OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua
ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február
1. Kedd
KRITIKA
© SZITÁNYI GYÖRGY:
Mecénások és kertjeik
Két, egymással
összefüggő kötet jelent meg kis időbeni különbséggel. A Kastélykonferenciák, amelynek alcíme Arisztokrácia, művészetek,
mecenatúra, az 1997. és 2000. között tartott ilyen tárgyú konferenciák anyagaiból
készült válogatás, a Királyi és hercegi
kertek Magyarországon című, bőven
illusztrált tanulmánykötet pedig a hajdani magyar tájépítészet
csúcsteljesítményeit, történetüket és lehetséges jövőjüket tárgyalja.
A Keszthelyen építő Festeticsek
kastélyának mai állapotát, kiváltképpen jövőjének biztató képét kissé
nagylelkűen rajzolja meg Czoma László igazgató, azonban amit a horvát eredetű
nemesi, később főnemesi családról ír, alapos munka eredménye, és hasznunkra
való. A mecenatúra egykor a szépség teremtésében való aktív részvétel volt. A
tömören megírt családtörténet érdekes olvasmány. A Festeticsek nevéhez fűződik
a Georgikon, a mai Természettudományi Múzeum elődjének értékes ásványtára, az
iparosok Keszthelyre telepítése, az uradalmi kórház építése, a gyógyszertár és
a könyvtár alapítása, a nemzeti hadsereg kinevelésének támogatása, polgári
iskola, a katolikus család által építtetett református gimnázium, a népfürdő,
és így tovább.
A mecenatúra egykor szerves része volt a főúri életnek. Részben
ráfoghatni, hogy szerepét a birtok értékének emelésében is megtalálhatjuk, de
az kétségtelen, hogy ami általuk építtetett esztétikai értékünk van, a nemzeti
kincs része. Akiket pedig megrendelésekkel vagy vendéglátással jóltartván segítettek művészetükben,
légyen az zeneszerzés, vagy irodalom stb., éppúgy nevezhetők a világörökség
részeinek, mint hátrahagyott, maradandó javaik.
A Festeticsékénél szűkebb volt a mecenatúra
területe a Grassalkovichoknál. G. Merva Mária, a gödöllői Városi Múzeum
igazgatója dolgozatában kiemeli, hogy a nyolc generációból álló család
elsősorban építkezésre költött. Igaz, könyvtárakat is építtettek, és azokba
könyv is kellett, a kastélyokhoz templom, képzőművészeti alkotások, kert, azaz
park, erdő, fácános, vadaskert, színház, abba színészet, operisták, muzsikához
zeneszerzők, muzsikusok. Mégis, e sokat építő család fejei, elsősorban az
építkezésre koncentrálták erőiket. Ez még akkor is igaz, ha Merva Mária –
irodalomtörténész lévén – maga felé hajló kezével II. Grassalkovich Antal
könyvgyűjtői, kiadói és irodalomtámogatói tevékenységének értékét hangsúlyozza,
holott más értékszempontok szerint, példának okáért a vallási türelem jegyében
végzett építtetések és sok más értékteremtés és -őrzés terén nagyszerű magyarok
voltak e horvátjaink. Maradva Merva tanulmányánál: II. Grassalkovich Antal, a
bőkezű poézis-támogató maga is írt, jól és okosan, miközben az irodalom
támogatása nála, aki iskolában poétikát is tanult, elsősorban a nemzet
nyelvének művelését szolgálta.
A Nádasdyakon, a Marczibányi családon,
Zichyéken, a Wesselényieken át jutunk el Praznovszky Mihálynak Odescalchi
Eugenie hercegnő sorsán és emlékiratain át bemutatott, művelődéstörténeti
munkájához, ami irodalmi értékként is kiemelkedik a többi közül. A nagy ívű és
sok ágú munka a hercegnő életén át, illetve annak összefüggéseivel árnyalva
mutat be egy egész korszakot főnemeseivel, kultúrájával és szokásaikkal. Így
kerül szóba a Praznovszky által passzív mecenatúrának nevezett
természettudományos gyűjtés hasznának elismerése. A hercegnő köreiben,
környezetében többen nemcsak gyűjtési szenvedélyüket elégítették ki jeles
gyűjtemények létrehozásával, s nem is csak ismeretterjesztési haszna van ennek.
Egyrészt maga az elfoglaltság és irányultsága, másrészt a levéltárak, a
könyvtárak, növénytani és ásványtani gyűjtemények, numizmatikai kollekciók
nagymértékben hozzá is járultak a magyar tudományosság fejlődéséhez,
nemkülönben a közgondolkozás és a mentalitás megváltoztatásához. Valóban
passzív e támogatás a praxist a maga általánosságában tekintve, azonban, miként
katalizátorok nélkül nem képzelhető el sok fontos vegyi folyamat, az ő
kisugárzásuk nélkül remeklések özönével volnánk szegényebbek.
A Hatvany
családról Németh József írt olvasmányos, nagyon fontos munkát. Ez is több
irányban érdekes, hiszen – távolról sem közömbös, hogy Ady mecénásáról van szó,
és e nemes família magyar zsidókból állt; amint, teszem hozzá, ha valaki a mai
sok ökörség mellett nem figyelne fel a magyar kisnemes Ady Endre nagy
szerelmének, Brüll Adélnak, azaz Lédának polgári nevére, a nemzeti kultúra
zsidó támogatóinak szerepe jelentős.
Kiemelkedő a Gyarmathy és a Hory család
története is, amivel Miklósi Sikes Csaba szerepel a kötetben. A két nagy
kalotaszegi család a Kalota vidékén imponálóan sokat tett azért, hogy szűkebb
pátriájuk művészeti értékeit megőrizzék az utókornak, és életre keltsék a
halódó hagyományokat. Ez annyira sikerült, hogy a kalotaszegi varrottasok
termeléséből ma is megél az egész környék. A helyi művészetben legjelentősebb,
de valamiért feledésre ítélt házaspár Gyarmathy Zsigmond és felesége. A
Monarchia-szerte ismert urat mindenki Zsiga néven ismerte, feleségét pedig, aki
még népdalgyűjtéssel is foglalkozott, Gyarmathy Zsigáné néven őrzi a tudományos
emlékezet is. Ez a dolgozat értékmentő, bár elmulasztja említeni Gyarmathyné
kivételes támogatásszerző („passzív”) útjait is: többek között azt, hogy a
helyi népművészeti értékeknek távoli piacokat is megnyert. (Helikon Kastélymúzeum – Keszthely, 2000)
A másik, ezzel szorosan összefüggő könyv címe Királyi és hercegi kertek Magyarországon.
A tanulmányok három-három nyelven szerepelnek a kötetben (magyarul, angolul,
németül), témájuk pedig Eszterháza, Gödöllő, Keszthely és Visegrád.
A kert-, illetve tájtulajdonosok nagyrészt a
föntebbi dolgozatoknak is szereplői, azonban e kötetben más a megközelítés. A
mecénások mint tájépíttetők szerepelnek itt. Épült és meghagyott természeti
elemek, valamint épületek funkció és korstílus szerint adják tárgyát a
napjainkban szokatlanul szép, bár a digitális könyvtermelés minden hibáját magán
viselő kötetnek.
Jeles, hogy miközben történelmi képet ad a négy
világhírű építészeti együttesről, nemcsak múltját és kialakulását ismerteti,
hanem a lehetséges, illetve részben már kész jövőjüket is bemutatja. A
lehetséges jövőhöz tartozó elképzelések, szempontok és döntések hátterét,
illetve okát is feltárva ad – csak hellyel-közzel túlírva – tönkretett
értékeink megmentéséről tanulságos tájékoztatást.
Mőcsényi Mihály Eszterháza korszakai címen ír az egykor Süttör, majd Eszterháza
néven híres lett kastélyról és környékéről, amit a – hadd mondjam így:
„népharag” – Fertődnek nevezett el, vélvén, hogy az Esterházyak nevének
átalakításával a múltat valóban végképp eltörli. A professor emeritus, a
„kiérdemesült” tudós nagyszerű témára talált: a stilisztikailag legegységesebb
együttest választotta. A II. Józseffel egy évben elhunyt I. Miklós herceg után
Eszterháza sorsa az enyészet volt, s ez enyészet – lassú hanyatlás –
rohamléptekkel gyorsult fel a proletárdiktatúra idején.
A szovjet katonáknak nemibeteg-kórházként
meggyalázva szolgált a világörökségre méltó komplexum, azonban valószínűleg ez
mentette meg a végső enyészettől. Kifosztására a háború átviharzása idején nem
volt idő, és az is lehetséges, hogy – miután Dunántúl-szerte hurcolta a
felszabadítottak hada a mesés értékeket – a maradék megmentését szolgálta a
kórházzá tétel és a vele járó kivételes bánásmód.
M. Szilágyi
Kinga Gödöllőt tárgyaló munkája viszonylag kevesebb
gondot fordít a múltra, ő a múltra épülő rekonstrukcióval foglalkozik
elsősorban. Korszakokat jelöl ki a múltban: Mária Teréziára, Ferenc Józsefre és
Horthyra, mint pillérekre építve, ugyanakkor megmutat egyfajta jövőbe vezető
utat is. Műve elkészültekor bizonyára nem tudott még az azóta felbukkant
nyomokról. E nyomok a gödöllői Sissi-kultuszra rímelő adalékok. Ferenc József
hitvese – természetesen (pardon!) – szétdúlta a korábbi rendet. A korábbi rend
meglehetősen konfúzus volt, hiszen a barokk táj csak fölszéllel illeszthető a
gödöllői dombvidékbe. A máriabesnyői kegytemplomra nyíló 3-as út, csupán némi
megengedéssel nevezhető a környék templomára nyíló útnak. Magyarán: a
kastélyból nem lehet látni a kegytemplomot, ahhoz néhányszáz méter távolodni
kell, s ez is az új, huszonötéves plébánosnak (Gencsi Szeráf atyának)
köszönhetően nyit arcot a távolba. Kivágatta az előregedett fákat, amelyek
elfedték az utazók elől az I. Grassalkovich Antal feleségének köszönhető
kegyhely arcát. Számunkra nem közömbös: facsemetékkel bőven pótolta az okozott
hézagot, miáltal megőrizte a vegetációt, a templomra való rálátást – eredeti
rendjének megfelelően – helyreállította. A templom építése közben egy X – XI.
századi, csontból faragott Mária-szoborra bukkantak, ami összefüggött a mélyen
hívő I. Grassalkovich Antalné álmával. A máriabesnyői Mária-kultusz kegytárgya
a templomban látható. Sajnos kimaradt M: Szilágyi dolgozatból, hogy a
színreformátus Gödöllő, a katolikus Grassalkovichok távolról sem szándékos
hatására visszavette a pápista hitet. Elannyira, hogy közel 23 ezer
megkeresztelt katolikus él ma Gödöllőn, Míg a reformátusok, akiknek külön
templomot épített a kegyúr, ma is alig nyolcezren vannak.
Mindez csupán látszólag nem fontos, azonban
református templomot építő katolikus barokk főúr oly nagy ritkaság, hogy
megemlítenünk elkerülhetetlen.
A dolgozatnak azonban hiátusa ez.
Amiről azonban nem tehet a szerző: az általam
említett Sissi-kultusznak velejárója lett az a titok, ami miatt a kert szintjét
mintegy másfél méterrel megemelték: a kormányzó igyekezett stílusbeli rendet
teremteni a kissé eklektikus kertben és tájon, ami ettől még zavarosabb lett.
Jelenleg az a helyzet, hogy – esztétikai tanulmányaink ellenére – az
Erzsébet-féle barokk kastély-angol kert kompozíciót készülnek helyreállítani.
Kissé bizarr, de legalább hiteles változat lesz.
Alföldy Gábor, a kötet szerkesztője írt
a keszthelyi Festetics-kastélyparkról. Ennek részletezésére nem térek ki: az
ifjú tájpark-vizsgáló nem új produktumot hozott létre, hanem élt minden
könyvszerkesztők jogával: szakdolgozatának egy sok forrással alátámasztott
részletét emelte be a kötetbe. Ez minden tekintetben meglátszik: a szerzőnek
nincs önmagával szemben kellő ereje a rövidítéshez, ugyanakkor – és éppen
emiatt – egyes pontokon túlrészletez, más helyeken pedig érezni a terjedelemi
határokhoz igazodó, kényszerű, szívszaskadott szövegrövidítést.
Az idő bizonyára meghozza a mértéktartás
kegyelmét: ha tetszik, ha nem, az ifjú kiadó rászorul.
A visegrádi épületkomplexusról J. Szikra Éva írt nagyszerű dolgozatot.
Ha az ő esetében megfeledkezünk a kiváló felújítási tervről, és hagyjuk
magunkat elragadtatni a történelmi múlt csodáitól, amiket e tervrendszerhez
alkalmazván megír, az illusztrációkkal együtt szemlélve tehetjük magunkévá e
tudós hölgynek rekonstrukciós elképzeléseit.
Visegrád önmagában világörökség. Egészen más dolgozatot
igényelne, hogy (akivel csak lehetséges, összeveszve) megvitassuk, mi mindenért
igen, és mi minden hiányzik még a világ sóhajából, hogy mintegy
közfelkiáltással ismerhetnők el csodálatos voltát. Korszakok sorolnak egymás
feszes hátán, és mindenik akár önmagában is igaz, erős s teljes képe a magyar
nemzeti múltnak.
Szikra Éva javaslatokat is tesz – példának
okáért – a gyümölcsös és a szőlőskert, a palotaegyüttes fölötti erdőrész
felújítása és vízelvezetése, valamint a helyreállított épületrészekhez
csatlakozó kertrészek helyreállítására.
Rendkívül nehéz, de – úgy tűnik, félévezred után
ismét – megoldható program ez. Az együttes víztől való, óvó mentesítése,
ugyanakkor a víz flórafenntartó kihasználásának tudása. (Szent István Egyetem Kertművészeti Tanszék, Mágus Kiadó – Budapest,
2001)
OSSERVATORIO LETTERARIO
***Ferrara e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA -
FIGYELŐ
-
MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME