OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február 1. Kedd
A Kőbányai Gondolat
Oly lelkesen mondá a Kossuth adó délelőtti
hölgye, mintha angyal szállt volna le az országra: íme, megjött a Megoldás,
mely e romlott országot lakályos hazává teszi. Ennek lényege: aki nem képes
fizetni a jelenlegi kormány mértéktelen pénzéhsége és honszórása miatt pöttöm
lakása rezsijét sem, forduljon önkormányzatához, az majd segít neki eladni a
lakását.
Akkor
aztán lesz pénze egyrészt bőven, másrészt arra, hogy kisebbet - például egy
odút - vásárolván annak rezsijét a legközelebbi közérzetjavításig fizetni
bírja.
E
mély érzésű, szociálisan érzékeny gondolat szülője maga a kőbányai
önkormányzat, illetve annak valamely alkatrésze.
Van tehát a nyomorult, kommunizmus
pusztította magyar polgár, aki fogta magát, három évtizeddel ezelőtt belevágott
egy másfélszobás öröklakás megvásárlásába (az ismert részletekkel), mostanra,
vagy 2000-re stb. letelő tartozásba vervén magát, és mára befuccsolt. Mondjuk,
nyugdíjas, vagy ha nem, hát egy-két éven belül lesz az. Mert lehet, hogy volt
ravasz úgy belefogni a lakhatással járó tartozásba, hogy nyugdíjba menetele
előtt leteljék annak tartama. Meglehet, hogy amikor felajánlotta az ország
kisember-bankja, hogy a hátralék feléért leróhatja adósságát, nem tette, mert a
hátralevő felére sem volt pénze. De mára vagy tartozik még valamivel, vagy
éppen kiment az adósságból.
Az
a szerencsétlen, akinek most a nyakába sózták négy évtizedig államilag (a
tulajdonos által) elhanyagolt bérlakását, hogy újítsa fel maga, ha használni
kívánja a jövőben, mára nem bírja a fűtést, a főzést, a világítást stb.,
ugyanígy áll.
Most
erre jön a megváltó Kőbányai Gondolat, hogy majd ő segít eladni azt, amit megvenni
alig volt idő. Amire ráment az élet.
Már
nemcsak a haza, az álom is eladó.
Megható
ez a szociális érzékenység, az ember zsebében ökölbe szorul a bicska, hogy van
pofájuk már ehhez is.
A
dolog ugyanis nem egészen ennyiből áll. Mert aki eladja azt, amire egész életét
föltéve minden munkaerejét áldozta, menten kizsebelik. Mire jó a Gondolat?
Először is: a közvetítő önkormányzat leakasztja a pénzből a magáét (Krisztus
koporsóját sem őrizték ingyen), másrészt ekként az önkormányzat hivatalból
értesíti a lakásából kikényszerülő állampolgár soron kívüli jövedelméről az
APEH-t. Ez benne a legszebb. Az államigazgatás segít eladni egy munkás élet
gyümölcsét, és azonnal ráereszti az adóhatóságot, mert a „jövedelem” adóköteles, és erről a szerencsétlen
eladó a kínált pénz mámorában persze megfeledkezik.
Hát
most tessék elővenni az adótáblát, és tessék sorra kiszámítani, mi marad az
élet árából. Ha megvan a számítás, meg tetszik látni, mi vásárolható a
maradékból.
Győzelem,
nemde?
És
a hölgy a Kossuthon úgy örül ennek, mint majom a tökéletességnek.
Távol
áll tőlem a műsorvezetőt minősíteni, a kormány pedig - ha csak nem hülyült el
egészen a nemzet - az utolsókat rúgja végre. Szociálisan és érzékenyen.
De
azért mégis, tessék csak belegondolni, mi minden történt a magyarság ellen a
magyar kormány által ebben a kurzusban, amiről - ellentétben az előzővel -
senki sem mondta, hogy keresztény kurzus, és emiatt rossz. Hogy hova lett a
magyar energia, a lét alapja, ki emelteti nyakra-főre, megfizethetetlenné egy
átlagosan másfél szobás lakás rezsijét, s kinek az érdeke ez. Mit vár a kormány és
kormánybiztosa a szlovákoktól, hogy nekik ad földet, falut, vizet és becsületet. Mert
azért valakinek mégis hasznos kell legyen az az idétlenség, hogy amikor se
pénzünk, se posztónk, életre-halálra meg akarnak egyezni bármi áron a tót
atyafiakkal, és ezért azt híresztelik, százmilliárdokat kell fizetnünk, ha nem
engedünk nekik (ami persze nem igaz, mert akkor az lesz, hogy megint Hágába
kell menni, csakhogy
már a következő kormány küldötteinek, meg az sem igaz, hogy annyit kell fizetnünk,
amennyink erre a megalázó szórakozásra nincs. (Ez utóbbiról már írtam e
helyen.)
A
magyar paraszt meggyalázásáról, a rendőrállam visszaállításáról - ezek után -
akár ne is szóljunk. Mert ha nem tetszik az ábrázatunk, minden ok nélkül
előállíthatnak bennünket, akár a nemzeti ünnepek előestéjén a Kádár-rezsimben.
A előállítás
tizenkét órája alatt se ügyvédhez, se telefonáláshoz, egyáltalán
semmihez sincs jogunk. A teljes jogfosztottság alatt pépesre verhetnek, sebaj,
majd tanúsítják, hogy megtámadtuk a rendőrőrsöt, és a küzdelemben mi is
megsérültünk. Vagy nem is akkor sérültünk meg, hanem ők már így leltek ránk,
vagy esetleg hazafelé menet szereztük sérüléseinket.
Az
e dolgokkal foglalkozó ügyvéd elmondta, hogy ez esetekben még egyszer sem
sikerült a megvertek igazát érvényre juttatni. Mondhat az orvos, amit akar, az
van, amit a hatalom ökle azokra ver, akiknek pénzén élnek.
Ezek
után megfontolandónak látszik az is, hogy a több mint hat évszázados együttélés
alatt megvoltunk az ide költözött cigányokkal. Most valamiért, valakiknek az
érdekéből kitört a nagy cirkusz, hogy elterelje figyelmünket arról, ami valóban
teher. A miniszterelnök beül a megosztott cigányság egyes vezetői közé,
és praktikázik. Mintha ő volna a leghivatottabb eldönteni, mi a jó nekik. Az
egyik vezérük pedig kijelenti, hogy mindenképpen be akarnak juttatni nemzetiségi
képviselőt a parlamentbe, és mindegy nekik, melyik oldal felől kerülnek a
törvényhozásba.
Ez
ebben a kérdéskörben eddig a legvilágosabb beszéd. Azt jelenti, hogy aki többet
ígér, arra szavaznak. Kíváncsi vagyok, az elmúlás felé haladó kurzusnak
képesek-e hinni a cigányok. Szociális ügyekben őket ugyanannyiszor ellehetetlenítették, mint a magyarokat.
Lehet,
hogy egyes vezetőiket nem, de a többséget igen.
A
megvesztegetési botrányoknak nemcsak azon adómentes anyagi károkozásai
beláthatatlanok már, amelyeknek árnyékába sem jöhetnek az eladatott lakásokból
befolyni remélt közvetítési és adóbevételek, hanem puszta mennyiségük is
riasztó. Egy országban, amely ki sem látszik a perekből. Ezzel szemben roppant
hivatalos. Csak az adhatja el a lakását, akinek van pénze arra, hogy ügyvéddel
írassa meg, jó pénzért az adásvételi szerződést. Mert a polgárt ma már annyira
hülyének nézik, hogy a megszűntetett házi tanácsadó füzetkéből már nem is
alkalmas kimásolni a formaszöveget, hogy abba értelemszerűen beírja adatait és
az ingatlan árát.
Ez
vajon miféle törvényhozásnak az érdeke? Mert nehogy már azt akarják
bemagyarázni, hogy Mari néni nem tudja önkezűleg oda írni a saját nevét és
lakcímét.
Az
állam, akár egy elszabadult robot, azt hiszi, az ember neki igavonó jószága.
Azért,
mert a négy évtized alatt önállótlanná tett többséget képesek voltak
megtéveszteni négy évvel ezelőtt, annyira már csak nem butult el az ország,
hogy ezt a bagázst le ne váltsa.
A
leváltandók kapkodnak, az ország ablakán kiszórni mindent, ami még mozdítható,
mert nemigen hiszik, hogy erre megint lesz alkalmuk.
Tetszik
emlékezni? A posztkommunista észlény azt mondta a legutóbbi önkormányzati
választások előtt, hogy azokat megtartani puszta formaság, mert az emberek
szeretnek a győztesekhez tartozni, ezért a nagy fölénnyel megválasztott
kormánykoalíció jelöltjeire fognak szavazni.
Hát
azért ez mégsem lett egészen igaz.
Ámbár
ez a Kőbányai Gondolat nem keresztény és nem is nemzetféltő ötlet. Állami
aljasság, vagy ahogy a nagyobbik kormánypárt jogelődjének dolgaira mondták
nyolc évvel ezelőtt: a hatalom arroganciája. Az arrogancia
akkor is pimaszságot jelentett. De akkor már nem volt rendőri önkény. Most
pedig ismét kézben a gyeplő, ugyanaz a pufajkás rikoltoz kormányzási
sikerekről, aki még sohasem kért bocsánatot az általa és elvtársai által
meggyalázott nemzettől, és sohasem hajtott fejet Nagy Imre szobrának
megkoszorúzásakor.
Kormánybiztosa
pedig, ha a határfolyó
Duna körüli tárgyalásokról kérdezik, csak játssza az értetlent, mint
némely arab politikus, amikor hazugságon érik.
© Szitányi György
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA
- FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME