SZENT KARÁCSONY - SANTO
NATALE
Kegyelemteljes
karácsonyi ünnepeket
és
áldásos, boldog új esztendőt!
Buon
Natale e Felice Anno Nuovo!
«Ha
az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál
belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és
feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket,
milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel
ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az
ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi
rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból,
legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.
Készülj föl rá testben és lélekben.
S
nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan
ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.» (Márai Sándor)
Ady
Endre (1877-1919)
KIS
KARÁCSONYI ÉNEK
Tegnap harangoztak
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dícséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
[…]
Előadja: Szitányi György
(Link: Szigy)
Ady Endre (1877-1919)
KARÁCSONY - HARANG CSENDÜL…
I.
Harang
csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden
ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A
templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha
itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja
lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó
volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a
szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota
nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.
Előadja: Szitányi György
(Link: Szigy)
Tamás-Tarr Melinda
KARÁCSONYI ÁHITAT*
Mint egy édes végső akkord
az éjféli szentmisén karácsonykor
a szívemben visszhangoznak még mindig
az angyali hangok melódiái.
Szegény, ünnepélyes lelkemet
egy felfoghatatlan érzés lepi meg,
mintha valami Égi Sugallat lenne,
hogy hangosan kiáltsuk a földön
mindenkinek:
«Megszületett a kicsi Szent Gyermek,
a mi Megváltónk, kit Jézus Krisztusnak
neveznek!…»
Most
is, mint kisleány koromban,
várom Őt nagyon elmélyülve magamban,
számolván
az órákat és minden egyes percet
melyek
e nagy eseménytől válaszfalat jelentenek.
Minden
évben Advent idejében
szüleim
misztikus áhítattal elregélték
a kisded Jézuska világra jöttét,
hogy
e gonosz földünkre érkezett,
hogy
megszabadítson bennünket
s
egy napon Jó Atyánk elébe
a
Birodalmába vihessen.
Minden esztendőben a Vigilián
ünnepeljük születése napját
a Három Királyok lelkületével
s mi is részesülünk szép meglepetésben.
Mikor hallani a dallamos
csengettyűszókat
belépünk a szalonba, hol ragyog a
karácsonyfa:
tele csillogó fénnyel és csodás
díszekkel,
aljában a jászol s az ajándékok szeretteinknek.
Micsoda varázslat érződik lelkünkben
e
karácsonyfa ragyogó fényében
s
pillantásunk megpihen egy arcon,
az
egyetlen ünnepelten: a kisded Jézuson.
Mindez
egy elvarázsolt tündérvilág:
félünk
még lélegzetet is venni,
hogy
meg ne törjön ez a varázs,
mely
mindnyájunk lelkére rászállt,
és
olyan érzésünk támad
mintha ez a Mennyország lenne
az
angyalok karával övezve…
Eljött
most az imádság pillanata,
majd
egy Szentének eldalolása,
mely
dicsőíti a Szent Jézuskánkat…
«Eljött
végre az éj, mit várva vártunk,
s ott fenn csillagok fénye ragyog,
Jézuska
fáját ím elhozták
az
égbolton szálló angyalok.
Köszönjük
Neked betlehemi Jézus,
A Te
Szíved nagy szeretetét
s az
angyalok karával együtt
a Te Szent Neved dicsőítjük!
És
ha elmúlik a karácsony,
Te akkor
is maradj velünk,
Kérjük,
hogy e kis családot
szeresd
, oh, édes Istenünk!»
(* Magyarra átdolgozta az eredetileg olasz nyelven írt «Fervore
natalizio» c. verset, ld. lent © maga a
szerző/Ideiglenes, tökéletlen változat 2003.12.21.)
Tamás-Tarr Melinda
KIVÁNCSI PALKÓ
A
karácsony előtti időszakban, Advent idején édesanyám mesélte ezt a szép kis
mesét, ami még most is tetszik nekem és most én mesélem ebben az időszakban a
kis leánykámnak:
Hol volt, hol nem volt, volt
egyszer egy kisfiu akit úgy hívtak, hogy Kiváncsi Palkó. «Kiváncsi» volt a
családneve, mert valóban mindig kiváncsiskodott, különösen Advent idején.
Nem sikerült fékeznie
a hatalmas kiváncsiságát és karácsony Vigiliáján titokban kisurrant otthonról,
nem törődve a sűrű havazással. A
városszéli fenyvesbe tartott. Már este tíz óra felé járt.
Amikor Palkó megérkezett a
fenyőerdőhöz, ugyancsak meglepődött: szeme-szája tátva maradt a nagy fényesség
láttán… A fenyvesben angyalok nagy
serege sürgött-forgott: azoknak a gyerekeknek szánt karácsonyfákat díszítették,
akik megérdemelték. A feldíszített fenyők alatt rengeteg játék volt: fehér
pöttyös piros labdák, kicsi és nagy babák, bábúk, könyvek, és sok más temérdek
játék… Micsoda gazdagág!… Micsoda ragyogás!… Micsoda pompa! Mindezek a játékok
arra vártak, hogy a jó, szófogadó gyerekeknek legyenek eljuttatva…
Kiváncsi Palkó alig hitt a szemének, s hogy még jobban
megbizonyosodjon, hogy nem álmodik, közelebb ment az egyik pompásan
feldíszített fenyőfához. Nem akarta elvinni az ajándékokat, csak közelebrről
akarta szemügyre venni a karácsonyfa aljában elhelyezett játékokat… Amint az
egyik játék fölé hajolt a bal füle hozzáért egy fenyőághoz, de ügyet sem vetett
rá. Kézbe vett egy gőzmozdonyt,
hogy még jobban megcsodálhassa:
«Hűha! Micsoda gyönyörűség! Mintha csak álom lenne!» - gondolta magában. Amint
befejezte a csodálását, visszatette a helyére a mozdonyt és fel akart
egyenesedni… De sehogy sem sikerült neki, ugyanis a fenyőág odaragadt a bal
füléhez! «Uramisten, most mit tegyek? Hogyan megyek haza?…
Már éjfélre jár!… Az angyalok felfedeznek, ha még tovább maradok!…» - s egyre
jobban kezdett kétségbe esni. A nagy félelemtől addig húzta-húzta, rángatta
egyre vadabbul a fejét, de a fenyőág bizony nem engedett. Egyszer egy hirtelen nagy rántással
sikerült az ágat letörni, de egy fenyődarab csak ott maradt a fülén
eltávolíthatatlanul. Amilyen gyorsan csak tudott a nagy hóesésben, futott haza
lélekszakadtából. Szülei már mélyen aludtak mit sem sejtve. Palkó visszamászott
ugyanazon az ablakon, amin keresztül elszökött otthonról… Ugyanolyan halkan
tette, mint amikor eltávozott, nehogy bárki is felébredjen… Sietett egyenesen
az ágyba… Remegett mint a nyárfalevél. Az izgalomtól, a kimerültségtől azonnal
mély álomba zuhant.
Másnap, karácsony első napján
amint felébredt, kétségbe esve és
szomorúan vette tudomásul, hogy a bal fülén ott árulkodott egy darab fenyőág, s
semmiképpen sem lehetett eltávolítani onnan. Az éjjel nem vette ezt észre, s
mitöbb, ez a füle még ráadásul karácsony reggelre még nagyobb is nőtt. Hát igen. Az angyalok számoltak
számoltak a kiváncsiskodókkal, s éppen ezért bekenték az alsóbb ágakat tartósan
ható enyvvel. Palkó beleesett a csapdába a kiváncsiskodása miatt. Emellett még
nagyobb szomorúság érte: bizony a Jézuska nem hozott neki sem karácsonyfát, sem
a levelében tőle kért ajándékokat… Így nem kapta meg a biciklit és a
focilabdát… De nem is ez izgatta a legjobban, hanem a füle: mit mond majd a
szüleinek, amikor meglátják? Nem volt más lehetősége, minthogy elmondani az
igazat a szentestei kalandjáról. Nagyon elszomorodtak a szülők, hogy
fiúk nem fogadott szót, mint ahogy megígérte…
A téli vakáció végetért, s Palkó
bizony nagyon kétségbe volt esve a füle miatt: mindenképpen valahogy el kellett
neki valahogy takarenia, senkinek nem volt szabad meglátnia a megnőtt fülét a
hozzáragadt fenyőággal. Uramisten! Mit szólnának a tanító néni és az
osztálytársai?!… Kitalálta, hogy az osztályban is sapkával fog ülni, kitalálva,
hogy nagyon megfázott s ezért a fejét sapkával be kell takarnia egy ideig… De
meddig? Egy darabig sikeres volt ez a megoldás, senki sem vette észre a
megnagyobbodott fenyőágas fülét. A napok múltával Palkó erősen megfogadta, hogy
soha többet ilyet nem tesz, s karácsonykor nem fog kiváncsiskodni. Ezennel nagy
örömmel fedezte fel, hogy a nagy füle visszafejlődött čpp olyan picike kis
fülecskévé, mint a jobb füle, s az odaragadt fenyőágdarab is nyomtalanul
lehullt róla.
… Aztán elérkezett a következő
karácsony és Kiváncsi Palkó nem leselkedett többet. Ez alkalommal a Jézuska
megjutalmazta, s megkapta a levelében kért ajándékokat: a biciklit, a
focilabdát és egy csodálatos, és egy impozásan feldíszített, hatalmas
csillogó-villogó karácsonyfát. Nem is a gyertyalángoktól tündöklött ilyen
nagyon a karácsonyfa, hanem inkább az általuk megvilágított angyalhajaktól!
Mindezt Palkó a szüleivel együtt egy imával köszönte meg a Jézuskának:
«Mennyországból
az angyalkák
meg is
érkeztek immár
a mi emberi világunkba
mindenkinek hírül hozva:
«Királyunk megszületett
mindannyiunknak Ura lett.
A betlehemi kicsi gyermek
minden népnek Messiása:
Jézus Krisztus, Isten Fia!
Pásztorok, gyertek, gyertek!
Keressétek fel e kisdedet,
a Szent Gyermeket imádjátok
kit e jászolban csodálhattok…»
Ettől a karácsonytól kezdve Palkó, mivel szófogadó kisfiú lett, minden
alkalommal megkapta a kiérdemelt ajándékokat…
(Magyarra átdolgozta az eredetileg olasz nyelven írt
mesét © maga a szerző)
Melinda Tamás-Tarr
PALKÓ CURIOSO
Prima del Natale, nel periodo dell’Avvento la mamma mi raccontň
questa bellissima favola che mi piace ancor’oggi ed ora anch’io, in questo
periodo la narro alla mia bambina:
C’era una volta un ragazzino che si chiamava
Palkó* Curioso. Aveva il cognome “Curioso”, perché egli era veramente un gran
curiosone, particolarmente nel periodo dell’Avvento.
Egli non riuscě a frenare la sua enorme curiositŕ ed alla
Vigilia di Natale uscě di nascosto da casa, sotto la neve insistente, per
raggiungere la foresta di pini che circondava la sua cittadina. Erano giŕ le dieci
di sera.
Quando Palkó arrivň nella boscaglia vide con grande
stupore un’enorme luce accecante... Nel bosco tanti angeli stavano decorando
gli alberi di Natale da portare ai bambini che li meritavano. Sotto gli alberi
c’erano tantissimi giocattoli: trenini, automobiline, palle da calcio, palle
rosse con grandi pois bianchi, bambole piccole e grandi, pupazzi, libri e tante
altre cose, i giochi piů belle... Che ricchezza!... Che splendore!... Che
pompa!... Tutti questi giochi erano destinati ai bambini buoni, obbedienti...
Palkó Curioso non volle credere ai suoi occhi, cosě si avvicinň ad un albero di
Natale giŕ decorato. Voleva guardare piů da vicino i
giocattoli sistemati sotto. Non voleva prenderli per portarli via,
soltanto voleva toccarli, ammirarli... Mentre si piegň sopra uno di essi, il
suo orecchio sinistro toccň un ramo di pino, ma non diede alcuna importanza a
ciň. Prese in mano una locomotiva per guardarla: “Che meraviglia! Sembra un
sogno!” - pensň dentro di sé. Dopo averla ammirata la ripose sotto l’albero nel
posto da cui l’aveva presa e cercň di rialzarsi... Ma non riuscě: il ramo di
pino era attaccato al suo orecchio sinistro! “Dio mio, cosa farň ora? Come
andrň a casa?... E giŕ mezzanotte!... Gli angeli mi scopriranno se rimarrň qua!...”
- si disperň. Dalla gran paura tirň-tirň sempre di piů, agitň con sempre
maggiore violenza la testa, ma il ramo non volle cedere. Poi facendo un
movimento piů brusco, aiutandosi anche con le sue mani, il ramo si ruppe, ma un
pezzetto di esso rimase attaccato al suo orecchio. Corse il piů veloce che poté
a casa. I suoi genitori dormivano giŕ profondamente e non si erano resi conto
della sua mancanza. Palkó Curioso rientrň attraverso la finestra della camera
che era sita al pianoterra... Fece tutto in gran silenzio, come alcune ore
prima al momento della sua uscita segreta. Non ebbe coraggio di guardare in
salotto se Gesů era arrivato o no a casa loro... Andň direttamente a letto...
Tremava come una foglia di pioppo. S’addormentň immediatamente.
Il giorno dopo, Natale, si svegliň e scoprě con
gran dolore che il suo orecchio s’era ingrandito: era tre volte piů grande. La
notte precedente non se ne era accorto, il suo orecchio era cresciuto mentre
cercava di distaccarlo dai rami di pino. Gli angeli che decoravano gli alberi
avevano spalmato i rami piů bassi con una colla potente per punire gli
eventuali curiosoni. Palkó era caduto nella trappola. Oltre questo gran
dispiacere scoprě amaramente che Gesů Bambino non era arrivato, non gli aveva
portato né l’albero di Natale, né i giochi chiesti nella sua letterina... Cosě
non ricevette la bicicletta e la palla da calcio... Poi si preoccupň di piů del
suo orecchio: cosa avrebbe potuto dire ai suoi genitori? Non aveva altra
scelta, doveva raccontare la sua avventura della notte precedente. I genitori
divennero tristi perché il loro figliolo non aveva obbedito come aveva
promesso...
Le vacanze natalizie finirono e Palkó Curioso si
disperň perché era arrivato il giorno del ritorno a scuola. Non poteva far vedere
il suo orecchio ingrandito ai suoi compagni e alla maestra!... Cosě decise
d’indossare un berretto anche durante le lezioni con la scusa d’essere molto
raffreddato. Riuscě in tal modo a nascondere il suo orecchione. Passando i
giorni egli promise di non essere mai piů curioso nella sua vita. Cosě scoprě
con gran gioia che il suo orecchio era ritornato come prima e il ramo di pino
s’era distaccato definitivamente!...
…Arrivň di nuovo il Natale e Palkó Curioso non
fece piů il curioso. Questa volta Gesů Bambino lo premiň portandogli i doni che
sognava: la bicicletta, la palla da calcio e un bellissimo grande albero di
Natale riccamente decorato ed illuminato. Per ringraziare insieme ai suoi
genitori recitň una bella preghiera, poi cantň una canzone natalizia sacra:
«Gli Angeli del Cielo
son giŕ arrivati
al nostro mondo
per annunciarci:
Č nato il Re del Mondo,
il Messia dei popoli,
Gesů Cristo,
il Bimbo di Betlemme!...
Venite Pastori,
venite a trovare
il nostro piccolo
Santo Bambino!...»
Da allora a Natale egli ricevette i regali desiderati perché diventň un
bravissimo ragazzo...
*Palkó: nome
diminutivo del Pál (Paolo), corrisponde circa all’italiano Paolino, Paoluccio.
(I^ classifica al
Concorso «Natale a Vada 1995» dell'Accademia Italiana «Gli Etruschi», 1995)
Dalle pp. 232-233
dell'Antologia «La gatta sul divano», Edizione Lisi, 1996 e dalle pp.76-79 del
I. vol. della raccolta di fiabe e leggende popolari magiare «Da Padre a Figlio»
di Melinda Tamás-Tarr Bonani, C.Q.L.N., Ferrara, 1997.)
Endre Ady (1877-1919)
CANZONCINA DI NATALE
Ieri hanno suonato
le campane,
Domani suoneranno
le campane,
Gli angeli
posdomani mattina
Neve porteranno
adamantina.
Il Divino vorrei
tanto lodare
Come solo un'adulto
sa fare,
Ma fanciullo io
sono ancora,
Comincio a vivere solo ora.
Ad intessere lodi a
Dio
Mi cimento comunque
io,
Felici sono intanto
i pastori
Ed i tre Magi signori.
Anch'io andrei, io
andrei,
Ad innalzare canti
io andrei,
Tra i grandi per
Gesů infante
Di belle cose ne
farei tante.
In stivali nuovi
mota calcherei,
Lordi cento volte
li ridurrei
Pur di
poter dare al Signore
Segno
tangibile del mio amore.
(Traduzione di © Melinda Tamás-Tarr e
Mario De Bartolomeis)
Interpreta/Előadja:
Endre Ady (1877-1919)
NATALE - CAMPANA SUONA…
I.
Suona
campana,
Risuona canto,
Lontano
vola l'inno di lode,
Nel
mio amato paesino
A
Natale
Guarda
in sé ogni cuore.
Ogni
uomo
Con
amore
Si
prosterna per pregare,
Nel
mio amato paesino
Il
Messia
Suol
portare felicitŕ.
Verso
la chiesa
In
lunga fila
Piccoli
e grandi partono,
Nel
mio amato paesino
Grati
sono
Al
Dio dell’universo.
Quaggiů
č come se
La
santa grazia di Dio
Sussurrasse,
volasse,
Nel
mio amato paesino
In
ogni cuore
Oggi
discende l’amore.
II.
Al
mio animo fa male
L’aspro
rumore della grande cittŕ,
Che
bello sarebbe festeggiare
Lŕ,
a casa.
Che
bello sarebbe col cuore puro
-
Come allora -
Pregare,
Placarsi,
che bello sarebbe.
Che
bello sarebbe
Scordare
tutto, tutto
Che
bello sarebbe
Essere
bimbo giocoso.
Con
vera fede e cuore bambino
Fare
pace
Col
mondo,
Amando
andare in Paradiso.
III.
Se
questa bella leggenda
Diventasse
fede pura
Che
felicitŕ grande
Sul
mondo scenderebbe!
Quest’uomo
peccatore
Nuovamente
uomo diventerebbe,
Talismano
sarebbe
Nella
tristezza del cammino.
Questa
vita terrena
Non
sarebbe un calvario,
Una
gran forza agirebbe
Sull’universo
immane.
Non
vi sarebbe altra fede
Se
non questa soltanto:
Adorare
Iddio
Ed
amarsi l’un l’altro…
La
leggenda di Natale
Se
diventasse realtŕ
Vera
felicitŕ
Sul
mondo stenderebbe.
(Traduzione di © Melinda Tamás-Tarr )
Interpreta/Előadja:
Melinda Tamás-Tarr
FERVORE NATALIZIO
Le melodie delle voci angeliche
risuonan ancora nel mio cuore
come un dolce accordo finale
a mezzanotte della messa di Natale.
Nel mio povero animo festoso
nasce un inspiegabile sentimento
come se fosse un sussurro del Cielo
per gridar fortemente al Mondo intero:
«Č nato il piccolo Bambino Santo
il Salvatore nostro: Gesů Cristo…»
Come da piccola, anche adesso
L'aspetto con gran raccoglimento
calcolando le ore ed ogni minuto
che mi separano dal grande evento.
In tutti gli anni nel periodo d'Avvento
i miei genitori raccontavan col mistero
la storia della nascita di Gesů Bambino
che venne al nostro mondo cattivo
a liberarci e portarci un giorno
dal Buon Padre Eterno nel Suo Impero…
Alla notte della Vigilia in ogni anno
festeggiamo il Suo compleanno
con lo stesso spirito dei Re Magi
ed anche noi riceviamo alcuni doni.
Quando si sente il melodico tintinnio
s'entra nella stanza in cui splende l'albero
ch'č pieno di luci e tante decorazioni,
sotto c'č il Presepe con i nostri regali.
Che magia si sente nel nostro animo
davanti a questo splendido albero
ed i nostri occhi si fermano sul viso
dell'unico festeggiato: Bambin Divino…
Tutto questo č un bel mondo fatato:
s'ha paura anche a prender un respiro
per non rompere quest'incantesimo
che ha assediato il nostro spirito,
si ha l'impressione del Gran Paradiso
d'esser circondati d'un coro angelico…
Č arrivato il momento della preghiera
poi recitare una sacra canzoncina
in cui lodiamo il piccolo Bimbo Santo…
«Č arrivata finalmente l'aspettata notte,
ed in alto splendono le luci delle stelle,
l'albero del nostro Gesů bambino
l'hanno portato gli Angeli del Cielo.
Ti ringraziamo Bambino di Betlemme
per il grand'amore del Tuo Cuore
e con il coro d'Angeli del Cielo
il Tuo Santo Nome oggi lodiamo.
Anche se passerŕ questo natale
Resta sempre con noi, per favore,
Ti ringraziamo d'amare ancora
questa nostra piccola famiglia!…»
(1995)
(II^ classifica al Concorso «Natale a Vada
1995» dell'Accademia Italiana «Gli Etruschi», 1995)
Dalla p. 233
dell'Antologia «La gatta sul divano», Edizione Lisi, 1996.
KARÁCSONY FÉNYEI, KARÁCSONYI ÁGAK
Egyéb karácsonyi ajánlat:
EGYÉB KARÁCSONYI ELBESZÉLÉSEK ÉS VERSEK
KARÁCSONYI ÜSTÖKÖS
(olaszul)
Altre offerte natalizie:
LA STORIA DELL'ALBERO LA STORIA DEL PRESEPE
LA STORIA DI BABBO
NATALE NATALE
ED EPIFANIA
FIABE DI NATALE MUSICHE NATALIZIE LA STELLA DI NATALE
Foto: 2003. KarácsonyFoto: Natale 2003
OSSERVATORIO
LETTERARIO
***Ferrara e l'Altrove ***
©
IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ - MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA
UNGAROHOME