OSSERVATORIO LETTERARIO 

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese   

__________________________________________

Ferrara,  2005. február 1. Kedd

 

 

 A   Kőbányai  Gondolat

 

Oly lelkesen mondá a Kossuth adó délelőtti hölgye, mintha angyal szállt volna le az országra: íme, megjött a Megoldás, mely e romlott országot lakályos hazává teszi. Ennek lényege: aki nem képes fizetni a jelenlegi kormány mértéktelen pénzéhsége és honszórása miatt pöttöm lakása rezsijét sem, forduljon önkormányzatához, az majd segít neki eladni a lakását.

  Akkor aztán lesz pénze egyrészt bőven, másrészt arra, hogy kisebbet - például egy odút - vásárolván annak rezsijét a legközelebbi közérzetjavításig fizetni bírja.

  E mély érzésű, szociálisan érzékeny gondolat szülője maga a kőbányai önkormányzat, illetve annak valamely alkatrésze.

  Van tehát a nyomorult, kommunizmus pusztította magyar polgár, aki fogta magát, három évtizeddel ezelőtt belevágott egy másfélszobás öröklakás megvásárlásába (az ismert részletekkel), mostanra, vagy 2000-re stb. letelő tartozásba vervén magát, és mára befuccsolt. Mondjuk, nyugdíjas, vagy ha nem, hát egy-két éven belül lesz az. Mert lehet, hogy volt ravasz úgy belefogni a lakhatással járó tartozásba, hogy nyugdíjba menetele előtt leteljék annak tartama. Meglehet, hogy amikor felajánlotta az ország kisember-bankja, hogy a hátralék feléért leróhatja adósságát, nem tette, mert a hátralevő felére sem volt pénze. De mára vagy tartozik még valamivel, vagy éppen kiment az adósságból.

  Az a szerencsétlen, akinek most a nyakába sózták négy évtizedig államilag (a tulajdonos által) elhanyagolt bérlakását, hogy újítsa fel maga, ha használni kívánja a jövőben, mára nem bírja a fűtést, a főzést, a világítást stb., ugyanígy áll.

  Most erre jön a megváltó Kőbányai Gondolat, hogy majd ő segít eladni azt, amit megvenni alig volt idő. Amire ráment az élet.

  Már nemcsak a haza, az álom is eladó.

  Megható ez a szociális érzékenység, az ember zsebében ökölbe szorul a bicska, hogy van pofájuk már ehhez is.

  A dolog ugyanis nem egészen ennyiből áll. Mert aki eladja azt, amire egész életét föltéve minden munkaerejét áldozta, menten kizsebelik. Mire jó a Gondolat? Először is: a közvetítő önkormányzat leakasztja a pénzből a magáét (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen), másrészt ekként az önkormányzat hivatalból értesíti a lakásából kikényszerülő állampolgár soron kívüli jövedelméről az APEH-t. Ez benne a legszebb. Az államigazgatás segít eladni egy munkás élet gyümölcsét, és azonnal ráereszti az adóhatóságot, mert a jövedelem adóköteles, és erről a szerencsétlen eladó a kínált pénz mámorában persze megfeledkezik.

  Hát most tessék elővenni az adótáblát, és tessék sorra kiszámítani, mi marad az élet árából. Ha megvan a számítás, meg tetszik látni, mi vásárolható a maradékból.

  Győzelem, nemde?

  És a hölgy a Kossuthon úgy örül ennek, mint majom a tökéletességnek.

  Távol áll tőlem a műsorvezetőt minősíteni, a kormány pedig - ha csak nem hülyült el egészen a nemzet - az utolsókat rúgja végre. Szociálisan és érzékenyen.

  De azért mégis, tessék csak belegondolni, mi minden történt a magyarság ellen a magyar kormány által ebben a kurzusban, amiről - ellentétben az előzővel - senki sem mondta, hogy keresztény kurzus, és emiatt rossz. Hogy hova lett a magyar energia, a lét alapja, ki emelteti nyakra-főre, megfizethetetlenné egy átlagosan másfél szobás lakás rezsijét, s kinek az érdeke ez. Mit vár a kormány és kormánybiztosa a szlovákoktól, hogy nekik ad földet, falut, vizet és becsületet. Mert azért valakinek mégis hasznos kell legyen az az idétlenség, hogy amikor se pénzünk, se posztónk, életre-halálra meg akarnak egyezni bármi áron a tót atyafiakkal, és ezért azt híresztelik, százmilliárdokat kell fizetnünk, ha nem engedünk nekik (ami persze nem igaz, mert akkor az lesz, hogy megint Hágába kell menni, csakhogy már a következő kormány küldötteinek, meg az sem igaz, hogy annyit kell fizetnünk, amennyink erre a megalázó szórakozásra nincs. (Ez utóbbiról már írtam e helyen.)

  A magyar paraszt meggyalázásáról, a rendőrállam visszaállításáról - ezek után - akár ne is szóljunk. Mert ha nem tetszik az ábrázatunk, minden ok nélkül előállíthatnak bennünket, akár a nemzeti ünnepek előestéjén a Kádár-rezsimben. A előállítás tizenkét órája alatt se ügyvédhez, se telefonáláshoz, egyáltalán semmihez sincs jogunk. A teljes jogfosztottság alatt pépesre verhetnek, sebaj, majd tanúsítják, hogy megtámadtuk a rendőrőrsöt, és a küzdelemben mi is megsérültünk. Vagy nem is akkor sérültünk meg, hanem ők már így leltek ránk, vagy esetleg hazafelé menet szereztük sérüléseinket.

  Az e dolgokkal foglalkozó ügyvéd elmondta, hogy ez esetekben még egyszer sem sikerült a megvertek igazát érvényre juttatni. Mondhat az orvos, amit akar, az van, amit a hatalom ökle azokra ver, akiknek pénzén élnek.

  Ezek után megfontolandónak látszik az is, hogy a több mint hat évszázados együttélés alatt megvoltunk az ide költözött cigányokkal. Most valamiért, valakiknek az érdekéből kitört a nagy cirkusz, hogy elterelje figyelmünket arról, ami valóban teher. A miniszterelnök beül a megosztott cigányság egyes vezetői közé, és praktikázik. Mintha ő volna a leghivatottabb eldönteni, mi a jó nekik. Az egyik vezérük pedig kijelenti, hogy mindenképpen be akarnak juttatni nemzetiségi képviselőt a parlamentbe, és mindegy nekik, melyik oldal felől kerülnek a törvényhozásba.

  Ez ebben a kérdéskörben eddig a legvilágosabb beszéd. Azt jelenti, hogy aki többet ígér, arra szavaznak. Kíváncsi vagyok, az elmúlás felé haladó kurzusnak képesek-e hinni a cigányok. Szociális ügyekben őket ugyanannyiszor  ellehetetlenítették, mint a magyarokat.

  Lehet, hogy egyes vezetőiket nem, de a többséget igen.

  A megvesztegetési botrányoknak nemcsak azon adómentes anyagi károkozásai beláthatatlanok már, amelyeknek árnyékába sem jöhetnek az eladatott lakásokból befolyni remélt közvetítési és adóbevételek, hanem puszta mennyiségük is riasztó. Egy országban, amely ki sem látszik a perekből. Ezzel szemben roppant hivatalos. Csak az adhatja el a lakását, akinek van pénze arra, hogy ügyvéddel írassa meg, jó pénzért az adásvételi szerződést. Mert a polgárt ma már annyira hülyének nézik, hogy a megszűntetett házi tanácsadó füzetkéből már nem is alkalmas kimásolni a formaszöveget, hogy abba értelemszerűen beírja adatait és az ingatlan árát.

  Ez vajon miféle törvényhozásnak az érdeke? Mert nehogy már azt akarják bemagyarázni, hogy Mari néni nem tudja önkezűleg oda írni a saját nevét és lakcímét.

  Az állam, akár egy elszabadult robot, azt hiszi, az ember neki igavonó jószága.

  Azért, mert a négy évtized alatt önállótlanná tett többséget képesek voltak megtéveszteni négy évvel ezelőtt, annyira már csak nem butult el az ország, hogy ezt a bagázst le ne váltsa.

  A leváltandók kapkodnak, az ország ablakán kiszórni mindent, ami még mozdítható, mert nemigen hiszik, hogy erre megint lesz alkalmuk.

  Tetszik emlékezni? A posztkommunista észlény azt mondta a legutóbbi önkormányzati választások előtt, hogy azokat megtartani puszta formaság, mert az emberek szeretnek a győztesekhez tartozni, ezért a nagy fölénnyel megválasztott kormánykoalíció jelöltjeire fognak szavazni.

  Hát azért ez mégsem lett egészen igaz.

  Ámbár ez a Kőbányai Gondolat nem keresztény és nem is nemzetféltő ötlet. Állami aljasság, vagy ahogy a nagyobbik kormánypárt jogelődjének dolgaira mondták nyolc évvel ezelőtt: a hatalom arroganciája. Az arrogancia akkor is pimaszságot jelentett. De akkor már nem volt rendőri önkény. Most pedig ismét kézben a gyeplő, ugyanaz a pufajkás rikoltoz kormányzási sikerekről, aki még sohasem kért bocsánatot az általa és elvtársai által meggyalázott nemzettől, és sohasem hajtott fejet Nagy Imre szobrának megkoszorúzásakor.

  Kormánybiztosa pedig, ha a határfolyó Duna körüli tárgyalásokról kérdezik, csak játssza az értetlent, mint némely arab politikus, amikor hazugságon érik. 

© Szitányi György

 

 

A SZERZŐ HONLAPJA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

 

 IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ  - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

   UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME