OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar nyelvű online
melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február 1.
Kedd
© SZITÁNYI
GYÖRGY:
Lármázó
népek között
(Hangjáték)
- Major István 1848/49-es
tüzér hadnagy emlékiratai alapján -
SZEREPEK:
ISTVÁN
- volt 1848/49-es tüzér
KATALIN
- a felesége
ANNA
- az unokája
FERENC
(korábban FRANTISEK) - István legénye, később barátja
ZOLTÁN
- István fia
MÁRIA
- Zoltán felesége
nagybácsi - István nagybátyja
CSISZÁR
- Katalin nagynénjének férje, szegedi malomtulajdonos
CSISZÁRNÉ
- a felesége
RING
FŐHADNAGY - István közvetlen felettese
MAY
HADNAGY - Ring barátja
ŐRNAGY
- menekülő tiszt
MÁRI
NÉNI - vendéglős
A
VŐ - Horváth Vendel, Mári néni veje
TÓTH
MENYHÉRT - István gyerekkori barátja
RENDŐR
- egy közeg
továbbá:
MAGYAR
ÉS OSZTRÁK KATONÁK, valamint
POLGÁROK
(közönségesen:
NÉPSÉG, KATONASÁG)
Közülük
feltétlenül egy-egy színészre építendő: István, Katalin, Anna, Ferenc, Ring főhadnagy.
Csendes, polgári otthon, a
család vacsorához gyülekezik, a zajok elmosódottak, filteren keresztül készül a
felvétel, tompa
neszekből a tálalás végének egy-egy tányér- vagy pohárcsendülése hallatszik.
Katalin szavára kitisztul a hang, a háttérzajok fokozatosan
elcsendesednek.
katalin (kissé
érdes, türelmetlen): Hol késik az uram? Zoltán, hol az édesapád?
zoltán: Nem tudom, édesanyám, még sosem késett el...
anna (híjával van a túlzó tiszteletnek, kaján): Ünnepi vacsoráról nem késik
soha. (Nem
veszi komolyan): Csak nem beteg?
katalin (megijed):
Csak nem beteg?
zoltán: (Annához,
dühösen): Szégyelld magad, lányom. Tudod, milyen nap van ma...
katalin: Májusban a huszonegyedik, Konstantin napja. Buda visszavételének családi
ünnepe. Ilyen napon kivált nem késik.
anna: Sohasem késik. Nem értem, miért éppen ezt a napot szereti oly nagyon.
zoltán: Szemtelenség, ahogyan beszélsz.
katalin: Az én unokám sosem tenne ilyet. (Bizonytalan:) Ugye, Annám?
ferenc ( felvidéki, kissé á-zó tájszólással) : Megkövetem, Katalin
asszony...
katalin: Mi történt, Ferenc?
zoltán (rosszat
sejt, de nem akar róla tudomást szerezni): Nem történhetett semmi érdemleges. (Ferenchez:) Keresztapám, a pillanat nem alkalmas.
ferenc: Ahogy gondolod. De ne hányd a szememre, hogy nem akartam volna szólni.
katalin: Mondja, Ferenc, hallgatom.
mária (éppen a tálalást ellenőrizte, jöttében szól közbe): Minden rendben van, édes
anyósom, mehetünk az asztalhoz.
katalin: Ferencet kérdeztem! Mi olyan nagyon fontos, hogy nem ér rá reggelig?
(Női cipők közelednek futva: Anna jön)
zoltán: Milyen magaviselet ez, lányom, mindenki előtt?
anna (liheg a sietségtől, nagyon ijedt) Nagyapám..., jaj, nagyanyám,
rosszul van, jajgat és zokog...
zoltán: Hogyan gondolod te azt? Édesapám nem asszony, hogy sírjon.
katalin (rémült):
Mit beszélsz, Annám?
ferenc: Már megbocsáss, tisztelt mérnök úr, egy katona is sír, ha megcsúfolják.
mária: Hol van itt katona? Sületlenség.
ferenc: Ezen a hangon senki sem beszélhet hozzám, Mária nagysád...
katalin: Ferenc, kérem, siessen orvosért!
Ferenc (nagyon
katonás): Parancsára!
Anna: Hadd menjek én is!
mária: Maradsz.
(Kemény, katonás hátraarc,
Ferenc sietve elmasíroz)
katalin (megenyhülve):
Maradj, kis unokám.
VÁLTOZÁS (jelenzaj)
(Az 1886-88-as évekre váltás
zenéje jellegében
megfelel a kornak: békebeli, nagyon kiegyezés-hangulatú zene. A továbbiakban: jelenzaj)
anna: Nagyon megijesztett, nagyapám. Még az orvos is csóválta a fejét, amikor a
szobájából visszajött.
istván: Az orvosok mindig csóválják a fejüket, azért kapják a pénzt. Ne higgy az
orvosoknak.
anna: Kinek higgyek?
istván: Senkinek. Még a saját szemednek sem.
anna: Hát a fülemnek?
(Futamnyi katonazene.
Ahányszor istván felbőszül,
mindig ugyanaz. A későbbiekben: dühzene)
istván (fokozatosan
megdühödik, a fegyelem folyvást küzd benne a megalázottak dühével): A fülednek, kicsi lányom?
Annak a legkevésbé! Mit mondott az orvos, mi bajom volt Konstantin napján?
anna: Nem szabad megmondanom... Hiszen megint veresedik a szeme.
istván (parancsol): Mit mondott?!
anna (megszeppen): Hát... azt, hogy aggkori
kedélyhullámzás, épphogy meg nem ütötte nagyapámat a guta.
istván: Azt persze nem tudja a vén kókler, hogy miért, igaz?
anna: Mondtam már: öregségtől. Aggkori...
istván (vigyáz, hogy ne kezdjen dühöngeni): Aggkori? (Hirtelen
nyájassággal:) Mondd, kis unokám, leírnád, amit diktálnék neked?
anna (örömmel): Nekem? Egyedül csak nekem?
istván: Csakis neked. Amikor pedig eljön az ideje, ki is nyomathatod. Mert eljön az
ideje, amikor előkerülnek a honvédigazolványok,
és mindenki akkora hős lesz ebben a hazában,
hogy akkorát még nem látott a világ!
anna: Negyvennyolcasok?
istván (szenvedéllyel):
Mindenki az lesz. A
legutolsó császári kutyáig. Mind egy szálig magyar hős lesz, és akkor az igazi
honvédek, akik megérik azt az időt, szégyenkezve bezárkóznak a házukba.
anna: Úgy hallottam, a honvédigazolványokat elégették már régen.
istván: Nem mindet. De aki nem kísértette az Urat, bizony elégette, nehogy a
családján bosszulják meg, hogy kezet emelt a császárra. Eljön az idő, mikor aki
fegyvert fogott, immár
nem félelmében fogja azt letagadni, de azért, hogy ne sorolják együvé az álhonvédekkel,
akik minden nagy ünnepen ott állnak majd düllesztett mellel, felkokárdázva, mint a lovak, ha
menyasszonyt visznek a templomba.
anna: Még nem hallottam így beszélni, nagyapám. Mit akar hát diktálni nekem?
istván: A honvédigazolványomat. Emlékiratot. Még mielőtt én is elfelejtem, mi
történt itt negyven éve. (hirtelen
felzokog) Hallod? Hallod te is?
(Az
"Eszernócszáz-achtundfircig kitöröt a háporú, Kossuth Lajos, Ferenc Jóska
öszefeszet cudarul. Mék asz átyú mek se szólt, a katyám már tele folt.
Eszernócszáz-achtundfircig, asz fót csak a háporú" nótát éneklik rémes
sváb hangzással. Beúszik István szövege alá, rövid ideig tisztán hallani, a
beszélgetés alatt a vége kiúszik.)
anna: Nem hallom. Mit kellene hallanom?
istván (nagyon
nyugtalan): A gúnynótát. Azért nótáznak róla a németek, hogy elfelejtsük, mi is történt
itt valójában. Egy nemzet dicsőségét hazudják el. Aki fiatal pedig van, egyet sem
érdekel az igazság. Nem hallod? Most sem?
(Nagyon halkan, háttérben
hallatszik a nóta dallama, sramlizenekar játssza)
anna: Nagyapám mikor hallotta először?
istván (felindultan):
Amikor Konstantin
napon az arcomba hazudott a vezérőrnagy.
anna (óvatos, mert attól fél,
eszelőshöz beszél, akit kezd megérteni): Ludwig Jansky vezérőrnagy?
istván: Az, és senki sem csinált semmit, csak bámult, mint a birka a vágóhídon,
amikor Buda ezernyolcszáz-negyvenkilencbeli május huszonegyediki magyar
elfoglalásának évfordulóján megkoszorúzta Hentzi császári várparancsnok sírját, és mint a katonai becsület mintaképét
dicsőítette. (Elsírja magát)
anna: Azóta többen tiltakoztak. Valóságos mozgalommá lett Jansky ellen
protestálni.
istván: Igen? Majd elmúlik néhány esztendő, és elfelejtik az egészet. Hentzi
emlékműve pedig állni fog!
(Kopognak. Csend.
Dörömbölnek.)
zoltán (az ajtón
kívülről): Édesapám, elköszönni jöttünk.
istván (gyorsan
vált): Herein!
(Ajtónyitás, -csukás)
mária: Lányom, te itt bujkálsz? A kocsi már indulásra kész.
zoltán: Kérem, édesapám, gondolja meg még egyszer, nem a legjobb hely az a
használaton kívül tartott kemence az összes családi értéknek. Jobban el kellene
azokat zárni.
istván: Majd meggondolom, bár szerintem sültbolond az a rabló, aki kemencébe tör
be.
zoltán: Örömmel hallom, édesapám, hogy jobb a kedélye. Hogyhogy a hivatalos nyelven
bocsátott be?
istván: Most, hogy a doktor ilyen csinos ápolónét rendelt mellém, és az én kicsi
Annám elfogadta ezt a hivatalt, máris jobb a kedvem, Gott sei dank.
mária: Anna, búcsúzz, indulunk.
istván: Az nem lehetséges, Mária. Attól függ a felgyógyulásom, itt marad-e még
Annánk, vagy magamra hagy aggkori elbutulásommal.
Ha elviszitek az én ápolónémat, soha többé nem mondom, ha kopogtattok nálam,
hogy "herein". Csak azt fogom mondani, hogy "szabad".
zoltán: Miért lenne baj, ha édesapám azt mondaná, hogy "szabad"?
istván: Mert az nem volna igaz. Neked állami hivatalod van, fiam, neked csak azt
szabad, amit megengednek. Neked kijár a
"herein". Kérlek, hogy Anna maradjon. A doktor is így látja helyesnek.
katalin (érkezik,
közeledtében mondja): Örömmel hallom, István, hogy jobban vagy. Holnap ebédelhetsz
már egy keveset...
istván (morog): Egy keveset?
katalin: Mária, Annát most nem köti semmi más kötelesség, itt maradhatna.
anna: Örömmel meggyógyítom nagyapámat.
istván: Helyes.
zoltán (aggódik):
Jobb az ilyesmit
orvosra bízni, édesanyám.
istván: Mitől félted Annát, fiam?
katalin: Mire gondolsz, Zoltán?
istván: Csak két férfi van a házban, és az egyik az apád, másikuk apád barátja.
Vagy...
(futamnyi dühzaj)
istván (folytatja.)
...csak nem tartasz eszelősnek?
mária (mentegeti): Hova gondol, apósom-uram?
Zoltánom attól fél, hogy Anna túlságosan fiatal,
szeles még, és terhére lenne.
zoltán: Persze, hogy attól. Gyermek még Anna, nem eléggé érett.
katalin: Tizenhat elmúlt. Egy tizenhat esztendős leány már felnőtt. Kivált, ha sors
is úgy hozza. Ugye, Istvánom?
VÁLTOZÁS (múltzaj)
(Rövid részlet egy
Kossuthnóta-átiratból. A továbbiakban: múltzaj)
istván: Vége a pihenőnek. Hajnalban tovább megyünk, kislány.
katalin: Kislány az unokája, honvéd bácsi. Tizenhat is elmúltam már.
istván: Bocsánat, kisasszony. Ifjabbnak véltem.
katalin: Azért nem akarta érteni, amikor a csillagokról beszéltem, tűzmester úr?
istván: Talán.
katalin: Meg talán azért, mert nem is tart szemrevalónak?
istván: Csinoska a kisasszony, nem mondom, hogy nem.
katalin: Fogok-e hiányozni?
istván (nagyon
mélyről): Hiányozni fog.
katalin: Major István tűzmester úr, vigyázzon magára.
istván: Megóv az Isten.
katalin: Vigyázzon ön is, nem szabad mindent Istenre bízni. Más dolga is van neki.
istván: Rendben van, vigyázni fogok.
katalin: Azt hiszi, nem tudom, hova megy? Tudok mindent.
istván (kételkedve):
Na, hiszen...
katalin: A hölgyek mindent megtudnak, amit meg akarnak tudni. A szabadságharc elveszett.
istván (kincstári
optimizmussal): Amíg él magyar honvéd,
addig...
katalin (csitítja):
Addig van magyar
haza. Nem kell hősködni, megjött már a muszka is, tűzmester úr. Annyian vannak,
mint réten a fűszál.
istván: A muszka nem német, a cárral meg lehet állapodni.
katalin: Idegen hatalommal nem lehet
megállapodni, kedves tűzmester úr. Az mind halálos ellensége a nemzet
szabadságának. Ezért kérem, vigyázzon magára. Szeretném viszontlátni. De nem
mint a spártai anyák a fiukat. Nekem nem mindegy, élve jön-e vissza, vagy holtan. Nem ragaszkodom
ahhoz, hogy hős legyen. (Hatalmas váltással:) Nagyon fogok
hiányozni?
istván (ugyanennyire
hirtelen megnyílik): Nagyon. Amíg itt, Szegeden voltunk elkvártélyozva, be
kellett látnom, hogy a békességet jobban szeretem.
katalin: Ha tényleg hiányozni fogok, írjon nekem. Ugye, ír nekem?
istván: A tábori posta megbízhatatlan hivatal. Lehet, hogy meg sem kapja a
levelemet.
katalin: Megígéri, hogy ha életben marad, visszajön?
istván: Ha visszajönnék, meg is kérem a kezét.
katalin: Az ám, de mikor? Ha még nem
lennék nagykorú addigra, édesapámtól kell kérnie. Na, késő van, tessék menni
aludni, reggel várja a háború. Ha pedig menekülni kell, hát ide fusson. De gyorsan, hogy hamar viszontlássam...
István.
istván: Visszajövök, kedves...
Katica.
(A csendben csak azt
hallani, hogy összeborulnak)
VÁLTOZÁS
(jelenzaj. István diktál Annának)
istván: Az 1848-ik március 15-én, az örökké emlékezetes napon szülővárosomban,
Győrben voltam, hol temérdek kíváncsi nép hullámzott az utcákon. Száz és száz
torok kiáltá: "Éljen Kossuth Lajos!" Utána naponta gyakorlatoztunk,
és ezalatt Komárom önkéntesei, akik nálunk sokkal jobban voltak felszerelve,
szépen megérkeztek gőzhajón Győrbe... Szólni akarsz, Anna?
anna: Édesapám nem beszélt róla
soha.
istván: Akik nem élték át, nem tudhatják mi volt az, amikor a városiak a városházán,
a megyéből valók pedig a megyeházán megkapták a katonai ruházatot és a
fegyvereket; az anyák és leányok
pedig megszállták a boltokat meg a gyógyszertárakat, hogy felvásároljanak
mindenféle ragaszvászon flastromot, balzsamot, tépésnek valót hogy fiuk vagy
kedvesük sebe majd gyorsan gyógyuljon a csatában.
anna: Hát én inkább eldugtam volna nagyapámat mindenféle ellenség elől, akkor nem
sebesül meg.
istván (nevet): Az lehetetlen. Mi mindenre
el voltunk szánva.
anna: Nem jutott senkinek eszébe, mekkora veszedelem nekimenni a birodalomnak?
(dühzaj)
istván: Milyen birodalomnak? A
Dráván horvátokkal Jelačić átkelni készült magyar földre. Miféle birodalom az?! Egy horvát bán...
(múltzaj)
(Zsivajgó tömeg zaja hirtelen elcsendesedik, tucatnál
kevesebb csizma katonás lépése közeledik, megállnak, az egyik pár csizmás láb
keményen kilép)
nagy jános: Magyar honvédek!
(Üdvrivalgás, közben
hallható, hogy Éljen Nagy János kapitány!, és mintha zenekart intenének le, hirtelen csend
támad.)
nagy jános (folytatja):
Én Nagy János
kapitány vagyok. Hírét vettem, hogy a császár egyik legjobb hadvezérét, a
horvát bánt, Magyarországba küldi. Nekünk most azt kell megakadályoznunk, hogy
ez sikerüljön. Útját kell állnunk a Dráván, mert ha átkel rajta, elveszhet az
egész Dunántúl.
(Dühösen zúg a tömeg)
nagy jános (rájuk
förmed): Lármával nem jutunk
semmire! (lelkesít:)
Fegyelemmel azonban igen. Most felszólítom önöket a szigorú katonai
engedelmességre, ami nélkül katonát nem ismerek, de nem is képzelek, mert
csakis a fegyelmezett katonával lehet csatába menni és győzni. Most itt az idő,
és itt az alkalom, hogy megmutassuk: meg tudja védeni a magyar hazáját és
szabadságát!
(rivalgás; ez átúszik jelenzaj-ba)
istván (az emlék
hatása alatt): Nagy János kapitány és tiszttársai még egyszer végignézték az indulásra
kész, lelkes csapatot, utána végre magyar katonai vezényszót hallhattunk: "Féljobb,
indulj". Estére már Pápán voltunk, ahol a nép szívesen fogadott. Egy napi pihenés
után mentünk tovább Veszprémbe, ahol István főherceg a püspöki palotában volt
szállva. Ő előre ment, hogy beszéljen Jelačićtyal, de többé nem jött vissza.
anna: Mi lett a főherceggel? Elfogták?
(dühzaj)
istván (fájdalmasan
kiált): Elárult bennünket!
(robogó lépések, ajtónyitás,
-csukás)
katalin: Ebből mára elég. Így nem fogsz meggyógyulni, István.
istván (fújtat):
Mire befejezzük,
Katicám, megnyugszom.
anna: Nem a szeme pirul, hanem az arca nagyapámnak. Egészen föllelkesült.
istván: Na, ugye.
katalin: Nyirkos a homloka, biztosan belázasodott. Hadnagy úr, itt fog ebédelni a szobájában, és utána alszik. Megértette?
istván: Na, tessék, éppen olyan makacs, mint Makk ezredes Komáromnál. Kész
szerencse, hogy nincs itt a német tüzérség is, megkergetnének megint.
katalin (kedvesen):
Ha tovább hergeli
magát, még tábornok leszek a végén.
istván: Hát akkor ne parancsolgass. (Elneveti magát) Jó ember volt Makk
ezredes, sajnáltuk, amikor elhelyezték, de jött helyébe Krivácsy József
ezredes, aki korábban testőr volt, és ő oktatott bennünket, miképp kell nagyobb
távolságra az irányt megadni. Én is tőle tanultam.
katalin: Én pedig anyámtól, nyugtassa Isten, azt, hogyha dél van, itt az ebédidő.
Annám, itt bent ebédelsz?
anna: Nagyapámmal maradnék.
istván: Az ápolónő maradjon a betegénél, így helyes.
(ajtónyitás- csukás, Katalin
elsiet)
istván (mesél): Új-Szőnynél voltunk, ez már
nincs meg, Komáromhoz csatolták. Krivácsy alatt
nappal és éjjel végeztük a szolgálatot a Kossuth-erőd fokán, töltött ágyuk
mellett, a kézben égő kanóccal, hogy
azonnal tüzelhessünk. Mindég nagy örömmel hallgattam a magyar tüzérek éji kiáltásait, különösen, mikor
erős hangon ezt kiáltották: "Vigyázz, magyar!" A Duna túlpartjáról
meg a német szó jött át: "Halt, wer da?"
(a szöveg alatt úszik be a múltzaj)
i. tüzér (kiabál): Nézzetek oda, jön az ellenség!
(futva közelednek hozzá a
többiek)
ii. tüzér: Merről?
i. tüzér: Amott, Aranyos felől.
istván: Valóban.
ii. tüzér: Lovasok.
i. tüzér: Rájuk lehetne ijeszteni egy huszonnégyfontos golyóval.
istván: Még ne lőj!
i. tüzér: Jó távolságra van a huszonnégyesnek.
iii. tüzér: Engedd közelebb jönni.
i. tüzér: Most megvan! Figyelem...
may hadnagy (hirtelen
bukkan fel, parancsol): Halt! Nicht schiessen... Mekálsz! Nem tüszelsz! Asz
elensék fan mék mesze! Der Feind ist noch weit.
ii. tüzér: Ki ez?!
i. tüzér: Kabát, kalap...
istván: Kicsoda ön?
iii. tüzér: Német!
may hadnagy: Kérem szépen, uraim, én fagyok hatnagy May.
ii. tüzér: Tollas kalappal a fején, tiszti karddal az oldalán? Spion!
iii. tüzér: Német spion.
i. tüzér: Dobjuk le a várfokról!
iii. tüzér: Vesszen a német!
istván: Várjatok! Kicsoda ön?
may hadnagy: Én fagyok Johann May tüszérhatnagy. Sekíteni átyuknál.
istván: Még sosem hallottam a nevét.
ii. tüzér: Vegyétek el a kardját!
(csörömpölés, püfölés,
ordítozás - utána rövid szünet)
istván (rohanva
érkezik): Hadnagy úr! Ring hadnagy úr!
ring (indulatos): Mi az az éktelen ordítozás?
istván (örömmel):
Alázatosan jelentem,
spiont fogtunk. Kém van a várban!
(erősödik a dulakodás zaja, istván és ring közeledik)
ring (kiált): Eresszétek szabadon!
may: Na, utye.
ring: Isten hozott, testvér!
may: Nészenek oda, szamár újoncok. Hiápa peszél asz emper.
ring (vezényel): Sorakozó!
(Sietve sorakoznak,
lábdobogás)
ring (dühös): Hogy merték önök May
hadnagy urat bántani? A hadnagy úr tüzér, és közénk van beosztva, ha még nem
hallották volna! Német születésű, de ugyanúgy a mi hazánkat és alkotmányunkat védi, mint önök. Azért maradt
el a császáriaktól, hogy itt, a várban mint mérnök a tüzérek telepeire
ügyeljen, a védműveket és az ágyútelepek munkáit
vezesse. Megparancsolom önöknek, hogy néki mindenben engedelmeskedjenek. Most
mehetnek. (Mayhoz:)
Mehetünk mi is, Johann.
(jelenzaj)
istván: Szegény May hadnagy!
anna: Mi történt vele?
istván: A Komáromban maradt németek a Makk ezredes által szervezett tüzérújoncokat tanították. Így maradt velünk Ring
és Kopp hadnagy is. A derék May később kapitányi rangot kapott, de amikor
Komárom kapitulált, ő a császáriak kezébe került, onnét a börtönbe, s hogy a németek bosszúját elkerülje,
meggyújtotta maga alatt a szalmaágyat, és ott égett.
(SZÜNET)
istván (diktál):
Egy délután több
törzstiszt Ring hadnagy kíséretében jött a telephez. A lövéseinket nézték. Ring
rám mutatott, hogy ő engem már mindenre betanított, és a telepet rám bízta.
Azután elkísérte a törzstiszt urakat a révháztetőre, hogy láthassák a császári
ágyúkat is, és az általam dobott bombák hatását is. Visszafelé jövet az egyik aki
néhány huszárral jött a várba, és a jó hírt hozta, hogy jön a felmentő sereg,
nagyon megdicsért. Már elfelejtettem a nevét. Talán Guyon lehetett... nem
biztos...
katalin (betoppan): Alázatosan kérdezem a hadnagy urat és
ápolónéját, mikor kívánnak végre
pihenni?
anna: Nem tudja, nagyanyám, negyvenkilenc tavaszán ki vitte a hírt Komáromba,
hogy jön a felmentő sereg?
katalin: Bizony nem. Mert a parancsnokok gyorsan váltották egymást, és én úgy
hallottam nagyapádtól annak idején, hogy az a tiszt nem sokkal később a város
parancsnoka lett. De hogy mi volt a neve, negyven év után már nem tudom.
istván (izgatott):
Ez fontos...
katalin: Nem fontos, Istvánom. Az a fontos, hogy Komárom felszabadult.
istván (tépelődik):
De hátha ezen múlik
a szavam igazsága... Mert Guyon Richárd tábornok Komáromnak parancsnoka volt,
az biztos..., és még valaki jött a felmentők előtt, s ő is tábornoki rangban...
katalin: Úgy emlékszem, Lenkey tábornok is akkor ment oda.
istván (bizonytalan):
Lenkey János
tábornok... Igen, tőle vette át Guyon a parancsnokságot, de mindketten
megjöttek a felmentés előtt. Hát... nem tudom már.
(múltzaj)
(A háttérben zsibongás, a
felszabadult Komárom és környéke örömünnepet tart)
nagybácsi: István! Major István!
istván (nagyon
megörül): Nagybátyám! Isten hozta. Hogy vannak otthon? Mi újság
Győrben?
nagybácsi: Hú, mekkora sokadalom van itt! Örömmel látom, hogy nem ölt meg a német,
István. Nagynénéd is hadiszerencsét kíván, azt üzeni, jól van, jobban nem is lehetne,
és csókoltatja az ő kis lurkóját. (Nevet)
istván (vele
nevet): A kis lurkó egy sereg ágyúnak parancsol, és roppant sokat gyilkolt mostanában,
bátyám.
nagybácsi: Ágyúval? Az olyan messziről üt, hogy azt sem tudod, kit csaptál agyon. Ellenséget
ölni, öcsém, ennél közelebbről sem bűn, hanem érdem.
istván: Nekünk is volt sok veszteségünk. Nézze, bátyám, mennyien sírnak az
örömünnepen. A sok látogató nem tudhatja, örömében fog-e sírni, mire
megérkezik, vagy bánatában.
nagybácsi: Nekem az a fontos, hogy te élsz, István. Tudtam, hogy itt vagy, és amint
hírét vettük, hogy elkergettétek a
betolakodókat, nénéd nyomban hozzájárult, hogy meglátogassalak.
istván: Jöjjön, bátyám, megmutatom az én föld alatti lakásomat. Nagy ágyúkat és
ágyúgolyókat is fog látni.
nagybácsi: Mehetünk, de szólok a kocsisomnak, hozza utánunk az ajándékot.
istván: Ajándékot?
nagybácsi: Úgy gondoltam, ilyen időkben silány az ellátás. Hát hoztam egy sonkát, két
sajtot meg kenyeret.
iii. tüzér (közeledik,
már jöttében, sietve szól): Engedelmet, bajtárs, Ring hadnagy úr már reggel óta
kerestet, és üzeni, menj rögtön a telephez, mert a mozsarakat még ma a gőzhajóra
kell szállítani, mivel reggel Budára megyünk várat ostromolni.
nagybácsi: Na, öcsém, én ebben nem foglak zavarni.
istván: Kedves bátyám, áldja meg kegyelmedéket az Isten, hogy eszükbe jutottam.
nagybácsi (elérzékenyül): István, visszavárunk...
(SZÜNET)
istván: Hadnagy úr, kérem, más
parancsot kérek, mert Budavárból egyetlen nap alatt elpusztítanak
mindnyájunkat, ha itt maradunk.
ring: Igaza van, ez a hely
mozsártelepnek nem alkalmas. A kocsik kerekeit és a lovak patkóit szalmával
vastagon kötözzék be, hogy zajt ne üssenek. Éjszaka tovább megyünk, a menetet
én vezetem. Ön menjen el a bombatérre a felhalmozott bombákat ellenőrizni, hogy
használhatók-e.
istván: Parancsára.
ring: Úgy végezze ön, hogy engem helyettesít.
istván (örül): Igenis.
ring: A Bécsi kapunál megláthatják, és lelőhetik. Ezért a házaktól fedett oldalon
menjen, s ahol csak lehet, maradjon
fedezékben.
istván: Értettem.
(Katonás hátraarc, távolodó
léptek)
(SZÜNET)
(István settenkedő léptei,
megáll.)
istván: Úristen!
(Két ágyútűz után szörnyű
lövöldözés kezdődik, Istvánra lőnek.)
istván (döbbent
és dühös): És engem ide küldenek bombavizitre... (meglepődik:) No, hát ilyet: egy apáca térdel a kertben... ezt személyesen
az Úristen védi? Kedvesnővér! ... Nem
hallja? (Ordít:)
Kedvesnővér! Hahó!... Hát én bemászom oda, ha nem hall.
(A zajban is hallani, hogy a
romos kerítésből téglák hullanak, ahogy átmászik)
istván (folytatva): Hahó! Apáca!
apáca: Jézus, segíts!
(Női lábak rohannak
távolodva)
istván: Kedvesnővér! Ne hagyjon itt!
apáca: Segítség! (sikít)
(Vasajtó nyílik, az apáca
bemenekül, becsapja, bezárja, a sikoltozás távolodik)
istván: Lármázz, csak, szentem, legalább előjön valaki.
(Rángatja a vasajtót, nem
nyílik)
fejedelemasszony: Ach, ein Soldat!
istván: Na végre!
fejedelemasszony: Was wollen Sie?!
istván: Mit akarok? Bemenni!
fejedelemasszony: Magyar?
istván: Azért lőnek rám a várból.
fejedelemasszony: Kapus! Engedje be!
(A vasajtó nyílik, csukódik)
istván: Köszönöm, anyám.
fejedelemasszony: Hogyan került ön ide?
istván: Jöttünk Budát visszavenni.
fejedelemasszony: Ennek nagyon örülünk. Közülünk mindenki magyar érzelmű. Tessék, vitéz úr, nézzen szét. Íme, a templom
boltíveit több helyen megrongálták a bombázások. Még az oltárban is kárt
tettek.
istván: Nem hittem volna. Amilyen nyugodtan imádkozott a kertben az a fiatal nővér
a kereszt alatt az ágyútűzben...
fejedelemasszony: Isten kezében vagyunk, magunkat nem féltjük. Vitéz úr, felszólítom önt, kérje
meg nevemben a tábornok urat, vegye pártfogásba a kolostort. És ne felejtse el megemlíteni,
hogy ha császárpártiak volnánk, akkor a várból nem lőnék ezt az épületet.
istván: Megígérem. De most arra kérem, legyen oly szíves a kolostornak Dunára nyíló
ajtaján kibocsátani, mert azon az úton, amelyen ide jöttem, el nem mehetek.
(jelenzaj)
istván (diktál):
Május huszadikán
Ring hadnagy elmondá, hogy holnap, Konstantin
napján, május huszonegyedikén, reggel
három órakor az ostromlók meg fogják rohanni a
várat. A tüzelésre a kis kápolna mellett felállított ágyúk lövése adja meg a
jelt. A vár körül felállított összes ágyúk és mozsarak csakis a vár falára fognak
lőni, hogy onnan az ellenséget távol tartsuk addig, míg a létrákat a honvédek a
vár falához támasztják, és az összes rohanó sereg a fal alá, vagy a rajta tört
réshez nem ér. Amikor pedig a honvédek azt kiáltják, "Előre! Előre!",
fel kell hagynunk a tüzeléssel, nehogy a bajtársainkat meglőjük.
anna: És attól kezdve a tüzér meg bombász urak szabadságolták magukat?
(múltzaj)
(Távolabbról hadilárma,
puskalövések, ordítás, pufogás, jajgatás)
ring: Tüzérek! Ti megtettétek a kötelességeteket. Az ágyúk fedezete alatt vitéz
honvédeink megmászták a vár falát, és most a falakon belül küzdenek. Ezt nem
nézhetjük tétlenül. Lábaitok előtt hevernek elesett bajtársaink fegyverei, szedjétek
fel azokat, és jöjjetek utánam. Előre!
(A hadilárma erősödik, Előre! kiáltással beérkeznek
a várba. Közeledő kiabálás, ellenséges katona közeledik. Üldözik. A beszéd
közben a lárma egészen elhalkul, de megmarad)
frantisek (cseh
katona,erősen á-zva, nehezen beszél magyarul, rémült, kétségbeesett): Uram! Itt a kardom, eldobom.
(A kard csendül a kövezeten)
frantisek (folytatja):Adjon nekem pardont az úr, könyörgök, mert
megöl a magyar.
istván (harcias):
Én is magyar vagyok!
Véged van, kutya. (A cseh katonát üldöző honvédhoz:)
Ne kergesd, bajtárs, már elfogtam. Add nekem!
frantisek (bizakodik):
Én már hadifogoly? (Rimánkodik:)
Ne bántson!
istván (Frantisekhez:)
Mit óbégatsz? A
honvéd nekem adott.
frantisek: Ne öljön meg az úr, kérem. Én cseh. Parancsoltak, hogy kell jönni. Ha nem jövök,
hadbíróság megöl. Én cseh tüzér.
istván: Véres vagy. Miért?
frantisek: Meglőtte honvéd a derekamat.
istván: Mutasd.
frantisek: Ne hagyjon itt! Tudok menni, csak fáj... egy kicsit. Ne is kösse. Szép
zsebkendője lesz csupa vér.
istván: Na, keresd meg a tieidet, menj doktorhoz.
frantisek: Most milyen lesz szép zsebkendő! Köszönöm.
istván: Na, eredj.
frantisek: Nem. Tessék megölni, az lehet, de császárhoz vissza nem megyek. Hadifogoly vagyok,
az nekem jó.
istván: Mihez kezdjek én veled? Nem disputálni jöttem, hanem háborúzni.
frantisek: Én pedig jöttem nem háborúzni. Ki nekem az a császár?
istván: Nekem itt más dolgom van. Menj a doktorotokhoz.
frantisek (a távozó
István után kiabál): Ne hagyjon itt! Uram! Leszek legénye.
istván (távozóban,
inkább maga elé): Nem kell. Minek az nekem? Még a hadnagyoknak sincs mindnek
(A harci zaj erősödik)
istván (mintha
leltározna): Több száz halott magyar. Két szekér a tér közepén, tele mindenféle
egyenruhával. Még horvát ruha is van. Itt a falon a rés. Uram, Isten, micsoda mészárlás lehetett! A fal mögött,
a rés köveiből magas mellvédet csináltak. Mögötte még egy. Utána a harmadik, de
az már gabonás zsákokból. Hogyan lehetett ehhez idejük?
frantisek (közvetlenül
mögüle): Én azt nem tudom.
istván (mintha
megcsípték volna): Hogy kerülsz ide, te német?
frantisek: Nem német. Cseh tüzér. Itt vagyok, fogoly vagyok.
istván: Tűnj el!
frantisek: Ahhoz nem értek.
istván: Alig tudsz menni a sebedtől. Bele fogsz halni.
frantisek: Nem akarok meghalni.
istván: Akkor menj doktorhoz.
frantisek: Jó. Majd megyek. Kicsit leülök. Újra kötözöm a seb.
(Üdvrivalgás, éljenzés.
Kihallani, hogy Éljen Görgey!)
istván (megilletődve):
Görgey tábornok...
És ezek meg sem nézik, kit éljenez a lakosság. Ott üzletelnek a kapuk alatt.
Hát erre való az ostrom? Te is üzleteltél? (Nincs válasz) Nem, mi? Mert nem volt
mivel. Majdnem éhenhaltatok, mert sáncot építettetek az ételnek valóból...
i. honvéd: Nézzétek! egy német foglyot kísérnek.
istván: Mikor ettél utoljára? (Nincs válasz) Na, mikor? Hol vagy, cseh
tüzér? Elkotródtál végre? (Meglátja, hogy viszik:) Hé! Az az én
foglyom! Hová viszitek? Megálljatok!
(Futna utánuk, de elállják
az útját)
i. honvéd: Ide jöjjön, tüzér úr, tegyen igazságot.
istván: Engedjenek, viszik a foglyomat.
i. honvéd: Hadd vigyék. Nem viszik messzire.
ii. honvéd: Kivallatják, utána lelövik.
i. honvéd: Fölösleges teher.
istván: Lelövik?
ii. honvéd: Le, a mocskos németjét.
istván: Annál inkább megyek. Az a legényem.
ii. honvéd: Legénye van a tüzér úrnak? Miért nem magyar a legénye?
i. honvéd: Igaz, miért német?
istván: Ez nem német, hanem cseh. Tanult tüzér.
i. honvéd: Nem látszik az rajta. Német katonaruhában van.
ii. honvéd: Segítsen nekünk, tüzér úr. Láttuk, hogy a közönséges rekvirálókkal nem állt
szóba. De mi lovon osztozunk. Tessék igazságot tenni, maga kívülálló.
iii. honvéd: Tüzér úr, ezek még megölik egymást azért a lóért.
istván (elismeréssel):
Nagyon szép állat.
i. honvéd: Hát tessék dönteni, kié legyen.
ii. honvéd: Én lelövöm ezt a lovat, ha meglátlak a hátán.
iii. honvéd: Üljön föl rá, tüzér úr!
i. honvéd (mérges):
Üljön föl, és vigye.
Mert ha én felülök, többé nem látja, ez meg itt ki is lőné alólam.
ii. honvéd: Bánom is már, vigye, tüzér úr, vigye a felsőbbség, magának nagyobb a
hatalma.
iii. honvéd: De vigye már, mert itt emberhalál lesz.
i. honvéd: Ezzel hamarabb utoléri a legényét.
(jelenzaj)
istván: Láttam, hogy nem övék volt a ló, inkább elhoztam magamnak. Görgey tábornok kitüntetéseket
adományozott. Már sokan kaptak érdemrendet, amikor az ott levő tüzérkapitány,
kinek nevét sajnos elfeledtem, kilépett a sorból, és ezt mondta "Tábornok
úr, mi nem érdemjelért, de a hazáért és a szabadságért küzdünk, elég érdem nekünk
az itt szerzett dicsőség". E szavakért a tábornok megdicsérte a kapitányt,
és a kitüntetést abbahagyta. Néhány nap múlva napiparancsban előléptették Ring hadnagyot
főhadnaggyá, engem pedig tűzmesterré. Ennek emlékére Görgey két német aranyat
küldött. Akkor összehívtam a tüzértársaimat egy vendéglőbe, és ott nyakára hágtunk,
mert a németet akkor is utálom, ha aranyból van.
(múltzaj)
ring: Tűzmester úr, önnek négy embere elesett, három pedig megsebesült. Kap a
hozzánk állt német tüzérekből hetet, hogy kilegyen a létszám.
istván: Köszönöm, főhadnagy úr.
ring: Ezek mind képzett tüzérek, válasszon magának.
istván: Parancsára.
frantisek: Könyörgök, tűzmester úr, vegyen be a csapatába!
ring: Ki ez a sánta?
frantisek: Frantisek Grisak tüzér alázatosan jelentkezik.
istván: Az én foglyom, főhadnagy úr, de a várban ellopták tőlem.
ring (nevet): Ezt ellopták? Haha... (nevet) Hát,
ha öné a sánta, tartsa meg.
frantisek: Tartson meg, kérem, én leszek szolgája tűzmester úrnak.
(SZÜNET)
ring: Itt van térkép és egy írásos parancs. Ebben részletes utasítás van, merre
és hogyan jussanak el Temesvárra.
Engem most máshova vezényeltek, de gyors lovakkal megyek. A Mehala nevű faluhoz
vezető főútnál bevárom az ágyúkat. Ott találkozunk. A parancsban benne van, mikor.
istván: Igenis. Azonban én félek, hogy kutyából nem lesz szalonna, különösen, hogy
abban az átkozott egyenruhában maradtak.
ring: A németek örültek, hogy visszakapták szabadságukat. Bízom abban, hogy híven
teljesítik kötelességüket.
frantisek: Majd én figyelem. Én nem német, hanem cseh tüzér.
istván: Hogyan kerülsz te ide ilyen hirtelen?!
ring: Lövesse le. Kémkedik ön után.
istván: Parancsára.
frantisek: Irgalom!
ring: Lelövetni!
istván: Magam lövöm le.
(jelenzaj)
istván: Sorakoztattam tarka öltözetű legénységemet, a nevüket felolvastam, és
amikor nagy füttyögéssel előállt a vonat, a vagonokba beugráltak az embereim.
Szolnok felé indultunk, a parancs
szerint. Szolnokon a nép szívesen fogadott, de a gőzhajó nem fogadott szót a
parancsnak, az nem volt sehol. Kétnapi várakozás után megjött. A fedélzetre
raktuk az ágyúkat és mozsarakat, s folytattuk utunkat Szeged felé, ahol is a
híd után kikötöttünk. Ott ismét a partra raktuk az ágyúkat.
anna: A cseh fogollyal mi lett?
istván (nem
akarja meghallani): Ennek híre ment a városban...
(múltzaj)
(Gyülekező kíváncsiak
lármája, háttérzajként a jelent végéig megmarad)
i. polgár: Nézze már, mekkora ágyúk!
ii. polgár: Tüzér úr, honnan valók ezek a monstrumok?
istván: Ezek bizony Komáromot védték...
ii. polgár: Olyan messziről jönnek? Vagy kegyelmed csak később került hozzájuk?
istván: Ott voltam már Komáromban. Magam győri születésű vagyok, de Komáromban lettem
tüzér, Buda ostroma óta meg tűzmester és bombász vagyok...
iii. polgár: Látja, kend, mit tudnak a mi honvéd fiaink!
i. polgár: Most itt maradnak, tűzmester úr?
istván: Darabideig itt. De egy bizonyos napon tovább megyünk.
i. polgár: Bizonyos napon?
istván: Azt a napot nem mondhatom meg. Az titok.
ii. polgár: Titka van magyarnak magyar ember előtt?
istván: Nincsen. De ez hadititok.
i. polgár: Innen hová mennek?
istván: Temesvár alá, csak elébb találkozunk a főhadnagyunkkal.
iii. polgár: Mifélék ezek a németek kendtek között?
istván: Budavár ostroma alatt szöktek át hozzánk.
i. asszony: Hát ez szép tőlük.
i. polgár: Szép bizony. De hátha spionok.
ii. polgár: És aztán elárulják a hazát.
i. polgár: Ha spionok, akkor bizonyosan.
iii. polgár: No már, tüzér úr, ilyeneket nem hurcolnék magammal, inkább elzárnám őket.
ii. asszony: Szép szál ember kend, katona, mondja, honnan jönnek?
ii. polgár: Ezek? Komáromtól. Ott
megvédték a várat, utána elfoglalták Budát, és mostan Temesvár alá mennek.
iii. polgár: Csak előbb még találkoznak a főhadnagyukkal.
i. asszony: Ne mondja már, hogy pesztonka nélkül nem tudnak csatába menni a mi
vitézeink!
istván: Nem pesztonka az, kedves, hanem parancsnok. Nélküle nem működik semmi. Mert
mindent pontos időben kell tenni, és ő arra való, hogy ezt elrendezze.
i. asszony: Parancsnok? Mi a neve?
istván: Ring főhadnagy.
iii. polgár: Miféle név az?
ii. polgár: Német, az bizonyos.
i. polgár: Damjanich tábornok meg rác eredetű, mégis magyar.
ii. asszony: Nézzék már, két városhajdú kísér ide egy urat.
iii. polgár: Ide tartanak.
tanácsos: Adj' Isten, jónapot.
(A tömeg elhalkul)
istván: Fogadj Isten, uram.
tanácsos: Árkosi Gáspár a nevem, a városházán tanácsosi rangban szolgálok. Ön a
tüzérek parancsnoka?
istván: Major István tűzmester vagyok, szolgálatára. Magasabb rangban itt most tüzér
nincsen.
tanácsos: Hát, kérem, az ágyúkat meg a mozsarakat a mai napon innen tovább szállítani
nem lehet, miután lovak és kocsik kéznél nincsenek, azokat a tanyáról kell
berendelni, s amíg azok felkészülnek, és bejönnek, abban eltelik néhány nap. Akkurátus
emberek, akkurátusan is látják el tisztüket. Megjegyzem, tűzmester uram,
egyébiránt sincsen sok értelme a nagy rohanásnak, hiszen aki kapkod, elvéti, amit
csinál. Ezért hát a tüzér urak a Tisza-parti házakban lesznek elszállásolva,
rendezkedjenek be, és érezzék magukat otthon. Önnek azt ajánlom, ismerkedjék meg
valami módosabb polgárral, és kvártélyozza el magát nála. De ha nem így látja
helyesnek, a Tisza-parti házakban is megszállhat, azonban ott számíthat a
rovarvilág csípéseire, mik erősen viszketnek, ám
ez a Tiszától távolabb kevésbé sűrű kellemetlenség.
istván: Köszönöm, tanácsos uram, szíves tanácsait. Ám nekünk szigorú menetrendünk
van. Mikor tudnánk innen továbbállni?
tanácsos: Amint bejönnek a lovak. Nem sok idő az. Néhány nap. Addig legalább megpihennek kissé. Isten áldja, tűzmester
úr. Hajdúk, mehetünk!
(SZÜNET)
(Halk hegedűszó. Egy fogadó
étterme)
csiszár (kissé
kapatos, közvetlen): Ide jöjjön, honvéd úr! Erre!
istván: Várjon az úr, elébb iszom egy jó pohár bort, kiszáradt már a szám.
csiszár: Igyék az enyémből. Ebédeljen velem. Üljön már le, no.
istván: Köszönöm a meghívást, elfogadom.
csiszár: Csiszár Kálmán a nevem, malmaim vannak.
istván: Örvendek. Major István tűzmester és bombász vagyok.
csiszár: Emelem poharam, s igyék ön is két magyar találkozására.
istván (miután
ivott): Hű, de finom bor ez.
csiszár: Ugye, jó bor? Pedig homoki. Ez a kocsma egy asszonyé. Mári néninek híjuk.
istván: Gyors mozgású, fürge asszony a néni. Jól is főz?
csiszár: Jól bizony. A paprikás halat ajánlom, azt különösen jól készítik itt. Mári
néni! Hozzon, kedves, egy jó adag paprikás halat a tűzmester úrnak! Mondja,
tűzmester uram, mi várható? Itt a közelben iszonyú vérengzést vittek végbe a
rácok Új-Szegeden és Szőregen. Aki magyar volt, tűzzel-vassal irtották.
istván: Hallottam felőle, de nem sokat. Szolnok felől jöttünk, így Damjanich
tábornok kiáltványáról is csak félfüllel hallottam.
csiszár: Jó étvágyat az ebédhez, Major uram.
istván: Köszönöm...
csiszár: Nos, hogy' ízlik?
istván: Nagyon finom.
csiszár: Nem szóljon evés közben, szálkát nyelhet, még megakad a torkán. Kegyelmed szolnoki?
istván: Nem. Győri eredetű vagyok.
csiszár: Ne beszéljen. Torkára mehet a szálka. Azt mondja, győri?
istván: Onnani.
csiszár: Vigyázzon a szálkával. Az nem tréfadolog. Szóval győri, hát ez nagyszerű.
Mi több győri gabonakereskedőt ismerünk, nagyon jó kapcsolataink vannak.
Herzlichéket ismeri?
istván: Nagybátyámék közelében van házuk.
csiszár: Mondtam már, hogy halevés közben ne beszéljen. Még baja esik. Hát Vincze
Pétert?
istván: Ismertem, két éve meghalt.
csiszár: Az igaz. Most már nem zavarom. Kegyelmed az, akinek mondja magát. Egyék
most már nyugodtan. Kész is? Váljék egészségére.
istván: Vérré válik. Igen finom volt. Kegyelmed sokszor jár ide a Mári nénihez?
csiszár: Minden áldott délután itt kvaterkázom.
istván: Azt hiszem, akkor viszontlátjuk egymást, amíg itt vagyunk.
csiszár: Megtisztelne tűzmester úr,
ha elfogadná meghívásomat, és a vendégem lenne a házamban,
amíg Szegeden tartózkodnak.
istván (megörül):
Köszönettel
elfogadom, Csiszár uram. Kérem, mondja meg, hová menjek, mert csak estefelé
szabadulok. Még fel kell osztanom embereim között az ágyúk feletti őrködést.
(SZÜNET)
csiszár: Ki kopog?
istván: Megjöttem, Csiszár uram, Major István tűzmester...
csiszár: Kerüljön beljebb. (Befelé kiált, a feleségének:) Kedvesem,
megjött Major tűzmester úr, az én kedves vendégem.
istván: Csókolom a kezeit nagyságos asszonynak.
csiszár: Csak a tekintetes cím illet meg.
csiszárné: Örvendek, tűzmester úr. Már alig vártam, hogy megismerjem. Éppen kész a vacsora,
jókor jött.
istván (zavarban):
A kisasszonyban kit
tisztelhetek?
csiszárné: A testvérhúgom leányát, Katicát.
istván: Major István tűzmester, a kisasszonynak parancsára.
katalin: Jó estét, tűzmester úr.
csiszár (magyaráz):
A sógorasszony
leánykája sokat időzik nálunk. Nekünk nem adott gyermeket az Úristen, ők meg
hatan vannak testvérek, hát ide jár hozzánk, hogy nekünk is jusson valaki a családból.
istván: Mindig ilyen szótlan a kisasszonyka?
csiszárné: Meg van illetődve. Máskülönben kellemes társalgó.
csiszár: Már ha szóhoz jut mellettünk.
csiszárné: Képzelje, tűzmester úr, annyira hozzánk nőtt, hogy sokan azt hiszik, a mi leányunk.
istván: Ezt bizonyára nem bánja a kisasszonyka.
csiszárné (büszkén):
Nem bizony. Amikor nincs
ennyire megszeppenve, bemutatni sem hagyja magát...
csiszár (nevet): Egyébiránt igen nagy a
rokonság, és mert ennyire a mi gyermekünk lett, rólam nevezték el, hogy a többi
Katicától megkülönböztessék.
istván: Kegyelmedről?
csiszár: Mert Kálmán a keresztnevem, mindenki Kálmán Katicának híja.
katalin (távolról sem gyámoltalan): Kálmán Katalin a nevem,
Major István úr.
istván: Isten éltesse, kisasszonyka.
csiszár: Ahogy mondja, Major uram. Ez a kisüsti az én gyümölcsösömben termett. Jó
lesz étvágycsinálónak. Kedves egészségére!
(jelenzaj)
istván: Míg a szükséges kocsik a mozsarak alá, a lovak pedig a kocsik s az ágyúk
elé megérkeztek, már rég szívesen látott vendég voltam Csiszár tekintetes úrral
a Mári néni kocsmájában, és a tulajdonosnőt helyi szokás szerint magam is Mári néninek
szólítottam. Ez szokás a szegedi kiskocsmákban, nem is haragudott érte, hanem
mellém ült, s biztatott, hogy üssük ám a németet, mert azoknak ő is ellensége.
anna: Az a Kálmán Katica könnyen hagyta eljönni? Nem késték el a találkozót,
nagyapám?
istván: Ring főhadnaggyal? Dehogynem. Az a háborúban nagy hiba, de ez esetben nem változtatott
semmin.
anna: És Kálmán Katica? Vele mi lett?
istván: Nem kihallgatás van, Annám, hanem én diktálok. Nem esett bajom.
anna: Azért sem, hogy a szegedi polgároknak mindent kibeszéltek a hadjáratról?
istván: Ma már tudom, hogy szerencsénk volt mert a szegediek jó emberek. Óbesenyőn át
Nagyszentmiklósra, onnét Mehala elé értünk, ahol Ring főhadnagy egy
tüzértiszttel már
várt reánk. Ez a tiszt a nehézágyúkkal kerülve a József külvárosba ment, én
pedig a Péterváradi kapuhoz vezető főút mellett, a középpontban állítottam fel
a mozsarakat. A
futóárok fedezékében nyugodtan mehettünk. Nekem volt szállásom a Józsefvárosban,
de általában a katonáimmal voltam, hogy legyen velük, aki parancsol. Munkavezető tiszt nélkül kezdtük a nehéz munkát,
mert hadnagytól őrnagyig a táboron kívüli kocsmákban, a főtisztek pedig Vécsey
tábornok körében folyton mulattak.
anna: Magukra hagyták a katonákat? Nem lett abból baj?
istván: Egyszer egy honvédhadnagy meg egy őrmester között félig magyar, félig német
ruhába öltözött németet kísértek hozzám. Azt mondta, kiszökött a várból, s
jönnek majd mások is, hogy hozzánk
csatlakozzanak, és szükségtelen a nagy készület, mert amint a várat megkezdjük
bombázni, kapitulál a német. Két napig tartott a vendégszereplése, utána
eltűnt. Naponta jött egy-két ilyen alak. A hírért megvendégelték őket, enni, inni, sőt pénzt
is kaptak. Végigjárták a futóárok-rendszert, megszemlélték az ágyúkat s mozsarakat,
és utána visszaszöktek. Vécsey tábornok észrevette, mi történik, és vasra verette
az újabbakat, de már késő volt. És akkor kaptam a parancsot, hogy az egész vonalon
az ágyúk és a bombatelepek készen legyenek huszonnégy óra alatt.
anna (elámulva): Eközben a tiszt urak csak
mulattak?
(múltzaj)
i. tüzér: Tűzmester uram, tegnapelőtt volt ébresztő.
ii. tüzér: Azóta folyvást dolgozunk.
istván: Gyorsan dolgoztunk, készen is vagyunk. Most alhatunk.
ii. tüzér: A nyirkos füvön, ahogy szoktunk.
iii. tüzér: Köszvényt kapunk, ha megérjük.
i. tüzér: Ha meg nem lepnek álmunkban.
istván: Az egész vonalon éjjel-nappal őrszemek vannak kiállítva, azokat kétóránként
váltják, hogy éberek maradjanak.
ii. tüzér: Kevés a vigyázó a tüzérek közül.
istván: Az ágyúk a futóárkokban vannak, a Zimmerplatzon pedig négy hatfontos
mellett állnak a Péterváradi kapuhoz vezető úton. Az elegendő őrség.
(SZÜNET)
(Szörnyű lárma kerekedik,
amiből kihallani, hogy németek! németek! Harci zaj, dulakodás, közelharc, fájdalomkiáltások,
lövések - de nincs ágyútűz. A zaj a szöveg alatt lassan kiúszik)
iii. tüzér (riadtan):
Nem lesz időnk
köszvényt kapni!
istván (izgatott):
Nem lőnek a
hatfontosaink. Biztosan rajtuk ütöttek.
i. tüzér: Mégis megleptek álmunkban!
istván: Elő a szuronyt!
i. tüzér: Hátha lőhetnénk, tűzmester úr!
istván: Igazad van. Megnézzük. Utánam!
ii. tüzér: Menekülnek a honvédeink!
istván: Aki fél, itt maradhat!
(Rohannak)
istván: Beszögezték az ágyúkat. Nem
lőhetünk oda, ahol magyar is van.
iii. tüzér: Ezeken rajtaütöttek. Talán elaludtak?
istván: Ki voltak merülve nagyon.
i. tüzér: Örök álmot kaptak jutalmul.
ii. tüzér: Még több a sebesült, mint a halott. A halottakról letépik az inget...
i. tüzér: ...És azzal kötözik a megmaradtakat.
iii. tüzér: A Zimmerplatz felől semmi zaj.
ii. tüzér: A Józsefváros felé vonulnak vissza.
iii. tüzér: Mi legyen, tűzmester úr?
istván: Megnézzük a hatfontosokat, de kelet felé megyünk, mert a nyugati oldalon
nem jutnánk át.
(Német ordítások: Hurrá! Hurrá!)
istván (maga
elé): Most kellene a segítség, Uramisten.
frantisek: Itt vagyok.
istván: Megmondtam, Frantisek, hogy lelőlek, ha előkerülsz.
frantisek: Ha nem kell segítség, csak tessék.
istván: Most vizsgázhatsz, Frantisek. Meg tudod úgy lőni a németet, hogy magyarban
kárt ne tegyél?
frantisek: Ha a várat kell lőni, akkor igen.
istván: Éjszaka várat lőni?
frantisek: Persze. Ilyenkor nem szoktak, ezért most megijednek tőle.
istván: Nem bánom.
frantisek: Tűzmester úr, mit fog csinálni?
istván: Irtom az üldözőket.
frantisek: Az jó lesz. Én félek azoktól.
istván (parancsol):
Figyelj! ... Tűz!
(Ágyúdörej, Frantisek tüzel)
(Távolról robaj, rémült
ordítozás)
(Újabb ágyútűz, pokoli
lárma, ez a jelenet végéig háttérzajként megmarad))
istván (érkezik): Kik vagytok?
i. tüzér: Ki kérdezi?
istván: Major István tűzmester.
i. tüzér: Ismerem a nevét, tűzmester úr. Hol vannak az emberei?
istván: Az egyik a Péterváradi kapunál egyszerre hat ágyúval lövi a várat, a többit
a József külvárosba küldtem, segíteni a honvédeknek.
ii. tüzér: Találkoztunk velük.
iii. tüzér: Vigyázzon, tűzmester uram, itt veszélyes.
(Robbanás a közelben)
istván: Pedig vassal is jól ki vagytok támasztva.
(Újabb robaj, még közelebb)
i. tüzér: Mozdonydurungokkal, síndarabokkal.
ii. tüzér: A vasút stratégiai üzem, mindig mondtam.
i. tüzér: Figyelem! Tűz!
(Most ők tüzelnek, dörrenés)
istván: Ez szép volt, bajtársak.
i. tüzér: Mindjárt töltünk megint...
(Telibe találják őket, az
egyik felordít)
ii. tüzér: Úristen!
i. tüzér: Semmi sem maradt belőle. Szétfröccsent.
istván: Szegény. Volt családja?
i. tüzér: Kettő. A felesége tavaly pusztult el tüdőbajban.
istván: Tölthettek. Adom a golyót.
(Becsapódás, az agyút
találja, robaj, fémes pendülés, szisszenés)
i. tüzér: Na, tűzmester úr, ebből sem lövünk többé... Mi történt?
istván: Nem bírom kivenni a lábamból...
ii. tüzér: Jézus segíts!
i. tüzér: Ő előbb fog, mint te, azt látom. Mutassa csak...
istván (szenved):
Nem akar kijönni...
ii. tüzér (nyöszörög)
i. tüzér: Neked semmi bajod, maradj már csendben! Egy kerékdarab van itt. Jól
befúródott a vastaghúsba.
istván: Valami kampó akadt belém.
i. tüzér: Jó félhüvelyknyi vastag, az nem engedi. Fohászkodjon, tűzmester úr, mert én
ezt addig csavarom, amíg ki nem jön.
istván: Megköszönöm (beleszorul a szó)
(SZÜNET)
küldönc: Ring főhadnagy úr kéreti tűzmester urat a tüzérparancsnoki irodába.
istván (dühös): Most? Az aradiak már nem
tüzelhetnek, én magam menni alig tudok. Nekem most itt a helyem.
küldönc: Ring főhadnagy úr azonnalra kéreti.
istván: Jól van, eredj. Jelentsd, hogy kiadom a parancsot, és máris ott leszek.
küldönc: Igenis. (Lelép)
istván:
Frantisek!
frantisek: Parancs!
istván: Maradj itt, és félóránként dobj be egy bombát a várba.
frantisek: Igenis.
istván: Ne nagyon mutatkozz, a bajuszod ellenére is felismerhet valaki.
frantisek: Jó. Majd szakállt is nevelek. Kinézek, akár a kormányzó.
istván: Amíg nem beszélsz úgy magyarul, mint én, leleplezhetnek.
frantisek: Ugyan, ugyan. Ennyi lármázó népség között, ahol van német, tót, rác,
mindenféle, talán csak oláh nincsen? Mindenki zsinatol a saját akcentussal,
mégsem feltűnik soha. Majd éppen én?
(SZÜNET)
ring (felolvas): ...Továbbá az ezredes úr
jóváhagyásával Major István urat hadnagyi kinevezéssel tüntetjük ki.
(Taps)
ring (folytatja): Major hadnagy elég fiatal
ahhoz, hogy hamarosan nemcsak neve, hanem rangja
is őrnagy legyen.
(Taps)
ring: Most, hogy tiszt lettél, bajtárs, bruderschaftot iszunk. Szervusz,
hadnagy úr.
istván (elfogódott):
Szervusz, főhadnagy
úr. Isten éltesse az ezredes urat is.
ring: Most te vagy az ünnepelt, István. Ezért a sebesülésért, amiről lelkes
házigazdánk azt mondta, hogy már le is
vágták a lábadat, a tábornok úr ezüst vitézségi érmet küldött neked.
(jelenzaj)
anna: Én erről eddig nem is hallottam. Büszke vagyok nagyapámra.
istván: Amikor néhány nap múlva Ring főhadnagy szemlét tartott, és meglátta amaz megcsorbult
ágyút, nagyon megdicsérte az aradi tüzéreket a helytállásért. Az én szőke bajuszos
tüzéremről egy szót sem ejtett. Talán nem akarta leleplezni Frantiseket.
anna: Vagy éppen nem akarta kitüntetni.
istván: A temesvári ostrom sikertelen volt augusztus negyedikén éjjel. Egyik tüzérem azt jelentette, hogy Szeged felől ágyúdörgést
hallott. Nem hittem neki, de kért, hogy mennék
vele a kertbe, ott jobban hallani. Oda mentem, a fejem a domboldalhoz nyomtam,
és megbizonyosodhattam, hogy a legény igazat mond.
(múltzaj)
ring (izgatott): Hadnagy úr, kérlek, a
főtáborba futár érkezett azzal a hírrel, hogy holnap délután öt és hat óra között itt lesznek a németek, és akkor
lesz a döntő ütközet.
istván: Értettem, főhadnagy úr.
ring: István, Erdélyben szétverték a muszkák Bem táborát, emberei nagy részét
megölték. Bem maga is nehezen menekült,
jelenleg Vécsey főtábornoknál van, itt, a Vadászerdőben.
istván (elszorult
torokkal): Értettem.
ring: A holnapi csata fog dönteni sorsunk felett. Ha elveszítjük, végpusztulás
vár ránk, mert körül vagyunk véve az ellenségtől. Ha csatát vesztünk, az
ágyúkat be kell szegezni, és ott kell hagyni.
istván (dacos): De mi azokkal a mozsarakkal
Komáromból Budára, onnét pedig idáig jöttünk!
ring: A túlélés fontosabb, barátom. Eltesszük magunkat jobb időkre. Az emlék
pedig megmarad, hogy az első bombát te dobtad az ellenségre.
(jelenzaj)
istván: Ebben Ringnek igaza is lett. Vécsey az ellenség elől Facset felé ment, hogy
Lugos alatt balra fordult, többet nem is
tudtunk róla. Egyszer csak több huszár és egy
kapitány jött, hogy kétfelől
bekerítsenek. Magyarok voltak, Kmety tábornok
seregéből. Szökevénynek néztek, és éjjel
tizenegyig fogságban tartottak, ám akkor megtalált bennünket Ring főhadnagy, és
mehettünk vissza Vécsey táborába.
(dühzaj)
istván (egyre
dühösebb): Az urak addigra régen elhagyták a fegyelmet. Hol voltak már a Nagy János kapitány tiszta feje és
szavai! Semmi sem maradt a magyar virtusból: Vécsey akkor már semmiféle csatára
nem gondolt. Így esett meg, hogy egy üteg ágyút fedezetlenül hátra hagyott. Ha
nem keres Ring főhadnagy, Kmetyék már régen főbelőttek volna...
(Ajtónyitás, -csukás,
Katalin lép be)
katalin: Hallottam a lármát, Istvánom, pihenjetek. A doktor a lelkemre kötötte, hogy
föl ne izgasd magad.
anna: Megértem nagyapámat...
istván: Ugye!
katalin: Fújjátok ki magatokat, ebből egyelőre elég.
istván: Ott álltam az ágyúkkal Soborsin felé, a Marosnál, és közénk keveredve sok
száz menekülő civil, kik fejvesztve rohantak neki a folyónak, és ember, állat
ott lelte halálát a vízben.
katalin: Látod, Annám, ilyen az ember, ha elhagyja az eszét.
anna: Csodálom, hogy a honvédek még ekkor is helytálltak.
(múltzaj)
őrmester: Nem biztos, hogy itt van a pénzügy-minisztériumnak minden irata, nekem is
csak mondták. De meglehet. Én már mindent elhiszek, hadnagy úr.
istván: Mi más lehetne ennyire megvasalt, nehéz ládákban? Beleszakadnak a lovak.
őrmester: Már az igaz. Nézze csak!
istván: Az anyjuk háromát!
őrmester: Birkára vadásznak a honvédek. (Nevet)
istván (feldühödik,
de hirtelen megenyhül): Csőcselék... de hát milyenek legyenek, ki tudja, mikor
ettek utoljára rendes eledelt... (elámul:) A főhadnagyom! Ring főhadnagy
itt?
őrmester: Valami történhetett, hadnagy úr. A tiszt urak nagyon dühösen vitatkoznak.
ring: Major hadnagy! Hozzám!
istván: Jelen.
ring: Jöjjön velem, hadnagy úr.
istván: Parancsára.
ring (felindult): István, Görgey tábornok
Világosnál letette a fegyvert.
istván (az
összeomlás határán): Áruló lett!
ring: Ezt a hírt titokban kell tartani, míg a törzstisztek és azok, kik korábban
mint régi katonák a német táborban szolgáltak, erről a helyről elmenekülnek.
istván: Magad is közéjük tartozol, Károly.
ring: Ittlétünkkel mi már nem segíthetünk.
istván (bizonytalan):
A muszka cárral...
ring: Lehetetlen. Cár vagy császár egykutya. Szabadságról idegen hatalommal
egyezkedni nem lehet.
istván: Többen mondták, hogy az orosz menne már haza. Ha netán Görgey kivárt
volna...
ring: Háborúban nincs "netán". Vagy győzelem, vagy vereség. Nekem
otthon családom
van. Talán hazakerülök valahogy, ha főbe
nem lőnek. Isten áldjon.
(jelenzaj)
istván: Nem láttam őt többé. Láttam azonban, hogy a pénzsajtókat szétverik, a félig
kész bankókat pedig sietősen elégetik.
Egy honvédőrnagy érkezett kocsival, és hozzánk csatlakozott, hogy velünk akar
menekülni.
anna: Parancsolni is akart talán?
istván: Neki volt ott a legmagasabb rangja, hát ő lett a vezetőnk, ez így
szabályos.
katalin: Az pedig úgy szabályos, hogy a beteg szót fogad az orvosának.
istván: Mit szól ehhez az ápolónő?
anna: Azt, hogy betegségben a doktor a parancsnok. Szót kell neki fogadni. Most
ezt tessék szépen lenyelni.
istván: Már megint ezt a büdös löttyöt?
katalin: Sajnálom, nincs már a Csiszárék borából. A bortól különben is eltiltott az
orvos.
anna: Ez a büdös lötty pedig bróm, a legjobb orvosság. Tessék szépen lenyelni, és
aludni, hadnagy úr.
(múltzaj)
frantisek: Hadnagy uram, ne menjünk Világos felé. A sok huszár sem hiszi, hogy jó
dolog átállni muszka katonának. Én sem hiszem. Akkor én megszököm.
istván: Most az őrnagy úr parancsol, Frantisek.
frantisek: Ugyan, kinek? A tiszt urak és a legtöbb katona többé nem követi, mennek
kelet felé más úton, hogy békét és ennivalót találjanak valami faluban.
istván: Én követem az őrnagyot. A felsőbbség tudja, mit akar.
frantisek: Hadnagy úr, a felsőbbség csak akkor tudja, mit akar, ha azokat követi, akik
elfogadják, hogy ő a felsőbbség. Akkor maradhat pozícióban. Orosz nélkül most elpusztult
volna a birodalom, csak hát a parancsolók jobban összetartanak, mint a népek.
istván: A német meg a muszka idegen, az őrnagy ellenben magyar.
frantisek: Régen pedig a császár katonája volt. Ha tudja, mit csinál, akkor csak azt
tudja, amit tőle a császár kíván. Alattvaló nem ért az uralkodáshoz.
istván: Már Budán megmondtam, menj a némethez. Én itt hagylak.
frantisek: Hadnagy úr megmentette az életem kétszer is, én a legénye maradok, azt
csinál, amit akar. De ha rosszat akar, megkérem, lőjön le mégis.
(Kürtszó, indulást vezényel)
istván: Győzelemre becsomagolt patkóval indultunk, veszteségbe trombitával.
frantisek: Hát csak menjünk.
(SZÜNET)
i. honvéd: Oszlik a köd, hadnagy úr, de nem látom Világost.
frantisek: Na, tessék. Még árulónak sem jó az őrnagy úr.
istván: Hallgass!
i. honvéd: Vagy éhen veszünk, vagy a gyilkos oláhok pusztítanak el.
őrnagy: Az enyém a felelősség... Távcsővel is szétnézek...
ii. honvéd: Reszket a keze, őrnagy úr. Eltévedt! Nekem otthon feleségem s fiam van,
hallja?
istván (halk,
szomorú): Várhatsz rám, Katicám, hiába.
frantisek: Ugye, hadnagy úr, én megmondtam.
őrnagy (felderül):
Tudjátok-e, hogy ma
huszadika van augusztusban, Szent István királyunk névnapja? Ezt a napot
böjttel ünnepeljük, mert másként nem tudjuk.
ii. honvéd: Böjttel, persze, mert az élelem elfogyott.
i. honvéd: Engem nem érdekel, hogy az őrnagy úr pápista. Én kálvinista vagyok, és nem akarok
böjtölni.
őrnagy: Ha akarjátok, levághatjuk az egyik lovat, és lakomával ünnepelünk.
i. honvéd: Majd kiválasztok egyet, jöjjön valaki gallyat szedni a sütéshez.
frantisek: Gallyat szedek, de a ló magyar, én pedig magyart nem ölök.
őrnagy: De azért megeszed majd...
(SZÜNET)
frantisek (lohol
visszafelé, utána a többi): Hadnagy úr, nem eszünk magyar lovat. Itt a német!
(A távolból lassan erősödő
kutyaugatás)
i. honvéd: Sok lovas és gyalog.
ii. honvéd: Oláhok vezetik őket, kutyákkal.
istván: Parancsot kérek, őrnagy úr!
őrnagy: Akarjátok-e magatokat védeni? Akkor vezetni foglak, és védjük magunkat az
utolsó emberig. Ha pedig foglyok akartok lenni, akkor rakjátok gúlába a
fegyvereiteket, s e helyen nyugodtan várjuk be az ellent!
frantisek: Könyörgök, hadnagy úr, lőjön főbe! (Rimánkodik:) Legalább végrehajtja Ring főhadnagy úr parancsát. Szépen kérem,
hadnagy uram, én nem akarok németnek foglya lenni.
istván: Senki sem akar, mégis azok leszünk.
ii. honvéd: Ez nekem sem hiányzik.
(Fegyvercsörgés, a honvédek
gúlákba rakják a fegyvereket, csendül a kard, ahogy a szuronyokra akasztják)
őrnagy: Ha így döntöttetek, kössetek fehér kendőt a szuronyokra, nehogy lőjenek!
istván: Frantisek, maradj mellettem,
itt csak én tudom, hogy német tüzér voltál.
frantisek: Mások nem tudják?
istván: Nem. Bajuszod és szakállad van, nincs senki, aki felismerhet.
frantisek (megkönnyebbül):
Akkor maradok
legénye. Köszönöm, hadnagy úr.
(A kutyaugatás a közelben
elcsitul, csak a lovak ideges horkantását hallani)
őrnagy: Nagyon veszedelmesek lehetünk puszta kézzel, hogy három irányból vesznek
körül.
istván: Lehet, hogy a másfelé menekülőket is itt hitték.
osztrák kapitány: Seid ihr da, Kossuthhunde!
i. honvéd: Kutya az anyád.
ii. honvéd: Most becsülöm az őrnagyot. Feszesen áll, és szalutál, ahogy illik.
i. honvéd: Egy szót sem szól.
osztrák kapitány: Wo sind die übrigen Rebellen?
ii. honvéd: Hogy hol vannak a többiek?
őrnagy (hetykén,
magyarul válaszol): A hegyek között.
osztrák kapitány: Sprechen Sie nicht deutsch?
őrnagy: Keveset.
osztrák kapitány (erős
akcentussal): Fok mektanulni.
(SZÜNET)
istván: Hoztam egy kis savanyú kenyeret, őrnagy úr, megosztjuk.
őrnagy: Öntől köszönettel elfogadom.
istván: Még nem láttam olyan iskolát, ahol koplaltatással kezdik a nyelvórákat.
őrnagy: Én pedig még nem láttam ennyi oláh gazembert az általuk megölt honvédek
ruháiban és fegyvereivel. Látja, hadnagy úr?
istván: Hallottam is, hogy biztatják őket, irtsák ki a
"Kossuth-kutyákat".
őrnagy: Én azokat a szerencsétleneket szánom, akik valóban nem beszélnek németül,
és most kardlappal meg puskatussal verik beléjük az uralom nyelvét.
istván: Valami tisztesség mégis lehet a németben, hogy a faluban, amikor
vasvillával támadtak ránk az oláhok, megvédtek bennünket.
őrnagy: Akármifélék is, katonák. A katona megbecsüli a foglyát.
(dühzaj)
istván: Az oláhok halomra gyilkolták a magyart, és a lemeztelenített tetemeket a
kutyáik tépték szét. Még a gyermekek is kövekkel hajigáltak!
őrnagy: Mégis azt mondom, ezek csak tudatlan barbárok, és gyűlölnek, mert maguk sem
tudják, honnan kerültek ide. A
németek megsokallták az oláhok vérengzését. Mégis ők a kegyetlenebbek. Volt ön
a forradalom előtt katona?
istván: Nem.
őrnagy: Hát akkor tőlem kell megtudnia: sohasem higgyen a németnek. Az oláhok
vadak, azt sem tudják, mit cselekszenek. A németek azonban tudatosak, és nem
ismernek könyörületet. Boldogok azok, akik a hazáért és a szabadságért már
elvéreztek, ők nem szenvednek többé. Miránk csak ezután kerül sor.
(SZÜNET)
istván: Ezt az utat már ismerem, őrnagy úr. Soborsinnál volt a rév, Facseton
szálltunk
meg.
Ez itt Lugos.
őrnagy: A kapitány kénytelen volt hazudni, amikor az ezredese kérdezte, hogy hol
van
a többi rebellis (nevet).
istván (vele
nevet): Azt mondta, hogy mind itt van. De az ezredes nem hitt neki...
őrnagy: Neki már jelentették, hogy a többi a hegyekben barangol, és ezért a lumpen bagázsért
kár volt fáradni.
istván: Úgy nézünk ki, akár egy koldussereg. Pedig a németek cipői szintúgy
elvástak
az úton, mint a mieink.
őrnagy: A legényemtől azt a hírt vettem, hogy éjjel nem fogunk aludni.
istván: Hallottam, hogy szabadon bocsátanak bennünket.
őrnagy (erőltetve
nevet): Bajtárs, akkor te nem ismered a bosszúálló németet. Néhány napon belül
börtönben leszünk. A te helyzeted könnyebb, mert előbb-utóbb besoroznak, és
lesz belőled német baka. A törzstiszteket azonban bezárják Temesvár s Arad
börtöneibe, sanyargatnak, kínoznak, végül pedig főbelőnek.
istván (töprengve):
Jó volna valahogy
innen elmenekülni.
őrnagy (megdöbben):
Talán szökni akarsz?
Ezt ne tedd, mert nem sikerülhet. Itt is őriznek,
és a városon kívül is figyelő lovasságot
állítottak fel. Ha pedig elfognak, rögtön főbelőnek. Várd be itt a sorsod, azt
mondom, mert azt kikerülni nem lehet.
(Némán telik az idő)
őrnagy: Hadnagy úr, nagyon sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, és így nem is jegyezhettem föl azon bajtársak neveit,
kik velünk a hegyek közé menekültek, s ott tőlünk
elváltak. Azt sem tudom, kikel voltunk együtt. Ennek a rang szerinti
megszólítás az oka. Te most is rangom után szólítasz, vezetéknevemet most sem
tudod, így hát tudd meg, hogy Parcsetich Hugó vagyok, nagybecskereki volt
megyei tisztviselő, s a megyei nemzetőrök volt őrnagya. És te?
istván: Major István a nevem, győrvárosi születésű vagyok.
őrnagy (meglepődik):
Győri? Mint jöttél
onnan idáig?
(jelenzaj)
istván (diktál):
Elmondtam neki.
Ezután kezetfogtunk, és lefeküdtünk aludni. Másnap azonban nagy lett a
mozgolódás, mert sok eső esett, s a katonaság bokáig állt a
vízben. Akkor engedélyt adtak, hogy a
tisztek a városban szálljanak meg. Így csakhamar kiürült a tér. Szerencsémre az
én kocsimnak defele is volt.
(múltzaj)
istván: Ne piszmogj már!
frantisek: Nehezen megy, az egész csupa víz.
őrnagy: István, én nem várlak tovább. A városban találkozunk.
istván: Keresni foglak.
(Az őrnagy elhajtat)
istván (folytatja):
Te, Frantisek,
mozogj már, mert agyoncsaplak.
frantisek (könyörög):
Hadnagy ur, szépen
kérem, ne menjünk a városba. Üljön a kocsiba, szép nyugodtan, én úgy viszem át
az őrségen, hogy azok nem is gondolják. Látja, máris
kész vagyok.
istván: Szó sem lehet róla! Innen nem lehet megszökni, és biztosan lelőnek.
frantisek: Ahogy gondolja. Kérem, én fogoly vagyok, magyar rabságban, szótfogadok.
Na, tessék már kapaszkodni!
istván: Mi van abban a batyuban, te?
frantisek: Meg tetszik látni.
istván: Ezt dugdostad állandóan? A régi uniformisodat?
frantisek: Háborúban sosem lehet tudni... Egy német tüzér mégis csak más, mint magyar
fogoly. No, tessék lefeküdni kocsi fenekébe, mert én nem nézem el azt, hogy
fogoly legyen. Azt pedig pláne nem, hogy ráadásul én is. Gyia!
(A kocsi zörögve elszáguld)
istván: Most megmentetted az életemet, Frantisek.
frantisek: Hadnagy úr, ön nekem kétszer is. Még egyszer biztosan számíthat rám...
Hoppá! Tessék gyorsan feküdni, lovas németek az úton. Foglyokat visznek. Hő,
lassabban! Még azt hinnék, hogy szökünk.
Ezeknek mindenki gyanús.
osztrák katona: Wohin, Kamerad?
frantisek: Nach Temesvár.
istván (kevéssel
később): Ez ügyes volt, barátom! Hittek neked.
frantisek: Miért ne hittek volna? Nem hazudtam.
istván: Eléggé veszélyes vállalkozás, nem gondolod?
frantisek: Nekem? Ugyan, már látom Temesvárt.
istván: Akkor a Józsefváros felé menjünk. Amint a józsefvárosi kertekhez érünk,
szólj, ott megmondom, merre tovább.
(SZÜNET)
frantisek: Erre tessék, tekintetes úr.
polgár: A hadnagy úr! Isten hozta.
istván: Nem ilyen viszontlátásra vágytam, tekintetes uram.
polgár: Dicsérem az eszét, hogy hozzám jött. Most sok az áruló. Menjünk be a
házamba!
frantisek: Tessék a kocsinak is szállást adni, nagy érték az.
polgár: Akkor meg kell becsülni. No, menjünk be.
(SZÜNET)
istván: Holnap már megyünk is tovább.
polgár: Csak ne tessék kapkodni, kérem.
A német parancs szerint mindazon polgárok,
kik menekvő honvédeket házukba
fogadnak, vagy rejtegetnek, több évi börtönnel és pénzbírsággal lesznek sújtva.
istván: Éppen azért...
polgár: Arra kérem, hagyná nálam a honvédruhát, s vegyen magára alkalmasabb
öltönyt. Valami rossz oláh gúnyát. Majd én szerzek a kegyelmed méretére.
istván: A legényem nem érzi a veszedelem nagyságát. Én most bajt hozhatok
mindenkire,
aki velem szóba
elegyedik. De ez a hű legény ragaszkodik hozzám, és nem tudom, miképpen mondjam
meg neki, hogy az ő érdekében el kell válnunk.
polgár: A hadnagy úr érdeke is azt kívánja, hiszen egy koldust könnyebben
befogadnak,
mint kettőt.
istván: Ez az ember kiszabadított a fogságból. Félek, hogy azt hiszi, le akarom
rázni.
polgár: Majd segítek ebben. Megmagyarázom, hogy most a honvéd a szüleire is bajt
hoz, és el kell vegyülni a világban. Majd találkoznak, ha Isten is akarja.
(jelenzaj)
istván: Örültem a jó puha ágynak, s hagytak pihenni reggeli kilenc óráig, hogy
addigra házigazdám megjön az oláh öltözettel. De nem talált sehol. A legényem
pedig eltűnt, és csak délután került elő.
(múltzaj)
frantisek: A várban jártam, hadnagy úr. Tele van elfogott honvédekkel. Még az egyik
német tüzért is megláttam, akivel a budai ostrom alatt szöktünk.
(dühzaj)
istván (alig fegyelmezi magát): Neked elment az eszed! Hiába beszélek, hogy
ne menj oda, ahol felismerhetnek?! Ne mászkálj, mert bajt
hozol a házigazdánkra is. Megértetted?!
frantisek: Én azt a bajtársat elkerültem. Ne tessék félni, nem lesz baj. Ebben a német
tüzérruhában mindenhova mehetek, ez valóságos paszport. És fel sem ismernek
benne. De ha nem szabad, akkor nem megyek többet. Megígérem.
istván: Akkor menj a szobádba, és hozd rendbe magad.
polgárné: Jöjjön, kedves, adok ebédet. A hadnagy úrnak pedig türelmét kérem, az uram megüzente, hogy lesz ruha, ám csak reggel
tudja elhozni a megbízottja. Tessék csak pihenni nyugodtan.
(SZÜNET)
polgár: Már itt az emberem, ő elkíséri hadnagy urat a kisbecskereki főútig. Itt
egy cédula, ezen rajta vannak azon községek, amelyeken keresztül tovább mehet
háborítatlanul, egészen Szegedig.
istván: Szépen köszönöm önnek.
polgár: Hadd tudjam meg, mi a szándéka a lovaival és a kocsival.
istván: Megvallom, útiköltségre vagy zabra egy fillérem sincs. Méltányos, illő
árban
átadnám kegyelmednek, ha volna szíves
megvenni.
polgár: Nekem kocsira vagy lóra szükségem nincs, de tőlem telhetően segíteni
kívánok.
Azt a nagy utat pénz nélkül megtennie nem
lehet. Fogadjon el száz forintot német bankjegyekben, a lovak ezzel ki vannak
fizetve. Áll az alku?
istván: Köszönöm, tekintetes uram. Már csak egy kérésem maradt: beszéljen az én hűséges
legényemmel, mert ahhoz én gyenge vagyok.
polgár: Addig öltözzék át, hadnagy úr.
(SZÜNET)
(Kopogás)
istván: Szabad!
frantisek (hangosan
zokog)
polgár: Elmondtam a legénynek, hogy most az életükről van szó. Ami következik, azt
túl kell élniük, hogy maradjon tanúja e szent háborúnak. A legénye levágja bajuszát,
szakállát, és a várba megy jelenteni, hogy most szabadult magyar fogságból,
jött fölvenni a szolgálatot. Akkor nem fogják bántalmazni, sőt meglehet, hogy a
Budavárban kapott sebe miatt fölmentik a szolgálat alól, s elmehet.
istván: Mit csinálsz, te? Csak nem akarsz nekem kezet csókolni?
frantisek (sír): Kétszer is megmentett!
istván: Adok neked öt forintot, menj, és őrizz meg jóemlékezetedben.
frantisek: Megőrzőm, drága hadnagy uram! Megkeresem, ha már nem lesz veszélyes. (megint elsírja magát) Nekem
nincs más családom, csak a hadnagy úr!
istván: Gyere, hadd öleljelek meg. Isten veled, barátom.
(SZÜNET)
istván (fohászkodik):
Istenem, ha már
ebben a bűzös holmiban eljutottam idáig, vezess be a városba is. Hála neked,
itt állok felhólyagzott talppal, piszkosan, rongyosan, büdösen, de végre Szeged
határában.
(Emberzsivaj, tömeg)
városhajdú: No, büdös oláh, "Este la voi passuş?"
istván: Nu este.
osztrák: Vorführen!
városhajdú: Elővezetni a Térparancsnokságra!
(Pufogás, az őrök időnként
ütik a foglyokat. Ha jajgat valaki, odaütnek, hogy csend legyen. Magyarul
is tudó káplárok
kérdezősködnek)
i. káplár: Van útlevele?
i. fogoly: Alázatosan jelentem, van.
ii. káplár: Haben Sie ein Passport?
i. káplár: Rendben. Neve?
ii. fogoly: Ich melde gehorsam, ja.
i. fogoly: Mészáros Gyula.
i. káplár: Honnan való?
i. fogoly: Csongrádról.
ii. káplár: Wo hat geboren?
i. káplár: Hány éves?
ii. fogoly: In Hainburg.
iii. káplár: Este voi paşaport?
i. fogoly: Negyvenhat múltam a nyáron.
ii. káplár: Wieviel Jahre alt?
i. káplár: Volt honvéd?
iii. fogoly: Da, este.
i. fogoly: Nem voltam, tisztelettel.
ii. fogoly: Nein!
iii. fogoly: La Dudeşti Vechi.
i. fogoly (Istvánhoz):
Te következel, oláh.
istván: Nu trebue.
i. fogoly: Miért állsz vissza a sor végére?
istván: Nu trebue. Ném kéll.
i. fogoly: Hülye.
i. káplár: Mi ez a pofázás? Maga takarodjon, vagy itt tartjuk. Te oláh meg ne pofázz.
(Puffanás, puskatussal
megüti)
istván (maga
elé): Ha most szétmázolom az arcomon a vért, még jobb lesz az összkép.
(SZÜNET)
osztrák őrmester: Mi ez a borzalmas bűz?
i. káplár: Alázatosan jelentem, órák óta érzem, de nem találom, honnan jön.
ii. káplár: Wer ist dieser Walach?
i. káplár: Valami oláh koldus.
osztrák őrmester: Mi az a vér a pofáján?
i. káplár: Berúgott, és elesett.
osztrák őrmester: Nem ez bűzlik ennyire? Was ist das für ein infamen Gestank hier?
iii. káplár: Ismerem ezt a fajtát. Ez mind ilyen. (Szimatol) A tarisznyája bűzlik a
legjobban!
osztrák őrmester: Ez a vézna nyomorult semmire sem alkalmas, dobják ki! De azonnal! Untauglich,
hinaus!
(SZÜNET)
egy szegedi (megbotlik
Istvánban): Mi az ördög ez itt?
istván: Kérém szépén... domnule...
egy szegedi: Majdnem átestem rajtad. Hogyan nézel ki?
istván: Kérém szépén, én trebue... kell mégyék Mári néni kocsma. Téssék mutassa, az
hol.
egy szegedi: Nincs messze. Kapaszkodj belém. Megvertek, mi?
istván: Vért. Fáj.
egy szegedi: Na, itt vagyunk.
istván: Forte mulțumesc, készenem szépén.
egy szegedi: Szívesen. Isten áldjon.
istván: Istén mégáldja.
(Ajtónyitás, -csukás, belép
Mári nénihez, aki egyedül van)
istván (amint
belép, mintha meggyógyult volna, jókedvű): Adjon Isten, Mári néni! Kérem, legyen szíves, adjon nekem egy szobát, beteg
vagyok, rendbe kell jönnöm. Addig itt ellaknám.
mári néni: Ha beteg, menjen ispitályba. Itt nincs helye... Kend magyarul beszél? Hol
tanult meg ilyen jól magyarul?
istván: Magyar vagyok, Mári néni. Azon tüzérek egyike, akik ezelőtt négy hónappal
itt, a Tisza-parton nagy ágyúkkal voltunk. Akkori szállásadómmal, Csiszárral és
a maga vejével itt borozgattunk minden nap. Most meg bujdosó vagyok, s magához
jöttem abban a reményben, hogy házában egy időre menhelyet találhatok. Miért
néz olyan gyanakvón?
mári néni: Ha nem mondja, vitéz úr, én föl nem ismerem azt a tüzért. Most mosakodjék,
és pihenjen. Aludja csak ki magát.
(SZÜNET)
mári néni (suttogva
beszól): Hadnagy úr, vendégei vannak. Bejöhetnek-e?
istván (aggódik):
Magyarok?
csiszár: Egyszerű civil emberek, hadnagy úr!
istván: Csiszár uram!
(Kiront az ajtón)
csiszár: Isten hozta, kedves barátom. Megismeri-e Mári néni vejét?
a vő: Örülök, hogy viszontlátom, tűzmester úr.
mári néni: Hadnagy lett azóta, fiam.
istván: Én is örülök a viszontlátásnak. Csúnya világból jövök.
csiszár: Csúnya világba. Egyik csöbör, másik vödör.
a vő: Kész életveszély az utcán járni, hadnagy uram, akit látnak, gondolomra
elkapják, s viszik fogolynak.
csiszár: Mári néni, hozna nekünk a kedvenc boromból?
mári néni: Vőm uram, segíts nekem, drága fiam, mert egyedül nem bírnám.
istván: Annyit hozna?
mári néni: Hát! Mulatunk, máma zárva tartok.
csiszár: Ott tartottunk négy hóval ezelőtt, hogy találkozni akar a főhadnagyával...
istván: Ha megjöttek Mári néniék, el is mondok mindent apróra, hanem kérdeznék
valamit.
csiszár: Hallgatom.
istván: Kedves családja jó állapotnak örvend?
csiszár (derűs): Köszönöm kérdését. Mind
megvannak, hála Istennek, jó egészségben.
istván (elfogódott):
Kálmán Katica is jól
van?
csiszár (ugratja):
Ő van a legjobban.
Úgy tudom, hamarosan eljegyzése lesz, itt hagy bennünket. Úgy akarja, hogy közvetlenül
az eljegyzés után legyen az esküvő. Nézd csak, hogy elsápadt Major uram. Nem
kellene inkább pihennie?
istván (zaklatott):
Még nem is nagykorú.
Könnyen adta az édesapja?
csiszár: Arra vár, hogy adhassa.
istván (összezavarodik):
Nem értem a szavait,
Csiszár uram.
csiszár: Pedig világosak, mint a Nap. Egy tűzmestert vár. Ha megjön az a tűzmester, megtudjuk,
mi igaz az egészből.
(jelenzaj)
anna: Megint veres a szeme, nagyapám. Pihenjünk.
(ajtónyitás, -csukás)
katalin: Nem lesz elég mára? Az ápolónéra is gondolni kell, Istvánom.
istván: Rendben van, mára fegyverszünetet kötök. Egészen beleszédültem abba, amit
Csiszár Kálmán nekem Mári néni pincéjében mondott.
anna: Mi lett azzal a Kálmán Katicával?
katalin: Ami minden asszonnyal, ha nem hal meg fiatalon. Megöregedett.
istván: Másnap már reggel vártam az estét. Este meg is jöttek, és nagy örömmel
újságolták, hogy két győri hajó is vesztegel a Tisza-partnál. Kiderült, hogy az
egyiknek kormányosa nekem gyerekkori játszópajtásom. Kérésemre elhozták
magukkal másnap őt is. A forradalom kitörésekor jött Szegedre, és itt ragadt.
Azóta várja az engedélyt, hogy haza mehessen. Csiszár uram engedelmet kért, hogy nem tud minden nap meglátogatni,
de sok a dolog, és ő nem nyugszik, amíg nekem megfelelő igazolványt nem szerez.
(múltzaj)
mári néni: Hadnagy úr, máma vendégek jönnek.
istván: Csak nem szaggat a dereka, Mári néni? Miből tudja?
mári néni: A vejem meghozta az ígért ruhát, át lehet öltözni. Hozott belső és külső
ruházatot.
istván: Ez valóban örömhír, de honnan tudni a ruhából, hogy vendégek jönnek?
mári néni: Ha a ruha nem is vetőkártya, Csiszár úr tekintélyes, vagyonos ember.
Bizonyos, hogy elintézett valamit, ezt megmutatta nekem az, hogy gyönyörű
halakat küldött, és azt izente, paprikásnak készítsem el, mert két vendéget is
hoz magával. Ebből tudom, hogy vendég jön.
(SZÜNET)
istván: Már csak Csiszár uram hiányzik.
a vő: Meg a vendégei.
(Kopogás)
mári néni: Na, megjöttek végre, épp jókor.
csiszár: Jóestét.
a vő: A kirelejzomát, két német van vele.
i. káplár (német
akcentussal beszél): Jo estet. En vagyok Kocsis Janos kaplar.
ii. káplár (érződik,
hogy többet beszél németül, mint magyarul): Adj' Isten. A nevem Schmidt
Benedek káplár.
csiszár: Ez az úr, kiről beszéltem, a barátom, Mayer István, Szabó Imre győri gabonakereskedő
megbízottja. A másik úr a háziasszony veje, Horváth Vendel a neve, a harmadik
pedig Tóth Menyhért hajókormányos.
mári néni: Engem minden rendes ember Mári néninek szólít. Hát csak tessék, foglaljanak
helyet az urak. Máris hozom a bort,
és a paprikás is meglesz hamarosan.
istván: Örülök a szerencsének. Tessék helyetfoglalni.
csiszár: Mayer István barátom, mint mondtam, a forradalom előtt jött Szegedre, és
most útlevél nélkül van, de tetszenek tudni, anélkül tovább menni nem lehet.
i. káplár: Ugy van.
csiszár: De, mi tagadás, megmondom az igazat, ő felkért, járnék közbe, mert fél,
hogy útlevelet nem kap, vagy besorozzák.
ii. káplár: Dehogy sorozzák be. Gyenge ő katonának. Jöjjön holnap a hivatalba, azonnal kiállítom
az útlevelet.
i. káplár: Ugy van.
csiszár: Kérem, káplár urak, holnap délben, ahol mi összejövünk, átveszem én azt az útlevelet,
(nagy
nyomatékkal:) és akkor majd...
ii. káplár (elégedetten
mormog): No, az is jó lesz.
i. káplár: Ugy van.
ii. káplár: Én most felírom, ami kell. Tehát az úr neve Mayer István. Hány éves?
istván: Idén július tizenhetedikén töltöttem be a harmincadikat.
ii. káplár: Többnek látszik.
csiszár (közbevág):
Beteges, gyenge
ember. Azért.
i. káplár: Ugy van.
ii. káplár: Mi is a foglalkozása?
csiszár: Gabona-kereskedelmi megbízott.
i. káplár: Ugy van.
ii. káplár: Megállapodtunk, Csiszár úr. Holnap délben átadom az útlevelet, amikor (nyomatékkal:)
majd találkozunk.
mári néni: Itt a finom paprikás, és kész a sült kecsege is. Utána lesz még
túróscsusza pörccel. Nem isznak az
urak?
csiszár: Egészségükre váljék! Prosit!
(SZÜNET)
csiszár: Látja, Major uram, mennyi gőzhajó jár a Tiszán?
istván: Mind tele magyar és német foglyokkal. Az asszonyok meg a gyerekek sírva
futnak mellettük a parton.
csiszár: Ilyen szomorú időket élünk, de én a Rákóczi esetéből tudom, lesz ez még
szomorúbb is. Ami most jön, túl kell élni, hogy legyen magyar, aki emlékezik a
dicsőségre is.
istván: Jobb, hogy már befordulhatunk a felsőváros irányába, mert ezt nagyon rossz
látni... Nézze csak, Csiszár uram, német tüzérek. Talán ismerős is van
közöttük.
csiszár (ijedten):
Még csak az
hiányzik! Visszafordulnunk nem szabad, az gyanút kelt, ezek pedig alig férnek
el mellettünk.
istván: Húzódjunk a falhoz.
(Menetelés hangja)
frantisek (boldogan
kiabál): Herr Major! Herr Leutnant! Nach Pest gehen wir!
istván (meghatódik):
A legényem...
csiszár: Nagyon gyorsan menjünk innen, kérem, ez az ember leleplezte!
istván: Istennek hála, nem esett baja neki. Ha Pestre mennek, még viszontláthatom.
csiszár: Én ezt sajnos nem győzöm flegmával, Major úr, siessünk.
(SZÜNET)
tóth: Most kaptam meg az indulási engedélyt. A borítékban utasítás is volt
mellékelve, hogy a hajóval Fegyvernekre kell menni, s ott a magyaroktól elvett
búzát Szolnokra, a vaspályához
kell szállítani. November tizennyolcadika van, szerencsére szokatlanul jó az
időjárás. Holnap még felveszek néhány legényt, utána indulunk.
istván: Mikor érkezünk Szolnokra?
tóth: Ha nem jön közbe semmi, akkor huszonnegyedikére. De arra számítanunk kell,
hogy lépten-nyomon ellenőrizni fogják, nincs-e szökevény honvéd a hajón.
Éjszaka olykor majd néhány fegyveres bujdosó is felszáll, hogy kenyeret,
dohányt és taplót kolduljanak.
istván: Ez olyan, mint a sorsunk: fegyverrel a kézben koldulunk, és puszta kézzel verekszünk.
(jelenzaj)
katalin: Annám, kis unokám, nagyapád állapota nem javul.
anna: De hiszen olyan lelkes...
katalin: Az orvos mondta, hogy rossz állapotban van. Nagyon ingatag a kedélye.
Vigyázz rá,
mert nem tudhatni, mikor mi következik.
anna: Majd kiáltok, ha kell.
katalin: Én is benézek hozzátok többször. Amióta Zoltánnak, édesapádnak, családja
van, nekem ő az egyetlen, akihez
odabújhatok.
(SZÜNET)
anna: Hadnagy úrnak alázatosan jelentem, az íródeák előállt.
istván (nevet): Pihenj. Leülhet.
anna: Alázatosan köszönöm. Tehát Szolnokra érkeztek ezernyolcszáz-negyvenkilencedik
november huszonnegyedikén. Hadnagy úr, kérem, mi történt Katicával?
istván: Ide vigyázz, te diák. Ez nem Kálmán Katica, hanem az én emlékiratom.
anna (türelmesen): Értettem.
istván: Azt hittem, Szolnokon ment leszek attól a borzasztó látványtól, ami
Szegeden mindennapos volt. Csalódtam. A németek szünet nélkül hozták a megyében
összefogdosott honvédeket, köztük tisztes, ősz urakat, kiknek a kezükön,
lábukon bilincs
volt. A hajóvontató gazdák a hirtelen elromlott időben tovább menni nem akartak,
így tanúja voltam, hogy esőben, hóban ott álltak ezek a szerencsétlen emberek,
és ha beállt a hideg, kezük, lábuk elfagyott, és aki tovább menni nem tudott,
azt ott hagyták megfagyni.
(dühzaj)
istván (folytatja):
Ez így ment egész
télen! De eszembe is jutott, amit Parcsetich őrnagy mondott a németek kegyetlenségéről! Addig elképzelni sem
tudtam, hogy miről beszélt. (Hirtelen felnevet:) Láttad volna a Tóth Menyus
ábrázatát, amikor végre eljött a tavasz, és ő levelet kapott Győrből, amiban az
állt, hogy a világért se menje Fegyvernekre, mert a magyaroktól elvett búzát a
németek ki nem adják. Ezért menjen vissza Szegedre, honnét tizenhatezer mázsa sót
fog Eszékre szállítani. Azt ott átadva, a hajóval Grabovicára megy, s onnét
hordódongát szállít majd Sziszekre. Ezzel
őszig elfoglalja magát. Mivel a németek dühe nem csitult, én kormányos barátommal
maradtam egészen ezernyolcszáz-ötvenegy szeptember tizennyolcadikáig. Akkor
elköszöntem, és elindultam Győrbe, hogy megkeressem nagybátyámat. Azonban a
városban biztonságban nem voltam, nagybátyám Bácskába, onnét Bánátba küldött,
hogy ott búzát vásároljak. Így lettem kereskedő, és ezt nem is bántam meg. Itt
a vége, fuss el véle.
anna: Frantisekkel mi lett? Viszontlátta azután?
istván: Kérd meg nagyanyádat, jöjjön be hozzám.
katalin: Mi baj van, Istvánom?
istván: Katicám, láttad ma Frantiseket?
anna (izgatott): Itt lakik a közelben?
katalin: A kertben sétált az előbb. Hívjam?
anna (egészen odavan): Jaj, Istenem.
istván: Kéretem.
(Ajtónyitás, -csukás:
Katalin elmegy. Rövidesen erősödő katonás léptek, kivágódik az ajtó)
anna (döbbenten): Ó!
ferenc: Hadnagy úrnak alázatosan jelentem, szolgálattételre jelentkezem!
anna: Istenem!
istván: Ferenc, kérlek, adj vizet az unokámnak, még elájul nekem.
ferenc: Parancsolj, kisasszonyka.
anna (megissza): Köszönöm, Ferenc bácsi.
Nahát!
ferenc: Felkutattam az én megmentőmet, amint az nem volt veszélyes. Amióta pedig
Deák Ferenc a honvédnyugdíjat is kieszközölte a császárnál, nyugalmazott tüzér
vagyok.
istván: Itt élünk, együtt. Csak Ferenc bácsi nem nősült meg.
anna: Miért nem?
ferenc: Mire megszabadultam a katonaságtól, már öreg voltam vőlegénynek, és pénzem sem volt, csak az obsit. Be
kellett látnom, hogy a szabadság jobb, mint a holtomiglan- holtodiglan.
Azóta a barátom nyakán élek.
anna: Ferenc bácsi, ismerte Kálmán Katicát?
istván: Ejnye!
ferenc: Szép szegedi kisasszony volt.
istván (nevet): Ugye? Csiszár Kálmán
feleségének unokahuga.
anna: Nem azért vette feleségül nagyanyámat, mert ő is Katalin?
ferenc: De bizony, az úgy van.
anna: A nagyanyám Somogyi Katalin.
Ebben nem lehet turpisság. Nem is Csiszár...
katalin (belép): Hoztam egy kis teát, ha már
így mulat a honvédelmi bizottmány. Min lehet nevetni?
istván: Régi dolog, talán igaz sem volt.
ferenc: Egy bizonyos hölgyről beszéltünk, még a szabadságharc idejéből.
katalin: Csak nem szegény Kálmán Katicáról, akinek a tűzmester úr úgy elcsavarta a fejét,
hogy szinte az esze is elment szegény lánynak?
istván: Beismerem.
anna: Nagyanyám! (sír és nevet) Hiszen nagyanyám mondta, hogy a Csiszárék
bora elfogyott már!
katalin: Csak ne akarj soha levelezni nagyapáddal, Annám, két év alatt jó, ha három
levelet írt. Én meg szinte naponta.
istván: Megmondtam, hogy a tábori posta megbízhatatlan hivatal.
ferenc: Tanúsítom.
(SZÜNET)
anna (sikítozik, mint egy
eszelős)
katalin (beront) Mi történt? Jaj, Úristen!
Annám, ne nézz oda többé! Én Istenem, mi történt itt?
ferenc (alig tud
nyögni is): Uram, én Istenem, miért engedted? (Zokog, mint Temesváron, amikor elszakadt Istvántól) Drága
barátom... Mit tettél? Ne nyuljanak itt semmihez, tessék kijönni, hozok
konstáblert, orvost, mindent.
(SZÜNET)
rendőr: Kicsoda tehát a néhai?
katalin: Major István kereskedő.
rendőr: Mikor és hol született?
katalin: 1819-ben, július tizenhetedikén, Győrött.
rendőr: Elhalálozott 1890-ben, október hatodikán. Milyen más káresemény történt?
anna (felzokog)
rendőr: Ne tessék, kérem, közbeszólni. Szóval?
ferenc: Kibontották a falat, és mindent elvittek. Az összes pénzt, a kereskedelmi szerződéseket, a bankbetéti könyvét
és az összes ékszert.
rendőr: Ki tudta, hogy hol tartják?
katalin: Nem volt titkunk senki előtt.
anna: Azt a falat nemrég építették. A kemence felé törték át. A kemencében
tartották nagyapámék mindenüket.
rendőr: Gyanúsítják az építőt?
katalin: Lehetett ő is, az igaz.
rendőr: Ő a gyanúsított?
ferenc: Ő is tudott róla, de természetesen a család, Major úr fia, menye, s mint
láthatja, unokája, sőt magam is
tudtam, hogy hol, s mi van.
rendőr: Akkor lehet, hogy az örökségért...
katalin (felcsattan):
Ugyan, kérem!
rendőr (közömbös):
Kik az üzletfeleik?
katalin: Mind megvan az üzleti könyvekben. Várjon, kérem.
rendőr: Nos, mi a véleménye, doktor
úr?
orvos: Nagyon régi páciensem a megboldogult. Nem értem az esetet. Mély vágás
következtében
beállott elvérzés okozta a halálát.
rendőr: Mi volt a gyilkos eszköz?
orvos: Volt egy díszkardja, az nincs a helyén, eltűnt az is. Lehet, hogy
rajtakapta a betörőt.
Lehet, hogy azt is ellopták.
rendőr: El is vették tőle.
orvos: Fizikailag szokatlanul kiváló állapotban volt. Csak idegileg volt ingatag.
rendőr: Amikor meglátta a betörés nyomát, összeroppanhatott. Lehet, hogy öngyilkos
lett.
A kardját véresen találtam az ágy alatt.
Gondolom, ezzel mindenük elveszett. Mit
talált a tekintetes asszony?
katalin: Eltűntek az üzleti könyvek is. Ha nem kerülnek elő, mindenünk rámegy a kártérítésekre. Csak a honvédnyugdíj marad. El
kell adnunk mindent...
rendőr: Akkor most senkit sem gyanúsítanak?
katalin: Nem foghatjuk rá senkire csak úgy.
rendőr: Kérem, ahogy tetszik. Lehet, hogy öngyilkosság. Egy ideggyenge nyugalmazott
honvéd, és éppen október hatodikán... Szóval ismeretlen tettes ellen tetszik feljelentést
tenni. Megjegyzem, kár, mert mi akármelyik gyanúsítottból ki tudjuk szedni a
beismerést, abban gyakorlatunk van, kérem.
(Sramlizenekar játssza,
mulatozók énekelik az Eszernócszáz stb. gúnyótát)
- vége -
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME