OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese

__________________________________________

Ferrara, 2005. február 1. Kedd

Uraim, az elvtársak szeme nem sül ki

Történt egyszer, valamely kötelező irodalom olvasása közben, hogy remek sztorira találtam. A példabeszéd részint a szükségletek szerinti elosztás kommunista álmáról szólt, részint a kommunista erkölcsre szolgált jó példával. Rudas László elvtárs magyarázta hallgatóságának, hogy milyen jó lesz, ha eljő a kommunizmus, mert akkor mindenki kap a nagy közös vagyonból mindent, amire csak szüksége van. Egy maradi hölgy megkérdezte, bundát is kap-e. Kap, biztatta közösségivé válásra Rudas. A hölgy akkor azt kérdezte, ha úgy érzi, két bundára van szüksége, kap-e. Erre Rudas kiszólította az emelvényre, és így szólt: vetkőzzön le az elvtársnő! - A hölgy nem tudott hova lenni, végül, amint lélegzetet kapott, azt mondta, nem teszi. - Miért nem vetkőzik le? - kérdezte Rudas. - Mert szégyellem magam - mondta a hölgy. - Na látja, ezért nem fog egynél több bundát igényelni: szégyellné, hogy többre vágyik, mint más.

Ebből az következnék, hogy mesélhetnékem támad arról az erkölcsről, amelynek mozgatója a szégyen. Nem támad, mivel ez az egész történet annak következtében idéződött föl bennem, hogy a naiv véresszájú kommunistákat egyszer csak lesöpörték és halott példaképpé tették a véreskezű kommunisták, akik már nem beszéltek szükségletekről, jogokról, vagyis egyfajta ál-jogbiztonságról, hanem munka szerinti elosztásról beszéltek, bár arról alaposabb értekezést senki sem bocsátott közkézre, mit is jelent ez valójában. A marha közpolgár azt hihette, a munka mennyiségéről van szó, noha ennek ellentmondtak a torzuló jövedelemarányok. Különösen a borítékon kívüli juttatások esetében.

Ami a munka (tessék rá emlékezni: a társadalmi összmunka!) minőségét illeti, hadd ne nevezzem néven, azért állunk így. Tehát az sem lehetett mérce.

Amivel a munkát mérték, az volt, hogy miféle (tudományosan: minemű) munka az, amit az ember végez. Vagyis melós-e vagy börtönőr. Ez ugyanis nem mindegy, de most eszemben sincs effajta - ha tetszik emlékezni, valós - ellentétpárokat felállítani. A dologhoz kapcsolt kérdés az volt, fontos elvtárs-e az az elvtárs, vagy nem fontos elvtárs.

Ebből esetünkben mindössze az következik, hogy a szégyenlős elvtárs szépen hoppon maradt, a szégyentelen pedig jól megszedte magát. Vagyis az a helyzet, hogy az életképesség bizonyos körülmények között a szégyentelenséggel együtt jár. E két fogalom azonban nem az okosság megfelelője. Legfeljebb az ésszerűségé. A természetben is van logika, mégsem a kidőlő fa akar rám zuhanni, ha alatta ácsorgok. Ezt talán jó tudni. Ugyanaz, mint a fecskével, ami nem csinál nyarat, ezzel szemben megérkezik, mielőtt nyár lesz, tehát a nyár tényleg a fecske eljövetele után érkezik meg.

Látni való: Rudas László az emberek egyenlőségét hirdette, meglehet, hitt is benne, a fontosak azonban csak abban hittek, hogy a hatalommal járnak az anyagi javak. Ebben igazuk volt, már csak azért is, mert a szocializmus lényege nem az, hogy a munkámmal megkeresem a pénzt, hanem az, hogy akié a hatalom, az oszt a saját pénzéből, vagyis elosztás van.

Ennek módja persze a hatalom kizárólagos birtoklása, vagyis a diktatúra. Ez kétféleképpen érhető el: a) fegyverrel, b) csalással. Az előző mostanában nem aktuális, mivel a Birodalom szétesett. Marad az utóbbi. Jó tudni, hogy csalás az is, ha visszaélnek valaki vagy valakik tudatlanságával. Ez a változat nem ütközik feltétlenül a büntetőjogba, lehetséges, hogy csak erkölcsi vétség.

Például olyasmi, mintha egy párt mindenfélét ígérne a választási kampányában, azután, amikor kérdezik, hogy miért nem tetszik betartani az ígéretet, azt mondaná pofátlanul, hogy más a kampány és más a megszerzett hatalom időszaka.

Szóval ez azért nem egészen biztonságos dolog, mivel akit becsaptak, a legközelebbi választások alkalmával úgy dönthet, elege van, ezek levizsgáztak becsületből is, nem csak országvezetésből, lépjenek le.

Erre ment ki az, hogy néhai Rudas László esetét elmeséltem. Fogalmam sincs, ő levetkőzött volna-e egy további bunda reményében, vagy nem, de azt tudom, sohasem lesz szükségletek szerinti elosztás. Ha másért nem, hát azért, mert azt is irányítania kell valakinek, és ez a dolog hatalmi kérdés. Hogy a munkánk hozadékából nem tudunk megélni, amikor a karcsúsítást az elosztók számának csökkentésével, vagyis egyéni hatalmuk növelésével kezdik, ténykérdés. Hogy ismét az államot (fedőneve: pótköltségvetés) helyezik az ember, a polgár fölé és elé, amint négy évtizedig, állammonopolizmus, ami közös gyökere a fasizmusnak és a kommunizmusnak. Ehhez van szükség a teljes hatalom birtoklására, vagyis a totalitarizmusra. Az ugyanis kizárja, hogy a hatalmi kérdésekbe a jövőben bárki beleszólhasson. Amint totális egy hatalom, mindenre képes, és mindenhez joga is van. Az alapvető törvények megváltoztatásához ma már rendelkezésre áll a nép által megszavazott 72%-os parlamenti többség. Miután kezdett ciki lenni, hogy a helyi önkormányzat vezetője részese a központi törvényhozásnak, és ezért többszörös pénzt kap a képviselővé is megválasztott polgármester, most választhat, melyik jövedelmét (jövedelmeit) tartja meg.

Ezek után hatalmi pozícióból akarják törvénnyé tenni az egyfordulós helyhatósági választásokat. Tessék figyelni: ha 8-10 önkormányzati képviselőjelölt közül valamelyikük akár csak egyetlen szavazattal többet kap, mint a szavazatok egytizede, máris győztes lesz, ha az Országgyűlés elfogadja a szocialista törvényjavaslatot. De ha csak 5 jelölt van, akkor is elég a szavaztok egyötöde, és az sem lesz érdekes, hány szavazatnak az egyötödéről lesz szó. Nemcsak az lesz, hogy a helyi érdekekért összefogni kész pártok nem tudnak a részeredmények ismeretében szövetségre lépni, hanem az is bekövetkezhet, hogy az a polgár, aki menet közben kapcsol, vagy rájön valamire, ami neki ártalmas, nem korrigálhat.

Talán soha többé, mert amint a vörösüké lesz a központi és a helyi törvényhozás, elegendő lesz csupán a pártfegyelemre hivatkozni ahhoz, hogy egyazon pártközpontból vigyék falnak a népet megint. Okosabban, mint valaha: a törvényesség álcája alatt.

Azt mondja az MSZP, így olcsóbb lesz. Azt mondom, ne az én bőrömre spóroljanak már megint.

Azt mondja a képviselő elvtárs, hogy az emberek (mintha egyébként nem emberekről volna szó) szeretnek a győztes oldalhoz tartozni, ezt a szociológia bizonyítja.

Vagyis már csak azért sem érdemes az európai követelményeknek megfelelő törvényt érvényben hagyni, mert annyira hülyék vagyunk, hogy rájuk fogunk szavazni akkor is, ha nem akarunk. Nem kell a választójogi törvény változtatásának szándékát az európai normáknak megfelelően két évvel korábban bejelenteni, mert a győztes oldal immár adott, ők kerülnek hatalomra az önkormányzatokban is, és punktum.

Két észrevételem van. 1) Az elvti által említett szociálpszichológiai attitűd egyrészt nem szociológiai (azaz társadalomtudományi) törvény, másrészt nem a politikai pártokra vonatkozik. 2) Ha nem vette volna észre, sokkal meggyőzőbb - fegyveres - győzelem sem késztette az országot a győztes iránti olthatatlan szeretetre. Erről kellő bizonyítékot szolgáltattak az első szabad választások, amikor is a diktatúra minden válfaja ellen szavazott az ország.

A szeméremre hivatkozó Rudas László mint ellenpélda jutott eszembe. Kisülne a szeme, ha élne.

© Szitányi György

(PMH, 1994 szeptember 13., kedd)

A SZERZŐ HONLAPJA

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

HOME