OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február 1. Kedd
A kormány nem csibész
Mostanában
rengetegen szidják, mert a fizetésből nem lehet kijönni. Például akinek egynél
több szobája van, ma már általában csak az egyiket fűti. Hallottam, hogy
lecsibészezték a teljes kormánykoalíciót, ahogy van, cakk-pakk.
Ez illetlenség.
Teszik a dolgukat, ahogy tudják. Így
tudják, és ha elájul egy csomó gyerek az éhségtől, annak nem biztos, hogy
csibészség az oka. Tessék csak belegondolni: van egy nagy-nagy többségű párt a
törvényhozásban, és ez a párt annyira nem emlékszik jogelődjére, mint tagjai a
saját múltjukra. Az ilyen pártnak se oka, se célja, se elve. Ő van, megy, és
kész.
Megjegyzem, ebben hasonlít a
választópolgárok többségére. E párt szerint az ő választóikra. Szerintem nem.
Csak a többségre.
De mindkettőre.
Arra is, amelyik ráhagyja az aktívabb
kisebbségre, hogy szavazzanak, amire csak akarnak, sebaj, majd mennek utánuk.
Végül is a lejtőn sohasem lehet tudni, hogy a ló húzza-e a szekeret, vagy a
szekér tolja-e a lovat. A kívülállók azt látják, hogy elöl van a ló, mögötte a
szekér, tehát rendben van minden.
Hasonlít az aktív kisebbségnek a
többségére is. Akiknek azt diktálják, mondjanak igent, és megteszik, mint a
birka, ha a puli rácsahol. Ez ilyen egyszerű.
Ne tessék félreérteni, nem a
népszavazásról beszélek, annak eredményéről pedig pláne nem. Csupán arról, hogy
a nagy többségű kormánypárt két többséghez is hasonlatos.
Ez persze legalább kétféle arculattal
jár, ami azt jelenti, hogy valójában nem egy párt a nagyobbik, hanem önmaga is
koalíció. Mint ahogy a parlamenti pártok zöme kezdetben szintén
koalíció volt. Csakhogy szétbomlottak kisebb pártokra. Az ilyen kisebb
pártoknak ezáltal határozott arculatuk lett, ami a nagyobbik kormánypártról
semmiképpen sem állítható.
Ez a nagy párt nem bomlott szét kisebb,
felismerhető arculatú pártokra. Mivel őt valamiért nem bomlasztják. Talán
azért, mert e pártnak már régóta nincsenek elvei. Azokból nem engedne.
Már pedig ez enged: a kisebbik
kormánypárt liberális gazdaságpolitikai elképzeléseinek.
A liberalizmus pénzéhes, és ezért nem
riad vissza semmiféle áldozattól. Ezeket az áldozatokat az országgal hozatják
meg.
Ez nem csupán a világszerte legalacsonyabb jövedelmeknek
világszerte legmagasabb adóztatását jelenti. Az szinte
mellékes. Mit lehet adózni egy fűtésre nem szoruló maláj jövedelmének egyharmadából?
Itt van azonban a piacosítás. Állítólag ez a
feltétele annak, hogy a nyugati nagytőke bennünket zsákmányoljon ki, ha nekünk (kiknek is?)
nincs elég eszünk vagy pénzünk megélni.
Ha az átlagmagyar az átlagmaláj jövedelmének csak
egyharmadát tudja összekaparni, és éhezik, nem képes fűteni, ha van szerencséje
lakni valahol, sötétben kuksol, mert nem telik villanyra, ugyanezért nem
hallgat rádiót, nem néz tévét, kikapcsolja hűtőjét, nem főz, mert nincs is
miből, a gyerekeit pedig nem képes taníttatni, akkor baj van.
Szegény országban államérdek a fogyasztás is, és a
tehetségek taníttatása is.
Azért államérdek, mert a gazdasági
felemelkedéshez az iskolarendszert kell fejleszteni. Hogy a magunk
tehetségeit megtaláljuk és kiképezzük. A nemzet fennmaradásának alapkövetelménye,
hogy az oktatásba ne szólhasson bele se a nemzetközi, se a hazai liberalizmus. Mégpedig
azért ne, mert ha a pedagógusfizetésnek legalább ötvenszeresét kereső
bankhivatalnokokra bízzuk a magyarság jövőjét, akkor a nemzetközi bankvilágnak
tetsző oktatásba belepusztul a magyar kultúra, és az anyanyelvünk. Vagyis a nemzet.
Mert magyarnak lenni egyrészt vállalás,
másrészt kultúra és nyelv kérdése.
Számítógépet minden iskolának! A jövő
egységes nyelvével, az angollal, aminek révén feltűnés nélkül lehet kiszorítani
a magyart. Micsoda bunkó ötlet nyelvtörvénnyel irtani a magyarságot! Úriember
ilyet nem tesz. Úriember ajándékoz. Számítógépet. És megy, száguld a tanügyi
góliát, mosolyog, és átadja ajándékát. Internetestül, mert a nemzetközi vérkeringésbe
bele kell kapcsolódni. A liberális kézen levő tömegkommunikáció dumafrancija
pedig, aki Amerikában tanulta a műsorkészítést, percről percre rongálja anyánk
nyelvét.
(Meg tetszett már figyelni, hogy a
kisebbik kormánypárt vezető személyiségei válogatott behemótok? Ezt amerikai
szakemberektől tanulták: Bush elnök arculattervezőitől.)
„Piacosították” a felsőoktatást. Annyi tandíjat vezettek be,
amennyi a szegényeknek megfizethetetlen, a gazdagoknak azonban semmi. Kiknek az
érdeke ez?
A fizetéses autópálya legalább ilyen
remek ötlet. A magyar munkaerő a világ legolcsóbbjainak egyike. A német munkaerő
több mint tízszer annyiba kerül, mint a magyar. A német autópályák használata mégis
ingyenes. Az USA autópálya-díjai az ottani jövedelmeknek egy ezrelékét
sem teszik ki. A fizetendő autópálya-használat mindenütt luxus. Normális országokban nem kényszerítenek
luxusköltségeket a lakosságra.
Itt milliárdokat költenek a választók
pénzéből autópálya-kapuk építésére. Annyit, amennyiből szinte az egész ország úthálózatát
tisztességes állapotba lehetne hozni.
Világszerte elfogadott és ismert, hogy a fuvarozók
autópálya-díja - ahol van - akkor elviselhető, ha száz kilométerenként nem haladja
meg az egy órai nettó keresetet. Amit itt elhatároztak, az ennek
sokszorosa. A személygépkocsik pályahasználati díja a teherfuvarozókénak legfeljebb
csak fele lehet, de ez a magyar lakosság nagyobb - szegényebb - része számára
akkor is megfizethetetlen lenne. Nálunk mégis a világ legmagasabb
autópálya-használati díját akarják bevezetni.
Ennél csak az megdöbbentőbb, hogy jövőre „egyes” gyógyszerek
szabadárasok lesznek. Nyilván a legszükségesebbek. Bátran nyilatkoznak arról,
hogy egy-egy alkalommal akár harmincezer forintot is ott hagyhat a beteg a
gyógyszertárban. Szerintem nem hagyhat ott. Nincs miből. Csak nem képzeli a pénzügyminiszter,
hogy elrendelheti, mennyit ér egy ember egészsége vagy élete? Az egészségügy
piacosítása nyílt nemzetirtás.
Igazi piacon egyenlő súlyú felek állnak egymással szemben. Most tessék
elképzelni, hogy a magyar nyugdíjas kifizet néhány tízezret a gyógyszertárban!
Nem csibészség ez. A mai magyar kormány
kinyitotta a határt a Balkán számára: Szlovénia felől elég egy személyi
igazolvány, még útlevél sem kell, nem hogy vízum. A tűzfészek felől egy leendő
NATO-országba, amely az EU-ba is igyekszik.
Csibészség ez? Nyugatra kéredzkedni, és
rájuk nyitni a délkeleti kaput?
Apám, amikor valamely országvezető nagy
baromságot csinált, azt szokta mondani, hogy ez vagy hülye, vagy csibész.
Vajon mi egy közgazdász vagy politikus,
aki egykor megtanulta, hogy a gazdasági közösségekben törvényszerűen
elszegényednek a gazdaságilag gyengék? Itt a példa előttük egyetlen,
kicsi országon belül is: összehasonlíthatnák a Nyugat-Dunántúlt és a
Nyírséget.
Csak akkor hinném, hogy csibész, aki ezt nem teszi, ha azt is hinném, hogy egy magyar közhivatalnok megvesztegethető. Nem biztos, hogy a saját népét kizsákmányoló kormány csibész. Vagy ez, vagy az. Esetleg: is.
© Szitányi György
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA
- FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME