OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
__________________________________________
Ferrara, 2005. február 1. Kedd
Másnap
Vagyis Újév napján,
amely az egyik naptár szerint egyszersmind Elza, a másik szerint Fruzsina
nevenapja. Ilyenkor nyilatkoznak. Ezt nem szabad összetéveszteni holmi
fogadkozásokkal, melyek szerint valaki nem dohányzik vagy nem iszik ettől
kezdve, mert fő az egészség. A közjogi méltóságok ilyesmiről nem nyilatkoznak.
Ez szolgálati vagy államtitok. Kijelentéseik tehát nem ennél fogva figyelemre
méltók.
Ahogy az illem kívánja, először az
államfő beszélt. A bejelentett árváltozásoknak némileg ellentmondva állította,
hogy az
elért fejlődés ellenére még nagyon sok nálunk a szegény. Fejlődés
dolgában nem vitatkozom vele, biztosan becsapták. Kis hatalmú köztársasági
elnököknek csekély a tájékozottságuk is. Ő így tudja, én másképp. Azonban író
és műfordító létére furcsa éppen tőle hallanunk, hogy nálunk még sok a szegény.
Nem tartok igényt felhatalmazásra: nálunk már túlságosan sok a szegény, állítom vele szemben, és ez a baj,
nem pedig az, hogy „még”. Derűlátásra pedig
nem az állítólagos fejlődés ad okot, hanem az, hogy idén alkotmányos esély
nyílik a kormány leváltására. Azért fontos, hogy alkotmányos, nem pedig
rendkívüli, mert így a kormány - enyhén szólva - sajátságos intézkedései
ellenére is láthatja a világ, hogy nálunk a kormányzás töretlen és folytonos.
Vagyis nem bukik a jelenlegi kormány, hanem új kormányzati ciklus kezdődik. Ezt
úgy kell érteni, hogy fennmarad a nép s az ország egységének - látszata.
Tényleg nem semmi odáig fejlődni, hogy
megfelelő statisztikai bravúrral kimutatható legyen: gazdaságilag (pénzügyileg
inkább, ami nem ugyanaz) már majdnem olyan szintre került az ország, mint azon
esztendőben, amikor a választópolgárok az Antall-, majd Boross-kormányt a
helyzetért azzal büntették meg, hogy elégedetlenségükben ellene szavaztak.
Az elmúlt negyedfél esztendő arra volt
jó, hogy a jelenlegi kormány - minisztereinek pánikszerű, ám nem ok nélkül való
távozása közepett - állítólag majdnem egészen oda emelje vissza a színvonalat,
ahol tartottunk, amikor átvették a hatalmat.
Ha úgy állunk, ahogyan 1994-ben, akkor
magam is leborulok a nemzet nagysága előtt, hogy képes volt átvészelni azt a
nyomorítást, ami a leköszönőben levő kormány bűnlajstromát terheli. Meg a
választók 1994-es többségéét is, persze. Mert azért - ugye - valakik
megválasztották a háromhatvanas kenyér visszatértét ígérő demagógokat.
Mostanában már nem azt mondja a miniszterelnök, amit három éve, hogy más a
kampány, és más a hatalom gyakorlása. Nem tetszik erre a kijelentésére
emlékezni? Tényleg
nem? Hát akkor ez a hiba: feledékenynek tetszik lenni, és ez
magyarázat arra, miképpen történhetett meg, hogy az ország néhány gőzös
kampányduma révületében elfelejtette a több mint négy évtizedes bolsevista
uralmat. Mostanában azt mondja a miniszterelnök, hogy bármely parlamenti
párttal hajlandó koalíciót alkotni. Amikor a riporter kissé döbbenten
visszakérdezi, hogy valóban mindegyikkel-e, a jelenlegi kormányfő valamelyes
töprengés után furfangosan azt mondja, hogy amelyiknek megismerik a programját,
és az nem ellenkezik az övékkel. Hát akkor marad az SZDSZ, nem? - kérdezi a
meglepett riporter. Azaz maradna a jelenlegi koalíció tovább?
Most ne tessék ellenkezni, hogy az SZDSZ
éppen is hogy nem kommunista. Nem az. És akkor mi van? Egy dologban stimmelnek:
a
nemzettel szemben az identitásvesztés az ideáljuk. Azt valóban
vívmánynak tekinthetik, hogy a nemzetköziség eszméjét sutba dobták, és
helyette a nemzetközi tőke parancsát lihegik.
A lihegésről jut eszembe: a
miniszterelnöknek nem volt nyombélfekélye, mégis eléggé rossz állapotban volt.
De a rutin: rutin. Nyilatkozni úgy megtanul az ember, ha azon áll vagy - Isten
adja: - bukik pozíciója, hogy a közember csak bámul, milyen slágfertig a
kormány feje.
Akkurát maga Mátyás király.
Mert mint mondja, azt tapasztalja „az emberek között járva”, hogy a társadalom,
vállalja, belátja elfogadja stb.
„Az emberek között” legutóbb Mátyás király (a Hunyadi) járt.
Mintha nem bízott volna kegyeltjeiben, akik között bizonyára akadt áruló, mint
bármely más környezetben is, és ezért maga ment szétnézni. Szóval elvegyülni,
és ezáltal valóban megismerte népét. Testközelből. Fennmaradt irodalmi emlékek
arról tanúskodnak, hogy kiválóan tájékozódott a társadalomban. Ez azt jelenti,
hogy viccelt is. Távolról sem az udvari etikett nyelvén, mivel ő még egy
nyelvet beszélt terebélyes országa népével.
Erre mit hallok? Horn Gyula, akinek
tréfás tetteit a magas irodalom és a néphagyomány helyett a kabaré őrzi meg az
utókor számára, jár-kel (bizonyára álruhában) az emberek között, és
tapasztalatait onnan is meríti.
Szóval nemcsak a titkosszolgálattól. Hát
ez derék.
Bizonyára megtanulta, hogy a Szolgálat
nem feltétlenül azt jelenti, ami van, mivel inkább arról számol be, ami -
szerinte - az uralkodót érdekli, illetve amit az szerinte elvár.
Mégis, hol a bánatban járhat ő? És kik
azok az emberek, akik között tapasztal?
Mert ahol én járok az „emberek között”, ott olyan dolgokat mondanak az úgynevezett
közérzetjavító intézkedésekre, amiket jelen lapunk méltósága nem enged
közzétenni. Meg minek is? Aki nem hülye, ugyanazt mondja a maga kultúrájának
szókincsével.
Nem a közérzetet kellene javítani - ez
becsapás, hiszen csak az érzet javításáról van szó -, hanem a valós
helyzetet. Nincs olyan jámbor hívő, aki ebben a kérdésben idealista lehetne: a
kevés pénz akkor is kevés, ha a kormány és feje azt hirdeti, hogy elég. Csakhogy
nem szabad elfelejteni, elsősorban bennünket akarnak Nyugat-Európa páriáivá,
alsóbb rendű lakóivá tenni.
Jó lenne, ha a miniszterelnök abbahagyná,
mert látni való, hogy provokál. Ha nem hazudik éppen, akkor provokál. Hogy
legyen valami balhé, amit szétverethet a visszacsempészett rendőrállammal.
Erről jut eszembe, Olvasó: meg tetszett
figyelni, hogy mennyi bank- és postarablás van mostanában? Igen? Ne tessék képzelni,
hogy ez az úgynevezett „megélhetési”bűnözés. Sőt nem is annak bizonyítéka, hogy
nálunk már annyi bank van, mintha valóban mi volnánk a közép-európai Svájc. Ez
nem fér egy kalap alá azzal a ténnyel, hogy békés aggokat agyonvernek - egy
élet során összegyűjtött - képzeletbeli vagyonukért. Olyan élet volt az,
amilyen a haláluk: nyomorúságos, kisszerű és méltatlan. Ezzel szemben valóban több
rendőr van a közterületeken, mint korábban. Ellenőriznek és bírságolnak. Talán
mert az államkincstár adókból származó bevétele kevés, jóllehet itt vannak a
legmagasabbak adókulcsok.
Végre van jó sok rendőr. A hátuk mögött,
vagy a szemük előtt fegyvernek látszó tárggyal lelövik a biztonsági őrnek
látszó biztonsági őrt, és kifosztják a banknak látszó pénzintézetet.
Miközben a tévéfilmek, amiket mostanában
kiárusítási mennyiségben fogyaszthat, akinek van működő televíziója, azt
hitetik el az aljajenkivé butított nemzedékkel, hogy egy munkás élet alkonyán
van mit elvenni a szocializmus verte aggoktól.
De legalább a polgári erkölcs sem
tantárgy. Van kész tanmenet, több évre tervezett tananyagvázlat, de érdeklődés,
igény és anyagi támogatás híján nem lesz belőle se tananyag, se tankönyv.
Haszon sem, mivel az érték a jelenlegi kormánykoalíció szerint a közvetlenül
megtérülő anyagi haszon. Miért? Kíváncsi itt valaki arra, hogy
miféle erkölcs a szabad polgár tisztessége? Hogy miért érték a tudás és az
erkölcs?
Újév napja Szilveszter másnapja. Van nyilatkozó, akinek másnap
nehezen forog a nyelve. De a nemzet talán már kijózanodott. Idén ismét
választhat.
© Szitányi György
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara
e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA
- FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME