OSSERVATORIO
LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. január 31. Hétfő
Ez a helyzet, Ria
Ennél elégedettebb országot álmodni sem
lehetne: minden nagyobb pártja boldog, mert mindegyikükre többen szavaztak,
mint amennyit reméltek. Jó, mi? Eközben az ország szavazóhelyiségei kongtak az
ürességtől, a szavazásra jogosultak nem nagyon mászkáltak szavazni.
Ez
nem egészen így volt kitalálva, de a legeslegnagyobb magyar kormánypárt
mindenesetre épített erre. Ugyanezen a helyen kértem mi magamnak, hogy hülyébbnek nézzenek
családostul, hazástul: a szocialista szóvivő cakpakk fölöslegesnek ítélte a
helyhatósági választásokat azzal, hogy az emberek szeretnek a győztesekhez tartozni, tehát
rájuk fog szavazni az ország.
Hadd jegyezzem meg: coki.
Mert
most az van, hogy a szuperpárt az összes leadott szavazatnak mintegy 30%-át
szerezte megh. Mintha ez kevesebb
volna, mint a tavaszi 54%. Nem :
Ők
mindenesetre elégedettek, mert a legtöbb jelölést ők szerezték.
Most
is elégedettek, mert ez a 30% elég sok.
Szerintem
is.
Feltételezem,
hogy a nemzet járt általános iskolába, már csak azért is, mert kötelező volt
neki A 30 éppen a fele a 60-nak, ami nem sokkal több az 54-nél. Ez a
jelenlegi 30 alig több, mint fele az 54-nek. Stimmel? Persze, hogy
stimmel, de az a helyzet, hogy a tavaszi 54 össze sem hasonlítható az őszivel
(vagy tél elejivel, ezen nem fogunk összeveszni). Akkor ugyanis, az országnak
több mint fele szavazott, most pedig - mondjuk így az egyszerűség kedvéért -
negyede. Ez nem igaz, de ezen nem múlik semmi.
Ez
pedig azt jelenti, hogy a tavaszi választókhoz képest nem felére, hanem negyedére csökkent
a kormányszuperre voksolók száma. Kevesebbre, de így egyszerűbb
számolni.
Egy
dolgot lehetetlen elvitatnunk a tízágú szegfű kertészeitől: nem lusták. Ha
szavazni kell, mindenütt ott vannak. Fájó szívvel mondom, hogy ahányan csak
rájuk akartak szavazni, mind elmentek, és ez a többiekről igazán nem mondható
el.
Vagyis
ennyien
vannak. Ők. Ez a létszám és családja.
No
most sok ez, vagy kevés? Valahogy úgy vagyok vele, mint a hajszállal: a
levesben egy is sok, a fejtetőn kettő is kevés.
Elég
az hozzá, hogy a szavazásra jogosult lakosságnak mintegy 12%-a szavazott rájuk. Pedig
ők mind elmentek, az fix, arra mérget lehet venni. Ez egy ilyen társaság,
szorgalma páratlan. Amikor szavazni kell.
Meg
értekezni. Meg egyetérteni. Meg dumálni.
Tanácskozni.
A
szakértők - úgy látszik - ilyenek. És most szörnyen meg vannak elégedve az
eredménnyel, és elmondják, hogy ez mennyire jó nekik így, és különben is a
helyi érdekeknek megfelelően többnyire független jelöltre szavaztak az emberek.
Ehhez
mit szól?
Tavasszal
eszembe jutott szegény Béni bácsi, akinek kedvenc szavajárása az volt, hogy ahol
hülyeség van, ott hülyeség van. Ha olvasta, talán emlékszik rá, és -
higgye el - az öreg e tételében alapigazságot mondott ki.
Most
megint megjegyzek valamit: az ellenfelet nem szabad lebecsülni. Ezt apámtól
tanultam, de egy Vera nevű lány is sokszor emlegette, amikor udvarlóiról
beszélt baráti körben: hátha nem annyira hülyék a fiúk, amennyire annak
látszanak. Most figyeljen, mert tovább cifrázom az elméletet! Aki ellenfélként
kezeli a sajkát szavazótáborát, pláne téved, ha azokat nézi hülyéknek.
Ez
teljesen független attól, igaza van-e ebben, vagy sem.
Nemcsak
a hatalomban működnek a régi reflexek. Az ország belefáradt a mézesmadzag
és bunkósbot politikájába, ami különösen akkor érthető, ha a
madzagról a mézet mindig leszopogatta már az állam, miáltal a képlet úgy áll,
hogy spárga és bunkósbot. Esetleg bunkócska. (Az nem segít most, pedig
megígérte.)
Mielőtt
eltérnénk a témánktól: akár hülyékből áll egy csoport, akár nem, ha nekik
köszönhetem a gyarapodásomat, súlyos hiba lebecsülnöm őket. Nemcsak azért, mert
nekik köszönhetem, hogy miattuk egy egész ország fárad, hogy
eltartson, hanem azért is - főleg azért -, mert közülük valónak tekintenek. Aki például
analfabéták
vállán át jut a hatalomhoz, vagy vállalja őket, vagy beléjük bukik.
Mármint abba, hogy megbuktatják a saját választói.
Méghozzá nem is reménybeli külföldi partnerei előtt, hanem mindenestül.
Haló
porában is tisztelem Béni bácsit és bölcselmét, mégis ki kell egészítenem: ahol
hülyeség van ott hülyeség van, de sohasem tudhatjuk, mennyi.
A választási eredmények erről is szólnak, nem csupán
arról, amit beléjük magyaráznak abban a hitben, hogy egyik szavazópolgár sem
járt még számtanórán.
De
ha nem is járt volna: annyi emberi méltóság mindegyikbe szorult, hogy meg
lehessen sérteni. Ha látszólag nem is sikerül mindenkinek, akit maga közül valónak hisz, azzal
egyenjogúnak képzeli magát. Ha ilyenkor azt mondja egy párt, hogy az
ő jelöltje építészmérnök, aki elterezte a Margitsziget megmentését, akkor
választója körülnéz leghíresebb bútoráruházunkkal szemközti, ajtótlan,
fűtetlen, jogcím nélkül birtokolt odújában, ahonnan ki akarják lökni az utcára.
Az ilyen ember, ha meg is hagyják e lyukban, nem esik hasra a szocialista
építészet mint szakértelem előtt.
Ezeknek
hiába dumálnak, hogy a Nagyszállónak és környékének csinosítója az ő embere.
Nem a Sziget miatt; nyavalyát. Azért, mert egy nyomorult lakóházat sem képes
használható állapotban tartani.
Az
ember nem annyira hülye, hogy elhiggye, éppen most, a gödör alján kezdenek úgy
dolgozni ezek,
ahogyan több mint négy évtizedig anyagi erő birtokában sem voltak
hajlandók.
Ezek
után híg duma, hogy független jelölteknek áll ilyentájt a zászló, és erről jut
eszükbe, négy évvel ezelőtt is ugyanígy volt, hát persze. Ilyenkor ritka dolog
következik be a valóságban: az
emberek felismerik, hogy az államérdek (vagy amit annak mondanak) nincs is a
térképen, ők a maguk valóságos lakóhelyén laknak, és
az az ő világuk. Szomorú, persze, hogy szomorú látni egy-egy
híradóban az afrikai ínséget. De hát az a helyzet, hogy a hazai sajátunk, és
sokkal jobban fáj, mert hiába jön Kojak vagy Jockey Ewing a Dallasból, az
afrikai nyomort elfeledtetik velünk, de a hazait nem.
Az
emberarcú szocializmus örökségébe mi pusztulunk bele. Akár nacionalista
egoizmus ez, akár burzsoá cinizmus, amíg a magyar paraszt a saját udvarán,
titokban ássa el szülei hulláját, mert temetésre sincs pénze egy végigdolgozott
élet alkonyán, hiába sajnáltatják velem a túlnépesedett néger államot. Itthon az én
hazám polgára porlad hullott jószágként elásva a maga portáján.
Gondolom, látta a tévében ezt is.
Nekem
ilyenkor nem a túlnépesedők, hanem egy fogyóban levő kis nemzet sorsa jár a
fejemben. Hogy mivé lettünk. És biztos vagyok abban is, hogy a csillogó
áruházzal szemközti kapualj mögött lappangó odúlakó - akárkire szavazott is -
ugyanannak a nemzetnek a fia, amelyiké én vagyok. Maga is így van ezzel?
Most
persze jöhetnek, hogy közönyösek az emberek, pedig rajtuk múlik minden.
Az
a helyzet, Ria, hogy nem csak rajtuk múlik. Meg mivel is törődjenek? Hogy az ő
esetleges jövedelmük és a Palotás-vagyon átlaga szerény, de biztos megélhetésre
ad lehetőséget? Ennyi hülyeség nincs. Ha a milliárdos pénzéhez hozzáadom ezek
javait és elosztom annyival, ahányan vannak, akkor jön ki az átlag, amiből
állítólag meg lehet élni. Van fogalma, mennyire kevésnek kell lennie a hozzáadandónak, hogy
ez a nyomorúságos átlag kijöjjön?
Mielőtt rámszólna: nem sajnálom a gazdagtól a pénzt. Legyen neki, és csináljon belőle
munkahelyet, ha tűri a pénzügyminiszter befolyása alatt álló kabinet és a
parlamenti többség. Ha tűri, mondom, mert most éppen a magánosításnak és a
kisgazdaságoknak tartanak be, fúrják az egyházi iskolákat, ahonnan kiváló
emberek tömege került ki a nyílt elnyomás évei alatt is. Ha eltűri az egyre
vörösebb kormány, amelyik ezúttal éppen azt felejti el, hogy nem a bőrünket
kellene lenyúzni, hanem a jövedelmünket megadóztatni. Emberi mértékkel és tisztességes
körülmények között.
Hogy ne legyen kénytelen pénz helyett bejelentetlen
munkával fizetni az adós, mert már munkanélküli-segélyre sem
jogosult; és a hitelezőnek ne kelljen kétszer annyit dolgoztatnia a
szerencsétlennel csak azért, mert a társadalombiztosítási járulékot rajta egészen
biztosan bevasalják. A kisember nem MÁV, hogy az egész ország zsebéből
fizessünk helyette.
És
ilyenkor jönnek ezek a számtanórán is a maszlaggal.
© Szitányi György
(PMH, 1994 december 16., péntek)
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA
- FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME