A KABBALA MEGÉRTÉSÉNEK

KULCSA

 

AZ ÉLETFA

 

Az Életfa, noha első pillanatban behatolhatatlannak tűnik, érthetőbbé válik, ha csillagászati hátterét is megismerjük.

A babilóniaiak a Világegyetem Fáját említik, ahol a madarak, bolygók, szellemek repdesnek egyik ágról a másikra.

A sumérok és akkádok idejében, csillagászat centrikus vallás létezett, amelyekben az égi szellemek, akiket ANUNÁK-nak neveztek, többnyire nem démonok és elemi szellemek voltak, hanem az angyalok teljes hierarchiájukban.

Az egyiptomiak az ISTENEK FÁJÁRÓL beszéltek, annak látható formájában, továbbá a kilenc Fő Istenről. Babilóniában az ISTENEK, illetve az ÉLET FÁJA egy Cédrus volt, vagy Ciprus, esetenként pedig Pálmafa. A különböző nemzettségeknél változott a fa fajtája, de mindig konkrét fáról volt szó, amit elvont tulajdonságokkal ruháztak fel.

A héber hagyomány, ( KABBALA ) egy KOZMIKUS FÁT említ, amely az ÉLET FÁJA a magától sarjadó fa, amely a paradicsomban nőtt és továbbra is ott nő.

Az Élet Fája ISTEN teljes és tökéletes bölcsességének megnyilvánulása. Említik, mint Salamon templomának a fáját, mint Illés tűzszekerét, Krisztus kozmikus fáját a keresztény kabbalában, a görögöknél, mint Hermész fáját, melyről a kígyó ellopja az üzenet szalagokat, és a héber hagyományban, mint Kozmikus fa a TÍZ Szefirot Fája.

A Szefira szó jelentése: számlálás, szám, kategória Vannak, akik a görög ( spahaera ) szóból származtatják, melynek jelentése: gömb, kör, régió, s eszerint az istenséget közvetlenül övező égköröket jelenti.

A Kabbala tíz kozmikus intelligenciát tart számon, külön-külön mindegyik egy Szefira.

Együttesen Szefirotoknak nevezzük őket.

A Kabbalának az alapnézete, hogy ISTENBŐL ( ÉN SZÓF ez annyi, mint Végtelen, aki minden mást megelőzően létezett tehát öröktől fogva VAN ) és mindennek az Ősoka, a kiinduló pontja, egy Ősvilág jött létre, mely a Végtelennek önmaga előtt való megjelenése.

Nem volt más csak a Végtelent körül vevő ősvilágosság és, hogy más is létezni tudjon, önmagába visszahúzódott.

A Kabbala azt tartja, hogy az első, mely ily módon keletkezett az a Tíz Szefira.

A Szefirák ISTEN létezésének megnyilvánulásai. Irdatlan hatalommal felruházott makrokozmikus erők. Ők a közvetítők ISTEN és a teremtett világ között. A Tíz Szefira együttvéve alkotja az emanációk világát ( olám acilut ) a legfelsőbb és változhatatlan előképi ősvilágot.

Ezeknek az emanációknak metafizikai folyamatát a kabbala három princípium, TÉZIS, ANTITÉZIS, SZINTÉZIS összehatása, tevékenysége által magyarázza meg, s ezt a Férfi Női princípium ( APA-ANYA ) hasonlatával világítja meg. Őket egy harmadik összekötő princípium ( FIÚ ) egyenlít ki. Az Apának a szelíd türelem, az Anyának a tüzes szigor, a Fiúnak pedig a szabadító irgalmasság tulajdoníttatik. A férfi princípiumot, fehér, a nőit piros, a közvetítő princípiumot, pedig a zöld színnel jelképezi.

Érdekes lehet itt megjegyezni, hogy a Magyar Nemzet zászlónak színe is piros, fehér, zöld.

A szefirák tehát hármasával szigorú, szelíd, és közvetítő princípium csoportosulva, három-hármas egységként sorakoznak egymás alá.

A tíz Szefira mellet van még egy tizenegyedik is ez a láthatatlan szefira, melynek neve: Dath az Örökkévaló Szefirája, amely a mi értelmünk számára felfoghatatlan. Ha az emberi testre kivetítjük az Életfát, akkor ez a pont a harmadik szem helyére esik. A jóga szerint ez a legfontosabb hely.

A hagyomány azt tartja, hogy az első szefira Istenből emanálódik ( kiárad ) a második az elsőből és így tovább a tizedikig. Nem függetlenek egymástól, hiszen az első jelen van mindegyikben. Ő a SZÓ, az IGE, a METATRON a kozmikus processzus ( folyamat ).

A tíz Szefirot négy nagyvilágon keresztül hat ( a négyes kiáradás, Gison, Pison, Tigris, Eufrátesz ) és tevékenykedik.

A négy világ neve:

Acilut: a szellem világa.

Brijah: a Gondolat világa.

Yetzirah: az Érzés világa.

Aszijah: a Vágyak világa.

Mind a tíz Szefirot megjelenik a négy világban, de ezen belül is hét szinten.

Az Acilut világában, saját lényegükben jelennek meg, mint archetipikus erők, ( őstípusok ), vagy emanációk, és mindegyik magán hordozza Isten egy nevét összesen hetet.

A Briahban, mint arkangyalok jelennek meg és mindegyik név jelzi azt a képességet, amely annak az arkangyalnak a tulajdona.

A Yetzirahban, ami Forma öltés és a Teremtés világa úgy jelennek meg, mint teremtő lények házigazdái, úgymond az Angyalok kórusai.

Egy Szefirot, és egy Arkangyal, mivel a kettő egy és ugyanaz, a lélekadó ereje a Yetzirahban egy teljes angyali kórusnak. A látnokok ezeket az angyali csoportokat a Zodiákus ( állatöv az égboltnak a nappálya két oldalán elterülő tizenkettő egyenlő részre, jegyre osztott keskeny sávja ( 30 fok ) nagy embere tizenkét zónájához használják, mivel annak testét tizenkét jegy uralja.

Végül a negyedik világban az Aszijahban, mindez a négy elemben nyilvánul meg.

A Világegyetemben, térben és időben minden esetben létezik az angyali ellenpontja, vagy duálja a formálódás, azaz az Yetzirah világában. A Kabbala, olyan, mint egy térkép, megmutatja értelmünk elásott kincseit és elvezet tudatunk legmélyebb szintjeire. Kettős természetű is. Egyrészt tartalmazza, hogyan alakul ki és hogyan működik a Világegyetem és felfedi, hogy az Univerzum energiái hogyan nyilvánulnak meg minden egyes ember életében.

Az Életfa, mint térkép magában rejti önmagunk megismerésének minden szintjét, a spirituálist, a mentálist, az érzelmit és a fizikait. A megoldásokhoz kulcs ezen a térképen az Életfa.

Az Életfán lévő minden erő, egy élő szimbólum, amely létezik, és aktív hatással van az életünkre. A Világegyetemben semmi sem létezhet anélkül, hogy valami másra ne lenne hatással. A benne rejtőző erők és energiák megtestesítik az Univerzum egyes fejlődési szféráit és a magasabb rendű Tudat és energia egymásra épülő szintjeit. Mint már említettem az Életfát tíz Szféra ( Szefirot ) alkotja. A különböző Szférákat huszonkettő vonal, út, ösvény kapcsolja egymáshoz.

A TÍZ Szefirot, és a huszonkettő ösvény adja ki, a Bölcsesség harminckettő útját. Ezek mindegyike, egy kapu a magas szellemi tudás megismeréséhez.

A Szefirák keletkezésénél hatalmas mennyiségű erőt,és energiát összpontosítottak. Ez az energia " a SEMMIBŐL " ered és az egyes szinteken keresztül egyre sűrűbbre keletkezik, transzformálódik.

Az átalakulás speciális módozatait követi, összetömörül, kiterjed, beszűkül, kiárad, egészen addig, amíg el nem éri az anyagi lét állapotát. Ez az állapot a tizedik állomás.

Minden egyes szint az előtte lévőből származik, és az összes utána jövőt, hívja életre, így mindegyik szint az összes energiának egy speciálisabb és rá jellemző megnyilvánulási formájává válik. Ezek az energia megnyilvánulások azzal a sajátossággal rendelkeznek, hogy koncentráltabbak az előttük lévőnél.

Az így megjelenő alapvető ideák, az ember számára szimbólumok formájában jelennek meg. A szimbólumok nyitják meg a kapukat a Szefirákhoz. Minden Szefirának van egy mágikus isteni neve hozzárendelve egy arkangyali, és egy angyali név, a ráruházott tulajdonságokkal.

Az Életfán lévő Istennevek AZ EGY ISTEN különböző transzcendens megnyilvánulásaira utal, arra az erőre, amely a világmindenséget behálózó összes energiát magába foglalja. A fent említett szimbólumokat tökéletesen tartalmazza a Héber abc huszonkettő betűje és a Taro.

A csodákban jártas mágus ,mindenkor tudja azt, hogy a Háromszor Három Hatalmas misztérium mit is takar valójában!

Az isteni szintekről lefelé jövet először az arkangyalok rendje jelenedik meg. Sokkal könnyebb együttműködni velük, mint az Istenekkel. Az arkangyalok léte valóság. Az általuk közvetített energiákat könnyebb elérni, hiszen közelebb áll erejük a fizikai energia sűrűségéhez. Ők a kívánságot, az erőt, az akaratot és a feltétel nélküli szeretetet testesítik meg.

A feltétel nélküli szeretet a hatodik szinten lehet elérni.( Elgondolkodtató, hogy mit is kért tőlünk AZ a KI ).

Minden szférában az arkangyalokkal, az angyalok rendje dolgozik együtt. Ők egy természetes intelligens erőt jelentenek, amely képes koordinálni az energia áramlás működését az egyes szinteken. Munkájuk alapján testesül meg az energia a Szefirotok szintjein. Több milliárdan vannak az angyalok, hidak ők a teremtett világ ,és az isteni között. Feladataikat örömmel és boldogan, hatalmas tetterővel hajtják végre az ember szolgálatában, segítésében. A következőkben ismertetem az Életfán található neveket a hozzá rendelt tulajdonságokat, bolygókat.

Az Életfához tartozó négy világ és azon belül lévő hét szint Erő nevei és hozzá rendelt tulajdonságaik.

Acilut az első világ: 1. KETER

ISTENNÉV: EHEIHEH kiejtése EH-HEH-JEH .

Ő az ősállapot, a Semmi, a Tiszta Világosság tudatának a szintje. Az Én. Az Első sík. A legbelsőbb temploma korona.

Színe: Fehér

Hangja: B

Hozzá rendelt bolygó: PLÚTÓ

A szellem szintje. A nagy mű befejezése.

1. ARKANGYAL

Neve: METATRON

Az összes angyali lény közül a leghatalmasabb. Feladata, hogy ERŐT adjon az emberiségnek. A Kabbala tőle való.

1. ANGYAL

Neve: CHAIOT HA KADESH ANGYALREND

Más néven az Élő Szent Teremtmények rendje. Ők a szeretet, a fény, a tűz angyalai. Úgy is emlegetik őket néha, hogy SZERAFIM.

Feladatuk: segítik az ember személyes fejlődését. A KETER SZEFIRÁVAL való kommunikálás nagyobb kreativitást, információt a végső célról, és belső lelki adományok felidézéséhez és megszerzéséhez vezet.

BRIÁ a MÁSODIK VILÁG

2. SZEFIRA HOKMÁ

ISTENNÉV: JAH JEHOVAH Kiejtése: JAH- JE- HO- VAH

A mennyei szférák, szellemi akarat ( cél ), bölcsesség. Önfeláldozás. A második sík. A bölcsesség világának legtisztább formáját jelenti. Itt találhatók a csillagok, mennyek, amelyek megtapasztalása által magukat a csillagokat is elérhetjük.

Színe: Gyöngyszürke

Hozzárendelt bolygó: NEPTUMUSZ

Hangja: A

2. ARKANGYAL Neve: RATZIEL Kiejtése: RÁHEL

A rejtett dolgok tudásának hercege. Feladata, hogy elvezesse az embert a magasabb rendű bölcsességhez, hogy értsük a világegyetem működését.

2. ANGYAL Neve: AUPHANIM Kiejtése: AUFANIM

Az örvénylő erők angyali rendje. Feladatuk, hogy hozzásegítsenek ahhoz a szellemi tapasztalathoz, hogyan találkozhatunk ISTENNEL.

3. SZEFIRA BINÁ

ISTENNÉV: JEHOVAH ELOHIM Kiejtése: JE-HO-VAH EL-OH-HEEM

Az isteni megnyilatkozás, mely felfedi az Élet és a Teremtés tökéletességét. A szellemi szeretet. A második sík. A nagy tenger. Tudat. Az ételem, megértés, csendesség, kapzsiság. A szellem szintje. Színe: Fekete. Hangja: A Hozzárendelt bolygó: SZATURNUSZ

3. ARKANGYAL

Neve: TZAPHKIEL

Ő a gonosz elleni harc hercege. A segítségével megérthetjük azokat a dolgokat, melyekkel szembesülni fogunk, amelyekkel meg kell küzdenünk. Megtanít arra, hogyan legyünk úrrá rajtuk. Ő őrzi az AKASAI feljegyzéseket.

3. ANGYAL

Neve: ARALIM

Erősek és hatalmasak. Életünk küzdelmes harcaiban segítenek, mindenben jelen vannak, ami az Anyaföldön van fűben, fában, orvosságban. Segítenek az Anyafölddel bizalmas kapcsolatot kialakítani.

4. SZEFIRA:

HESZED ISTENNÉV: EL AR GOD Kiejtése: EL-AR-GOD

A Mindenható. Birodalmára a dicsőség, a kellem ragyogás, és a pompajellemző. Itt található a könyörület, az engedelmesség, a büszkeség, és a képmutatás tulajdonsága. Színe: KÉK Hangja: G Hozzá rendelt bolygó: JUPITER A harmadik sík. A lélek szintje.

4. ARKANGYAL

Neve: TZADKIEL

A kegyelem a jótékonyság hercege. A keleti szél kapujának az őrzője. Ő volt Ábrahám őrangyala.

4. ANGYAL

Neve: KASMALIM

A ragyogó angyali rendhez tartozó Saszmalimokon keresztül nyilvánítja ki akaratát az ISTEN az embereknek és az egész világnak.

5. SZEFIRA:

GEBURÁ ISTENNÉV: ELOHIM GEBOR

Kiejtése: EL-OH-HEEM-GE-BOR

A MINDENHATÓ ISTEN. A csaták ura. A gonosz ítélője és bosszúja. Ő az, akinek lépései villámokat és lángnyelveket szórnak ( ZEUSZ ). Eltörli a hatalmat, és utat nyit az új világrend felé. A szigorúság a hatalom és az erő szintje. A bátorság és kegyetlenség tulajdonsága. A negyedik sík. A hatalom temploma a lélek szintje. Segít a régit eltörölni az újat, felfedezni. Színe: PIROS

Hangja: F#

Hozzárendelt bolygó: MARS

5. ARKANGYAL

Neve: KAMAEL

Az erő és a bátorság hercege. Megvédi a gyengéket és azokat, akikkel igazságtalanul bántak.

5. ANGYAL

Neve: SZERAFIM

A Szeráfokat néha hatalomnak is nevezik. Ők vigyázzák az ártó gonosz szándék beteljesülését az életünk folyamán, ha bántani akarnának minket.

6. SZEFIRA TIFERET

ISTENNÉV: JEHOVAH ALOAH VA-DAATH Kiejtése: JE-HO-VAH ALO-AH VA DAATH

A tudás és bölcsesség ura. EZ a hely az emberi fejlődés csúcspontja. Itt futnak össze a Szefirákat összekötő ösvények. A térkép központja. A gyógyítás a tanulás a bőség helye. A lélek szintje. A lélek helye. Központ. A negyedik szint. A szépség megismerése.

Színe: Sárga

Hangja: F

Hozzárendelt bolygó: NAP

6. ARKANGYAL

Neve: RAFFAEL

A tisztaság, a szépség, a gyógyítás, és az élet angyala, aki segítséget nyújt a gyógyító jellegű energiák kiválasztásában és hasznosításában. Úgy is nevezik az isteni gyógyító

6. ANGYAL

Neve: MALACHIM

Ők az angyali királyok. Legfőbb feladatuk az, hogy a Földön és az emberek életében csodákat hajtsanak végre. JECIRÁ a HARMADIK VILÁG

7. SZEFIRA: NÉCA

ISTENNÉV: JEHOVAH TZABAOT Kiejtése: JE-HO-VAH TZAH-BAH-OATH

Ő a seregek ura. Az érzelmek világába vezet, megérthetjük az emberi kapcsolatok, a szerelem, és a művészetek világát. Itt erősödik, fejlődik ki az inspiráció ( ihlet, sugallat ) a kreatív képesség ( alkotó ) és az önzetlenség. Ez a szépség kertje. Érzések győzelem helye. Az ötödik sík. A lélek szintje.

Színe: ZÖLD

Hangja: E

Hozzá rendelt bolygó: VÉNUSZ.

7. ARKANGYAL

Neve: HANIEL

Ő a szerelem és egyetértés főangyala, valamint a művészetek patrónusa.

7. ANGYAL

Neve: ELOHIM

ISTENT-ISTENNŐT jelent. Az embert arra késztették, hogy létre hozza azokat az Istenségeket, akik a vallásokat és a mitológiákat benépesítették. A vallások fővédelmezői az emberiség vezetőinek a lépéseit vigyázzák.

JECIRA a HARMADIK VILÁG

8. SZEFIRA: HÓD

ISTENNÉV: ELOHIM TZABAOT Kiejtése: EL-OH-HEEM TZAH-BAH-OATH

Ő a seregek ura. Bölcsességben egyetértésben uralja a világegyetemet. Itt tehetjük teljessé a tanulást, a kommunikációt Megtanulhatjuk a kereskedelmet, a szerződéskötéseket, a varázslást, a materializálást, és a dematerializálást. A Seregek Ura ellenőrzi a világ tudományos fejlődését. A lélek szintje Az igézetek háza. A gondolatok, a pompa, az igazság, és a becstelenség helye.

Színe: NARANCS

Hangja: D

Hozzárendelt bolygó: MERKÚR

8. ARKANGYAL

Neve: MIHÁLY

Ő a ragyogás és a bölcsesség hercege, valamint a nagy védelmező. Őt tartják a MERKÚR lelkének. Ő adja a türelem ajándékait. Veszélyben MIHÁLY, mind g mellettünk áll.

8. ANGYAL

Neve: BENI ELOHIM

Ők az ISTEN fiai. Feladatuk, hogy az isteni tudást az emberi értelem megnövelésével eljuttassák az emberekhez. ISTEN megismerésére ösztönöznek.

9. SZEFIRA: JESZÓD

ISTENNÉV: SHADDAI EL CHAI Kiejtése: SHAH-DI-EL-KI

Ő a MINDENHATÓ ÉLŐ ISTEN. Itt megismerhetjük az OK-okozati rendszer összefüggéseit. Erősödik a függetlenség a dolgok ismeretében. Kifejlődik az inspiráció és egy magasabb rendű szellemiség. A hatodik sík. Függetlenség. A titkos völgy. Az érzés világa.

Színe: IBOLYA SZÍN

Hangja: C

Hozzárendelt bolygó: HOLD

9. ARKANGYAL

Neve: GÁBRIEL

Ő az igazság angyala és a paradicsom őrzőjének a feje. Innen vezet az út az összes többi Szefirához tudatszintekhez. Ez a remény adománya, hogy mindig megmaradjon a hitünk.

9. ANGYAL

Neve: KERUBIM ( KERUBOK )

Ők a fény és a dicsőség angyalai, valamint a mennyei feljegyzések őrzői. Ezek tartalmazzák az összes információt, a múlt, a jelen, és a jövő embereiről valamint a történésekről.

ASZIJA NEGYEDIK VILÁG

10. SZEFIRA: MALKÚT

ISTENNÉV: ADONAI HA ARETZ Kiejtése: AH-DO-NI HAH-AH-RATZ

Ő a Föld ura, a látható Univerzum. Az emberiség birodalmának ISTENE, aki a legközvetlenebb hatást fejti ki fizikai életünkre. Megtanulhatjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, merre menjünk és merre ne, mikor dolgozzunk és mikor pihenjünk. Itt találhatók a tunyaság és kapzsiság bűnei. Sok-sok tapasztalási lehetőség a fejlődésre. Felfedezhető itt az Univerzum és a Világ működése. A gyönyörök mezeje. A test az érzetek, a felismerés, a kapzsiság, és a vágyak világa. A személyiség szintje. A földi királyság. A hetedik sík.

Színe: OLAJZÖLD, VÖRÖSES BARNA, CITROMSÁRGA, FEKETE.

Hangja: A

Hozzárendelt bolygó: FÖLD

10. ARKANGYAL

Neve: SANDALPHON

Őt az imádkozók hercegének nevezzük. Közvetíti és viszi az emberek imáit a Királyok Királya elébe. Segítségével dől el, hogy mi lesz a születendő embrió neme. Rajta keresztül lehet kapcsolatba lépni METATRON arkangyallal és a SZENTLÉLEKKEL.

10. ANGYAL

NEVE: ASIM

Ők a Tűz lángjai és lelkei, azok a Szentek, akik a legszorosabb kapcsolatban vannak a Földdel. Az áldott lélek rendjébe tartoznak.

A Kabbala attól függetlenül, hogy a személyiségfejlődés éppen melyik szintjén dolgozunk vele, néhány nagyon egyszerű univerzális törvényre és alapelvre épül. Ezek a törvények tartják mozgásban a metafizika ( érzéken túli ) és a spiritualizmus minden területét.

Ilyen az energia alapelve, a gondolat alapelve, a hang alapelve.

Mielőtt kitérnék a hang működésének alapelveire, leírok egy kiváló okkultista idézetet.

"A SZFÉRÁKBAN kezdetektől él a hangok csodálatos harmóniája, és minden létező, ebből a Forrásból teremtetett. Minden energiát a hangok, és a képek ( ideák ) keltenek életre".

 

START LAP:      START LAP

ÍRJÁL BÁTRAN