SZITÁNYI GYÖRGY:

OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

____________________________________

Seropram evangéliuma

Egy a jelszónk: a béke.

Kettő a jelszónk: a béke, a béke.

Három a jelszónk: pénz, pénz és pénz.

Öntöttvasból nem érdemes bársonyfüggönyt faragni, mert rámegy az élet, vonta le a következtetést a nagy Tanbaba, és kilehelte lelkét.

Nincsenek öreg bölcsek, vágta a törzsi gyűlés véneinek szemébe az ifjú Tanbababébi, aki örökölt hatalmát arra kívánta fordítani, hogy a maga bölcselmét szeretett falujára kényszerítse. Az öregek morogtak, némelyik gúnyosan fel is nevetett. Másnap a nevetőkből lett a vacsora. Akkor már csak azok nevettek, akiknek Tanbababébi viccet mesélt.

Uram, szólította meg egy titkosszolgálatos törzsfi, megérkezett a bárka. Aktuális a kegyelem, jegyezte meg Tanbababébi, és elmerengett, hogy a bárkán nem derül ki, ha mégis igazuk volt a véneknek.

A vének azt tanították, hogy az idő mint fizikai folyamatok külső mértéke másodlagos a megismerésben, és ezért elfedi azt a tényt, hogy a mértéket is csak a szellem tudja kezelni, mivel összehasonlítás alapján már tudhatni, hogy az nem más, mint a véges szabadság változásának módja. Tanbababébit legjobban az zavarta, hogy megkoronázása közben tanítója ezt súgta fülébe: vigyázz, uram, a létezés olyan kezdet felől jön, amelyen a te szabadságodnak nincs hatalma. Hülye vagy, válaszolta, neked már meszesek az agyereid. Meglehet, uram, bólogatott a tanító, aki még nem tudta, hogy haldoklik, mivel csak néhány perce van hátra, neked ezzel szemben nem meszesek semmiféle ereid, és hatalmad van. Emlékszel-e, mi a hatalom? Hát erre a legjobban, vigyorgott Tanbababébi: a hatalom saját akaratomnak érvényesítése szabadságszférámnak kiterjesztése által, akár mások ellenkezése dacára is. Na? Ezt tényleg tudod, uram, bókolt a tanító. Ezt?, röhögött Tanbababébi, én még azt is tudom, meddig élsz. Elővette pisztolyát, és lelőtte a meglepett pedagógust.

Visszament a helytartóságra, maga elé hívatta a foglyot, és megkérdezte: Te vagy-e a zsidók királya? Mire az visszakérdezte: Magadtól mondod ezt vagy mások mondják neked rólam? Hát zsidó vagyok én?, tört ki erre a hivatalnok. A saját néped és a főpapok adtak a kezemre. Mit tettél? Az erre kapott válasz gondolkodóba ejtette: Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. Tehát király vagy, állapította meg a hivatalnok. Ezt te mondod, volt a válasz, de én arra születtem immár másodszor is, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Nekem pedig több mint kétezer év múltán megint igazságot kell szolgáltatnom, mondta amaz; ezzel kiment a zsidókhoz és kijelentette: Nem találom bűnösnek semmiben.

A bűn döntés Isten akarata ellen, amelyet Isten kinyilatkoztatott a természet és a kegyelem rendjében, valamint a szóbeli kinyilatkoztatásban. Ezért a bűn tökéletes belátással párosuló tudás és szabadság: az ember tudatosan és szabadon megszegi a törvényt. Ez a vádlottra nem áll.

A tudatosan megélt szabadság tehát bűn. Ebből az következik, hogy távolról sem azonos a hatalommal, ha nem áll mögötte se szociálpszichikai bázis, sem pedig természeti erőforrás, tőke, ipar és katonaság. A kétféle szabadság ezért megkülönbözteti az elnyomót az elnyomottól.

A tömegnek erről fogalma sem volt, azonban tudta, hogy a fogoly valóban nem e világról való, miáltal idegen, vagyis kilóg a sorból, és ezáltal a többségnek kiszolgáltatott. A bűntelenség közhírré tétele lázadással fenyegetett. Ezért a hivatalnok így szólt: Íme, az ember!

Ez megdöbbentette a tömeget, hiszen a hülye is tudta, hogy aki nem erről a világról való, az másik világról való, tehát nem ember.

És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. És nevezé a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig tengernek. És látá Isten, hogy ez jó. És lőn még néhány este és ugyannyi reggel, amikor így szólt: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Teremté tehát az embert az ő totális képére; férfiúvá és asszonnyá teremté őket ezért. És látá Isten, hogy ez jó vicc.

Na, mondta erre Lőrinc, itt a te gondolkodásodban a hiba. Ez nem vicc, hanem tragédia. Mert az ember így sem szaporodott és sokasodott eléggé, és az egész, ami ez után jött, mind ennek a következménye.

Sokasodott, de ki is pusztult, mivel uralkodni akart mindenen, válaszolta Bence, ami szerintem azért volt így, mert a négerek naivak, és nyílt sisakkal harcoltak.

Négerek?

Hát mi az isten lett volna Tanzániában, ha nem néger? Az apával mindig baj van, mert az apát is anya szüli, bazmeg, de hát az anya tanzániai Éva volt, azért fordítjuk zsidóból Ősanyának.

Ja, és ha anyázunk, a néger mámim jut eszünkbe, mi?

Oly hülye vagy, hogy Dunát lehet veled rekeszteni, emelte hangját Bence, te fehér ember vagy, és ezért nem erről a világról való.

Na, most szarok be, ingerült Lőrinc, aki egykor papnak készült, de ebben az istentelen csordában annyit káromkodott idegből folyóan, hogy letett a szent életről. Hát ki az ősanyám, ha nem az ősanyám, te barom?

Bence - mint politikus - szokva volt ez alig nyájas modorhoz, és szólt, mondván: Lőrinc, Lőrinc, nincs a világgal semmi baj, csupán nekünk idegen test, mivel nem ez a mi bolygónk. A mi bolygónk más világból való.

Menj a francba, recsegte Bence. Az embert nem a bőr színe teszi emberré.

De az eredeti földi ember fekete, még sokkal feketébb, mint a te svarc üzleteid a vámosokkal és adószedőkkel.

Bence unottan törülgette kezeit, majd körmeit rágván ekként szólt: Atyám barátja, Lőrinc, ki görög dinnyusokba pisálsz, mikor érzed az őszt, még nem hallottál az evolúcióról?

Na, persze, evolúció. A néger életbe, ettől úgy elsápadt Ádám és Éva, hogy fehér dedeket fialt?

Talán gondolhatnád, hogy a bőrnek bizonyos égtájakon nem szerencsés elnyelni a sugarakat, tehát kialakult a fakó ember! Ez azt is feltételezi, hogy a fekete bőr, mivel még több fényt elnyel, alkalmatlan a trópusokon való életre, hiszen a sugarakba, ezek szerint okvetlenül belérokkan. Itt a teremtéssel van baj.

Dareszt - hördült Lőrinc -, a teremtés oké, de Isten a Föld nevű helyre négert teremtett, ez a lényeg.

Minket pedig meg sem teremtett? - ágált Bence.

Hát kell ezt nekem tudnom? - hökkent Lőrinc - Én a Földön vagyok, az fix, ezt lehet tudni. De, mondd csak, ha itt az ősök niggerek, ki hagyított engem közibük?

Marha - ellenkezett egy mennydörgésben maga az Úr -, tiszteld életedet, hogy hosszú apád és anyád legyen ezen a Földön!

Na, megint egy liberális, morgott a kereszténydemokraták elnöke.

A csőcselék egyre zajongott, hogy keresztre vele, meg minden ilyesmi, és lázadásszag volt a levegőben, amit érezvén megijedt a helytartó. Rájuk hagyta, vigyék, feszítsék meg maguk, ha akarják, de ő ebből kimarad, mossa kezeit. És tényleg kezet mosott, pedig ez azon a vidéken akkoriban még szokatlanabb volt, mint napjainkban.

Sok szemtanú mesélte, hogy amikor Pilátus parancsára héberül, latinul és görögül feliratot készítettek, és a keresztfára erősítették, hogy A názáreti Jézus, a zsidók királya, a főpapok hiába hisztiztek, nehogy már az I.N.R.I. álljon ott, hanem hogy a zsidók királyának csak mondta magát, de a helytartónak végképp elege lett a nép politikai bizottságából és szólt: "Quod scripsi, scripsi".

A későbbiekben zavart keltett, hogy az elítélt halálakor sötétség lett, és ennek leple alatt korábban meghalt próféták test szerint is föltámadtak, meg mindenféle zavar keletkezett a normális életnek ellenében. A legkínosabbnak azonban az tűnt, hogy az idegen három nap múlva feltámadt. Pontosan úgy történt minden, ahogyan az írások szóltak, de ennek ellenére sem lehetett elviselni, hogy a meghitt kivégzések és halálra kínzások korában jött egy ipse, és arról beszélt, hogy szeressük egymást. Gondolhatjátok, mondta egy messzi vidékről jött írástudó, micsoda értékválság keletkezett, amikor kiderült az is, hogy az idegen, akinek országa nem ebből a világból való, azt tanította, hogy a szeretet az embernek az a szabad lényeg-megvalósítása, ami az egész embert Istenhez fordítja, miáltal megigazulást idéz elő, és az igaz embert az üdvösségbe helyezi. Vagyis megint csak stimmel, amit a nép és papjai által elítélt személy mondott: aki az igazságból való, hallgat szavamra.

Nem szerencsés az, ümmögött a titkár, ha itt idegenek pofáznak…

Az meg pláne nem, ha igazuk is van, nochdazu, ámbár ez nem publikus.

Meg van valami azzal is, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt már járt itten, töprengett a titkár, akinek apja presbiter volt, és hallott a parúziáról.

Ja, bólogatott a postás, aki hivatásánál fogva mindent tudott, csak a levéltitkot nem ismerte. Ahogy mondja, úgy van az egész. Jól is néznénk ki, ha elpofáznók, ami a mi titkunk.

Meg a hatalomé!, intette az elnök.

Az hát, a hatalomé, ki másé volna, mondta a postás.

Maga könnyen megfogható a magántitok kifürkészésének vádjában, intette a váltóőr, hát inkább ne dumáljon. Mert ha azt mondja egyszer, hogy más is tud a följelentett ügyekről, nem csak maga, akkor mi hárman szépen letagadjuk, és hiába mondja akár az igazságot is, három az egyhez lecsukatjuk.

Úgy van, helyeselt az elnök.

No meg, vélte a postás, az sem illendő, hogy a helység bölcseinek ellentmondjak.

Mondja csak, váltott a szón az elnök, kend szerint vagyon-é keresztyénség, vagy nincsen, mivel csak kereszténység van!

Szerintem?, hát…

Nos?

Hát hatalomban nincsen, az fix, de ahogy a levelekből gyanítom, meg hogy minden meghirdetett időben tele vagyon mindegyik templom, lesz azoknak szavuk a választásoknál, az hétszentség.

Helyesli ezt maga?, firtatta a titkár.

Én-e? Nem tudja kelmed, hogy minden postás helytelenít? Az együtt jár a hivatallal.

Mert maguk mindég besúgók voltak, szögezte le az elnök.

Igen?, horkant a postás.

Úgy van!, rikoltott a titkár, aki közben kiitta butykosából a házipálinkát.

Nem tudnak arról maguk semmit, fordult el tőlük a levélkézbesítő.

Senki sem emlékezett már a bárka nevezetű űrhajóra, amin más bolygóra költöztek Tanbababébi hódításra szánt alattvalói. Az ifjakat otthon nagy nehezen pótolták az idősek, de a tanító vesztének példáján okulva egészen másképp nevelték az eljövendő generációkat. Tanbababébi és társai rég elporladtak már, fehér bőrű küldöttei is elhelyezkedtek a földi népek között, amikor megjelent az a személy, aki Emberfiának mondta magát, pedig a hülye is láthatta, hogy nem az volt, mivel tudott a vízen járni, pedig nem vala kacsa, képes volt minden beteget meggyógyítani, a holtakat föltámasztani, holott - így mondta - orvos sem vala, s amin a legjobban kiakadt a nép: a jövevény, akit tucatnyi halász követett, lecsendesítette a háborgó vizet, megszaporította a kenyeret s a halat, amikor arra volt szükség. A legnagyobb mutatványa az volt, hogy a vízből bort csinált. Ő már akkor ismerte a technológiát, amikor a birodalom gazdasági minisztere még nem is hallott a kannásborról.

Azonban nagy bűne vala a jövevénynek, amivel szinte veszélybe sodorta a császárság gazdaságpolitikáját: egy vasat sem fogadott el semmiért, miáltal nem is adózott.

A belügyér bársonyszéke már ingott, mint nádszál a szélben, amikor betoppant hozzá a belső elhárítás vezetője, és jelentett: uram, van itt egy halász ama zsidónak, arámusnak vagy miféle világból jött idegennek a szektájából, és lebuktatná az Emberfiát. Ugyan-ugyan, kételkedett amaz, és nyomban a titokminiszterért menesztett.

Megbízható-e?, firtatta a titokminiszter. Hogyan volna az?, morgott a főelhárító, hiszen áruló. Na, szólt a belügyminiszter, honnan tudhatjuk, hogy megbízható áruló-e, vagy csak a pénzre hajt? A főelhárító vállat vont: harminc ezüst akár zsebből is akad, ha a zsidó ennyiért eladja a mesterét.

Marhaság, vágott bele a belügyér, ha átver, úgy megfingatjuk, hogy ütemesen fog tapsolni, ha meglátja a szobrunkat valahol.

Jó, helyeselt a titokminiszter, én állom a harminc ezüstöt, s amikor vége a felhajtásnak megadtok tizet-tizet, és kvittek vagyunk. Én bízom ebben az alakban, mert tudatlan. Ugyan, kérlek, méltatlankodott a belügyek ura, hogyan lehetne tudatlan, ha tudja, a sok rongyos közül melyik az, akit keresünk! Látod, itt van a kutya elásva: ha nem volna tudatlan, akkor a gazdaságiak kezére adná, mert a pénzügyek veszélyeztetésének leleplezéséért egész vagyont ad a nyomravezetőnek a kincstár. Így a jutalmat mi kapjuk meg, a harminc ezüst pedig legyen ennek a hülyének extraprofit.

Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok, intette éberségre hallgatóságát az Emberfia.

Ekkor a tizenkettő közül az egyik elment a belső elhárítás fejéhez.

Az Emberfia pedig vacsorázni hívta az ott maradottakat. Vacsora közben egyszer csak megszólalt: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul". A halászok egyszerű emberek voltak, s noha tudtak számolni annyira, amennyire a piacon szükségük volt, nem jutott eszükbe, hogy önmagukat is megszámolják.

Mesterük pedig nem intette őket erre.

Azonban amikor az árulás híre fölött napirendre tértek, az Emberfia jövendölt nekik, hogy sorsa beteljesedtéig könnyebben múljék az idő. Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a napmelegtől megsokasodott tengervíz zúgása és a hullámok háborgása miatt. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd ismét meglátják az emberek az Emberfiát, amint felhőn jön, nagy hatalommal és dicsőséggel.

Az uralomnak alávetett rétegek érdekeit szem előtt tartó politikai filozófia az újkor kezdete óta arra törekszik, hogy javaslatokat dolgozzon ki a hatalom ellenőrzésére, korlátozására és megszüntetésére. Ezt a hiábavalóságot nevezik demokratizálódásnak. Mert az írások szerint az államhatalomban való részvétel mindig azzal a veszéllyel jár az egyházra nézve, hogy hűtlenné válik az Emberfia eredeti szándékához. Mindazonáltal nincs mód az ember antropológiai adottságai közé tartozó hatalom iránti vágyat földi lény lelkében leküzdeni.

Eljönnek hát emberi szem által azonosíthatatlan szekereken Tanbaba otthon maradt utódai is, hogy a fehér embert, ki ővelük rokon, kigyomlálják Éva és Ádám utódai közül, mert Tanbababébi és barátai hitvány utódokkal árasztották el a Földet.

A túrót, ellenkezett Bence. Nehogy már higgy ezekben a csészealj-mesékben!

A második eljövetel a hit kérdése, erősködött Lőrinc, a csészealj pedig ténykérdés. Jönnek az ismeretlenek, akiktől minden fehér ember származik, és szépen kinyírnak minket, mert nem töltöttük be a küldetést.

Miféle küldetést?, így Bence. Honnan tudod te, hogyha igazad van egyáltalán, mi volt a küldetés?

Nem tudom én sem, testvérem, de valami biztosan volt. Anélkül nem hoztak volna bennünket erre a bolygóra.

Aha, bólogatott Bence. Elfelejtettük, mi?

Meglehet, hiszen azt sem tudjuk már, honnan jöttünk, pedig az a hazánk. Elfelejtettük a hazánkat is!

És mi van, ha az ufósok belátják, hogy kár itten szarakodni?

Aki nem fekete, kiirtják, és ez szerintem egészen igazságos megoldás. A fehér Ádám és a fehér Éva más bolygóra való.

A mi országunk nem erről a világról való… de hát a zsidó is fehér ember.

Honnan tudod te azt?, vitatkozott Lőrinc. Hátha fekete volt, és miután itt hagyott bennünket az Emberfia, kifehéredett. Alkalmazkodni, azt tudnak, hidd el.

Mi pedig maradtunk ilyen túrószínűek, mi?

Így van, Bence testvér, a zsidók a hatalomért alkalmazkodtak hozzánk, és ezzel rossz lóra tettek.

Az apokalipszis lovasa jön lovon. Az Emberfia felhőn jön.

És ha meg sem láthatjuk?

Muszáj lesz meglátni, a jéghegyek már majdnem mind elolvadtak, itt az idő, közeledik a kezdetnek a vége.

A hatalmat pedig…

Át kell adni. Én is átadnám, de nekem nincs.

Istennek legyen hála, nekem sincs, bólogatott Lőrinc.

Te, szólt hirtelen Bence, mi van, ha mégis eljött, és csak mi nem látjuk. Ő maga mondta, hogy Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni. Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is.

Az meg engem igazol, hogy így mondta: És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is. Jön a vízözön, és elpusztít mindenkit, ez világos.

Na jó, Lőrinc testvér, csakhogy azt is megmondta, az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani, hogy nézzétek, itt van vagy amott. Így mondta: Mert az Isten országa közöttetek van.

Nagy marha vagy, Bence, ha ennyire nem bízol, miközben a nemzet alja itt tobzódik körülöttünk.

Honnan tudni, hogy ők az alja? Hiszen fehérek ezek is.

Maga is a mi kutyánk kölyke, mondta az elnök a postásnak. Maga meg nem, vetette oda a váltóőrnek. A maga apja gyüttment volt: idegen.

A váltóőr vállat vont.

Már nem vagyok a kutyájuk kölyke, ellenkezett a postás. Voltam, de elmúlt. Ma már árva vagyok.

Micsoda maga? Még nagyszülője is van!

Sadduceus vagyok.

Szentség a hülye vicceibe!, neheztelt a titkár. Mi maga?

Nem hallod?, süvített az elnök. Szarucus, vagy mi.

A postás nyakkendőt kötött. Kezdődik a szolgálat, megyek.

Megy ám, a francba! Micsoda maga?

Sadduceus! Ez egy régi párt, azért az én pártom, mert már Jézus Krisztus idején megvolt, és nagyon fontos szerepet töltött be az én hitem szerint.

Ehe… szólt az elnök.

Igen?, kételkedett a titkár.

Ja, ahogy mondom, jelezte a postaszolgálatos, és indulni készült, mert első a szolgálat.

Nocsak, figyelt fel a titkár.

Marad!, parancsolt az elnök. Gyanús volt neki, hogy a postás évtizedek óta mindig pontosan kezdi a munkát.

Mi már Jézus Krisztus idején is szkeptikus-liberális felfogású vallási-liberálisok voltunk, kezdett előadásba a magánlevelek firtatója. A farizeusoknak pedig ellenfelei voltunk. Mint minden képmutatás ellenségei. A papok, főpapok, patríciusok ellenfelei voltunk! Mégsem jézusisták, mert az Ószövetség régebbi iratainak teológiáját fogadtuk el, és elvetettük a test feltámadását.

Még az angyalokban sem hittek, mi?, játszotta a hívőt az elnök.

Örülök, hogy tudja, elnök…, így talán nem is bántja, ha kimondom: az ember szabadságát és önállóságát abszolút értékként adta nekünk az Abszolútum.

Isten?, makogott a titkár, és a sadduceusok iránt enyhe érdeklődést érzett, ami a pálinkától jött.

Te ne rokonszenvezzél itten, kelt ki magából az elnök, akinek dresszírozott agya csak egyfelé hordott.

Rokonszenvedés, röhögött a titkár. Az emberi személy szabadságáról és önállóságáról van itt szó. Meg arról, persze, Krisztus mit tett azon kívül, hogy meghalt.

A postás órájára nézett, és elrohant.

A váltóőr megkérte az elnököt és a titkárt, imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek, de azok máris mélyen aludtak. Ha nem, nem, vélte a váltóőr, és maga kezdett imádkozni: Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a pohár. De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied. Ismét keltegette az elnököt, meg a titkárt, de képtelen volt őket fölébreszteni.

Az ajtó kivágódott, és becsörtetett rajta a postás, nyomában egy csomó fegyveressel.

Erre megmozdult a titkár. Ki az isten ez?, motyogta. Bunyó van?

Bunyó? Tápászkodott álmában az elnök. Mit mondtatok az anyámra?

Melyik az?, kérdezte valaki a postás mögött.

Erre a postás odasietett a váltóőrhöz, és megcsókolta.

Milyen ember maga, hogy csókkal árulja el az Emberfiát? botránkozott meg a vasúti alkalmazott.

A fegyveresek mindhárom férfit megbilincselték.

A kocsma előtti téren némán leereszkedett egy azonosítatlan repülő szerkezet.

____________

Link:

KIA .:. Kortárs Irodalmi Adattár/Szitányi György: Ex libris

BAKA ISTVÁN MŰVEIRŐL SZÓLÓ KRITIKÁK/Szitányi György: Gyaloghagyaték