Kedves barátom, te, aki, most e lapon utazol, egy kicsit "más" témával találkozhatsz, amit manapság a hálón megszokhattál.

Amennyiben elolvasod ezt az oldalt, megpihenhetsz egy kicsit. Úgy gondolom, hívő vagy nem hívő léleknek egyaránt tanulságosak lehetnek egy nagyon Nagy tanító intelmei, amelyek még több mint kétezer év távlatából is aktuális mondanivalót takarnak.

Ha megérintett téged, akkor már nem volt hiába!

 

A hegyi beszéd

 

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok akik éhezik, szomjúhozzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.

Boldogok a békességben élők, mert ISTEN fiainak hívják majd őket.

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.

Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyekben a jutalmatok. Így üldözték előttetek a prófétákat is.

Apostolok, ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.

Ti vagytok a világ világossága.

A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat.

"Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.

Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű, vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.

Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták. NE ÖLJ.

Aki öl, állítsák a törvényszék elé. ÉN pedig azt mondom nektek. Már azt is állítsák a törvényszák elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagy tanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.

Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizetted.

Hallottátok a parancsot: ne törj házasságot!

Én pedig azt mondom néktek, aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért, ha a jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el. Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el. Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a pokolba kerüljön. Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki váló levelet. ÉN pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hacsak nem paráznasága miatt-, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.

Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az ÚRNAK tett esküdet.

ÉN pedig azt mondom nektek: egyáltalán ne esküdjetek sem az égre, mert az ISTEN trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem JERUZSÁLEMRE, mert az a nagy KIRÁLY városa. Még saját fejedre sem esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem.

Ami ezen felül van, az a gonosztól való.

Hallottátok a parancsot: szemet szemért, és fogat fogért.

ÉN pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Aki KÉR, annak ADJ, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg.

Hallottátok a parancsot. Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.

ÉN PEDIG AZT MONDOM NEKTEK, SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET, ÉS IMÁDKOZZATOK ÜLDÖZŐITEKÉRT.

Így lesztek ti fiai MENNYEI Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad, igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok?

Nem így tesznek a vámosok is?

S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek?

Nem így tesznek a pogányok is?

Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes.

Ügyeljetek, hogy a jót ne emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok Mennyei Atyátoknál.

Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltesd magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcán, hogy mutogassák magukat, hogy dícsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz. S Mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak. Ne utánozzátok tehát őket. Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.

Ti így imádkozzatok:

mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a neved,

jöjjön, el az országod,

legyen meg az akaratod,

mint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

s bocsásd meg a vétkeinket,

amit mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vígy minket kísértésbe,

nanem szabadíts meg a gonosztól.

Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, Mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.

Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük. Bizony mondom nektek, megkapják jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van. Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok.

A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be, és nem lopják el a tolvajok.

Ahol a kincsed, ott a szíved is.

A test világa a szem.

Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?

Senki nem szolgálhat, két Úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti.

Nem szolgálhattok az ISTENNEK is a MAMMONNAK is.

Azt mondom ezért nektek, ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök.

Nem több az élet az eledelnél, s a test a ruhánál?

Nézzétek az ég madarait!

Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek,-Mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti, náluk?

Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?

Hát a ruházat miatt, miért nyugtalankodtok?

Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az ISTEN akkor benneteket kishitűek, nem sokkal inkább?

Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: mit eszünk, mit iszunk? Vagy, mit veszünk fel? Ezeket a pogányok keresik.

Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az ISTEN országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.

Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!

Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni! Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.

Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?

Hogy mondhatod embertársadnak, had vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?

Képmutató!

Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.

Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a disznók elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket.

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.

Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle?

Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót?

Ha tehát, ti bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót Mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.

A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz sokan, bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet, kevesen vannak, akik megtalálják.

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.

Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek e tövisek közül szőlőt, vagy bogáncsról, fügét? Így, minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát, gyümölcseikről ismeritek fel őket.

Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki azt mondja nekem, URAM, URAM. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akatát. Sokan mondjá majd nekem azon a napon: URAM, URAM, hát nem a te nevedben jövendöltünk?

Nem a te nevedben űztünk ördögöt?

Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?

Akkor kijelentem nekik: sosem ismertelek benneteket, távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Aki hallgatja a szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házat. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és neki zúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.

Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.

Mit lehetne még a fentiekhez hozzá fűzni? Akit megérintett annak, semmit, akit nem, annak sem.

 

START LAP:START LAP

ÍRJÁL BÁTRAN