4. ENGLISH TEXT

AZ ISTENEK FORRÁSA

Két jelet analizáltunk az első laptól fogva, de felmerül egy furcsa kis kérdés. Elsőre még hihetetlen is, és talán még a kérdés is értelmetlennek is tűnhet. Mi kelti az isteneket. Olyan sok istenről volt eddig szó, de kimaradt egy fontos lépés. Miből faladnak, honnan erednek a kiáradások. A mai keresztény vallásfelfogásban az Isten alapvetően antropomorf. Ezt az ember teremtette a saját képére. A fent látható hun egyes jelen látható egy kis "négyszirmú virág", amely persze nem virág, hanem egy világegyetem számára elengedhetetlen valami lehet, különben nem tették volna ilyen központi helyre. Ez a jel az idő relativitás-elméletének kinemesedett konklúziója. A forrásról, az istenekről, az idő szerkezetéről valamikori őseink nagyon pontos információval bírtak, és ez a tudás napjainkra már csak töredékesen érthető az utódoknak. Az agresszív dezinformációs áradat nem maradt hatástalan. Nekünk évszázadokon át fujtatták az ógörög és római kultúrát, mint az igazi kultúra kezdetét, de ez a hatezer éves jel sokkal többet árul el az igazságról, mint száz oldal magyarázkodás. A szög sebességarányos, a kiáradás fénysebesség feletti forráselem esetén pontosan ilyen. Tudás nélkül nem lehet kitalálni. Az a kérdés, hogy tudtak e erről a sumérek is. Csak a kínai és japán tanulmányaim tudtak rávezetni arra, hogy mit is kell keresnem. Vagy egy ilyen négyszirmú motívumot, vagy egy kis, kört, négyzetet. Az első lapon már vettük ezeket a jeleket, de a könnyebbség kedvéért azért idetettem.

ko (száj,nyílás)hui (visszafordulni) huó (tűz)

Vagyis a kínaiból vagy a japánból minden olyan jelet meg kell majd vizsgálnunk, amiben körök, vagy négyzetek vannak! Ugyanígy gyanúsak a háromszögek is, vagy az A betű szerű szögben álló alakzatok is, mert a jelentésüknek logikai összefüggést kell mutatni az eddigiekkel. A latin A is ezért az első betű az ÁBC-ben. Nézzük meg, hogy a sumer szótár mit mond A-nak!

Itt az A hangzósítású ékcsoport evolúciós kísérletét látjuk, ahol a kettes, hármas jelentésű ékjelek, a kis négyzetet hordozó jelekkel is keverednek, de a jobb alsó sarokban már megjelenik a következő lapon végeredményként használt ékjel is. A kép baloldalán a kettős hullámvonal a magyar néprajzban is gyakran szerepel, úgyhogy érdemes ráfigyelnünk. Ugyanennek a jelnek a második függőleges sornak a tetején látható szögletes változata is megtalálható a népi ábráinkon. Ökörhúgynak nevezik. Ennek finomított változata az "ökörspricc" kifejezésünk a girbe-gurba dologra. Ez mindenképpen a vízzel, sós vízzel, kiáramló folyadékkal függ össze. Itt a hat Tűzjel is világosan jelenik meg a korona pozíciójában, középen a kettős kereszt egy vízjelen áll, de a hat játékbábú alakú tűzjel (a hat mindenható atya) is egy közös (fenntartó anya) vízjelen álló. A címerpajzs jobb felső részén egy öt és egy hatszirmú virág (ötről a hatra) a kettős kereszt felső két rekeszében. Alatta két A jel, a jobboldaliban egy világosan kiírt A-val, és ezek alatt a két vízjel. A kettős kereszt egy kisebb szögű tűzjelen áll. Ez a sumer 10-es jel analógja. A teremtés félreismerhetetlen kellékei.

PÁSZTORCÍMER

Az Írástörténeti Kutató Intézet kiadványában

A kínaiak a jeget pingnek nevezik. Ez a ping a mi ing és palást szavunkkal áll logikai rokonságban. A víz kemény és határozott külső határa, más természetű burka. Ez hihetetlen, de erre utal az is, hogy a PIN viszont vízpartot jelent, ami kétségtelenül a víz határa. A teremtő nem minden irányban végtelen (mert egy rohanó időkúp), amiből az is evidens, hogy az Univerzum is véges, mert benne helyezkedik el.

Ping. A kínai könyvemben így írták le a jeget.

Ebben pedig a szögletes, cikázó párhuzamos vonal lapul. Ehhez nagyon hasonló grafikai jel a Labat anyagban is van, csak tükörképesen (lásd: feljebb). Az alsó ping jel bal fele. Az ing nem volt benne a szótáramban, de a határ csjáng, a bárány viszont jáng, ami ugyanúgy ejtve még tengert és Napot is jelent. Ez is badarságnak tűnhet, de itt nem a mindenki által kapásból gondolt folyadék, hanem az idő vizének tulajdonságai állnak össze előttünk. Nézzük, hogy Labat milyen fogalmakkal társítja!

Ebben a jelben balról egy egyes, jobbról egy függőlegesen fordult HAL, (hal-ad) jel van. Ez sem a vízben élő hal, mert innen eredhet a hal-ál, hal-ó, hal-ad-ás, hal-ott szavunk, de a halottnak nem hal szaga van, bár egy idő után kétségtelenül büdös. Mai elválasztásuk ettől eltér, így ez még csak feltételezés. Egy teremtő forrás mindenesetre kígyózva halad az univerzum közegében, amely egy roppant komplex közeg. Nem üres. Elsősorban az A hangzósítás áll, de E és ES változat is megjelenik. Az A és az E is teremtőt jelent. De ez az Á nem a latin Á-ból ered, hanem fordítva. A sumer nyelv sokkal idősebb.

Ami távoli az az, ami közeli az ez. Ez a magyar keresztény felfogásban is élő tudás, ahol EZ és AZ volt a teremtők neve. Vegyük szemügyre a Pap Gábor könyvajánlóján talált felvételt, ami a kórósi öreg templomban készült. A padra ülve a jobb láb alá kerül az ez, és a bal láb alá az az. Az íves motívumban hat és öt szirmú virágok váltakoznak. A két kehelyben két kis életfa. A középső nagy motívum is életfa, mert különböző virágok nyílnak rajta. Ugyanúgy mint a biológia evolúciós fáján. A padra ülve pont a gyökér-csakra alá kerül. Itt az életfa tetején van a hatodik azonos méretű hatszirmú (piros) virág, a hatodik atya. A eges, íves motívum centrális helyén is egy nagyobb méretű hatszirmú motívum van. Mert a hat valójában EGY. Ezért van öt. Ezért kacsázik a gyémántvár a mesékben. No és ezért forog.

Visszatérve a sumer jelekre az első megfejtés Eau, vagyis víz. Megjelennek a megfejtések között a teve, hullám, tenger, ecet, APA, FIÚ, ital, orvos, leszármazott, A-NU-NA emberiség, A-LÁ démon, A-RI-A sivatag, Ú-GAR-U = műveletlen föld, kifejezések is. Ezt mi is UGAR-nak nevezzük.

Az ALÁ is nagyon találó, mivel a haladás jel lefelé irányul. Miután a következő leszármazott generációnk LE-ÁNY és LE-GÉNY, a le a leszármazott értelmet takarja, de akkor vajon mi lesz az ÁNY és a GÉNY. LE-ANYA és LE.. á, már le sem merem írni. :-)

További érdekesség a TUR. Ez nálunk folyónév. Van TURA településnevünk is. TU-RA, TUR-A. Mindkettő beszédes, de valószínű, hogy a második alak a helyes. A TUR-AN szavunkról már nem is beszélve.

Ez a jel hogy is ejtendő akkor? TUR-AN? A jobboldali jelet az istennevek elé írták. Még értik néhányan a magyarok közül. Visszatérünk rá. Ezt a két elemet nem én írtam így egybe, hanem így együtt találtam a szövegben. Szóval nem erőszakoltam meg a dolgot. Jó, megdönthetetlen bizonyítékok kellenek.

LEVELEKÍRJÁL! MAILEZ IS LEVÉLCÍM!babel kezdőlap KEZDŐ LAP NEXTKÖVETKEZŐ LAP

HAJ-RÁ HUN-OK!

ALL RIGHTS RESERVED ©