OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese

__________________________________________

                            Ferrara,  2005. február 1. Kedd

 

© SZITÁNYI GYÖRGY:

 

Lármázó  népek  között

 

(Hangjáték)

 

 

- Major István 1848/49-es tüzér hadnagy emlékiratai alapján -

 

 

SZEREPEK:

 

ISTVÁN - volt 1848/49-es tüzér

KATALIN - a felesége

ANNA - az unokája

FERENC (korábban FRANTISEK) - István legénye, később barátja

ZOLTÁN - István fia

MÁRIA - Zoltán felesége

nagybácsi - István nagybátyja

CSISZÁR - Katalin nagynénjének férje, szegedi malomtulajdonos

CSISZÁRNÉ - a felesége

RING FŐHADNAGY - István közvetlen felettese

MAY HADNAGY - Ring barátja

ŐRNAGY - menekülő tiszt

MÁRI NÉNI - vendéglős

A VŐ - Horváth Vendel, Mári néni veje

TÓTH MENYHÉRT - István gyerekkori barátja

RENDŐR - egy közeg

  továbbá:

MAGYAR ÉS OSZTRÁK KATONÁK, valamint

POLGÁROK

(közönségesen: NÉPSÉG, KATONASÁG)

Közülük feltétlenül egy-egy színészre építendő: István, Katalin, Anna, Ferenc, Ring főhadnagy.

 

 

 

 

Csendes, polgári otthon, a család vacsorához gyülekezik, a zajok elmosódottak, filteren keresztül készül a felvétel, tompa neszekből a tálalás végének egy-egy tányér- vagy pohárcsendülése hallatszik.

  Katalin szavára kitisztul a hang, a háttérzajok fokozatosan elcsendesednek.

 

katalin (kissé érdes, türelmetlen): Hol késik az uram? Zoltán, hol az édesapád?

zoltán: Nem tudom, édesanyám, még sosem késett el...

anna (híjával van a túlzó tiszteletnek, kaján): Ünnepi vacsoráról nem késik soha. (Nem veszi komolyan): Csak nem beteg?

katalin (megijed): Csak nem beteg?

zoltán: (Annához, dühösen): Szégyelld magad, lányom. Tudod, milyen nap van ma...

katalin: Májusban a huszonegyedik, Konstantin napja. Buda visszavételének családi ünnepe. Ilyen napon kivált nem késik.

anna: Sohasem késik. Nem értem, miért éppen ezt a napot szereti oly nagyon.

zoltán: Szemtelenség, ahogyan beszélsz.

katalin: Az én unokám sosem tenne ilyet. (Bizonytalan:) Ugye, Annám?

ferenc ( felvidéki, kissé á-zó tájszólással) : Megkövetem, Katalin asszony...

katalin: Mi történt, Ferenc?

zoltán (rosszat sejt, de nem akar róla tudomást szerezni): Nem történhetett semmi érdemleges. (Ferenchez:)  Keresztapám, a pillanat nem alkalmas.

ferenc: Ahogy gondolod. De ne hányd a szememre, hogy nem akartam volna szólni.

katalin: Mondja, Ferenc, hallgatom.

mária (éppen a tálalást ellenőrizte, jöttében szól közbe): Minden rendben van, édes anyósom, mehetünk az asztalhoz.

katalin: Ferencet kérdeztem! Mi olyan nagyon fontos, hogy nem ér rá reggelig?

 

(Női cipők közelednek futva: Anna jön)

 

zoltán: Milyen magaviselet ez, lányom, mindenki előtt?

anna (liheg a sietségtől, nagyon ijedt) Nagyapám..., jaj, nagyanyám, rosszul van, jajgat és zokog...

zoltán: Hogyan gondolod te azt? Édesapám nem asszony, hogy sírjon.

katalin (rémült): Mit beszélsz, Annám?

ferenc: Már megbocsáss, tisztelt mérnök úr, egy katona is sír, ha megcsúfolják.

mária: Hol van itt katona? Sületlenség.

ferenc: Ezen a hangon senki sem beszélhet hozzám, Mária nagysád...

katalin: Ferenc, kérem, siessen orvosért!

Ferenc (nagyon katonás): Parancsára!

Anna: Hadd menjek én is!

mária: Maradsz.

 

(Kemény, katonás hátraarc, Ferenc sietve elmasíroz)

 

katalin (megenyhülve): Maradj, kis unokám.

 

VÁLTOZÁS (jelenzaj)

 

(Az 1886-88-as évekre váltás zenéje jellegében megfelel a kornak: békebeli, nagyon kiegyezés-hangulatú zene. A továbbiakban: jelenzaj)

 

anna: Nagyon megijesztett, nagyapám. Még az orvos is csóválta a fejét, amikor a szobájából visszajött.

istván: Az orvosok mindig csóválják a fejüket, azért kapják a pénzt. Ne higgy az orvosoknak.

anna: Kinek higgyek?

istván: Senkinek. Még a saját szemednek sem.

anna: Hát a fülemnek?

 

(Futamnyi katonazene. Ahányszor istván felbőszül, mindig ugyanaz. A későbbiekben: dühzene)

 

istván (fokozatosan megdühödik, a fegyelem folyvást küzd benne a megalázottak dühével): A fülednek, kicsi lányom? Annak a legkevésbé! Mit mondott az orvos, mi bajom volt Konstantin napján?

anna: Nem szabad megmondanom... Hiszen megint veresedik a szeme.

istván (parancsol): Mit mondott?!

anna (megszeppen): Hát... azt, hogy aggkori kedélyhullámzás, épphogy meg nem ütötte nagyapámat a guta.

istván: Azt persze nem tudja a vén kókler, hogy miért, igaz?

anna: Mondtam már: öregségtől. Aggkori...

istván (vigyáz, hogy ne kezdjen dühöngeni): Aggkori? (Hirtelen nyájassággal:) Mondd, kis unokám, leírnád, amit diktálnék neked?

anna (örömmel): Nekem? Egyedül csak nekem?

istván: Csakis neked. Amikor pedig eljön az ideje, ki is nyomathatod. Mert eljön az ideje, amikor előkerülnek a honvédigazolványok, és mindenki akkora hős lesz ebben a hazában, hogy akkorát még nem látott a világ!

anna: Negyvennyolcasok?

istván (szenvedéllyel): Mindenki az lesz. A legutolsó császári kutyáig. Mind egy szálig magyar hős lesz, és akkor az igazi honvédek, akik megérik azt az időt, szégyenkezve bezárkóznak a házukba.

anna: Úgy hallottam, a honvédigazolványokat elégették már régen.

istván: Nem mindet. De aki nem kísértette az Urat, bizony elégette, nehogy a családján bosszulják meg, hogy kezet emelt a császárra. Eljön az idő, mikor aki fegyvert fogott,      immár nem félelmében fogja azt letagadni, de azért, hogy ne sorolják együvé az álhonvédekkel, akik minden nagy ünnepen ott állnak majd düllesztett mellel,   felkokárdázva, mint a lovak, ha menyasszonyt visznek a templomba.

anna: Még nem hallottam így beszélni, nagyapám. Mit akar hát diktálni nekem?

istván: A honvédigazolványomat. Emlékiratot. Még mielőtt én is elfelejtem, mi történt itt    negyven éve. (hirtelen felzokog) Hallod? Hallod te is?

 

(Az "Eszernócszáz-achtundfircig kitöröt a háporú, Kossuth Lajos, Ferenc Jóska öszefeszet cudarul. Mék asz átyú mek se szólt, a katyám már tele folt. Eszernócszáz-achtundfircig, asz fót csak a háporú" nótát éneklik rémes sváb hangzással. Beúszik István szövege alá, rövid ideig tisztán hallani, a beszélgetés alatt a vége kiúszik.)

 

anna: Nem hallom. Mit kellene hallanom?

istván (nagyon nyugtalan): A gúnynótát. Azért nótáznak róla a németek, hogy elfelejtsük, mi is történt itt valójában. Egy nemzet dicsőségét hazudják el. Aki fiatal pedig van, egyet sem érdekel az igazság. Nem hallod? Most sem?

 

(Nagyon halkan, háttérben hallatszik a nóta dallama, sramlizenekar játssza)

 

anna: Nagyapám mikor hallotta először?

istván (felindultan): Amikor Konstantin napon az arcomba hazudott a vezérőrnagy.

anna (óvatos, mert attól fél, eszelőshöz beszél, akit kezd megérteni): Ludwig Jansky vezérőrnagy?

istván: Az, és senki sem csinált semmit, csak bámult, mint a birka a vágóhídon, amikor Buda ezernyolcszáz-negyvenkilencbeli május huszonegyediki magyar elfoglalásának évfordulóján megkoszorúzta Hentzi császári várparancsnok sírját, és mint a katonai becsület mintaképét dicsőítette. (Elsírja magát)

anna: Azóta többen tiltakoztak. Valóságos mozgalommá lett Jansky ellen protestálni.

istván: Igen? Majd elmúlik néhány esztendő, és elfelejtik az egészet. Hentzi emlékműve pedig állni fog!

 

(Kopognak. Csend. Dörömbölnek.)

 

zoltán (az ajtón kívülről): Édesapám, elköszönni jöttünk.

istván (gyorsan vált): Herein!

 

(Ajtónyitás, -csukás)

 

mária: Lányom, te itt bujkálsz? A kocsi már indulásra kész.

zoltán: Kérem, édesapám, gondolja meg még egyszer, nem a legjobb hely az a használaton kívül tartott kemence az összes családi értéknek. Jobban el kellene azokat zárni.

istván: Majd meggondolom, bár szerintem sültbolond az a rabló, aki kemencébe tör be.

zoltán: Örömmel hallom, édesapám, hogy jobb a kedélye. Hogyhogy a hivatalos nyelven bocsátott be?

istván: Most, hogy a doktor ilyen csinos ápolónét rendelt mellém, és az én kicsi Annám elfogadta ezt a hivatalt, máris jobb a kedvem, Gott sei dank.

mária: Anna, búcsúzz, indulunk.

istván: Az nem lehetséges, Mária. Attól függ a felgyógyulásom, itt marad-e még Annánk, vagy magamra hagy aggkori elbutulásommal. Ha elviszitek az én ápolónémat, soha többé nem mondom, ha kopogtattok nálam, hogy "herein". Csak azt fogom mondani, hogy "szabad".

zoltán: Miért lenne baj, ha édesapám azt mondaná, hogy "szabad"?

istván: Mert az nem volna igaz. Neked állami hivatalod van, fiam, neked csak azt szabad, amit megengednek. Neked kijár a "herein". Kérlek, hogy Anna maradjon. A doktor is     így látja helyesnek.

katalin (érkezik, közeledtében mondja): Örömmel hallom, István, hogy jobban vagy. Holnap ebédelhetsz már egy keveset...           

istván (morog): Egy keveset?

katalin: Mária, Annát most nem köti semmi más kötelesség, itt maradhatna.

anna: Örömmel meggyógyítom nagyapámat.

istván: Helyes.

zoltán (aggódik): Jobb az ilyesmit orvosra bízni, édesanyám.

istván: Mitől félted Annát, fiam?

katalin: Mire gondolsz, Zoltán?

istván: Csak két férfi van a házban, és az egyik az apád, másikuk apád barátja. Vagy...

 

(futamnyi dühzaj)

 

istván (folytatja.)  ...csak nem tartasz eszelősnek?

mária (mentegeti): Hova gondol, apósom-uram? Zoltánom attól fél, hogy Anna túlságosan fiatal, szeles még, és terhére lenne.

zoltán: Persze, hogy attól. Gyermek még Anna, nem eléggé érett.

katalin: Tizenhat elmúlt. Egy tizenhat esztendős leány már felnőtt. Kivált, ha sors is úgy    hozza. Ugye, Istvánom?

 

VÁLTOZÁS (múltzaj)

 

(Rövid részlet egy Kossuthnóta-átiratból. A továbbiakban: múltzaj)

 

istván: Vége a pihenőnek. Hajnalban tovább megyünk, kislány.

katalin: Kislány az unokája, honvéd bácsi. Tizenhat is elmúltam már.

istván: Bocsánat, kisasszony. Ifjabbnak véltem.

katalin: Azért nem akarta érteni, amikor a csillagokról beszéltem, tűzmester úr?

istván: Talán.

katalin: Meg talán azért, mert nem is tart szemrevalónak?

istván: Csinoska a kisasszony, nem mondom, hogy nem.

katalin: Fogok-e hiányozni?

istván (nagyon mélyről): Hiányozni fog.

katalin: Major István tűzmester úr, vigyázzon magára.

istván: Megóv az Isten.

katalin: Vigyázzon ön is, nem szabad mindent Istenre bízni. Más dolga is van neki.

istván: Rendben van, vigyázni fogok.

katalin: Azt hiszi, nem tudom, hova megy? Tudok mindent.

istván (kételkedve): Na, hiszen...

katalin: A hölgyek mindent megtudnak, amit meg akarnak tudni. A szabadságharc elveszett.

istván (kincstári optimizmussal): Amíg él magyar honvéd, addig...

katalin (csitítja): Addig van magyar haza. Nem kell hősködni, megjött már a muszka is, tűzmester úr. Annyian vannak, mint réten a fűszál.

istván: A muszka nem német, a cárral meg lehet állapodni.

katalin: Idegen hatalommal nem lehet megállapodni, kedves tűzmester úr. Az mind halálos ellensége a nemzet szabadságának. Ezért kérem, vigyázzon magára. Szeretném viszontlátni. De nem mint a spártai anyák a fiukat. Nekem nem mindegy, élve jön-e   vissza, vagy holtan. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy hős legyen. (Hatalmas váltással:) Nagyon fogok hiányozni?

istván (ugyanennyire hirtelen megnyílik): Nagyon. Amíg itt, Szegeden voltunk elkvártélyozva, be kellett látnom, hogy a békességet jobban szeretem.

katalin: Ha tényleg hiányozni fogok, írjon nekem. Ugye, ír nekem?

istván: A tábori posta megbízhatatlan hivatal. Lehet, hogy meg sem kapja a levelemet.

katalin: Megígéri, hogy ha életben marad, visszajön?

istván: Ha visszajönnék, meg is kérem a kezét.

katalin: Az ám, de mikor? Ha még nem lennék nagykorú addigra, édesapámtól kell kérnie. Na, késő van, tessék menni aludni, reggel várja a háború. Ha pedig menekülni   kell, hát ide fusson. De gyorsan, hogy hamar viszontlássam... István.

istván: Visszajövök, kedves... Katica.

 

(A csendben csak azt hallani, hogy összeborulnak)

 

VÁLTOZÁS

 

(jelenzaj. István diktál Annának)

 

istván: Az 1848-ik március 15-én, az örökké emlékezetes napon szülővárosomban, Győrben voltam, hol temérdek kíváncsi nép hullámzott az utcákon. Száz és száz torok kiáltá: "Éljen Kossuth Lajos!" Utána naponta gyakorlatoztunk, és ezalatt Komárom önkéntesei, akik nálunk sokkal jobban voltak felszerelve, szépen megérkeztek gőzhajón Győrbe... Szólni akarsz, Anna?

anna: Édesapám nem beszélt róla soha.

istván: Akik nem élték át, nem tudhatják mi volt az, amikor a városiak a városházán, a megyéből valók pedig a megyeházán megkapták a katonai ruházatot és a fegyvereket;  az anyák és leányok pedig megszállták a boltokat meg a gyógyszertárakat, hogy      felvásároljanak mindenféle ragaszvászon flastromot, balzsamot, tépésnek valót hogy       fiuk vagy kedvesük sebe majd gyorsan gyógyuljon a csatában.

anna: Hát én inkább eldugtam volna nagyapámat mindenféle ellenség elől, akkor nem sebesül meg.

istván (nevet): Az lehetetlen. Mi mindenre el voltunk szánva.

anna: Nem jutott senkinek eszébe, mekkora veszedelem nekimenni a birodalomnak?

 

(dühzaj)

 

istván: Milyen birodalomnak? A Dráván horvátokkal Jelačić átkelni készült magyar földre.   Miféle birodalom az?! Egy horvát bán...

 

(múltzaj)

 

(Zsivajgó tömeg zaja hirtelen elcsendesedik, tucatnál kevesebb csizma katonás lépése közeledik, megállnak, az egyik pár csizmás láb keményen kilép)

 

nagy jános: Magyar honvédek!

 

(Üdvrivalgás, közben hallható, hogy Éljen Nagy János kapitány!, és mintha zenekart intenének le, hirtelen csend támad.)

 

nagy jános (folytatja): Én Nagy János kapitány vagyok. Hírét vettem, hogy a császár egyik legjobb hadvezérét, a horvát bánt, Magyarországba küldi. Nekünk most azt kell megakadályoznunk, hogy ez sikerüljön. Útját kell állnunk a Dráván, mert ha átkel rajta, elveszhet az egész Dunántúl.

 

(Dühösen zúg a tömeg)

 

nagy jános (rájuk förmed): Lármával nem jutunk semmire! (lelkesít:) Fegyelemmel azonban igen. Most felszólítom önöket a szigorú katonai engedelmességre, ami nélkül katonát nem ismerek, de nem is képzelek, mert csakis a fegyelmezett katonával lehet csatába menni és győzni. Most itt az idő, és itt az alkalom, hogy megmutassuk: meg tudja védeni a magyar hazáját és szabadságát!

 

(rivalgás; ez átúszik jelenzaj-ba)

 

istván (az emlék hatása alatt): Nagy János kapitány és tiszttársai még egyszer végignézték az indulásra kész, lelkes csapatot, utána végre magyar katonai vezényszót hallhattunk: "Féljobb, indulj". Estére már Pápán voltunk, ahol a nép szívesen fogadott. Egy napi pihenés után mentünk tovább Veszprémbe, ahol István főherceg a püspöki palotában volt szállva. Ő előre ment, hogy beszéljen Jelačićtyal, de többé nem jött vissza.

anna: Mi lett a főherceggel? Elfogták?

 

(dühzaj)

 

istván (fájdalmasan kiált): Elárult bennünket!

 

(robogó lépések, ajtónyitás, -csukás)

 

katalin: Ebből mára elég. Így nem fogsz meggyógyulni, István.

istván (fújtat): Mire befejezzük, Katicám, megnyugszom.

anna: Nem a szeme pirul, hanem az arca nagyapámnak. Egészen föllelkesült.

istván: Na, ugye.

katalin: Nyirkos a homloka, biztosan belázasodott. Hadnagy úr, itt fog ebédelni a szobájában, és utána alszik. Megértette?

istván: Na, tessék, éppen olyan makacs, mint Makk ezredes Komáromnál. Kész szerencse, hogy nincs itt a német tüzérség is, megkergetnének megint.

katalin (kedvesen): Ha tovább hergeli magát, még tábornok leszek a végén.

istván: Hát akkor ne parancsolgass. (Elneveti magát) Jó ember volt Makk ezredes, sajnáltuk, amikor elhelyezték, de jött helyébe Krivácsy József ezredes, aki korábban testőr volt, és ő oktatott bennünket, miképp kell nagyobb távolságra az irányt megadni. Én is tőle tanultam.

katalin: Én pedig anyámtól, nyugtassa Isten, azt, hogyha dél van, itt az ebédidő. Annám, itt bent ebédelsz?

anna: Nagyapámmal maradnék.

istván: Az ápolónő maradjon a betegénél, így helyes.

 

(ajtónyitás- csukás, Katalin elsiet)

 

istván (mesél): Új-Szőnynél voltunk, ez már nincs meg, Komáromhoz csatolták. Krivácsy   alatt nappal és éjjel végeztük a szolgálatot a Kossuth-erőd fokán, töltött ágyuk mellett, a kézben égő kanóccal, hogy azonnal tüzelhessünk. Mindég nagy örömmel hallgattam     a magyar tüzérek éji kiáltásait, különösen, mikor erős hangon ezt kiáltották: "Vigyázz, magyar!" A Duna túlpartjáról meg a német szó jött át: "Halt, wer da?"

 

(a szöveg alatt úszik be a múltzaj)

 

i. tüzér (kiabál): Nézzetek oda, jön az ellenség!

 

(futva közelednek hozzá a többiek)

 

ii. tüzér: Merről?

i. tüzér: Amott, Aranyos felől.

istván: Valóban.

ii. tüzér: Lovasok.

i. tüzér: Rájuk lehetne ijeszteni egy huszonnégyfontos golyóval.

istván: Még ne lőj!

i. tüzér: Jó távolságra van a huszonnégyesnek.

iii. tüzér: Engedd közelebb jönni.

i. tüzér: Most megvan! Figyelem...

may hadnagy (hirtelen bukkan fel, parancsol): Halt! Nicht schiessen... Mekálsz! Nem tüszelsz! Asz elensék fan mék mesze! Der Feind ist noch weit.

ii. tüzér: Ki ez?!

i. tüzér: Kabát, kalap...

istván: Kicsoda ön?

iii. tüzér: Német!

may hadnagy: Kérem szépen, uraim, én fagyok hatnagy May.

ii. tüzér: Tollas kalappal a fején, tiszti karddal az oldalán? Spion!

iii. tüzér: Német spion.

i. tüzér: Dobjuk le a várfokról!

iii. tüzér: Vesszen a német!

istván: Várjatok! Kicsoda ön?

may hadnagy: Én fagyok Johann May tüszérhatnagy. Sekíteni átyuknál.

istván: Még sosem hallottam a nevét.

ii. tüzér: Vegyétek el a kardját!

 

(csörömpölés, püfölés, ordítozás - utána rövid szünet)

 

istván (rohanva érkezik): Hadnagy úr! Ring hadnagy úr!

ring (indulatos): Mi az az éktelen ordítozás?

istván (örömmel): Alázatosan jelentem, spiont fogtunk. Kém van a várban!

 

(erősödik a dulakodás zaja, istván és ring közeledik)

 

ring  (kiált): Eresszétek szabadon!

may: Na, utye.

ring: Isten hozott, testvér!

may: Nészenek oda, szamár újoncok. Hiápa peszél asz emper.

ring (vezényel): Sorakozó!

 

(Sietve sorakoznak, lábdobogás)

 

ring (dühös): Hogy merték önök May hadnagy urat bántani? A hadnagy úr tüzér, és közénk van beosztva, ha még nem hallották volna! Német születésű, de ugyanúgy a mi    hazánkat és alkotmányunkat védi, mint önök. Azért maradt el a császáriaktól, hogy itt, a várban mint mérnök a tüzérek telepeire ügyeljen, a védműveket és az ágyútelepek         munkáit vezesse. Megparancsolom önöknek, hogy néki mindenben engedelmeskedjenek. Most mehetnek. (Mayhoz:) Mehetünk mi is, Johann.

 

(jelenzaj)

 

istván: Szegény May hadnagy!

anna: Mi történt vele?

istván: A Komáromban maradt németek a Makk ezredes által szervezett tüzérújoncokat    tanították. Így maradt velünk Ring és Kopp hadnagy is. A derék May később kapitányi rangot kapott, de amikor Komárom kapitulált, ő a császáriak kezébe került, onnét a börtönbe, s hogy a németek bosszúját elkerülje, meggyújtotta maga alatt a szalmaágyat, és ott égett.

 

(SZÜNET)

 

istván (diktál): Egy délután több törzstiszt Ring hadnagy kíséretében jött a telephez. A lövéseinket nézték. Ring rám mutatott, hogy ő engem már mindenre betanított, és a telepet rám bízta. Azután elkísérte a törzstiszt urakat a révháztetőre, hogy láthassák a császári ágyúkat is, és az általam dobott bombák hatását is. Visszafelé jövet az egyik aki néhány huszárral jött a várba, és a jó hírt hozta, hogy jön a felmentő sereg, nagyon megdicsért. Már elfelejtettem a nevét. Talán Guyon lehetett... nem biztos...

 katalin (betoppan): Alázatosan kérdezem a hadnagy urat és ápolónéját, mikor kívánnak   végre pihenni?

anna: Nem tudja, nagyanyám, negyvenkilenc tavaszán ki vitte a hírt Komáromba, hogy jön a felmentő sereg?

katalin: Bizony nem. Mert a parancsnokok gyorsan váltották egymást, és én úgy hallottam nagyapádtól annak idején, hogy az a tiszt nem sokkal később a város parancsnoka lett. De hogy mi volt a neve, negyven év után már nem tudom.

istván (izgatott): Ez fontos...

katalin: Nem fontos, Istvánom. Az a fontos, hogy Komárom felszabadult.

istván (tépelődik): De hátha ezen múlik a szavam igazsága... Mert Guyon Richárd tábornok Komáromnak parancsnoka volt, az biztos..., és még valaki jött a felmentők előtt, s ő is tábornoki rangban...

katalin: Úgy emlékszem, Lenkey tábornok is akkor ment oda.

istván (bizonytalan): Lenkey János tábornok... Igen, tőle vette át Guyon a parancsnokságot, de mindketten megjöttek a felmentés előtt. Hát... nem tudom már.

 

(múltzaj)

 

(A háttérben zsibongás, a felszabadult Komárom és környéke örömünnepet tart)

 

nagybácsi: István! Major István!

istván (nagyon megörül): Nagybátyám! Isten hozta. Hogy vannak otthon? Mi újság

  Győrben?

nagybácsi: Hú, mekkora sokadalom van itt! Örömmel látom, hogy nem ölt meg a német, István. Nagynénéd is hadiszerencsét kíván, azt üzeni, jól van, jobban nem is lehetne, és csókoltatja az ő kis lurkóját. (Nevet)

istván (vele nevet): A kis lurkó egy sereg ágyúnak parancsol, és roppant sokat gyilkolt mostanában, bátyám.

nagybácsi: Ágyúval? Az olyan messziről üt, hogy azt sem tudod, kit csaptál agyon. Ellenséget ölni, öcsém, ennél közelebbről sem bűn, hanem érdem.

istván: Nekünk is volt sok veszteségünk. Nézze, bátyám, mennyien sírnak az örömünnepen. A sok látogató nem tudhatja, örömében fog-e sírni, mire megérkezik, vagy bánatában.

nagybácsi: Nekem az a fontos, hogy te élsz, István. Tudtam, hogy itt vagy, és amint hírét vettük, hogy elkergettétek a betolakodókat, nénéd nyomban hozzájárult, hogy meglátogassalak.

istván: Jöjjön, bátyám, megmutatom az én föld alatti lakásomat. Nagy ágyúkat és ágyúgolyókat is fog látni.

nagybácsi: Mehetünk, de szólok a kocsisomnak, hozza utánunk az ajándékot.

istván: Ajándékot?

nagybácsi: Úgy gondoltam, ilyen időkben silány az ellátás. Hát hoztam egy sonkát, két sajtot meg kenyeret.

iii. tüzér (közeledik, már jöttében, sietve szól): Engedelmet, bajtárs, Ring hadnagy úr már reggel óta kerestet, és üzeni, menj rögtön a telephez, mert a mozsarakat még ma a gőzhajóra kell szállítani, mivel reggel Budára megyünk várat ostromolni.

nagybácsi: Na, öcsém, én ebben nem foglak zavarni.

istván: Kedves bátyám, áldja meg kegyelmedéket az Isten, hogy eszükbe jutottam.

nagybácsi (elérzékenyül): István, visszavárunk...

 

 (SZÜNET)

 

 istván: Hadnagy úr, kérem, más parancsot kérek, mert Budavárból egyetlen nap alatt elpusztítanak mindnyájunkat, ha itt maradunk.

 ring: Igaza van, ez a hely mozsártelepnek nem alkalmas. A kocsik kerekeit és a lovak patkóit szalmával vastagon kötözzék be, hogy zajt ne üssenek. Éjszaka tovább megyünk, a menetet én vezetem. Ön menjen el a bombatérre a felhalmozott bombákat ellenőrizni, hogy használhatók-e.

istván: Parancsára.

ring: Úgy végezze ön, hogy engem helyettesít.

istván (örül): Igenis.

ring: A Bécsi kapunál megláthatják, és lelőhetik. Ezért a házaktól fedett oldalon menjen, s ahol csak lehet, maradjon fedezékben.

istván: Értettem.

 

(Katonás hátraarc, távolodó léptek)

 

(SZÜNET)

 

(István settenkedő léptei, megáll.)

 

istván: Úristen!

 

(Két ágyútűz után szörnyű lövöldözés kezdődik, Istvánra lőnek.)

 

istván (döbbent és dühös): És engem ide küldenek bombavizitre... (meglepődik:) No, hát ilyet: egy apáca térdel a kertben... ezt személyesen az Úristen védi? Kedvesnővér! ...  Nem hallja? (Ordít:) Kedvesnővér! Hahó!... Hát én bemászom oda, ha nem hall.

 

(A zajban is hallani, hogy a romos kerítésből téglák hullanak, ahogy átmászik)

 

istván (folytatva): Hahó! Apáca!

apáca: Jézus, segíts!

 

(Női lábak rohannak távolodva)

 

istván: Kedvesnővér! Ne hagyjon itt!

apáca: Segítség! (sikít)

 

(Vasajtó nyílik, az apáca bemenekül, becsapja, bezárja, a sikoltozás távolodik)

 

istván: Lármázz, csak, szentem, legalább előjön valaki.

 

(Rángatja a vasajtót, nem nyílik)

 

fejedelemasszony: Ach, ein Soldat!

istván: Na végre!

fejedelemasszony: Was wollen Sie?!

istván: Mit akarok? Bemenni!

fejedelemasszony: Magyar?

istván: Azért lőnek rám a várból.

fejedelemasszony: Kapus! Engedje be!

 

(A vasajtó nyílik, csukódik)

 

istván: Köszönöm, anyám.

fejedelemasszony: Hogyan került ön ide?

istván: Jöttünk Budát visszavenni.

fejedelemasszony: Ennek nagyon örülünk. Közülünk mindenki magyar érzelmű. Tessék,   vitéz úr, nézzen szét. Íme, a templom boltíveit több helyen megrongálták a bombázások. Még az oltárban is kárt tettek.

istván: Nem hittem volna. Amilyen nyugodtan imádkozott a kertben az a fiatal nővér a kereszt alatt az ágyútűzben...

fejedelemasszony: Isten kezében vagyunk, magunkat nem féltjük. Vitéz úr, felszólítom önt, kérje meg nevemben a tábornok urat, vegye pártfogásba a kolostort. És ne felejtse el megemlíteni, hogy ha császárpártiak volnánk, akkor a várból nem lőnék ezt az épületet.

istván: Megígérem. De most arra kérem, legyen oly szíves a kolostornak Dunára nyíló ajtaján kibocsátani, mert azon az úton, amelyen ide jöttem, el nem mehetek.

 

 (jelenzaj)

 

istván (diktál): Május huszadikán Ring hadnagy elmondá, hogy holnap, Konstantin

  napján, május huszonegyedikén, reggel három órakor az ostromlók meg fogják rohanni    a várat. A tüzelésre a kis kápolna mellett felállított ágyúk lövése adja meg a jelt. A vár körül felállított összes ágyúk és mozsarak csakis a vár falára fognak lőni, hogy onnan az ellenséget távol tartsuk addig, míg a létrákat a honvédek a vár falához támasztják, és az összes rohanó sereg a fal alá, vagy a rajta tört réshez nem ér. Amikor pedig a honvédek azt kiáltják, "Előre! Előre!", fel kell hagynunk a tüzeléssel, nehogy a bajtársainkat meglőjük.

anna: És attól kezdve a tüzér meg bombász urak szabadságolták magukat?

 

(múltzaj)

 

(Távolabbról hadilárma, puskalövések, ordítás, pufogás, jajgatás)

 

ring: Tüzérek! Ti megtettétek a kötelességeteket. Az ágyúk fedezete alatt vitéz honvédeink megmászták a vár falát, és most a falakon belül küzdenek. Ezt nem nézhetjük tétlenül. Lábaitok előtt hevernek elesett bajtársaink fegyverei, szedjétek fel azokat, és jöjjetek utánam. Előre!

 

(A hadilárma erősödik, Előre! kiáltással beérkeznek a várba. Közeledő kiabálás, ellenséges katona közeledik. Üldözik. A beszéd közben a lárma egészen elhalkul, de megmarad)

 

frantisek (cseh katona,erősen á-zva, nehezen beszél magyarul, rémült, kétségbeesett):   Uram! Itt a kardom, eldobom.

 

(A kard csendül a kövezeten)

 

frantisek (folytatja):Adjon nekem pardont az úr, könyörgök, mert megöl a magyar.

istván (harcias): Én is magyar vagyok! Véged van, kutya. (A cseh katonát üldöző   honvédhoz:) Ne kergesd, bajtárs, már elfogtam. Add nekem!

frantisek (bizakodik): Én már hadifogoly? (Rimánkodik:) Ne bántson!

istván (Frantisekhez:) Mit óbégatsz? A honvéd nekem adott.

frantisek: Ne öljön meg az úr, kérem. Én cseh. Parancsoltak, hogy kell jönni. Ha nem jövök, hadbíróság megöl. Én cseh tüzér.

istván: Véres vagy. Miért?

frantisek: Meglőtte honvéd a derekamat.

istván: Mutasd.

frantisek: Ne hagyjon itt! Tudok menni, csak fáj... egy kicsit. Ne is kösse. Szép zsebkendője lesz csupa vér.

istván: Na, keresd meg a tieidet, menj doktorhoz.

frantisek: Most milyen lesz szép zsebkendő! Köszönöm.

istván: Na, eredj.

frantisek: Nem. Tessék megölni, az lehet, de császárhoz vissza nem megyek. Hadifogoly vagyok, az nekem jó.

istván: Mihez kezdjek én veled? Nem disputálni jöttem, hanem háborúzni.

frantisek: Én pedig jöttem nem háborúzni. Ki nekem az a császár?

istván: Nekem itt más dolgom van. Menj a doktorotokhoz.

frantisek (a távozó István után kiabál): Ne hagyjon itt! Uram! Leszek legénye.

istván (távozóban, inkább maga elé): Nem kell. Minek az nekem? Még a hadnagyoknak sincs mindnek

 

(A harci zaj erősödik)

 

istván (mintha leltározna): Több száz halott magyar. Két szekér a tér közepén, tele mindenféle egyenruhával. Még horvát ruha is van. Itt a falon a rés. Uram, Isten,   micsoda mészárlás lehetett! A fal mögött, a rés köveiből magas mellvédet csináltak. Mögötte még egy. Utána a harmadik, de az már gabonás zsákokból. Hogyan lehetett ehhez idejük?

frantisek (közvetlenül mögüle): Én azt nem tudom.

istván (mintha megcsípték volna): Hogy kerülsz ide, te német?

frantisek: Nem német. Cseh tüzér. Itt vagyok, fogoly vagyok.

istván: Tűnj el!

frantisek: Ahhoz nem értek.

istván: Alig tudsz menni a sebedtől. Bele fogsz halni.

frantisek: Nem akarok meghalni.

istván: Akkor menj doktorhoz.

frantisek: Jó. Majd megyek. Kicsit leülök. Újra kötözöm a seb.

 

(Üdvrivalgás, éljenzés. Kihallani, hogy Éljen Görgey!)

 

istván (megilletődve): Görgey tábornok... És ezek meg sem nézik, kit éljenez a lakosság. Ott üzletelnek a kapuk alatt. Hát erre való az ostrom? Te is üzleteltél? (Nincs válasz) Nem, mi? Mert nem volt mivel. Majdnem éhenhaltatok, mert sáncot építettetek az ételnek valóból...

i. honvéd: Nézzétek! egy német foglyot kísérnek.

istván: Mikor ettél utoljára? (Nincs válasz) Na, mikor? Hol vagy, cseh tüzér? Elkotródtál végre? (Meglátja, hogy viszik:) Hé! Az az én foglyom! Hová viszitek? Megálljatok!

 

(Futna utánuk, de elállják az útját)

 

i. honvéd: Ide jöjjön, tüzér úr, tegyen igazságot.

istván: Engedjenek, viszik a foglyomat.

i. honvéd: Hadd vigyék. Nem viszik messzire.

ii. honvéd: Kivallatják, utána lelövik.

i. honvéd: Fölösleges teher.

istván: Lelövik?

ii. honvéd: Le, a mocskos németjét.

istván: Annál inkább megyek. Az a legényem.

ii. honvéd: Legénye van a tüzér úrnak? Miért nem magyar a legénye?

i. honvéd: Igaz, miért német?

istván: Ez nem német, hanem cseh. Tanult tüzér.

i. honvéd: Nem látszik az rajta. Német katonaruhában van.

ii. honvéd: Segítsen nekünk, tüzér úr. Láttuk, hogy a közönséges rekvirálókkal nem állt szóba. De mi lovon osztozunk. Tessék igazságot tenni, maga kívülálló.

iii. honvéd: Tüzér úr, ezek még megölik egymást azért a lóért.

istván (elismeréssel): Nagyon szép állat.

i. honvéd: Hát tessék dönteni, kié legyen.

ii. honvéd: Én lelövöm ezt a lovat, ha meglátlak a hátán.

iii. honvéd: Üljön föl rá, tüzér úr!

i. honvéd (mérges): Üljön föl, és vigye. Mert ha én felülök, többé nem látja, ez meg itt ki is lőné alólam.

ii. honvéd: Bánom is már, vigye, tüzér úr, vigye a felsőbbség, magának nagyobb a hatalma.

iii. honvéd: De vigye már, mert itt emberhalál lesz.

i. honvéd: Ezzel hamarabb utoléri a legényét.

 

(jelenzaj)

 

istván: Láttam, hogy nem övék volt a ló, inkább elhoztam magamnak. Görgey tábornok kitüntetéseket adományozott. Már sokan kaptak érdemrendet, amikor az ott levő tüzérkapitány, kinek nevét sajnos elfeledtem, kilépett a sorból, és ezt mondta "Tábornok úr, mi nem érdemjelért, de a hazáért és a szabadságért küzdünk, elég érdem nekünk az itt szerzett dicsőség". E szavakért a tábornok megdicsérte a kapitányt, és a kitüntetést abbahagyta. Néhány nap múlva napiparancsban előléptették Ring          hadnagyot főhadnaggyá, engem pedig tűzmesterré. Ennek emlékére Görgey két német aranyat küldött. Akkor összehívtam a tüzértársaimat egy vendéglőbe, és ott nyakára hágtunk, mert a németet akkor is utálom, ha aranyból van.

 

(múltzaj)

 

ring: Tűzmester úr, önnek négy embere elesett, három pedig megsebesült. Kap a hozzánk állt német tüzérekből hetet, hogy kilegyen a létszám.

istván: Köszönöm, főhadnagy úr.

ring: Ezek mind képzett tüzérek, válasszon magának.

istván: Parancsára.

frantisek: Könyörgök, tűzmester úr, vegyen be a csapatába!

ring: Ki ez a sánta?

frantisek: Frantisek Grisak tüzér alázatosan jelentkezik.

istván: Az én foglyom, főhadnagy úr, de a várban ellopták tőlem.

ring (nevet): Ezt ellopták? Haha... (nevet) Hát, ha öné a sánta, tartsa meg.

frantisek: Tartson meg, kérem, én leszek szolgája tűzmester úrnak.

 

(SZÜNET)

 

ring: Itt van térkép és egy írásos parancs. Ebben részletes utasítás van, merre és hogyan   jussanak el Temesvárra. Engem most máshova vezényeltek, de gyors lovakkal megyek. A Mehala nevű faluhoz vezető főútnál bevárom az ágyúkat. Ott találkozunk.   A parancsban benne van, mikor.

istván: Igenis. Azonban én félek, hogy kutyából nem lesz szalonna, különösen, hogy abban az átkozott egyenruhában maradtak.

ring: A németek örültek, hogy visszakapták szabadságukat. Bízom abban, hogy híven teljesítik kötelességüket.

frantisek: Majd én figyelem. Én nem német, hanem cseh tüzér.

istván: Hogyan kerülsz te ide ilyen hirtelen?!

ring: Lövesse le. Kémkedik ön után.

istván: Parancsára.

frantisek: Irgalom!

ring: Lelövetni!

istván: Magam lövöm le.

 

(jelenzaj)

 

istván: Sorakoztattam tarka öltözetű legénységemet, a nevüket felolvastam, és amikor nagy füttyögéssel előállt a vonat, a vagonokba beugráltak az embereim. Szolnok felé indultunk, a parancs szerint. Szolnokon a nép szívesen fogadott, de a gőzhajó nem fogadott szót a parancsnak, az nem volt sehol. Kétnapi várakozás után megjött. A fedélzetre raktuk az ágyúkat és mozsarakat, s folytattuk utunkat Szeged felé, ahol is a híd után kikötöttünk. Ott ismét a partra raktuk az ágyúkat.

anna: A cseh fogollyal mi lett?

istván (nem akarja meghallani): Ennek híre ment a városban...

 

(múltzaj)

 

(Gyülekező kíváncsiak lármája, háttérzajként a jelent végéig megmarad)

 

i. polgár: Nézze már, mekkora ágyúk!

ii. polgár: Tüzér úr, honnan valók ezek a monstrumok?

istván: Ezek bizony Komáromot védték...

ii. polgár: Olyan messziről jönnek? Vagy kegyelmed csak később került hozzájuk?

istván: Ott voltam már Komáromban. Magam győri születésű vagyok, de Komáromban lettem tüzér, Buda ostroma óta meg tűzmester és bombász vagyok...

iii. polgár: Látja, kend, mit tudnak a mi honvéd fiaink!

i. polgár: Most itt maradnak, tűzmester úr?

istván: Darabideig itt. De egy bizonyos napon tovább megyünk.

i. polgár: Bizonyos napon?

istván: Azt a napot nem mondhatom meg. Az titok.

ii. polgár: Titka van magyarnak magyar ember előtt?

istván: Nincsen. De ez hadititok.

i. polgár: Innen hová mennek?

istván: Temesvár alá, csak elébb találkozunk a főhadnagyunkkal.

iii. polgár: Mifélék ezek a németek kendtek között?

istván: Budavár ostroma alatt szöktek át hozzánk.

i. asszony: Hát ez szép tőlük.

i. polgár: Szép bizony. De hátha spionok.

ii. polgár: És aztán elárulják a hazát.

i. polgár: Ha spionok, akkor bizonyosan.

iii. polgár: No már, tüzér úr, ilyeneket nem hurcolnék magammal, inkább elzárnám őket.

ii. asszony: Szép szál ember kend, katona, mondja, honnan jönnek?

ii. polgár: Ezek? Komáromtól. Ott megvédték a várat, utána elfoglalták Budát, és mostan   Temesvár alá mennek.

iii. polgár: Csak előbb még találkoznak a főhadnagyukkal.

i. asszony: Ne mondja már, hogy pesztonka nélkül nem tudnak csatába menni a mi vitézeink!

istván: Nem pesztonka az, kedves, hanem parancsnok. Nélküle nem működik semmi. Mert mindent pontos időben kell tenni, és ő arra való, hogy ezt elrendezze.

i. asszony: Parancsnok? Mi a neve?

istván: Ring főhadnagy.

iii. polgár: Miféle név az?

ii. polgár: Német, az bizonyos.

i. polgár: Damjanich tábornok meg rác eredetű, mégis magyar.

ii. asszony: Nézzék már, két városhajdú kísér ide egy urat.

iii. polgár: Ide tartanak.

tanácsos: Adj' Isten, jónapot.

 

(A tömeg elhalkul)

 

istván: Fogadj Isten, uram.

tanácsos: Árkosi Gáspár a nevem, a városházán tanácsosi rangban szolgálok. Ön a tüzérek parancsnoka?

istván: Major István tűzmester vagyok, szolgálatára. Magasabb rangban itt most tüzér nincsen.

tanácsos: Hát, kérem, az ágyúkat meg a mozsarakat a mai napon innen tovább szállítani nem lehet, miután lovak és kocsik kéznél nincsenek, azokat a tanyáról kell berendelni, s amíg azok felkészülnek, és bejönnek, abban eltelik néhány nap. Akkurátus emberek, akkurátusan is látják el tisztüket. Megjegyzem, tűzmester uram, egyébiránt sincsen sok értelme a nagy rohanásnak, hiszen aki kapkod, elvéti, amit csinál. Ezért hát a tüzér urak a Tisza-parti házakban lesznek elszállásolva, rendezkedjenek be, és érezzék magukat otthon. Önnek azt ajánlom, ismerkedjék meg valami módosabb polgárral, és kvártélyozza el magát nála. De ha nem így látja helyesnek, a Tisza-parti házakban is megszállhat, azonban ott számíthat a rovarvilág csípéseire, mik erősen viszketnek, ám ez a Tiszától távolabb kevésbé sűrű kellemetlenség.

istván: Köszönöm, tanácsos uram, szíves tanácsait. Ám nekünk szigorú menetrendünk van. Mikor tudnánk innen továbbállni?

tanácsos: Amint bejönnek a lovak. Nem sok idő az. Néhány nap. Addig legalább   megpihennek kissé. Isten áldja, tűzmester úr. Hajdúk, mehetünk!

 

(SZÜNET)

 

(Halk hegedűszó. Egy fogadó étterme)

 

csiszár (kissé kapatos, közvetlen): Ide jöjjön, honvéd úr! Erre!

istván: Várjon az úr, elébb iszom egy jó pohár bort, kiszáradt már a szám.

csiszár: Igyék az enyémből. Ebédeljen velem. Üljön már le, no.

istván: Köszönöm a meghívást, elfogadom.

csiszár: Csiszár Kálmán a nevem, malmaim vannak.

istván: Örvendek. Major István tűzmester és bombász vagyok.

csiszár: Emelem poharam, s igyék ön is két magyar találkozására.

istván (miután ivott): Hű, de finom bor ez.

csiszár: Ugye, jó bor? Pedig homoki. Ez a kocsma egy asszonyé. Mári néninek híjuk.

istván: Gyors mozgású, fürge asszony a néni. Jól is főz?

csiszár: Jól bizony. A paprikás halat ajánlom, azt különösen jól készítik itt. Mári néni! Hozzon, kedves, egy jó adag paprikás halat a tűzmester úrnak! Mondja, tűzmester uram, mi várható? Itt a közelben iszonyú vérengzést vittek végbe a rácok Új-Szegeden és Szőregen. Aki magyar volt, tűzzel-vassal irtották.

istván: Hallottam felőle, de nem sokat. Szolnok felől jöttünk, így Damjanich tábornok kiáltványáról is csak félfüllel hallottam.

csiszár: Jó étvágyat az ebédhez, Major uram.

istván: Köszönöm...

csiszár: Nos, hogy' ízlik?

istván: Nagyon finom.

csiszár: Nem szóljon evés közben, szálkát nyelhet, még megakad a torkán. Kegyelmed szolnoki?

istván: Nem. Győri eredetű vagyok.

csiszár: Ne beszéljen. Torkára mehet a szálka. Azt mondja, győri?

istván: Onnani.

csiszár: Vigyázzon a szálkával. Az nem tréfadolog. Szóval győri, hát ez nagyszerű. Mi több győri gabonakereskedőt ismerünk, nagyon jó kapcsolataink vannak. Herzlichéket ismeri?

istván: Nagybátyámék közelében van házuk.

csiszár: Mondtam már, hogy halevés közben ne beszéljen. Még baja esik. Hát Vincze Pétert?

istván: Ismertem, két éve meghalt.

csiszár: Az igaz. Most már nem zavarom. Kegyelmed az, akinek mondja magát. Egyék most már nyugodtan. Kész is? Váljék egészségére.

istván: Vérré válik. Igen finom volt. Kegyelmed sokszor jár ide a Mári nénihez?

csiszár: Minden áldott délután itt kvaterkázom.

istván: Azt hiszem, akkor viszontlátjuk egymást, amíg itt vagyunk.

csiszár:  Megtisztelne tűzmester úr, ha  elfogadná   meghívásomat, és   a   vendégem     lenne a házamban, amíg Szegeden tartózkodnak.

istván (megörül): Köszönettel elfogadom, Csiszár uram. Kérem, mondja meg, hová menjek, mert csak estefelé szabadulok. Még fel kell osztanom embereim között az ágyúk feletti őrködést.

 

(SZÜNET)

 

csiszár: Ki kopog?

istván: Megjöttem, Csiszár uram, Major István tűzmester...

csiszár: Kerüljön beljebb. (Befelé kiált, a feleségének:) Kedvesem, megjött Major tűzmester úr, az én kedves vendégem.

istván: Csókolom a kezeit nagyságos asszonynak.

csiszár: Csak a tekintetes cím illet meg.

csiszárné: Örvendek, tűzmester úr. Már alig vártam, hogy megismerjem. Éppen kész a vacsora, jókor jött.

istván (zavarban): A kisasszonyban kit tisztelhetek?

csiszárné: A testvérhúgom leányát, Katicát.

istván: Major István tűzmester, a kisasszonynak parancsára.

katalin: Jó estét, tűzmester úr.

csiszár (magyaráz): A sógorasszony leánykája sokat időzik nálunk. Nekünk nem adott gyermeket az Úristen, ők meg hatan vannak testvérek, hát ide jár hozzánk, hogy      nekünk is jusson valaki a családból.

istván: Mindig ilyen szótlan a kisasszonyka?

csiszárné: Meg van illetődve. Máskülönben kellemes társalgó.

csiszár: Már ha szóhoz jut mellettünk.

csiszárné: Képzelje, tűzmester úr, annyira hozzánk nőtt, hogy sokan azt hiszik, a mi leányunk.

istván: Ezt bizonyára nem bánja a kisasszonyka.

csiszárné (büszkén):  Nem bizony. Amikor nincs ennyire megszeppenve, bemutatni sem hagyja magát...

csiszár (nevet): Egyébiránt igen nagy a rokonság, és mert ennyire a mi gyermekünk lett, rólam nevezték el, hogy a többi Katicától megkülönböztessék.

istván: Kegyelmedről?

csiszár: Mert Kálmán a keresztnevem, mindenki Kálmán Katicának híja.

 katalin (távolról sem gyámoltalan): Kálmán Katalin a nevem, Major István úr.

istván: Isten éltesse, kisasszonyka.

csiszár: Ahogy mondja, Major uram. Ez a kisüsti az én gyümölcsösömben termett. Jó lesz étvágycsinálónak. Kedves egészségére!

 

(jelenzaj)

 

istván: Míg a szükséges kocsik a mozsarak alá, a lovak pedig a kocsik s az ágyúk elé megérkeztek, már rég szívesen látott vendég voltam Csiszár tekintetes úrral a Mári néni kocsmájában, és a tulajdonosnőt helyi szokás szerint magam is Mári néninek szólítottam. Ez szokás a szegedi kiskocsmákban, nem is haragudott érte, hanem mellém ült, s biztatott, hogy üssük ám a németet, mert azoknak ő is ellensége.

anna: Az a Kálmán Katica könnyen hagyta eljönni? Nem késték el a találkozót, nagyapám?

istván: Ring főhadnaggyal? Dehogynem. Az a háborúban nagy hiba, de ez esetben nem változtatott semmin.

anna: És Kálmán Katica? Vele mi lett?

istván: Nem kihallgatás van, Annám, hanem én diktálok. Nem esett bajom.

anna: Azért sem, hogy a szegedi polgároknak mindent kibeszéltek a hadjáratról?

istván: Ma már tudom, hogy szerencsénk volt mert a szegediek jó emberek. Óbesenyőn át Nagyszentmiklósra, onnét Mehala elé értünk, ahol Ring főhadnagy egy tüzértiszttel       már várt reánk. Ez a tiszt a nehézágyúkkal kerülve a József külvárosba ment, én pedig a Péterváradi kapuhoz vezető főút mellett, a középpontban állítottam fel a mozsarakat.      A futóárok fedezékében nyugodtan mehettünk. Nekem volt szállásom a Józsefvárosban, de általában a katonáimmal voltam, hogy legyen velük, aki parancsol. Munkavezető tiszt nélkül kezdtük a nehéz munkát, mert hadnagytól őrnagyig a táboron kívüli kocsmákban, a főtisztek pedig Vécsey tábornok körében folyton mulattak.

anna: Magukra hagyták a katonákat? Nem lett abból baj?

istván: Egyszer egy honvédhadnagy meg egy őrmester között félig magyar, félig német ruhába öltözött németet kísértek hozzám. Azt mondta, kiszökött a várból, s jönnek   majd mások is, hogy hozzánk csatlakozzanak, és szükségtelen a nagy készület, mert amint a várat megkezdjük bombázni, kapitulál a német. Két napig tartott a vendégszereplése, utána eltűnt. Naponta jött egy-két ilyen alak. A hírért      megvendégelték őket, enni, inni, sőt pénzt is kaptak. Végigjárták a futóárok-rendszert, megszemlélték az ágyúkat s mozsarakat, és utána visszaszöktek. Vécsey tábornok észrevette, mi történik, és vasra verette az újabbakat, de már késő volt. És akkor kaptam a parancsot, hogy az egész vonalon az ágyúk és a bombatelepek készen legyenek huszonnégy óra alatt.

anna (elámulva): Eközben a tiszt urak csak mulattak?

 

(múltzaj)

 

i. tüzér: Tűzmester uram, tegnapelőtt volt ébresztő.

ii. tüzér: Azóta folyvást dolgozunk.

istván: Gyorsan dolgoztunk, készen is vagyunk. Most alhatunk.

ii. tüzér: A nyirkos füvön, ahogy szoktunk.

iii. tüzér: Köszvényt kapunk, ha megérjük.

i. tüzér: Ha meg nem lepnek álmunkban.

istván: Az egész vonalon éjjel-nappal őrszemek vannak kiállítva, azokat kétóránként váltják, hogy éberek maradjanak.

ii. tüzér: Kevés a vigyázó a tüzérek közül.

istván: Az ágyúk a futóárkokban vannak, a Zimmerplatzon pedig négy hatfontos mellett állnak a Péterváradi kapuhoz vezető úton. Az elegendő őrség.

 

(SZÜNET)

 

(Szörnyű lárma kerekedik, amiből kihallani, hogy németek! németek! Harci zaj, dulakodás, közelharc, fájdalomkiáltások, lövések - de nincs ágyútűz. A zaj a szöveg alatt lassan kiúszik)

 

iii. tüzér (riadtan): Nem lesz időnk köszvényt kapni!

istván (izgatott): Nem lőnek a hatfontosaink. Biztosan rajtuk ütöttek.

i. tüzér: Mégis megleptek álmunkban!

istván: Elő a szuronyt!

i. tüzér: Hátha lőhetnénk, tűzmester úr!

istván: Igazad van. Megnézzük. Utánam!

ii. tüzér: Menekülnek a honvédeink!

istván: Aki fél, itt maradhat!

 

(Rohannak)

 

istván: Beszögezték az ágyúkat. Nem lőhetünk oda, ahol magyar is van.

iii. tüzér: Ezeken rajtaütöttek. Talán elaludtak?

istván: Ki voltak merülve nagyon.

i. tüzér: Örök álmot kaptak jutalmul.

ii. tüzér: Még több a sebesült, mint a halott. A halottakról letépik az inget...

i. tüzér: ...És azzal kötözik a megmaradtakat.

iii. tüzér: A Zimmerplatz felől semmi zaj.

ii. tüzér: A Józsefváros felé vonulnak vissza.

iii. tüzér: Mi legyen, tűzmester úr?

istván: Megnézzük a hatfontosokat, de kelet felé megyünk, mert a nyugati oldalon nem jutnánk át. 

 

(Német ordítások: Hurrá! Hurrá!)

 

istván (maga elé): Most kellene a segítség, Uramisten.

frantisek: Itt vagyok.

istván: Megmondtam, Frantisek, hogy lelőlek, ha előkerülsz.

frantisek: Ha nem kell segítség, csak tessék.

istván: Most vizsgázhatsz, Frantisek. Meg tudod úgy lőni a németet, hogy magyarban kárt ne tegyél?

frantisek: Ha a várat kell lőni, akkor igen.

istván: Éjszaka várat lőni?

frantisek: Persze. Ilyenkor nem szoktak, ezért most megijednek tőle.

istván: Nem bánom.

frantisek: Tűzmester úr, mit fog csinálni?

istván: Irtom az üldözőket.

frantisek: Az jó lesz. Én félek azoktól.

istván (parancsol): Figyelj! ... Tűz!

 

(Ágyúdörej, Frantisek tüzel)

 

(Távolról robaj, rémült ordítozás)

 

(Újabb ágyútűz, pokoli lárma, ez a jelenet végéig háttérzajként megmarad))

 

istván (érkezik): Kik vagytok?

i. tüzér: Ki kérdezi?

istván: Major István tűzmester.

i. tüzér: Ismerem a nevét, tűzmester úr. Hol vannak az emberei?

istván: Az egyik a Péterváradi kapunál egyszerre hat ágyúval lövi a várat, a többit a József külvárosba küldtem, segíteni a honvédeknek.

ii. tüzér: Találkoztunk velük.

iii. tüzér: Vigyázzon, tűzmester uram, itt veszélyes.

 

(Robbanás a közelben)

 

istván: Pedig vassal is jól ki vagytok támasztva.

 

(Újabb robaj, még közelebb)

 

i. tüzér: Mozdonydurungokkal, síndarabokkal.

ii. tüzér: A vasút stratégiai üzem, mindig mondtam.

i. tüzér: Figyelem! Tűz!

 

(Most ők tüzelnek, dörrenés)

 

istván: Ez szép volt, bajtársak.

i. tüzér: Mindjárt töltünk megint...

 

(Telibe találják őket, az egyik felordít)

 

ii. tüzér: Úristen!

i. tüzér: Semmi sem maradt belőle. Szétfröccsent.

istván: Szegény. Volt családja?

i. tüzér: Kettő. A felesége tavaly pusztult el tüdőbajban.

istván: Tölthettek. Adom a golyót.

 

(Becsapódás, az agyút találja, robaj, fémes pendülés, szisszenés)

 

i. tüzér: Na, tűzmester úr, ebből sem lövünk többé... Mi történt?

istván: Nem bírom kivenni a lábamból...

ii. tüzér: Jézus segíts!

i. tüzér: Ő előbb fog, mint te, azt látom. Mutassa csak...

istván (szenved): Nem akar kijönni...

ii. tüzér  (nyöszörög)

i. tüzér: Neked semmi bajod, maradj már csendben! Egy kerékdarab van itt. Jól befúródott a vastaghúsba.

istván: Valami kampó akadt belém.

i. tüzér: Jó félhüvelyknyi vastag, az nem engedi. Fohászkodjon, tűzmester úr, mert én ezt addig csavarom, amíg ki nem jön.

istván: Megköszönöm (beleszorul a szó)

 

(SZÜNET)

 

küldönc: Ring főhadnagy úr kéreti tűzmester urat a tüzérparancsnoki irodába.

istván (dühös): Most? Az aradiak már nem tüzelhetnek, én magam menni alig tudok. Nekem most itt a helyem.

küldönc: Ring főhadnagy úr azonnalra kéreti.

istván: Jól van, eredj. Jelentsd, hogy kiadom a parancsot, és máris ott leszek.

küldönc: Igenis. (Lelép)

istván: Frantisek!

frantisek: Parancs!

istván: Maradj itt, és félóránként dobj be egy bombát a várba.

frantisek: Igenis.

istván: Ne nagyon mutatkozz, a bajuszod ellenére is felismerhet valaki.

frantisek: Jó. Majd szakállt is nevelek. Kinézek, akár a kormányzó.

istván: Amíg nem beszélsz úgy magyarul, mint én, leleplezhetnek.

frantisek: Ugyan, ugyan. Ennyi lármázó népség között, ahol van német, tót, rác, mindenféle, talán csak oláh nincsen? Mindenki zsinatol a saját akcentussal, mégsem feltűnik soha. Majd éppen én?

 

(SZÜNET)

 

ring (felolvas): ...Továbbá az ezredes úr jóváhagyásával Major István urat hadnagyi kinevezéssel tüntetjük ki.

 

(Taps)

 

ring (folytatja): Major hadnagy elég fiatal ahhoz, hogy hamarosan nemcsak neve, hanem   rangja is őrnagy legyen.

 

(Taps)

 

ring: Most, hogy tiszt lettél, bajtárs, bruderschaftot iszunk. Szervusz, hadnagy úr.

istván (elfogódott): Szervusz, főhadnagy úr. Isten éltesse az ezredes urat is.

ring: Most te vagy az ünnepelt, István. Ezért a sebesülésért, amiről lelkes házigazdánk azt mondta, hogy már le is vágták a lábadat, a tábornok úr ezüst vitézségi érmet küldött neked.

 

(jelenzaj)

 

anna: Én erről eddig nem is hallottam. Büszke vagyok nagyapámra.

istván: Amikor néhány nap múlva Ring főhadnagy szemlét tartott, és meglátta amaz megcsorbult ágyút, nagyon megdicsérte az aradi tüzéreket a helytállásért. Az én szőke bajuszos tüzéremről egy szót sem ejtett. Talán nem akarta leleplezni Frantiseket.

anna: Vagy éppen nem akarta kitüntetni.

istván: A temesvári ostrom sikertelen volt augusztus negyedikén éjjel. Egyik tüzérem azt jelentette, hogy Szeged felől ágyúdörgést hallott. Nem hittem neki, de kért, hogy    mennék vele a kertbe, ott jobban hallani. Oda mentem, a fejem a domboldalhoz nyomtam, és megbizonyosodhattam, hogy a legény igazat mond.

 

(múltzaj)

 

ring (izgatott): Hadnagy úr, kérlek, a főtáborba futár érkezett azzal a hírrel, hogy holnap    délután öt és hat óra között itt lesznek a németek, és akkor lesz a döntő ütközet.

istván: Értettem, főhadnagy úr.

ring: István, Erdélyben szétverték a muszkák Bem táborát, emberei nagy részét megölték. Bem maga is nehezen menekült, jelenleg Vécsey főtábornoknál van, itt, a Vadászerdőben.

istván (elszorult torokkal): Értettem.

ring: A holnapi csata fog dönteni sorsunk felett. Ha elveszítjük, végpusztulás vár ránk, mert körül vagyunk véve az ellenségtől. Ha csatát vesztünk, az ágyúkat be kell szegezni, és ott kell hagyni.

istván (dacos): De mi azokkal a mozsarakkal Komáromból Budára, onnét pedig idáig jöttünk!

ring: A túlélés fontosabb, barátom. Eltesszük magunkat jobb időkre. Az emlék pedig megmarad, hogy az első bombát te dobtad az ellenségre.

 

(jelenzaj)

 

istván: Ebben Ringnek igaza is lett. Vécsey az ellenség elől Facset felé ment, hogy Lugos alatt balra fordult, többet nem is tudtunk róla. Egyszer csak több huszár és egy

  kapitány jött, hogy kétfelől bekerítsenek. Magyarok voltak, Kmety tábornok

  seregéből. Szökevénynek néztek, és éjjel tizenegyig fogságban tartottak, ám akkor megtalált bennünket Ring főhadnagy, és mehettünk vissza Vécsey táborába.

 

(dühzaj)

 

istván (egyre dühösebb): Az urak addigra régen elhagyták a fegyelmet. Hol voltak már a   Nagy János kapitány tiszta feje és szavai! Semmi sem maradt a magyar virtusból: Vécsey akkor már semmiféle csatára nem gondolt. Így esett meg, hogy egy üteg ágyút fedezetlenül hátra hagyott. Ha nem keres Ring főhadnagy, Kmetyék már régen főbelőttek volna...

 

(Ajtónyitás, -csukás, Katalin lép be)

 

katalin: Hallottam a lármát, Istvánom, pihenjetek. A doktor a lelkemre kötötte, hogy föl ne izgasd magad.

anna: Megértem nagyapámat...

istván: Ugye!

katalin: Fújjátok ki magatokat, ebből egyelőre elég.

istván: Ott álltam az ágyúkkal Soborsin felé, a Marosnál, és közénk keveredve sok száz menekülő civil, kik fejvesztve rohantak neki a folyónak, és ember, állat ott lelte halálát a vízben.

katalin: Látod, Annám, ilyen az ember, ha elhagyja az eszét.

anna: Csodálom, hogy a honvédek még ekkor is helytálltak.

 

(múltzaj)

 

őrmester: Nem biztos, hogy itt van a pénzügy-minisztériumnak minden irata, nekem is csak mondták. De meglehet. Én már mindent elhiszek, hadnagy úr.

istván: Mi más lehetne ennyire megvasalt, nehéz ládákban? Beleszakadnak a lovak.

őrmester: Már az igaz. Nézze csak!

istván: Az anyjuk háromát!

őrmester: Birkára vadásznak a honvédek. (Nevet)

istván (feldühödik, de hirtelen megenyhül): Csőcselék... de hát milyenek legyenek, ki tudja, mikor ettek utoljára rendes eledelt... (elámul:) A főhadnagyom! Ring főhadnagy itt?

őrmester: Valami történhetett, hadnagy úr. A tiszt urak nagyon dühösen vitatkoznak.

ring: Major hadnagy! Hozzám!

istván: Jelen.

ring: Jöjjön velem, hadnagy úr.

istván: Parancsára.

ring (felindult): István, Görgey tábornok Világosnál letette a fegyvert.

istván (az összeomlás határán): Áruló lett!

ring: Ezt a hírt titokban kell tartani, míg a törzstisztek és azok, kik korábban mint régi katonák a német táborban szolgáltak, erről a helyről elmenekülnek.

istván: Magad is közéjük tartozol, Károly.

ring: Ittlétünkkel mi már nem segíthetünk.

istván (bizonytalan): A muszka cárral...

ring: Lehetetlen. Cár vagy császár egykutya. Szabadságról idegen hatalommal egyezkedni nem lehet.

istván: Többen mondták, hogy az orosz menne már haza. Ha netán Görgey kivárt volna...

ring: Háborúban nincs "netán". Vagy győzelem, vagy vereség. Nekem otthon családom

  van. Talán hazakerülök valahogy, ha főbe nem lőnek. Isten áldjon.

 

(jelenzaj)

 

istván: Nem láttam őt többé. Láttam azonban, hogy a pénzsajtókat szétverik, a félig kész bankókat pedig sietősen elégetik. Egy honvédőrnagy érkezett kocsival, és hozzánk csatlakozott, hogy velünk akar menekülni.

anna: Parancsolni is akart talán?

istván: Neki volt ott a legmagasabb rangja, hát ő lett a vezetőnk, ez így szabályos.

katalin: Az pedig úgy szabályos, hogy a beteg szót fogad az orvosának.

istván: Mit szól ehhez az ápolónő?

anna: Azt, hogy betegségben a doktor a parancsnok. Szót kell neki fogadni. Most ezt tessék szépen lenyelni.

istván: Már megint ezt a büdös löttyöt?

katalin: Sajnálom, nincs már a Csiszárék borából. A bortól különben is eltiltott az orvos.

anna: Ez a büdös lötty pedig bróm, a legjobb orvosság. Tessék szépen lenyelni, és aludni, hadnagy úr.

 

(múltzaj)

 

frantisek: Hadnagy uram, ne menjünk Világos felé. A sok huszár sem hiszi, hogy jó dolog átállni muszka katonának. Én sem hiszem. Akkor én megszököm.

istván: Most az őrnagy úr parancsol, Frantisek.

frantisek: Ugyan, kinek? A tiszt urak és a legtöbb katona többé nem követi, mennek kelet felé más úton, hogy békét és ennivalót találjanak valami faluban.

istván: Én követem az őrnagyot. A felsőbbség tudja, mit akar.

frantisek: Hadnagy úr, a felsőbbség csak akkor tudja, mit akar, ha azokat követi, akik elfogadják, hogy ő a felsőbbség. Akkor maradhat pozícióban. Orosz nélkül most elpusztult volna a birodalom, csak hát a parancsolók jobban összetartanak, mint a népek.

istván: A német meg a muszka idegen, az őrnagy ellenben magyar.

frantisek: Régen pedig a császár katonája volt. Ha tudja, mit csinál, akkor csak azt tudja, amit tőle a császár kíván. Alattvaló nem ért az uralkodáshoz.

istván: Már Budán megmondtam, menj a némethez. Én itt hagylak.

frantisek: Hadnagy úr megmentette az életem kétszer is, én a legénye maradok, azt csinál, amit akar. De ha rosszat akar, megkérem, lőjön le mégis.

 

(Kürtszó, indulást vezényel)

 

istván: Győzelemre becsomagolt patkóval indultunk, veszteségbe trombitával.

frantisek: Hát csak menjünk.

 

(SZÜNET)

 

i. honvéd: Oszlik a köd, hadnagy úr, de nem látom Világost.

frantisek: Na, tessék. Még árulónak sem jó az őrnagy úr.   

istván: Hallgass!

i. honvéd: Vagy éhen veszünk, vagy a gyilkos oláhok pusztítanak el.

őrnagy: Az enyém a felelősség... Távcsővel is szétnézek...

ii. honvéd: Reszket a keze, őrnagy úr. Eltévedt! Nekem otthon feleségem s fiam van, hallja?

istván (halk, szomorú): Várhatsz rám, Katicám, hiába.

frantisek: Ugye, hadnagy úr, én megmondtam.

őrnagy (felderül): Tudjátok-e, hogy ma huszadika van augusztusban, Szent István királyunk névnapja? Ezt a napot böjttel ünnepeljük, mert másként nem tudjuk.

ii. honvéd: Böjttel, persze, mert az élelem elfogyott.

i. honvéd: Engem nem érdekel, hogy az őrnagy úr pápista. Én kálvinista vagyok, és nem akarok böjtölni.

őrnagy: Ha akarjátok, levághatjuk az egyik lovat, és lakomával ünnepelünk.

i. honvéd: Majd kiválasztok egyet, jöjjön valaki gallyat szedni a sütéshez.

frantisek: Gallyat szedek, de a ló magyar, én pedig magyart nem ölök.

őrnagy: De azért megeszed majd...

 

(SZÜNET)

 

frantisek (lohol visszafelé, utána a többi): Hadnagy úr, nem eszünk magyar lovat. Itt a német!

 

(A távolból lassan erősödő kutyaugatás)

 

i. honvéd: Sok lovas és gyalog.

ii. honvéd: Oláhok vezetik őket, kutyákkal.

istván: Parancsot kérek, őrnagy úr!

őrnagy: Akarjátok-e magatokat védeni? Akkor vezetni foglak, és védjük magunkat az utolsó emberig. Ha pedig foglyok akartok lenni, akkor rakjátok gúlába a fegyvereiteket, s e helyen nyugodtan várjuk be az ellent!

frantisek: Könyörgök, hadnagy úr, lőjön főbe! (Rimánkodik:) Legalább végrehajtja Ring    főhadnagy úr parancsát. Szépen kérem, hadnagy uram, én nem akarok németnek foglya lenni.

istván: Senki sem akar, mégis azok leszünk.

ii. honvéd: Ez nekem sem hiányzik.

 

(Fegyvercsörgés, a honvédek gúlákba rakják a fegyvereket, csendül a kard, ahogy a szuronyokra akasztják)

 

őrnagy: Ha így döntöttetek, kössetek fehér kendőt a szuronyokra, nehogy lőjenek!

istván: Frantisek, maradj mellettem, itt csak én tudom, hogy német tüzér voltál.

frantisek: Mások nem tudják?

istván: Nem. Bajuszod és szakállad van, nincs senki, aki felismerhet.

frantisek (megkönnyebbül): Akkor maradok legénye. Köszönöm, hadnagy úr.

 

(A kutyaugatás a közelben elcsitul, csak a lovak ideges horkantását hallani)

 

őrnagy: Nagyon veszedelmesek lehetünk puszta kézzel, hogy három irányból vesznek körül.

istván: Lehet, hogy a másfelé menekülőket is itt hitték.

osztrák kapitány: Seid ihr da, Kossuthhunde!

i. honvéd: Kutya az anyád.

ii. honvéd: Most becsülöm az őrnagyot. Feszesen áll, és szalutál, ahogy illik.

i. honvéd: Egy szót sem szól.

osztrák kapitány: Wo sind die übrigen Rebellen?

ii. honvéd: Hogy hol vannak a többiek?

őrnagy (hetykén, magyarul válaszol): A hegyek között.

osztrák kapitány: Sprechen Sie nicht deutsch?

őrnagy: Keveset.

osztrák kapitány (erős akcentussal): Fok mektanulni.

 

(SZÜNET)

 

istván: Hoztam egy kis savanyú kenyeret, őrnagy úr, megosztjuk.

őrnagy: Öntől köszönettel elfogadom.

istván: Még nem láttam olyan iskolát, ahol koplaltatással kezdik a nyelvórákat.

őrnagy: Én pedig még nem láttam ennyi oláh gazembert az általuk megölt honvédek ruháiban és fegyvereivel. Látja, hadnagy úr?

istván: Hallottam is, hogy biztatják őket, irtsák ki a "Kossuth-kutyákat".

őrnagy: Én azokat a szerencsétleneket szánom, akik valóban nem beszélnek németül, és most kardlappal meg puskatussal verik beléjük az uralom nyelvét.

istván: Valami tisztesség mégis lehet a németben, hogy a faluban, amikor vasvillával támadtak ránk az oláhok, megvédtek bennünket.

őrnagy: Akármifélék is, katonák. A katona megbecsüli a foglyát.

 

(dühzaj)

 

istván: Az oláhok halomra gyilkolták a magyart, és a lemeztelenített tetemeket a kutyáik tépték szét. Még a gyermekek is kövekkel hajigáltak!

őrnagy: Mégis azt mondom, ezek csak tudatlan barbárok, és gyűlölnek, mert maguk sem   tudják, honnan kerültek ide. A németek megsokallták az oláhok vérengzését. Mégis ők a kegyetlenebbek. Volt ön a forradalom előtt katona?

istván: Nem.

őrnagy: Hát akkor tőlem kell megtudnia: sohasem higgyen a németnek. Az oláhok vadak, azt sem tudják, mit cselekszenek. A németek azonban tudatosak, és nem ismernek könyörületet. Boldogok azok, akik a hazáért és a szabadságért már elvéreztek, ők nem szenvednek többé. Miránk csak ezután kerül sor.

 

(SZÜNET)

 

istván: Ezt az utat már ismerem, őrnagy úr. Soborsinnál volt a rév, Facseton szálltunk

  meg. Ez itt Lugos.

őrnagy: A kapitány kénytelen volt hazudni, amikor az ezredese kérdezte, hogy hol van

  a többi rebellis (nevet).

istván (vele nevet): Azt mondta, hogy mind itt van. De az ezredes nem hitt neki...

őrnagy: Neki már jelentették, hogy a többi a hegyekben barangol, és ezért a lumpen bagázsért kár volt fáradni.

istván: Úgy nézünk ki, akár egy koldussereg. Pedig a németek cipői szintúgy elvástak

  az úton, mint a mieink.

őrnagy: A legényemtől azt a hírt vettem, hogy éjjel nem fogunk aludni.

istván: Hallottam, hogy szabadon bocsátanak bennünket.

őrnagy (erőltetve nevet): Bajtárs, akkor te nem ismered a bosszúálló németet. Néhány napon belül börtönben leszünk. A te helyzeted könnyebb, mert előbb-utóbb besoroznak, és lesz belőled német baka. A törzstiszteket azonban bezárják Temesvár s Arad börtöneibe, sanyargatnak, kínoznak, végül pedig főbelőnek.

istván (töprengve): Jó volna valahogy innen elmenekülni.

őrnagy (megdöbben): Talán szökni akarsz? Ezt ne tedd, mert nem sikerülhet. Itt is őriznek,

  és a városon kívül is figyelő lovasságot állítottak fel. Ha pedig elfognak, rögtön főbelőnek. Várd be itt a sorsod, azt mondom, mert azt kikerülni nem lehet.

 

(Némán telik az idő)

 

őrnagy: Hadnagy úr, nagyon sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, és így nem is   jegyezhettem föl azon bajtársak neveit, kik velünk a hegyek közé menekültek, s ott tőlünk elváltak. Azt sem tudom, kikel voltunk együtt. Ennek a rang szerinti megszólítás az oka. Te most is rangom után szólítasz, vezetéknevemet most sem tudod, így hát tudd meg, hogy Parcsetich Hugó vagyok, nagybecskereki volt megyei tisztviselő, s a megyei nemzetőrök volt őrnagya. És te?

istván: Major István a nevem, győrvárosi születésű vagyok.

őrnagy (meglepődik): Győri? Mint jöttél onnan idáig?

 

(jelenzaj)

 

istván (diktál): Elmondtam neki. Ezután kezetfogtunk, és lefeküdtünk aludni. Másnap azonban nagy lett a mozgolódás, mert sok eső esett, s a katonaság bokáig állt a

  vízben. Akkor engedélyt adtak, hogy a tisztek a városban szálljanak meg. Így csakhamar kiürült a tér. Szerencsémre az én kocsimnak defele is volt.

 

(múltzaj)

 

istván: Ne piszmogj már!

frantisek: Nehezen megy, az egész csupa víz.

őrnagy: István, én nem várlak tovább. A városban találkozunk.

istván: Keresni foglak.

 

(Az őrnagy elhajtat)

 

istván (folytatja): Te, Frantisek, mozogj már, mert agyoncsaplak.

frantisek (könyörög): Hadnagy ur, szépen kérem, ne menjünk a városba. Üljön a kocsiba, szép nyugodtan, én úgy viszem át az őrségen, hogy azok nem is gondolják. Látja,   máris kész vagyok.

istván: Szó sem lehet róla! Innen nem lehet megszökni, és biztosan lelőnek.

frantisek: Ahogy gondolja. Kérem, én fogoly vagyok, magyar rabságban, szótfogadok.

  Na, tessék már kapaszkodni!

istván: Mi van abban a batyuban, te?

frantisek: Meg tetszik látni.

istván: Ezt dugdostad állandóan? A régi uniformisodat?

frantisek: Háborúban sosem lehet tudni... Egy német tüzér mégis csak más, mint magyar fogoly. No, tessék lefeküdni kocsi fenekébe, mert én nem nézem el azt, hogy fogoly legyen. Azt pedig pláne nem, hogy ráadásul én is. Gyia!

 

(A kocsi zörögve elszáguld)

 

istván: Most megmentetted az életemet, Frantisek.

frantisek: Hadnagy úr, ön nekem kétszer is. Még egyszer biztosan számíthat rám... Hoppá! Tessék gyorsan feküdni, lovas németek az úton. Foglyokat visznek. Hő, lassabban! Még azt hinnék, hogy szökünk. Ezeknek mindenki gyanús.

osztrák katona: Wohin, Kamerad?

frantisek: Nach Temesvár.

istván (kevéssel később): Ez ügyes volt, barátom! Hittek neked.

frantisek: Miért ne hittek volna? Nem hazudtam.

istván: Eléggé veszélyes vállalkozás, nem gondolod?

frantisek: Nekem? Ugyan, már látom Temesvárt.

istván: Akkor a Józsefváros felé menjünk. Amint  a   józsefvárosi    kertekhez   érünk,   szólj,   ott megmondom, merre tovább.

 

(SZÜNET)

 

frantisek: Erre tessék, tekintetes úr.

polgár: A hadnagy úr! Isten hozta.

istván: Nem ilyen viszontlátásra vágytam, tekintetes uram.

polgár: Dicsérem az eszét, hogy hozzám jött. Most sok az áruló. Menjünk be a házamba!

frantisek: Tessék a kocsinak is szállást adni, nagy érték az.

polgár: Akkor meg kell becsülni. No, menjünk be.

 

(SZÜNET)

 

istván: Holnap már megyünk is tovább.    

polgár: Csak ne tessék kapkodni, kérem.   A német  parancs  szerint  mindazon  polgárok,  kik menekvő honvédeket házukba fogadnak, vagy rejtegetnek, több évi börtönnel és pénzbírsággal lesznek sújtva.

istván: Éppen azért...

polgár: Arra kérem, hagyná nálam a honvédruhát, s vegyen magára alkalmasabb öltönyt. Valami rossz oláh gúnyát. Majd én szerzek a kegyelmed méretére.

istván: A legényem nem érzi a veszedelem nagyságát. Én most bajt hozhatok mindenkire,

aki velem szóba elegyedik. De ez a hű legény ragaszkodik hozzám, és nem tudom, miképpen mondjam meg neki, hogy az ő érdekében el kell válnunk.

polgár: A hadnagy úr érdeke is azt kívánja, hiszen egy koldust könnyebben befogadnak,

  mint kettőt.

istván: Ez az ember kiszabadított a fogságból. Félek, hogy azt hiszi, le akarom rázni.

polgár: Majd segítek ebben. Megmagyarázom, hogy most a honvéd a szüleire is bajt hoz, és el kell vegyülni a világban. Majd találkoznak, ha Isten is akarja.

 

(jelenzaj)

 

istván: Örültem a jó puha ágynak, s hagytak pihenni reggeli kilenc óráig, hogy addigra házigazdám megjön az oláh öltözettel. De nem talált sehol. A legényem pedig eltűnt, és csak délután került elő.

 

(múltzaj)

 

frantisek: A várban jártam, hadnagy úr. Tele van elfogott honvédekkel. Még az egyik német tüzért is megláttam, akivel a budai ostrom alatt szöktünk.

 

(dühzaj)

 

istván (alig fegyelmezi magát):  Neked  elment  az  eszed!    Hiába  beszélek,     hogy    ne      menj    oda, ahol felismerhetnek?! Ne mászkálj, mert bajt hozol a házigazdánkra is. Megértetted?!

frantisek: Én azt a bajtársat elkerültem. Ne tessék félni, nem lesz baj. Ebben a német tüzérruhában mindenhova mehetek, ez valóságos paszport. És fel sem ismernek benne. De ha nem szabad, akkor nem megyek többet. Megígérem.

istván: Akkor menj a szobádba, és hozd rendbe magad.

polgárné: Jöjjön, kedves, adok ebédet. A hadnagy úrnak pedig türelmét kérem, az uram   megüzente, hogy lesz ruha, ám csak reggel tudja elhozni a megbízottja. Tessék csak pihenni nyugodtan.

 

(SZÜNET)

 

polgár: Már itt az emberem, ő elkíséri hadnagy urat a kisbecskereki főútig. Itt egy cédula, ezen rajta vannak azon községek, amelyeken keresztül tovább mehet háborítatlanul, egészen Szegedig.

istván: Szépen köszönöm önnek.

polgár: Hadd tudjam meg, mi a szándéka a lovaival és a kocsival.

istván: Megvallom, útiköltségre vagy zabra egy fillérem sincs. Méltányos, illő árban

  átadnám kegyelmednek, ha volna szíves megvenni.

polgár: Nekem kocsira vagy lóra szükségem nincs, de tőlem telhetően segíteni kívánok.

  Azt a nagy utat pénz nélkül megtennie nem lehet. Fogadjon el száz forintot német bankjegyekben, a lovak ezzel ki vannak fizetve. Áll az alku?

istván: Köszönöm, tekintetes uram. Már csak egy kérésem maradt: beszéljen az én hűséges legényemmel, mert ahhoz én gyenge vagyok.

polgár: Addig öltözzék át, hadnagy úr.

 

(SZÜNET)

 

(Kopogás)

 

istván: Szabad!

frantisek (hangosan zokog)

polgár: Elmondtam a legénynek, hogy most az életükről van szó. Ami következik, azt túl kell élniük, hogy maradjon tanúja e szent háborúnak. A legénye levágja bajuszát, szakállát, és a várba megy jelenteni, hogy most szabadult magyar fogságból, jött fölvenni a szolgálatot. Akkor nem fogják bántalmazni, sőt meglehet, hogy a Budavárban kapott sebe miatt fölmentik a szolgálat alól, s elmehet.

istván: Mit csinálsz, te? Csak nem akarsz nekem kezet csókolni?

frantisek (sír): Kétszer is megmentett!

istván: Adok neked öt forintot, menj, és őrizz meg jóemlékezetedben.

frantisek: Megőrzőm, drága hadnagy uram! Megkeresem, ha már nem lesz veszélyes.     (megint elsírja magát) Nekem nincs más családom, csak a hadnagy úr!

istván: Gyere, hadd öleljelek meg. Isten veled, barátom.

 

(SZÜNET)

 

istván (fohászkodik): Istenem, ha már ebben a bűzös holmiban eljutottam idáig, vezess be a városba is. Hála neked, itt állok felhólyagzott talppal, piszkosan, rongyosan, büdösen, de végre Szeged határában.

 

(Emberzsivaj, tömeg)

 

városhajdú: No, büdös oláh, "Este la voi passuş?"

istván: Nu este.

osztrák: Vorführen!

városhajdú: Elővezetni a Térparancsnokságra!

 

(Pufogás, az őrök időnként ütik a foglyokat. Ha jajgat valaki, odaütnek, hogy csend legyen. Magyarul is  tudó káplárok kérdezősködnek)    

 

i. káplár: Van útlevele?

i. fogoly: Alázatosan jelentem, van.

ii. káplár: Haben Sie ein Passport?

i. káplár: Rendben. Neve?

ii. fogoly: Ich melde gehorsam, ja.

i. fogoly: Mészáros Gyula.

i. káplár: Honnan való?

i. fogoly: Csongrádról.

ii. káplár: Wo hat geboren?

i. káplár: Hány éves?

ii. fogoly: In Hainburg.

iii. káplár: Este voi paşaport?

i. fogoly: Negyvenhat múltam a nyáron.

ii. káplár: Wieviel Jahre alt?

i. káplár: Volt honvéd?

iii. fogoly: Da, este.

i. fogoly: Nem voltam, tisztelettel.

ii. fogoly: Nein!

iii. fogoly: La Dudeşti Vechi.

i. fogoly (Istvánhoz): Te következel, oláh.

istván: Nu trebue.

i. fogoly: Miért állsz vissza a sor végére?

istván: Nu trebue. Ném kéll.

i. fogoly: Hülye.

i. káplár: Mi ez a pofázás? Maga takarodjon, vagy itt tartjuk. Te oláh meg ne pofázz.

 

(Puffanás, puskatussal megüti)

 

istván (maga elé): Ha most szétmázolom az arcomon a vért, még jobb lesz az összkép.

 

(SZÜNET)

 

osztrák őrmester: Mi ez a borzalmas bűz?

i. káplár: Alázatosan jelentem, órák óta érzem, de nem találom, honnan jön.

ii. káplár: Wer ist dieser Walach?

i. káplár: Valami oláh koldus.

osztrák őrmester: Mi az a vér a pofáján?

i. káplár: Berúgott, és elesett.

osztrák őrmester: Nem ez bűzlik ennyire? Was ist das für ein infamen Gestank hier?

iii. káplár: Ismerem ezt a fajtát. Ez mind ilyen. (Szimatol) A tarisznyája bűzlik a legjobban!

osztrák őrmester: Ez a vézna nyomorult semmire sem alkalmas, dobják ki! De azonnal! Untauglich, hinaus!

 

(SZÜNET)

 

egy szegedi (megbotlik Istvánban): Mi az ördög ez itt?

istván: Kérém szépén... domnule...

egy szegedi: Majdnem átestem rajtad. Hogyan nézel ki?

istván: Kérém szépén, én trebue... kell mégyék Mári néni kocsma. Téssék mutassa, az hol.

egy szegedi: Nincs messze. Kapaszkodj belém. Megvertek, mi?

istván: Vért. Fáj.

egy szegedi: Na, itt vagyunk.

istván: Forte mulțumesc, készenem szépén.

egy szegedi: Szívesen. Isten áldjon.

istván: Istén mégáldja.

 

(Ajtónyitás, -csukás, belép Mári nénihez, aki egyedül van)

 

istván (amint belép, mintha meggyógyult volna, jókedvű): Adjon Isten, Mári néni! Kérem, legyen szíves, adjon nekem egy szobát, beteg vagyok, rendbe kell jönnöm. Addig itt ellaknám.

mári néni: Ha beteg, menjen ispitályba. Itt nincs helye... Kend magyarul beszél? Hol tanult meg ilyen jól magyarul?

istván: Magyar vagyok, Mári néni. Azon tüzérek egyike, akik ezelőtt négy hónappal itt, a Tisza-parton nagy ágyúkkal voltunk. Akkori szállásadómmal, Csiszárral és a maga vejével itt borozgattunk minden nap. Most meg bujdosó vagyok, s magához jöttem abban a reményben, hogy házában egy időre menhelyet találhatok. Miért néz olyan gyanakvón?

mári néni: Ha nem mondja, vitéz úr, én föl nem ismerem azt a tüzért. Most mosakodjék,

  és pihenjen. Aludja csak ki magát.

 

(SZÜNET)

 

mári néni (suttogva beszól): Hadnagy úr, vendégei vannak. Bejöhetnek-e?

istván (aggódik): Magyarok?

csiszár: Egyszerű civil emberek, hadnagy úr!

istván: Csiszár uram!

 

(Kiront az ajtón)

 

csiszár: Isten hozta, kedves barátom. Megismeri-e Mári néni vejét?

a vő: Örülök, hogy viszontlátom, tűzmester úr.

mári néni: Hadnagy lett azóta, fiam.

istván: Én is örülök a viszontlátásnak. Csúnya világból jövök.

csiszár: Csúnya világba. Egyik csöbör, másik vödör.

a vő: Kész életveszély az utcán járni, hadnagy uram, akit látnak, gondolomra elkapják, s viszik fogolynak.

csiszár: Mári néni, hozna nekünk a kedvenc boromból?

mári néni: Vőm uram, segíts nekem, drága fiam, mert egyedül nem bírnám.

istván: Annyit hozna?

mári néni: Hát! Mulatunk, máma zárva tartok.

csiszár: Ott tartottunk négy hóval ezelőtt, hogy találkozni akar a főhadnagyával...

istván: Ha megjöttek Mári néniék, el is mondok mindent apróra, hanem kérdeznék valamit.

csiszár: Hallgatom.

istván: Kedves családja jó állapotnak örvend?

csiszár (derűs): Köszönöm kérdését. Mind megvannak, hála Istennek, jó egészségben.

istván (elfogódott): Kálmán Katica is jól van?

csiszár (ugratja): Ő van a legjobban. Úgy tudom, hamarosan eljegyzése lesz, itt hagy bennünket. Úgy akarja, hogy közvetlenül az eljegyzés után legyen az esküvő. Nézd csak, hogy elsápadt Major uram. Nem kellene inkább pihennie?

istván (zaklatott): Még nem is nagykorú. Könnyen adta az édesapja?

csiszár: Arra vár, hogy adhassa.

istván (összezavarodik): Nem értem a szavait, Csiszár uram.

csiszár: Pedig világosak, mint a Nap. Egy tűzmestert vár. Ha megjön az a tűzmester, megtudjuk, mi igaz az egészből.

 

(jelenzaj)

 

anna: Megint veres a szeme, nagyapám. Pihenjünk.

 

(ajtónyitás, -csukás)

 

katalin: Nem lesz elég mára? Az ápolónéra is gondolni kell, Istvánom.

istván: Rendben van, mára fegyverszünetet kötök. Egészen beleszédültem abba, amit Csiszár Kálmán nekem Mári néni pincéjében mondott.

anna: Mi lett azzal a Kálmán Katicával?

katalin: Ami minden asszonnyal, ha nem hal meg fiatalon. Megöregedett.

istván: Másnap már reggel vártam az estét. Este meg is jöttek, és nagy örömmel újságolták, hogy két győri hajó is vesztegel a Tisza-partnál. Kiderült, hogy az egyiknek kormányosa nekem gyerekkori játszópajtásom. Kérésemre elhozták magukkal másnap őt is. A forradalom kitörésekor jött Szegedre, és itt ragadt. Azóta várja az engedélyt, hogy haza mehessen. Csiszár uram engedelmet  kért, hogy nem tud minden nap meglátogatni, de sok a dolog, és ő nem nyugszik, amíg nekem megfelelő igazolványt  nem szerez.

 

(múltzaj)

 

mári néni: Hadnagy úr, máma vendégek jönnek.

istván: Csak nem szaggat a dereka, Mári néni? Miből tudja?

mári néni: A vejem meghozta az ígért ruhát, át lehet öltözni. Hozott belső és külső ruházatot.

istván: Ez valóban örömhír, de honnan tudni a ruhából, hogy vendégek jönnek?

mári néni: Ha a ruha nem is vetőkártya, Csiszár úr tekintélyes, vagyonos ember. Bizonyos, hogy elintézett valamit, ezt megmutatta nekem az, hogy gyönyörű halakat küldött, és azt izente, paprikásnak készítsem el, mert két vendéget is hoz magával. Ebből tudom, hogy vendég jön.

 

(SZÜNET)

 

istván: Már csak Csiszár uram hiányzik.

a vő: Meg a vendégei.

 

(Kopogás)

 

mári néni: Na, megjöttek végre, épp jókor.

csiszár: Jóestét.

a vő: A kirelejzomát, két német van vele.

i. káplár (német akcentussal beszél): Jo estet. En vagyok Kocsis Janos kaplar.

ii. káplár (érződik, hogy többet beszél németül, mint magyarul): Adj' Isten. A nevem Schmidt Benedek káplár.

csiszár: Ez az úr, kiről beszéltem, a barátom, Mayer István, Szabó Imre győri gabonakereskedő megbízottja. A másik úr a háziasszony veje, Horváth Vendel a neve, a harmadik pedig Tóth Menyhért hajókormányos.

mári néni: Engem minden rendes ember Mári néninek szólít. Hát csak tessék, foglaljanak   helyet az urak. Máris hozom a bort, és a paprikás is meglesz hamarosan.

istván: Örülök a szerencsének. Tessék helyetfoglalni.

csiszár: Mayer István barátom, mint mondtam, a forradalom előtt jött Szegedre, és most útlevél nélkül van, de tetszenek tudni, anélkül tovább menni nem lehet.

i. káplár: Ugy van.

csiszár: De, mi tagadás, megmondom az igazat, ő felkért, járnék közbe, mert fél, hogy útlevelet nem kap, vagy besorozzák.

ii. káplár: Dehogy sorozzák be. Gyenge ő katonának. Jöjjön holnap a hivatalba, azonnal kiállítom az útlevelet.

i. káplár: Ugy van.

csiszár: Kérem, káplár urak, holnap délben, ahol mi összejövünk, átveszem én azt az útlevelet, (nagy nyomatékkal:) és akkor majd...

ii. káplár (elégedetten mormog): No, az is jó lesz.

i. káplár: Ugy van.

ii. káplár: Én most felírom, ami kell. Tehát az úr neve Mayer István. Hány éves?

istván: Idén július tizenhetedikén töltöttem be a harmincadikat.

ii. káplár: Többnek látszik.

csiszár (közbevág): Beteges, gyenge ember. Azért.

i. káplár: Ugy van.

ii. káplár: Mi is a foglalkozása?

csiszár: Gabona-kereskedelmi megbízott.

i. káplár: Ugy van.

ii. káplár: Megállapodtunk, Csiszár úr. Holnap délben átadom az útlevelet, amikor (nyomatékkal:) majd találkozunk.

mári néni: Itt a finom paprikás, és kész a sült kecsege is. Utána lesz még túróscsusza  pörccel. Nem isznak az urak?

csiszár: Egészségükre váljék! Prosit!

 

 (SZÜNET)

 

csiszár: Látja, Major uram, mennyi gőzhajó jár a Tiszán?

istván: Mind tele magyar és német foglyokkal. Az asszonyok meg a gyerekek sírva futnak mellettük a parton.

csiszár: Ilyen szomorú időket élünk, de én a Rákóczi esetéből tudom, lesz ez még szomorúbb is. Ami most jön, túl kell élni, hogy legyen magyar, aki emlékezik a dicsőségre is.

istván: Jobb, hogy már befordulhatunk a felsőváros irányába, mert ezt nagyon rossz látni... Nézze csak, Csiszár uram, német tüzérek. Talán ismerős is van közöttük.

csiszár (ijedten): Még csak az hiányzik! Visszafordulnunk nem szabad, az gyanút kelt, ezek pedig alig férnek el mellettünk.

istván: Húzódjunk a falhoz.

 

(Menetelés hangja)

 

frantisek (boldogan kiabál): Herr Major! Herr Leutnant! Nach Pest gehen wir!

istván (meghatódik): A legényem...

csiszár: Nagyon gyorsan menjünk innen, kérem, ez az ember leleplezte!

istván: Istennek hála, nem esett baja neki. Ha Pestre mennek, még viszontláthatom.

csiszár: Én ezt sajnos nem győzöm flegmával, Major úr, siessünk.

 

(SZÜNET)

 

tóth: Most kaptam meg az indulási engedélyt. A borítékban utasítás is volt mellékelve, hogy a hajóval Fegyvernekre kell menni, s ott a magyaroktól elvett búzát Szolnokra, a    vaspályához kell szállítani. November tizennyolcadika van, szerencsére szokatlanul jó az időjárás. Holnap még felveszek néhány legényt, utána indulunk.

istván: Mikor érkezünk Szolnokra?

tóth: Ha nem jön közbe semmi, akkor huszonnegyedikére. De arra számítanunk kell, hogy lépten-nyomon ellenőrizni fogják, nincs-e szökevény honvéd a hajón. Éjszaka olykor majd néhány fegyveres bujdosó is felszáll, hogy kenyeret, dohányt és taplót kolduljanak.

istván: Ez olyan, mint a sorsunk: fegyverrel a kézben koldulunk, és puszta kézzel verekszünk.

 

(jelenzaj)

 

katalin: Annám, kis unokám, nagyapád állapota nem javul.

anna: De hiszen olyan lelkes...

katalin: Az orvos mondta, hogy rossz állapotban van. Nagyon ingatag a kedélye. Vigyázz rá,

  mert nem tudhatni, mikor mi következik.

anna: Majd kiáltok, ha kell.

katalin: Én is benézek hozzátok többször. Amióta Zoltánnak, édesapádnak, családja van,   nekem ő az egyetlen, akihez odabújhatok.

 

(SZÜNET)

 

anna: Hadnagy úrnak alázatosan jelentem, az íródeák előállt.

istván (nevet): Pihenj. Leülhet.

anna: Alázatosan köszönöm. Tehát Szolnokra érkeztek ezernyolcszáz-negyvenkilencedik november huszonnegyedikén. Hadnagy úr, kérem, mi történt Katicával?

istván: Ide vigyázz, te diák. Ez nem Kálmán Katica, hanem az én emlékiratom.

anna (türelmesen): Értettem.

istván: Azt hittem, Szolnokon ment leszek attól a borzasztó látványtól, ami Szegeden mindennapos volt. Csalódtam. A németek szünet nélkül hozták a megyében összefogdosott honvédeket, köztük tisztes, ősz urakat, kiknek a kezükön, lábukon            bilincs volt. A hajóvontató gazdák a hirtelen elromlott időben tovább menni nem akartak, így tanúja voltam, hogy esőben, hóban ott álltak ezek a szerencsétlen emberek, és ha beállt a hideg, kezük, lábuk elfagyott, és aki tovább menni nem tudott, azt ott hagyták megfagyni.

 

(dühzaj)

 

istván (folytatja): Ez így ment egész télen! De eszembe is jutott, amit Parcsetich őrnagy    mondott a németek kegyetlenségéről! Addig elképzelni sem tudtam, hogy miről beszélt. (Hirtelen felnevet:) Láttad volna a Tóth Menyus ábrázatát, amikor végre eljött a tavasz, és ő levelet kapott Győrből, amiban az állt, hogy a világért se menje Fegyvernekre, mert a magyaroktól elvett búzát a németek ki nem adják. Ezért menjen vissza Szegedre, honnét tizenhatezer mázsa sót fog Eszékre szállítani. Azt ott átadva, a hajóval Grabovicára megy, s onnét hordódongát szállít majd Sziszekre.      Ezzel őszig elfoglalja magát. Mivel a németek dühe nem csitult, én kormányos barátommal maradtam egészen ezernyolcszáz-ötvenegy szeptember tizennyolcadikáig. Akkor elköszöntem, és elindultam Győrbe, hogy megkeressem nagybátyámat. Azonban a városban biztonságban nem voltam, nagybátyám Bácskába, onnét Bánátba küldött, hogy ott búzát vásároljak. Így lettem kereskedő, és ezt nem is bántam meg. Itt a vége, fuss el véle.

anna: Frantisekkel mi lett? Viszontlátta azután?

istván: Kérd meg nagyanyádat, jöjjön be hozzám.

katalin: Mi baj van, Istvánom?

istván: Katicám, láttad ma Frantiseket?

anna (izgatott): Itt lakik a közelben?

katalin: A kertben sétált az előbb. Hívjam?

anna (egészen odavan): Jaj, Istenem.

istván: Kéretem.

 

(Ajtónyitás, -csukás: Katalin elmegy. Rövidesen erősödő katonás léptek, kivágódik az ajtó)

 

anna (döbbenten): Ó!

ferenc: Hadnagy úrnak alázatosan jelentem, szolgálattételre jelentkezem!

anna: Istenem!

istván: Ferenc, kérlek, adj vizet az unokámnak, még elájul nekem.

ferenc: Parancsolj, kisasszonyka.

anna (megissza): Köszönöm, Ferenc bácsi. Nahát!

ferenc: Felkutattam az én megmentőmet, amint az nem volt veszélyes. Amióta pedig Deák Ferenc a honvédnyugdíjat is kieszközölte a császárnál, nyugalmazott tüzér vagyok.

istván: Itt élünk, együtt. Csak Ferenc bácsi nem nősült meg.

anna: Miért nem?

ferenc: Mire megszabadultam a katonaságtól, már öreg voltam vőlegénynek, és    pénzem sem volt, csak az obsit. Be kellett látnom, hogy a szabadság jobb, mint a holtomiglan-        holtodiglan. Azóta a barátom nyakán élek.

anna: Ferenc bácsi, ismerte Kálmán Katicát?

istván: Ejnye!

ferenc: Szép szegedi kisasszony volt.

istván (nevet): Ugye? Csiszár Kálmán feleségének unokahuga.

anna: Nem azért vette feleségül nagyanyámat, mert ő is Katalin?

ferenc: De bizony, az úgy van.

anna: A nagyanyám Somogyi Katalin.  Ebben nem lehet turpisság. Nem is Csiszár...

katalin (belép): Hoztam egy kis teát, ha már így mulat a honvédelmi bizottmány. Min lehet nevetni?

istván: Régi dolog, talán igaz sem volt.

ferenc: Egy bizonyos hölgyről beszéltünk, még a szabadságharc idejéből.

katalin: Csak nem szegény Kálmán Katicáról, akinek a tűzmester úr úgy elcsavarta a fejét, hogy szinte az esze is elment szegény lánynak?

istván: Beismerem.

anna: Nagyanyám! (sír és nevet) Hiszen nagyanyám mondta, hogy a Csiszárék bora elfogyott már!

katalin: Csak ne akarj soha levelezni nagyapáddal, Annám, két év alatt jó, ha három levelet írt. Én meg szinte naponta.

istván: Megmondtam, hogy a tábori posta megbízhatatlan hivatal.

ferenc: Tanúsítom.

 

(SZÜNET)

 

anna (sikítozik, mint egy eszelős)

katalin (beront) Mi történt? Jaj, Úristen! Annám, ne nézz oda többé! Én Istenem, mi történt itt?

ferenc (alig tud nyögni is): Uram, én Istenem, miért engedted? (Zokog, mint Temesváron, amikor elszakadt Istvántól) Drága barátom... Mit tettél? Ne nyuljanak itt semmihez, tessék kijönni, hozok konstáblert, orvost, mindent.

 

(SZÜNET)

 

rendőr: Kicsoda tehát a néhai?

katalin: Major István kereskedő.

rendőr: Mikor és hol született?

katalin: 1819-ben, július tizenhetedikén, Győrött.

rendőr: Elhalálozott 1890-ben, október hatodikán. Milyen más káresemény történt?

anna (felzokog)

rendőr: Ne tessék, kérem, közbeszólni. Szóval?

ferenc: Kibontották a falat, és mindent elvittek. Az összes pénzt, a kereskedelmi    szerződéseket, a bankbetéti könyvét és az összes ékszert.

rendőr: Ki tudta, hogy hol tartják?

katalin: Nem volt titkunk senki előtt.

anna: Azt a falat nemrég építették. A kemence felé törték át. A kemencében tartották nagyapámék mindenüket.

rendőr: Gyanúsítják az építőt?

katalin: Lehetett ő is, az igaz.

rendőr: Ő a gyanúsított?

ferenc: Ő is tudott róla, de természetesen a család, Major úr fia, menye, s mint láthatja,   unokája, sőt magam is tudtam, hogy hol, s mi van.

rendőr: Akkor lehet, hogy az örökségért...

katalin (felcsattan): Ugyan, kérem!

rendőr (közömbös): Kik az üzletfeleik?

katalin: Mind megvan az üzleti könyvekben. Várjon, kérem.

rendőr: Nos, mi a véleménye, doktor úr?

orvos: Nagyon régi páciensem a megboldogult. Nem értem az esetet. Mély vágás

következtében beállott elvérzés okozta a halálát.

rendőr: Mi volt a gyilkos eszköz?

orvos: Volt egy díszkardja, az nincs a helyén, eltűnt az is. Lehet, hogy rajtakapta a betörőt.

  Lehet, hogy azt is ellopták.

rendőr: El is vették tőle.

orvos: Fizikailag szokatlanul kiváló állapotban volt. Csak idegileg volt ingatag.

rendőr: Amikor meglátta a betörés nyomát, összeroppanhatott. Lehet, hogy öngyilkos lett.

  A kardját véresen találtam az ágy alatt. Gondolom, ezzel mindenük elveszett. Mit

  talált a tekintetes asszony?

katalin: Eltűntek  az  üzleti  könyvek  is.  Ha  nem  kerülnek   elő, mindenünk  rámegy   a kártérítésekre. Csak a honvédnyugdíj marad. El kell adnunk mindent...

rendőr: Akkor most senkit sem gyanúsítanak?

katalin: Nem foghatjuk rá senkire csak úgy.

rendőr: Kérem, ahogy tetszik. Lehet, hogy öngyilkosság. Egy ideggyenge nyugalmazott honvéd, és éppen október hatodikán... Szóval ismeretlen tettes ellen tetszik feljelentést tenni. Megjegyzem, kár, mert mi akármelyik gyanúsítottból ki tudjuk szedni a beismerést, abban gyakorlatunk van, kérem.

 

(Sramlizenekar játssza, mulatozók énekelik az Eszernócszáz stb. gúnyótát)

 

-  vége -

 

 

A SZERZŐ HONLAPJA

 

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

 

IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ  - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

 

HOME