OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese

__________________________________________

Ferrara, 2005. március 20. Vasárnap

JÉZUS ELíTÉLTETÉSE

Az utolsó vacsora után Jézus tanítványaival az Olajfák hegyére, a Get-szemáni (Geczemáné) nevű majorba ment, hogy ott megvívja haláltusáját és végleg felkészüljön elkövetkező szenvedésére. Míg Jézus virrasztott és imádkozott, tanítványai álomba merültek: egy óra hosszat sem tudtak ébren tölteni vele. Halálfélelmében egy mennyből leszállt angyal erősítette meg. Ekkor felébresztette tanítványait és közölte velük, hogy elérkezett az óra, amikor az Emberfia a bűnösök kezébe kerül. A szenvedéstörténet (a «passió») e nyitányával az evangéliumok azt akarják kidomborítani, hogy Jézus tudatosan, küldetésszerűen, a helyzet uraként nézett szenvedései elébe. (Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46)

Jézust elfogják

Jézus, még beszélt, amikor megérkezett az áruló egy csapat fegyveres katonával és szolgával. Júdás abban egyezett meg velük, hogy akit megcsókol, azt kell elfogniok. Ezért Jézushoz lépett, üdvözölte és megcsókolta őt. Erre körülfogták Jézust és foglyul ejtették. Péter kardjához kapott, kirántotta és levágta a főpap szolgájának jobb fülét. Jézus azonban nem engedte, hogy fegyverrel keljenek védelmére, mert akkor nem tudná beteljesíteni az Írást, amely szerint mindennek így kell történnie. (Mt 26,47-54)

A megkötözött Jézust előbb Annás, majd Kaifás főpap házába vitték, ahol a nép vallási vezetői, a főtanács tagjai azért gyűltek össze, hogy előzetes elhatározásuk szerint ítélkezzenek Jézus fölött. Bizonyítékokat kerestek ellene, de nem találtak. Végül a főpap megkérdezte, hogy vajon valóban ő-e a Messiás, az isten fia. Mikor Jézus igenlő választ adott, a főpap megbotránkozása jeléül megszaggatta ruháit és így kiáltott: «Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra?» A jelenlevők pedig egyhangúlag úgy ítélkeztek, hogy méltó a halálra. Aztán arcul köpdösték, ököllel ütlegelték, csúfot űztek belőle és szitkokkal illették. (Mt 26-57-68)

Eközben a tanítványok mind elhagyták Jézust és elmenekültek. Péter azonban kíváncsian messziről követte őt egészen a főpap udvaráig, ahol leült a szolgák közé és velük melegedett a tűznél. Mikor rászóltak, hogy őt is a názáreti Jézus tanítványai között látták, Péter kétszer is tagadólag válaszolt. Mikor pedig bizonygatni kezdték tanítványi mivoltát, esküdözni kezdett és kijelentette, hogy nem is ismeri azt az embert, akiről beszélnek. Még beszéltek, amikor megszólalt a kakas. Péternek ekkor eszébe ötlött, hogy Jézus mindezt előre megmondotta és keserves sírásra fakadt. (Mt 26-29-75)

Amikor Júdás látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét és visszavitte a harminc ezüstpénzt felbújtóinak, akik azonban nem fogadták el azt. Ekkor szétszórta a pénzt a templomban, majd fölakasztotta magát. A főpapok összeszedték az ezüstöket, de mint vérdíjat, nem tehették a templom kincstárába, hanem telket vettek rajta temetőnek az idegenek számára. (Mt 27,3-10)

Krisztus Pilátus előtt

A főtanács határozata értelmében Jézust a római helytartó, Pilátus elé állították. Azzal vádolták, hogy magát Messiás királynak állítva, lázadást szított a császár ellen. Pilátus erre kihallgatta Jézust, s bár az királynak vallotta előtte is magát (akinek az országa azonban nem e világból való), semmi vétket sem talált benne, ezért el akarta őt bocsátani. Annál is inkább, mert miközben ítélőszékében ült, felesége, álmára hivatkozva azt üzente neki, hogy ne vállaljon részt Jézus el-ítélésében. (Mt 27-11-19)

Mikor Pilátus megtudta, hogy Jézus Galileából, Heródes országából való, elküldte Heródeshez, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes igen megörült, mert sokat hallott Jézusról és már régóta szerette volna látni őt. Azt remélte, hogy valami csodát is tesz a szeme láttára. Jézus azonban kérdéseit feleletre sem méltatta. Heródes ekkor csúfságból fehér ruhába öltöztette és visszaküldte Pilátushoz. (Lk 23,8-12)

Pilátus ekkor újabb tárgyalást tartott, amelynek eredményeként ismét el akarta Jézust bocsátani. Az volt a szokás, hogy húsvétkor a helytartó szabadon bocsátott egy foglyot a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rab a börtönben, akit Barabásnak hívtak, s akit egy zendülés alkalmával gyilkosság vádjával fogtak el. Pilátus megkérdezte az egybegyűlteket, hogy kit bocsásson szabadon: Barabást vagy Jézust. A főpapok és a vének fölbújtására a nép Barabás elengedését kérte, Jézusra pedig halált követelt. Pilátus hiába tudakolta választásuk okát, azok egyre hangosabban kiáltoztak: «Keresztre vele!» Pilátus ekkor vizet hozatott és a nép szeme láttára megmosta kezét ártatlanságának bizonyságául. Aztán szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta a zsidóknak («Ecce homo -íme, az ember!»), hogy feszítsék keresztre. (Lk 23,13-25; Jn 19,1-3)

Ezt követően a katonák elvezették Jézust a helytartóság belső udvarába, hogy csúfot űzzenek vele. Levetkőztették és bíbor színű köpenyt borítottak rá, fejére tövisből font koronát tettek, kezébe pedig nádszálat nyomtak. Majd térdet hajtottak előtte és gúnyosan így köszöntötték: «Üdvözlégy, zsidók királya!» Aztán arcul ütötték, leköpdösték és náddal a fejét verdesték. (27,27-30)

Hasztalan próbálnánk Jézus perének pontos lefolyását helyreállítani és időrendi sorrendbe helyezni az evangéliumi közlések alapján, amelyek számos ponton ellentmondanak egymásnak. (Máté és Márk szerint a főtanács két ülést tartott Jézus perében, Lukács szerint Pilátus tartott két tárgyalást, és Heródes is részt vett a perben. János szerint előbb Annáshoz vitték Jézust - itt történt Péter tagadása - s csak ezután került a tényleges főpap, Kaifás elé stb.) A többszöri hosszadalmas tárgyalás nem is helyezhető el egy éjszaka és egy délelőtt keretei közé, amint az evangéliumok megkísérlik (este fogták el Jézust, másnap kora délután pedig már ki is végezték).

Mindebből az következik, hogy a szenvedéstörténet írásba foglalói előtt részben nem voltak ismertek a pontos események, részben pedig nem is azokra fordították a figyelmet, hanem sokkal inkább a teológiai-politikai mondanivalóra. Eszerint Jézus tudatosan vállalta szenvedéseit elégtételül a bűnös emberekért. Így kap értelmet a kardot rántó Péter leintése és hangsúlyt a Barabás-epizód, ahol egy nyilvános bűnös helyett ítélik el Jézust. Elítélésének alapja nem politikai természetű volt, hiszen elhárította magától a fegyveres védelmet, Pilátus pedig nem is talált vétket benne. Vagyis nyilvánvaló lehet a római hatóságok előtt, hogy a kereszténység nem politikai mozgalom s ezért nem is jelent veszélyt a birodalom számára. Végül a mögött a beállítás mögött, amely szerint Jézus haláláért egyedül a zsidó főtanács a felelős, a korai kereszténység és a zsidóság közti ellentétek meghúzódását kell látnunk. (Forrás: Gecse Gusztáv, Bibliai történetek, Kossuth Könyvkiadó, 1981)

Link :

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

HÚSVÉTRA

Borbély Károly: Keresztút - Szitányi György: Világ Világossága

Virágvasárnap = A pálmák vasárnapja (Vatikán, Olaszország, San Marino), Opus Dei

Keresztút az Eucharisztia évében

Jézus bevonulása Jeruz