OSSERVATORIO LETTERARIO 

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese   

__________________________________________

Ferrara,  2005. január 31. Hétfő

 

A falvédő és a madarak

 

Alighanem a falvédőről jöttünk, csakis ez lehet a magyarázata, különben ennyi embert nem lehetne madárnak nézni, pláne nem falvédődumával szédíteni. Mert ha merik csinálni, annak bizonyára oka van.

  Ha más nem, akkor nyilván az, hogy madarak vagyunk.

  Madárság szerint kétféle ember van. Úgymint a) aki madárnak néz(het) másokat, b) akit madárnak néznek.

  A madárnak néző általában abból lesz, aki 1. madárnak lát, 2. madárnak ismer másokat, netán 3. abból indul ki, hogyha valakire sokáig és sokszor mondják, hogy madár, az azzá is válik. Ez utóbbi madárnak néző a legveszélyesebb: ebből a fajtából kerülnek ki azok, akik madárnak látnak másokat. Jellemző tünetük a mámor, amit a hatalomtól szoktak kapni.

  Madárnak nézni lényegében bárkit lehet. Más-más ideig, más-más mértékben, de lehetséges. Végeredményben - ezt általában nem tudják a madárnak nézők, vagy ha tudják, gyorsan elfelejtik - a madárság foka és tartama a madárnak nézett türelmétől nagymértékben függ.

  Persze mindenkinek szíve joga fát vágatni a saját hátán, ebbe beleszólni nem ildomos. Megjegyzem, szerintem nem is érdemes, mivel akinek fát vághatnak a hátán, vagy úgy tesz, mintha észre sem venné (vagyis szándékosan madárnak látszik), vagy pedig azt mondja, ezek az én érdekemben vágják a fát a hátamon, ezt ők maguk mondták, és ők csak tudják, miért teszik, ez tehát jó nekem. Ebből látni, hogy csak annyiban igazi madár, amennyiben nem tud önerejéből repülni.

  Na most, aki a falvédőről jött, annak azért jó a falvédőszöveg, mert közös a gyökerük. Egy tőről erednek. Ugyanabból az agyból pattantak ki: a csirip és a madár.

  A falvédőkről azt tapasztaltam, hogy a falat nem nagyon védik, ezzel szemben jól lehet velük a falak hibáit takargatni. A hiba pedig - ez szintén tapasztalatból eredő ismeret - akkor is ott marad, ha a falvédőt naponta mossák oly tisztára, hogy akár sebkötözésre is alkalmas.

  Ha a mogorva ember hazamegy, és jól elkalapálja az asszonyt, hiába álla falvédőn, hogy egész nap várja az urát, aki karjába veszi esténként asszonykáját. Az a helyzet, hogy az a szöveg a falvédőn, ha hímezve van, ha nyomtatva, nem jó semmire. Nem változtat se a verésen, se azon, hogy az asszony csak egyetlen dologtól fél a világon: az esténkénti veréstől. Ami ráadásul teljesen független attól, jól főz-e, vagy sem.

  Az ilyen asszony - ha csak nem hülye már a sok veréstől - egyáltalán nem várja egész nap az urát: addig boldog, amíg az máshol van. Ez ilyen egyszerű. Vagyis az a helyzet, hogy a rendszeresen püfölt asszony a saját falvédőjének sem hisz.

  Talán még akkor sem, ha az áll rajta, hogy férjura adminisztrációs hiba következtében veri, mert úgy értesült, az asszony személyes sikerként könyvelné el a verést, ha kapna. Ez majdnem olyan, mintha egy miniszterelnök kinevezéseket írna alá abban a hitben, hogy a kinevezendő személyek kilétében az illetékes parlamenti bizottság megegyezett.

  Őszintén szólva kényes ügy, legalábbis madártanilag.

  Anélkül, hogy a párhuzamot feloldanánk: vagy a ház ura nézi madárnak élete párját, vagy valamelyik informátor nézte madárnak a miniszterelnököt. Ezek után nehéz lenne hitelesen a falra festeni, hogy pár(t)osan szép az élet. Pedig mindezek ellenére akadnak jó házasságok is.

  Ámbár nem azokban az együttélésekben, amelyekben véletlenül éppen ugyanez a férj nem adja haza a kosztpénzt, ezzel szemben elmagyarázza a megvert asszonynak, hogy az ő érdekében nem ad pénzt, mert ha adna, neki nem maradna elég. Ez meg éppen olyan, mint a nyugdíjemelési szószegés.

  Akinek tízezer a havi nyugdíja, az szeptembertől kap havi nyolcszázat, vagyis idén összesen 3200 forintot, mert 8 százalékkal emelik a pénzt, nem pedig 5 százalékkal. Igaz, 5 százalékkal visszamenőleg emelték volna, és úgy közel dupláját, 6000 forintot kapott volna a még ebben az évben.

  Az eredeti elképzelés szerint ebben az évben visszamenőleges hatállyal kötelesek emelni a nyugdíjakat, akármi is történjék. Nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, hogy ne legyen az ország közel harmadának még rosszabb, ott, emeletnyivel a bányabéka alatt, ahol él. Az eredeti, kötelező érvényű rendelkezés szerint a 10 000 forintot (vagy még kevesebbet) kapó nyugdíjas ebben az évben 9600 forintot vehetne kézhez.

  Ez nem sok, de kevés. Annyit azonban mégis jelent, hogy az eddiginél jobban ezúttal nem szakadna le. Nem közérzetjavító intézkedés volna: elemi kötelesség.

  Most meg úgy áll a dolog, hogy meglehet, a nyugdíjast jól megveri a Ház ura, amit végső soron meg is érdemel, mert aki ebben az országban - mondjuk - negyven éven át dolgozott, az a szocializmust építette, és ő az oka annak, hogy így állunk.

  A vezetőkről pedig szó ne essék. Nem a vezető tapossa halálra, akit elgázol, hanem az autója, és a kettő nem azonos. Ezért van az, hogy az összetört Ladából minden további nélkül át lehet ülni a Mercibe.

© Szitányi György

(PMH, 1994. július 26., kedd)

 

A SZERZŐ HONLAPJA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

 

 IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ  - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

   UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME