OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese

__________________________________________

© SZITÁNYI GYÖRGY (Max von der Bühne álnéven):

HERBST ISMERŐSEI

c. bűnügyi sorozatból

Csonka Bob épp arra járt

1. rész

Két férfi hajolt a tekintélyes méretű íróasztal fölé. Az egyik legalább hatvanéves volt, a másik harmincas. Fényképeket nézegettek

- Szóval ez az az Agnes, Hanzi bácsi? - kérdezte a harmincas, aki kényelmes, kissé különc ruházatot viselt, bár láthatóan ápolt volt.

- Jól megjegyezted, Tomi?

- Tetszik. Aktképe nincs?

- Elég - zárta le a bemutatót és az albumot az öreg. - Ez az a lány, és itt van a feljegyzés, mikor, milyen járművel és merre jár be az egyetemre.

- Rendben. A rendőrségen ezt nevezik mozgásnak. Nincs valami, ami megtéveszthet? Hajfestés, frizura, ilyesmi? Biztosra akarok menni...

- Semmi. Neki fogalma sincs, hogy milliomos lett, azonban erről a szükségesnél többen tudnak.

- Például mi ketten - bólogatott Tomi.

Az öreg elnevette magát:

- Van két szükségtelen unokatestvére is, akik mindent meg fognak próbálni. Azokról semmi jót sem mondhatok. Legfeljebb azt, hogy nem drogfüggők.

- Kár - jegyezte meg Tomi, tetszéssel nézegetve a lány fényképét. - Akkor valószínűleg nincs kihasználható, ködös pillanatuk.

- Nincs - szólt Hanzi bácsi keményen. - Ők az ellenfeleink.

*

Agnes a világló ablakot figyelte. Herbst professzor árnyéka rávetült a függönyre, serényen dolgozott.

Amikor belépett, késése ellenére szinte barátságosan fogadta a professzor:

- Mit szól hozzá, mától végre hosszabbak az éjszakák! Nemsokára eltehetem a napszemüveget. Hogy néz ki maga? Elesett?

Agnes végignézett magán. A térdeit megütötte, felhorzsolódott a bőre, a lábszára olyan volt, mintha vörösre festették volna.

- Nem értem - mondta, és karjait széttárta.

- Megölt valakit? - kérdezte nevetve Herbst. - Máskor lehetőleg ügyesebben csinálja, a tenyereit akár le lehetne foglalni bűnjelként. Csupa vér.

Agnes értetlenül nézett végig magán.

- Mosson már kezet - sürgette a professzor -, nehogy összemaszatoljon nekem valamit.

A lány valami szabadkozásfélét dünnyögött, és alaposan megmosta reszkető kezeit. Nem irtózott a vértől, orvosnak készült, és már csak ez a két félév volt hátra. Herbst felfigyelt a reszketésre.

- Üljön le, Agnes, olyan sápadt, hogy kísértetnek nézném, ha nem tudnám, hogy él. Mi történt magával?

Agnesnek fogalma sem volt. Megbotlott, térdre esett, nedves talajt ért a keze; ezen kívül csak egy árnyékszerű, de igen jóképű alakra emlékezett, aki felbukkant előtte, ahogy ott állt négykézláb, és fölé hajolva ezt súgta:

- Kislány, még nincs itt az ideje.

- Ez minden?

- Professzor úr, az a férfi azonnal eltűnt, és pár másodperccel később egy hatalmas Mercedes száguldott át a tiloson. Éppen elgázolt volna, ha nem botlom meg. Mintha valaki szándékosan elgáncsolt volna!

Herbst felvont szemöldökkel figyelt.

- Hogy nézett ki az az alak?

- Alig láttam. Olyan volt, mint egy ódivatú amerikai. Régimódi, széles karimájú kalap és valami hosszú köpenyféle volt rajta. Búcsúzóul mutatóujjával megbökte a kalap karimáját. Az utolsó ujjperce hiányzott.

- Érdekes - morogta Herbst. - Biztos ebben?

- Csak ebben vagyok biztos - mondta határozottan Agnes. - Ön ismeri talán ezt a furcsa embert?

- Nem... Nem hinném. Egy ilyenről már hallottam, de annak nem volt szokása életeket menteni. Az ellenkezőjéről volt nevezetes.

- Gyilkos... volt?

- Volt, igen. Valami hatvan évvel ezelőtt akasztották fel. Az ujjáról kapta a csúfnevét: Csonka Bobnak nevezték el az újságírók.

*

Visszaballagott a homályba. Nem egészen egy méterre attól, ahol a lányt elgáncsolta, egy férfi hevert, alig volt élet benne, a feje erősen vérzett. Kiforgatta a zsebeit.

Iratai szerint Wilhelm Kutscher, huszonnyolc éves, innsbrucki lakos. Mellette hangtompítóval ellátott pisztoly hevert.

A csonka ujjú éppen Agnest leste, amikor a közelében leütötték ezt az embert. Hallotta a testet zuhanni. A gyilkos elrohant, és ugyanakkor egy Mercedes indult a távolból, láthatóan semmibevéve, hogy a lámpa számára pirosra vált. Ha figyelmezteti a lányt, hogy várjon, az ijedtében kiszalad az úttestre, és elütik. Inkább elgáncsolta. Egyelőre elvesztette szem elől, de tudta, hogy meddig van bent az egyetemen, addig van ideje.

Súlyos kéz nehezedett a vállára:

- A törvény nevében letartóztatom - mondta egy hatalmas rendőr, és társa pisztolyt szegezett rá.

(Folytatjuk.)

2. rész

Némán dolgoztak. Agnes eltűnődött, hogy milyen jó kiállású az a csonka ujjú férfi, aki egy régi, híres gyilkosra hasonlít.

- Figyeljen oda, mit csinál, már negyedszer vesz mintát ugyanabból - figyelmeztette Herbst. - Ha kizárólag a vadnyugati férfiún jár az esze, nem érdemes dolgoznia.

- Bocsánat... Ennyire meglátszik?

- Diszkrét sminkje alól csak az látszik, hogy elpirult. Abban biztos lehettem, hogy ott jár az esze, ahol éppen áldozatára les a félelmetes Csonka Bob. Maga pedig elképzelte, hogy valami nagyon finom vacsorával várja. Vagy ha nem, hát azt remélte, hogy egy ködös éjszakán magával ragadja, messze vágtatnak a prérin, és ahogy távolodnak, a hátukról a nézők felé indul egyre növekedve a felirat, hogy ende.

- Jaj, professzor úr - nevette el magát Agnes -, semmiféle filmhősnek nem képzelem magam.

- Dehogynem. A nevezetes gyilkosról pedig azt gondolja, hogy elvégzi a napi ölnivalót, felveszi a vérdíjat, és hazamegy, ahol is példás családapaként él magával, amíg meg nem hal. A mesék mesekönyvekben vannak, kisasszony, és ha hazafelé menet is álmodozik, könnyen az örök vadászmezőkön találja magát. Csak abban lehet biztos, hogy Csonka Bobbal ideát már nem találkozhat. Mit gondol, a túlvilágon mivel foglalkozik egy gyilkos? Én nem hinném, hogy folytatja az ipart. Ott nincs kit megölnie.

- Képzelem, mi mindenen járt az esze, amikor a génekben öröklődő emlékezetet kezdte kutatni! - nevetett Agnes.

- Arra gondol talán, hogy valamelyik dédmaminak viszonya volt Bobbal? Nem szokott képzelődni néha? Lehetséges, hogy nem is találkozott senkivel, csak azt hiszi.

- De hát beszélt is hozzám...

- Azt, hogy még nincs itt az ideje. Ha élne az a Bob, ezt úgy kellene érteni, hogy várjon a sorára, amikor eljön az ideje, jön, és megöli.

Agnesnek az jutott erről eszébe, hogy éppen elég kalandregényt olvashatott az öreg.

Herbst ki is mondta, amit gondolt:

- Nagyon vigyázzon hazafelé, Agnes. Hátha keresnek valakit, akire hasonlít.

*

Az idősebbik Kutscher dühöngött. Már percek óta várakozott, de Willi nem érkezett meg. Egy férfit látott átrohanni az úttesten. Azt hitte, az öccse az. Sebességbe kapcsolt, de az rá sem hederített, futott, mintha kergetnék.

Jól ismerte öccse tulajdonságait. Willi mindig pontatlan, de hogy száz méteren belül hosszú perceket késik, miközben menekül, mégis csak érthetetlen.

Wolfgang Kutscher látta Agnest, amikor az leszállt az autóbuszról. Tisztán felismerte. A lány elindult a tér fái között az úton. Nagyjából félúton lehetett, amikor Wilhelmnek le kellett lőnie. Szinte menetrendszerűen érkezett az a rohanó férfi, de nem az öcskös volt.

Várt egy kicsit. Agnes nem jött, tehát Willi elvégezte a munkát. Vajon mi történhetett?

Várt még, majd lassan tovább gördült. Megállt egy parkolóban, és elgondolkozott. Wolfgangnak ez a tevékenység nem volt erőssége, jó darabig tartott, amíg eszébejutott, hogy öccse esetleg begyulladt, és ahelyett, hogy egész egyszerűen lepuffantotta volna unokanővérét, lelépett vele, és szépen megosztoznak az örökségen. Vagy valami hasonló, az biztos. A lényeg az, hogy Willi megint átveri őt.

Dühösen kiszállt a kocsiból, hogy utánanézzen, mi történhetett.

*

Agnes óvatosan ment hazafelé. Megnézett minden szembejövőt, jónéhány kirakat előtt is álldogált.

Az egyik kirakat előtt hirtelen egy magas férfi lépett mellé. Ahogy megpillantotta széles karimájú kalapját, duplát dobbant a szíve.

- Bocsánat, kisasszony...

- Mit akar tőlem? Ki maga?!

- Nem gondoltam arra, hogy be kellene mutatkoznom... Alex... Alex vagyok. Kérem, szíveskedjék megmondani, merre van a Gyöngyvirág eszpresszó.

Agnes rémült volt, de most dühös is lett.

- Ne vezessem oda?

A férfi elmosolyodott.

- Nem bánnám, de a feleségemmel van találkozóm, és azt hiszem, nem örülne neki.

- Gúnyolódik? - csattant fel Agnes.

- A világért sem, csak sajnos nincs időm. Igazán nem értem, miért haragszik. Bocsánat.

A férfi tovább ment. Agnes érezte, hogy bakot lőtt, utána szólt, és eligazította.

Szinte megkönnyebbült a kalandtól, azonban hamarosan észrevette, hogy újabb férfi szegődött a nyomába. Lassított, erre a férfi közelebb jött. Ha sietősre vette, a férfi is szedte a lábait. Sapkát viselt, de a kalapját akármikor kicserélhette sapkára, a kezét pedig felöltője zsebébe rejtette. Agnes rohanni kezdett. Befordult a legközelebbi sarkon, és egy csődületben elakadt.

A sapkás férfi felbukkant a sarkon.

Agnes belefúrta magát a tömegbe, de annak közepén éppen baleseti helyszínelés folyt. Rendőrök terelgették a kíváncsiskodókat, a csődület közepén kék lámpa villogott. A lány rémülten visszanézett. A férfi utolérte, ott állt közvetlenül mögötte, és vigyorgott. A sötétben sokkal csinosabbnak látszott.

Cigarettát vett elő, és Agnes felé tartotta:

- Gyújts rá, szöszike.

Agnes dühösen elfordult. Igaz, hogy elgáncsolta, de ilyen pimasznak mégsem gondolta.

- Szöszike - súgta a férfi -, nincs tüzed véletlenül?

Keresztül erőltette magát a tömegen, és amint kiszabadult, rohant hazáig, ahogy bírt.

A kapuban körülnézett. Közeledő, sietős férfiléptek hallatszottak. Erre beszaladt a kapun, az egyik lift szerencsére éppen lent volt, beleugrott, és megnyomta a gombot.

Még lihegett, amikor bezárta lakása ajtaját.

A szobában, úgy látszik, égve felejtette a villanyt. Hiába, ez ilyen nap. A már hallott férfiléptek felérkeztek az emeletre, de a jövevény tovább haladt. Agnes a fogasra akasztotta kabátját, a fürdőszobában kezet mosott, és a szobába ment, hogy átöltözzön.

A szekrény tükrében egy alakot pillantott meg.

A heverőn jóképű úr üldögélt, amerikaiasan fején hagyott kalappal. Csonka mutatóujjával megbökte a karima szélét, és nyájasan így szólt:

- Jóestét, kislány. Maga mindig siet?

Agnes elájult.

(Folytatjuk.)

3. rész

Amikor az ügyeletes tiszt meglátta két rendőr között, bilincsbe verve dr. Thomas Fliegert, igen csak meglepődött.

A járőr jelentett, és előadta a terhelő adatokat. Dr. Flieger mindig pillanatnyi szeszélye szerint öltözködött, csak a kényelemére volt tekintettel. Ezért hajdani évfolyamtársa, Müller százados akkor sem lepődött volna meg, ha úszónadrágban és kezében esernyővel látja viszont. De a bilincs váratlan volt.

- Mi az, Flieger, nem telik kesztyűre?

A két rendőr összepillantott. Ők nem ismerték, akit behoztak.

- Ilyenre nem is, ez drágább, mintha szarvasbőrből lenne. Neked kell elmondanom, mi történt?

- Nem érsz rá? Ha ügyes vagyok, hat-nyolc évig is elpihenhetsz valahol.

- Karl - mondta komolyan dr. Flieger -, nagyon sürgős lenne elmennem. Életbevágó.

- Legalább a fegyverhez való viszonyodat tisztáznunk kell. Mondd, mi ez a kulcstömeg, amit nálad találtak?

- Esetleg bűnjel, és engem fog terhelni, de egyelőre semmi. Egy kulcsüzletben vettem. Az a hobbim, hogy lakáskulcsokat gyűjtök.

Közben ujjlenyomatot vettek, és az anyag az ügyeletes tiszt utasítására már a laboratóriumban volt.

- Minden papírom rendben. Tessék...

- Hagyd csak. Remélem, nem mászkálsz tilosban.

- A múlt hónapban láttamozott magándetektív-igazolvánnyal dolgozom.

- Ügyvédként jobban megélnél. Na, mi a helyzet? - fordult a belépőhöz, mielőtt az szabályszerűen jelentkezhetett volna.

- Jelentem, a maroklőfegyveren csak a sértett ujjnyomai mutathatók ki.

A tiszt kitöltötte a kilépőt.

- Nem tudod, mi történhetett?

- Még nem - válaszolt Flieger dr. -, de ha biztosat tudok, számíthatsz rám.

Kezetfogtak, és a magándetektív sietve, taxival távozott. Az ügyeletes tiszt pedig egy egész raj rendőrt küldött a nyomába.

*

- Bob - sóhajtotta a lány, és kinyitotta a szemét.

- Parancsol?

- Hogy kerül ide, Bob?

A férfi a mutatóujjára nézett, és felvidult.

- Örülök, hogy nem kell bemutatkoznom. Mondja, kislány, mindig elájul, ha akasztott embert lát?

Ez észhez térítette Agnest.

- Kicsoda ön, és mit keres a lakásomban?

Felpattant, de megtántorodott.

- Alig áll a lábán. Feküdjön vissza, legyen jó, és akkor elmondok mindent.

- Ne gondolja, hogy itt maradhat. Kicsoda maga?

- Magándetektív. Vigyáznom kell magára, Agnes Klotz. Ön milliomos, és ezt néhányan rossz szemmel nézik.

- Mi vagyok én?

- Röviden: ön nem ismerte egy külföldön élő nagynénjét, aki viszont tudott önről, meghalt, és más méltó örökös híján magára hagyta minden értékét.

- Hogyhogy? Miért?

- Mert választhatott. Vagy két unokaöccsére hagyja az értékeit, akiket túlságosan is jól ismert, vagy magára. Önt választotta, amit a magam részéről meg tudok érteni.

- Még mielőtt azt képzeli, hogy mindent elhiszek, igazolja magát!

- Kérem - mondta erre dr. Thomas Flieger. - Itt vannak az igazolványaim, parancsoljon.

- Ki a megbízója, ... dr. Flieger... vagy kicsoda?

Agnes a csonka mutatóujjra pillantott.

- Vagy Csonka Bob - nevetett vidáman Flieger. - Így neveztek az egyetemen, miután egy hokimeccsen elkaszáltak, és valaki átsiklott a kezemen. A megbízóm megtiltotta, hogy felfedjem kilétét. Ismeri a Kutscher nevet?

- Anyai nagyanyám leányneve volt. Miért kérdezi?

- Két Kutscher fiú pályázik az örökségre. Ha ön örökös nélkül hal meg, a jog szerint megint csak ők az örökösök. Az egyik Kutschert valaki ma szörnyen fejbe verte. Éppen magára lesett a téren, és egy hangfogós pisztoly volt nála.

Agnes elsápadt. Fejében leperegtek a furcsa események, amelyek este történtek vele.

- Engem elgáncsolt valaki, és csupa vér lettem.

- Szerintem az az ő vére volt. Ugyanis éppen mellé esett. Nem ehetnénk? Étterembe ma sajnos nem vihetem, mert valahol még mászkál egy Kutscher, és ölni készül.

Kipillantott az ablakon. Hatalmas Mercedes állt a kaputól nem messze.

*

Egy közkórház félreeső szobájában gondos őrizet alatt felnyögött Wilhelm Kutscher.

- Hol vagyok?

- Nyugalom - mondta az ügyeletes nővér -, ne mozduljon.

Kiszólt az ajtón, hogy a beteg magáhoztért.

Egy civil rendőr lépett be, kevéssel utána megérkezett az ügyeletes orvos is.

- Hol vagyok?! - akart felülni Willi, de fájdalom hasított a fejébe, és visszahanyatlott.

- Jó helyen - nyugtatta a civil. - Maradjon veszteg, vagy átszállítjuk egy börtönkórházba.

- Mi történt?

- Azt magának, Herr Kutscher, jobban kell tudnia. Mit keresett a parkban csőre töltött fegyverrel?

- Nekem nincs fegyverem - közölte a beteg. - Mibe akarnak belerántani?

- De ujjlenyomata van, és azzal tele a pisztoly. Ehhez mit szól?

- Ehhez? - töprengett. - Azt, hogy ügyvédet kérek.

Egy fehérköpenyes hölgy lépett be, és a civilhez fordult:

- Felügyelő úr, megtalálták Wolfgang Kutscher Mercedesét.

(Folytatjuk.)

4. rész

Csengettek. Flieger felpattant:

- Ezek a rendőrség emberei. Meg lennék lepve, ha Müller nem küldött volna utánam néhány hekust.

Ezzel az ajtóhoz sietett.

- Fáradjanak be, uraim - mondta ajtót nyitva, és mélyen meghajolt.

Valaki akkorát ütött a tarkójára, hogy hang nélkül eldőlt.

Wolfgang Kutscher lépett az előszobába.

Nem egészen értette a fogadtatást, de arra felfigyelt, hogy ide vendégeket várnak. Ebből arra következtetett, hogy nincs vesztegetni való ideje.

- Mi történt, Bob? - kiáltott egy vidám női hang. - Megbotlott a küszöbben?

Súlyos léptek közeledtek, Agnes leszállt a heverőről, és az ajtó felé indult. Az ajtó kivágódott, és egy nagydarab fickó nyomult be rajta, egy gumibottal a kezében.

- Kicsoda maga? - rettent meg Agnes. - Bob! - kiáltotta hangosan. - Bob!

A behemót lomhán közeledett, és közben foghegyről odavetette:

- Bob meghalt, ne hívja.

- Mit akar itt? - hátrált Agnes.

Wolfgang fölöslegesnek találta erre válaszolni.

Agnes megkerülte az asztalt. Erre az Kutscher rúgásától a falig repült. Agnes felsikoltott, és a háta mögött tapogatózott. Tudta, hogy ott a váza valahol. A telefonhoz ért a keze. Mintha tűzbe nyúlt volna, visszarántotta, mert a telefon nyomban megszólalt.

- Ne vegye föl! - kiáltotta Kutscher, és a lány felé ugrott.

- Halló! - kapta fel a kagylót a lány.

- Jóestét, Agnes, Herbst vagyok, és csak az érdekel, baj nélkül hazaért-e.

Kutscher a lány felé ugrott, az felsikoltott. A férfi kitépte a falból a készüléket. Elégedetten vigyorgott, és hatalmas tenyereivel megragadta Agnes nyakát.

Kintről motozás hallatszott: dr. Flieger tápászkodott. Szinte föl sem állt, amikor újra elvágódott, mivel a nyitva hagyott ajtón egy csomó civil és egyenruhás rendőr vágtatott a lakásba. Letarolták a magándetektívet, és a szobába rontottak. Éppen jókor, Agnesben már alig volt élet. Kutscher a farzsebéhez kapott, mire az egyenruhások rávetették magukat.

Rövid dulakodás után Wolfgang Kutscher nehezen kivehető arcvonásokkal bár, de szállítható állapotban feküdt a padlón.

Flieger közben ismét talpra állt, és elindult a szoba felé, miután elővigyázatosságból bezárta az ajtót.

Felmérte a helyzetet, és némileg megnyugodott, bár a berendezés állapota erre nem adott okot. Felnyalábolta a lassacskán éledező Agnest, és gyengéden a heverőre fektette, Zakójával betakarta.

- Hogy van, kisasszony? - kérdezte a korábbinál sokkal melegebb hangon.

Agnes halványan elmosolyodott.

- Ez itt az egyik unokatestvére.

- Rájöttem, Bob - súgta a lány olyan hangon, mintha valami egészen távoli, szép tervről beszélne.

- A feladatom végetért - mondta egészen halkan, közel hajolva a magándetektív.

- Talán még nem - lehelte a lány, és közben szinte összeért a szájuk.

Fliegerenek valaki keményen megveregette a vállát.

- Kolléga úr, most elszállítjuk az elkövetőt - mondta egy civil. - Azonban kettőjükre is szükség lesz rövidesen. Kérem, amíg nem telefonálunk, ne hagyják el a lakást.

- Akkor itt fogunk megvénülni - szólt közbe Agnes. - A látogatónk vezetékestül kitépte a falból az egész szerkezetet.

A nyomozó oda ment a romokhoz, megnézegette a maradványokat, néhányszor megnyomkodta az érintkezőt, és belehallgatott a kagylóba.

- Működik - mondta. - Ennyire dilettáns emberrel csak egyszer volt dolgunk. Akkor, amikor vagy tíz évvel ezelőtt...

- Tudja maga, ki a dilettáns? - ordította dühöngve Kutscher. - Az a hülye, aki nem képes sehova pontosan érkezni, érti?

A nyomozó órájára pillantott, megköszörülte torkát, és harsányan indulást vezényelt.

- Egy emberünk majd hoz valami ennivalót, és vigyázni fog, nehogy valami közbejöjjön a kihallgatásuk előtt. - mondta búcsúzóul.

A bűn és üldözői elvonultak.

- Ott tartottunk, hogy... - kezdte a férfi, de ismét csengettek.

Agnes elnevette magát.

- Most vajon ki csenget?

A csengő újra megszólalt.

- Most én megyek - közölte Agnes -, én óvatosabb vagyok.

Az ajtót ököllel verték, és egy ismerős hang kiabált:

- Azonnal nyissák ki, vagy betörjük az ajtót! A házat körülvettük, senki sem menekülhet!

Agnes kilesett a kukucskálón, elnevette magát, és feltárta az ajtót. Egy bősz férfiú rontott be, esernyőjét szuronyként maga elé szegezve:

- Mindenki a falhoz, fegyvereket a szoba közepére dobni! Maga az, Agnes?

- Jóestét professzor úr.

- Mi történt itt? - hatolt a szoba felé harcra készen.

Az ajtó felpattant, a tanár visszahőkölt.

- Szia, Hanzi bácsi - köszöntötte Csonka Bob.

- Te vagy az, Tomi?

- A többieket elvitte a rendőrség - jelentette dr. Thomas Flieger.

- Ismerik egymást? - döbbent meg Agnes.

- A nagybátyám - magyarázta Flieger.

- Igaz - ismerte be a professzor.

- A Csonka Bob?

- Nem válogathatom meg a rokonaimat - szabadkozott Herbst.

- Most kettőnknek itt együtt kell maradnunk, amíg vallomásra nem rendelnek - örvendezett az unokaöcs.

- Szép kis rendetlenség - jegyezte meg a professzor. - Nem kaphatnék egy ernyőt?

- Ott van a kezedben - figyelmeztette Tomi.

- Sajnos tönkrement... eltört a nyele.

Agnes átadta az ernyőjét. A professzor lehangoltan méregette a tarka jószágot, azután vállat vont, hóna alá kapta, és távozni készült.

- Az ernyődről jut eszembe, Hanzi bácsi - szólt utána Bob -, az ifjabb Kutscher nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de életben marad.

Hans Herbst professzor szó nélkül távozott.

(Vége)

Képjavaslatok:

1. rész: 1. Jóképű, fiatal férfi derűs arca, kalapja széles karimáját csonka mutatóujjával tisztelgésszerűen megböki,

2. Ugyanő egy fekvő férfi mellett guggol, egy rendőr megfogja a vállát.

2. rész: 1. Csinos szőke lány álmodozik egy mikroszkóp fölött,

2. Egy Mercedes sötétedő utcán átszáguld a tiloson, előtte nem messze férfialak rohan át, a kezében csukott, hosszú szárú ernyővel.

3. rész: 1. Átlagos arcú, bekötött fejű férfi fekszik egy közkórház ágyán infúzióra kötve,

2. Durva arcú, sapkás férfi cigarettával kínálja egy tömegben a szőke lányt.

4. rész: 1. A bekötött fejűhöz hasonló, nagydarab fickó gumibottal közelít a rémült lányhoz,

2. Kópémosolyú hatvanas úr (esetleg Herbst-logo?) szemez az olvasóval.

A SZERZŐ HONLAPJA

Web	http://www.szitanyigyorgy-dr.ini.hu/

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA

UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

HOME