OSSERVATORIO
LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. január 31. Hétfő
A falvédő és a madarak
Alighanem a falvédőről jöttünk, csakis ez
lehet a magyarázata, különben ennyi embert nem lehetne madárnak nézni, pláne
nem falvédődumával szédíteni. Mert ha merik csinálni, annak bizonyára oka van.
Ha
más nem, akkor nyilván az, hogy madarak vagyunk.
Madárság
szerint kétféle ember van. Úgymint a) aki madárnak néz(het) másokat, b) akit
madárnak néznek.
A
madárnak néző általában abból lesz, aki 1. madárnak lát, 2. madárnak ismer másokat,
netán 3. abból indul ki, hogyha valakire sokáig és sokszor mondják, hogy madár,
az azzá
is válik. Ez utóbbi madárnak néző a legveszélyesebb: ebből a
fajtából kerülnek ki azok, akik madárnak látnak másokat. Jellemző tünetük a mámor,
amit a hatalomtól szoktak kapni.
Madárnak
nézni lényegében bárkit lehet. Más-más ideig, más-más mértékben, de lehetséges.
Végeredményben - ezt általában nem tudják a madárnak nézők, vagy ha tudják,
gyorsan elfelejtik - a madárság foka és tartama a madárnak nézett türelmétől
nagymértékben függ.
Persze
mindenkinek szíve joga fát vágatni a saját hátán, ebbe beleszólni nem ildomos.
Megjegyzem, szerintem nem is érdemes, mivel akinek fát vághatnak a hátán, vagy
úgy tesz, mintha észre sem venné (vagyis szándékosan madárnak látszik), vagy
pedig azt mondja, ezek az én érdekemben vágják a fát a hátamon, ezt ők maguk
mondták, és ők csak tudják, miért teszik, ez tehát jó nekem. Ebből látni, hogy csak
annyiban igazi
madár, amennyiben nem tud önerejéből repülni.
Na
most, aki a falvédőről jött, annak azért jó a falvédőszöveg, mert közös a
gyökerük. Egy tőről erednek. Ugyanabból az agyból pattantak ki: a csirip és a
madár.
A
falvédőkről azt tapasztaltam, hogy a falat nem nagyon védik, ezzel szemben jól
lehet velük a falak hibáit takargatni. A hiba pedig - ez szintén tapasztalatból
eredő ismeret - akkor is ott marad, ha a falvédőt naponta mossák oly tisztára,
hogy akár sebkötözésre is alkalmas.
Ha
a mogorva ember hazamegy, és jól elkalapálja az asszonyt, hiába álla falvédőn,
hogy egész nap várja az urát, aki karjába veszi esténként asszonykáját. Az a
helyzet, hogy az a szöveg a falvédőn, ha hímezve van, ha nyomtatva, nem jó
semmire. Nem változtat se a verésen, se azon, hogy az asszony csak egyetlen
dologtól fél a világon: az esténkénti veréstől. Ami ráadásul teljesen független
attól, jól főz-e, vagy sem.
Az
ilyen asszony - ha csak nem hülye már a sok veréstől - egyáltalán nem várja
egész nap az urát: addig boldog, amíg az máshol van. Ez ilyen egyszerű. Vagyis
az a helyzet, hogy a rendszeresen püfölt asszony a saját falvédőjének sem hisz.
Talán
még akkor sem, ha az áll rajta, hogy férjura adminisztrációs hiba következtében
veri, mert úgy értesült, az asszony személyes sikerként könyvelné el a verést,
ha kapna.
Ez majdnem olyan, mintha egy miniszterelnök kinevezéseket írna alá
abban a hitben, hogy a kinevezendő személyek kilétében az illetékes parlamenti
bizottság megegyezett.
Őszintén
szólva kényes ügy, legalábbis madártanilag.
Anélkül, hogy a párhuzamot feloldanánk: vagy a ház ura nézi
madárnak élete párját, vagy valamelyik informátor nézte madárnak a
miniszterelnököt. Ezek után nehéz lenne hitelesen a falra festeni, hogy pár(t)osan
szép az élet. Pedig mindezek ellenére akadnak jó házasságok is.
Ámbár
nem azokban az együttélésekben, amelyekben véletlenül éppen ugyanez a férj nem
adja haza a kosztpénzt, ezzel szemben elmagyarázza a megvert asszonynak, hogy
az ő érdekében nem ad pénzt, mert ha adna, neki nem maradna elég. Ez meg éppen
olyan, mint a nyugdíjemelési szószegés.
Akinek
tízezer a havi nyugdíja, az szeptembertől kap havi nyolcszázat, vagyis idén
összesen 3200 forintot, mert 8 százalékkal emelik a pénzt, nem pedig 5
százalékkal. Igaz, 5 százalékkal visszamenőleg emelték volna, és úgy közel dupláját, 6000
forintot kapott volna a még ebben az évben.
Az eredeti
elképzelés szerint ebben az évben visszamenőleges hatállyal kötelesek emelni a nyugdíjakat,
akármi is történjék. Nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, hogy
ne legyen az ország közel harmadának még rosszabb, ott, emeletnyivel a bányabéka
alatt, ahol él. Az eredeti, kötelező érvényű rendelkezés szerint a 10 000
forintot (vagy még kevesebbet) kapó nyugdíjas ebben az évben 9600 forintot
vehetne kézhez.
Ez
nem sok, de kevés. Annyit azonban mégis jelent, hogy az eddiginél jobban
ezúttal nem szakadna le. Nem közérzetjavító intézkedés volna: elemi
kötelesség.
Most meg úgy áll a dolog, hogy meglehet, a nyugdíjast jól
megveri a Ház ura, amit végső soron meg is érdemel, mert aki ebben az országban
- mondjuk - negyven éven át dolgozott, az a szocializmust építette, és ő az oka
annak, hogy így állunk.
A
vezetőkről pedig szó ne essék. Nem a vezető tapossa halálra, akit elgázol,
hanem az autója, és a kettő nem azonos. Ezért van az, hogy az összetört Ladából
minden további nélkül át lehet ülni a Mercibe.
© Szitányi György
(PMH, 1994.
július 26., kedd)
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA
- FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME