OSSERVATORIO LETTERARIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
Magyar
nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese
Tóvölgyi
Lászlónak
Biztosítótűt szúrt a végébe
vezetőnek, és befűzte a gumit a korcon hasított nyílásba. Hullámzott a vékony
anyag, fodrozódott, ahogy fúrta fejét a szűk vájatban, s minél távolabbra
hatolt, annál sűrűbbé lettek mögötte a hullámok. Amikor fáradni kezdett, és
görcs húzta a kezét, föltekintett, hogy egészben lássa, hol tart. Még mindig
alig volt gumi a hullámzó, kék textilben. Szinte semmit sem haladt. Mindig
hiába? Az út vége, ahol elvarrja majd a szálat, és rögzíti a gumiszalagot,
végtelen messzinek tűnt.
Belemerítette az evezőt a
vékonykék vízbe, meghúzta, jól érezhetően gyorsult. Ezt kívánta. A kívánság
jellemző tulajdonsága az, hogy az emberi szabadságot valamely részérték
megvalósítására indítja. A gyorsulás még nem minden, és igazán csak az
kérdéses, hogy a megváltozott mozgásállapot mikor lesz ismét egyenletes
sebességgé, és legyőzhető-e folyamatosan a közegellenállás. Nehéz dolgok ezek,
mondta apja évtizedekkel korábban. Nem sokkal érettségi előtt meghívták hozzánk…,
mindegy, te úgysem ismered. Addig azt hittük, építjük már az életet, de ez az
ember olyan mélységet nyitott meg, hogy beleszédültem. Talán mindannyian, de én
biztosan. Fölemelte a fejét, és megpillantotta a végtelent: ég és víz eggyé
mosódott, a szemhatárt feloldotta az egymásra vetülő kékség. Apám valahol a
közelben lehet, hogy ennyire testi módon jelent meg nekem, de hiába figyelt, a
dimenzióitól megszabadult végtelen tér mindenfelé a szabadságról hallgatott, és
a szabadság szédítő volt.
Nem emberi, mert az emberi
szabadság mind a filozófiai, mind a teológiai antropológiának tárgya, márpedig
e szabadságnak tárgyhoz köze nem lehet, elmélkedett, hiszen úgy találta, az
ember vállalja, hogy fizikai munkával, akár gumibefűzéssel valósítsa meg a maga
történelmi lehetőségeit. Ez a szabadság nem tartalmazott semmit az emberi
munkával elérhetőnek hitt dolgokból. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal
választással való korlátozásról nyilván szó sem lehetett. Azt ember se jót, se
rosszat nem választhatott, de még ahhoz sem érzett indíttatást, hogy
tiltakozzék a vele nem osztozó, határtalan tér minden irányú vonzása ellen.
Szaporán gyűltek mögötte a
hullámok, sokkal erélyesebben tartva vissza haladását, mint azt tűrhetőnek
ítélte volna. Ha pedig maga mögé csapott tehetetlenségében, a fodrok
megsokszorozódtak, amint arról Huygens professzor rendelkezett annak idején, és
még nehezebben tudott velük megküzdeni. A verejték a szemébe folyt, görnyedt
háta görcsösen kapaszkodott gerincébe. Ütemesen nyögött, és a gyengülés
dünnyögő munkadala megkönnyítette a haladást.
Még sehol sem tartok, apu, szólt a kékségnek.
Miért, talán hozzám indultál? Nem. Na, ugye, mi közöm nekem ehhez? Apu, neked
jelentékeny tanáraid voltak? Most hogy jön ez ide? Némelyikük nagy ember volt,
némelyik nem. Milyen nagy volt, aki a legnagyobb volt? Több mint kétméteres, és
apu hangját fölszívta a csend. Gúnyos nevetése elégedetten borzolta a felszínt.
Nehéz ügy ez az apákkal,
kapaszkodott újra a munkába, mindig akkor nevetnek ki, amikor belenyugszunk,
hogy irántuk érzett önkéntelen tiszteletünknek sokkal inkább a hagyomány az
alapja, semmint az ősök kiválósága, és erre fel előjönnek a befejezettségből,
hogy újra kezdjék önérzetünk megcsúfolását. Most is ez történt. A most nem
valamely egyenértékű mozzanatokból álló sor valamelyik pontja, hanem a
meditációban transzcendált tér és idő, az örökkévaló pillanat, amely a jelen és
a jövő, amint múltként jön elő. Ha megöltem volna a katonát, most nem kellene
erőlködnöm, nyugodtan fekhetnék a parton, hogy ő nem fog előjönni, mert csupán
a lelkiismeretem üldözhetne, ám ellenséget ölni erény. Valószínűleg erény, és
csak másodsorban lehet bűn, hogy a magunk védelmében megszüntetek egy életet,
amit akkor sem tudnék visszaadni, ha belátnám egy ilyen gyilkosság etikumának
álságos voltát. Most a katona és az övéi halálra keresnek, ami azzal jár, hogy
jó okom van magamat élhetetlen hülyének ítélni. Ők motiválva vannak, belőlem
pedig hiányzik az életösztön. Az ilyen ember, beszakad a hátam, a verejték
kimarja a szemem, két kezem idegenné lett mozgása pedig jobban zavar, mintha
meg sem mozdulnék, hogy felszívódjam e kékségben, szóval, az ilyen ember nem
kellően motivált; vagyis nem érintette meg a kegyelem, hogy üdvösséges
cselekedetével eleve elhárítsa övéi fölül az ellenség veszedelmét.
Persze,
hogy röhög rajtam az öregem, ha őt már nem lehet megölni.
Rá nem vonatkozik se a
fele-, se az egészbaráti szeretet. Nem is veszélyes a létet követő nemlétben
létezni, ahol akkora a szabadság, mint itt körülöttem, és a fater is csak
jön-megy, akár az alföldön az ördögszekér.
Repülőgép
visított a feje fölött, a Nap helye felé szállt. Ekkor értette meg, miért
idegen a látvány: a fény minden irányból jön, tehát árnyék sem lehet. Megnézte,
tényleg nem volt. Értetlenül bámult, hogy a mögötte fodrozódó, egyébként sima,
végtelen lepelszerű kékségről úgy eltűnt a meleget adó égitest, mintha ellopták
volna.
Szemfényveszés.
Mint amikor
megérkeztek a kultikus mikiegerek, és Iván leszármazottai teniszlabdákat meg
töltőtollakat osztottak az álmélkodó népfiaknak. A népfiak pedig
elragadtatásukban beszavazták a legrátermettebb osztogatókat a parlamentbe.
Közel lehet a cél, megjelentek a madarak is, a repülőgép
pedig lángszínű, bömbölő csóvát húzott, és dörögve vágódott a kékségbe.
Nyomában terjedő, vörös folt támadt.
Tudtam, hogy
nem úszom meg, rosseb az anyját, ordított az ember. Megcsodálta, milyen
méltóságteljesen buggyan a felszínre a vére, és dühösen lerázta ujjbegyéről.
Vérző ujját mohón szopogatta.
Már látszott a
part; halványkék szegélyéhez illesztette a gumit, és gondosan elvarrta, mert az
ő szabadsága kimerült abban, hogy dolgozhatott, és ha elrontotta,
választhatott, szentségel-e, vagy nem. Vékony anyagú, világoskék nyári
pizsamanadrágjának korcát fodrosra húzta a befűzött gumi. Elégedett volt.
OSSERVATORIO LETTERARIO
***Ferrara e l'Altrove ***
©
TARTALOM - ELŐZŐ SZÁM
- IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ
MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA - UNGAROHOME