátszható rasszizmus-, antiszemitizmuskártyával, valamint a köz- és a privát média megszállásával.

Az addigra már jobboldali, magát polgári erőként meghatározó Fidesz 1998-as győzelme azzal kecsegtetett, hogy egy tiszta lappal induló, ’89 után szocializálódott pártalakulat veszi kezébe az ország irányítását. A rendszerváltás utáni politikai elit legígéretesebb képviselője, Orbán Viktor, az új miniszterelnök határozott és céltudatos politikusként lépett színre. Ám a hatalom és a gazdaság közti alkuk felrúgása, az új nemzeti burzsoázia támogatása, valamint néhány hívének mohósága, a vele rokonszenvező média hiánya vagy szakszerűtlensége miatt elmaradt 2002- ben a választási siker, s így a rendszerváltás bevégzése.

 

Fotó: MTI

 

Egy bálvány ledőlt. 1990. március 20.

A rendszerváltás sokak szerint 2002- ben bukott el végleg. A győztes baloldali pártok koalíciója hatalomra segítette 1989 miniszterelnök-helyettesét, Medgyessy Pétert, akiről még 2002 nyarán kiderült, hogy a régi titkosszolgálat ügynöke volt, amit választóinak nem kívánt bevallani. A Szabad Demokraták Szövetsége másodszor is a hatalom mellett döntött, ahelyett hogy a rendszerváltás mellett állt volna ki, s egy, a titkosügynökök listájának nyilvánosságra hozatalára vonatkozó, azóta kiderült, megalapozatlan ígéret fejében ismét legitimálta a szocialisták korábbi elitjét. A 2004 őszén alakult régi-új hatalmi konstellációt két politikus fémjelzi. A volt KISZ-vezető, az állami vagyon privatizációjából busásan meggazdagodott, az Apró család aprómunkája és egy SZDSZ-es kötődésű háttércsapat által felépített Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, s árnyékában az egyetemi katedrát a politikai pulpitussal felváltó Hiller István mint "szerethető" szocialista pártelnök. Ők ketten új korszakot ígérnek híveiknek.

A kérdés 2004 októberében tehát az, lehet-e új korszakot kezdeni egy feledésbe merült rendszerváltás után.

H. H. F.



Forrás: Reflektor (Heti Válasz)

 

Az Osservatorio Letterario  szerkesztősége ezúton kéri a Heti Válasz szerkesztőségének  beleegyezését ahhoz, hogy saját olvasóinak korábban megjelent anyagukat - szerkesztés nélkül - tovább adja.

 

VISSZA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

  

TARTALOM - ELŐZŐ  SZÁM - IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ

 MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA -  UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME